A németek http://www.harzerroller.info/Tabelle.htm szerint.

A megszállókat megnyerte a Kanári- és az Azori-szigeteken, vm. a Madeirán egyaránt fellelhető apró kis madár kellemes éneke, s egyes források szerint 1473-ban, mások szerint 1478-ban hozták Európába az első szállítmányt, amely azonnal meghódította a főúri köröket, s egy olyan divatot indított el, amely még a mai napokban is tömegeket tart a varázsa fogságában.

A hódítók kezdetben csak hím egyedeket hoztak a kontinensre, később a spanyol madarászok tenyészeteket alapítottak, de tojókat továbbra sem kiadva féltékenyen őrizték a monopóliumukat.

Így sokáig csak a nagyon gazdagok juthattak hozzá e végtelenül kedves kis énekeshez.

Az első írásos forrás a XVI. században szól a kanáriról. Konrad Gessner Naturgeschichte der Vögel című könyvében Canarum avicolumnak említi, amit a magyarok cukormadárra magyarítottak, merthogy a kanári állítólag nagyon szereti a cukornád édes hajtásait csipegetni. Aldovanti a következő könyv szerzője, aki 1599-ben nem sok újat tud a kis énekesről írni, pedig akkor már nagy divatja lett a kanáritartásnak.

Különösen az úrhölgyek kedvelték, s egészen megszelídített kedvencüket az ujjukra ültetve köszöntötték a vendégeket.

Egy Olina nevű természettudós 1622-ben már viszonylag jó leírását adja a kanárinak, és ő lebbenti fel a titokról a fátylat.

Leírja, hogy a spanyolok egy Livornóba tartó hajója az olasz partoknál zátonyra futott, amikor is a rakományból kiszabadultak a kanárik. A madárkák - hímek és tojók - a kedvező széllel eljutottak Elba szigetére, s ott kedvező életfeltételeket találva gyorsan elszaporodtak.

Az olaszok felfigyeltek rájuk, és ettől kezdve ők is ráálltak a tenyésztésére, ami után nem lehetett gátat vetni a kanári elterjedésének és óriási térhódításának.

A németeknél is - először Tirolban - egy-kettőre nagy népszerűségre tett szert, és hamarosan házalók hordták szét a szaporulatot egész Európába.

A tenyésztett kanári az évszázadok során nagy átalakuláson ment át. Énekének futamait átformálta a nevelés, a tanítás: megjelentek a lágy trillák, a mélyből felbugyborékoló hangok, a rövid doromboló részek, és az ún. nemeskanárinál a kor ízlésének megfelelően eltűnt a csattogás.

A XX. század elejére három (a tenyésztői centrumokkal jelzett) tenyésztői irányzat alakult ki, amely felosztással

- német-,

- holland- és

- angolkanári-tenyésztők

ma már nem tudunk mit kezdeni, hiszen a napjainkban már van olasz, francia, japán, belga, spanyol stb. kanárifajta is, továbbá az ún. "angolkanáriból" vagy 20 féle crested, border, gloszter, yorkshire, lancashire, stb.), egymástól nagyon különböző akad.

Sőt, e szisztematika nem tesz említést a spanyol timbradóról sem, amely 2-3 évszázad után csaknem teljesen elveszett, de aztán a spanyoloknak - nemzeti büszkeségből - mégiscsak sikerült feltámasztaniuk.

A régi, kiveszőfélben levő fajták közül említésre méltó a német bányászok által a Harz-hegységben kitenyésztett saját tájfajta, amely mintha nyugaton most újra a reneszánszát élné.

Zárt csőrrel énekelve különös gurgulázó, halk, de rendkívül dallamgazdag füttyével vált híressé.

Ezek a származási helyük után "harzi madarak" a füttyversenyek sztárjai, és a gurgulázó énekmódjuk miatt őket →harzi füttykanári, v. roller kanári néven nevezzük.

A nyitott csőrrel, harsogva éneklő kanárik énekmódját →csappernek hívjuk.

A korszerű felfogás szerint a kanáritenyésztők négy irányzatot képviselnek:

I. A legősibb irányzat képviselői szinte kizárólag az énekre koncentrálnak, ők az →énekkanári tenyésztők;

II. A másik irányzat a →színkanári-tenyésztőket öleli fel. Ők csaknem mellékesnek tartják a hímek énekét, s a minél tökéletesebb színhatásra törekszenek és alapvetően három színcsoportban versenyeztetik a madaraikat:

1./lipochrom;

2./melanin;

3./szimmetrikus tarka;

III. A harmadik irányzat hívei, az →alakkanárik tenyésztői a kanári formáját tartják a legfontosabbnak, s a domesztikált kanárimadár rendkívül formagazdag fajtáit tenyésztették ki;

VI. Végezetül a keresztezés hívei a kanári rokonfajokkal való keresztezésével foglalkoznak.

A magányos hímet az énekéért tartjuk, ún. füttykalitban.

Párok elhelyezésére, tenyésztéséhez megfelel a 25x40x35 centiméteres kalit két ülőrúddal, amelybe, v. amelyre kívülről helyezzük fel a nyitott fészket.

Az USA-beli tenyésztők rendkívül szellemes megoldást találtak fel. Ők 100x36 cm alapterületű, két tepsis kalitokban tenyésztenek, mely 40 cm magas és 4 részre osztható.

http://www.timbrado.com/jaulasx.shtml

Egybenyitva 12 fiatalnak, v. tojónak nyújt elhelyezést. Felezve két tojó és a fészekalja kényelmesen fér el benne, egyúttal a fiatalok leválasztása is a legzökkenőmentesebb. És más variációkra is alkalmas.

Önetetők, itatók, költőalkalmatosság kívülről ráakasztható.

A fészek elhelyezésére nagy gondot kell fordítani.

Jól rögzítsük, mert a kanári előszeretettel párzik a fészek peremén, s ha a fészek lebillen, sikertelen lehet a párzás. Arról nem is beszélve, hogy a tojásokkal telt fészek borulása egy egész fészekaljat tönkre tehet.

A kanárik részére két fészektípus ajánlott:

1. az első, a hidegebb időszakban, kelő fészekalj részére 5-6 cm magas, 6-8 cm átmérőjű;

2. a további fészekaljak részére 4 cm magas és 8-10 cm széles.

Mindkettő lehet krómozott rácsos, v. fából esztergált, ill. fonott. Az esztergáltakra mindenképpen érdemes legalább 4-4 db 1 cm átmérőjű lyukat fúrni a szellőzés megoldására. Az 1. változatnál a fenék felett 2 cm-re, a 2. típusnál a fenékre.

Hasznos dolog a fészekbe előre eligazítani a fészekanyagként szolgáló selymes füvet, s egy kisebb méretű almával, v. villanyégővel kiformálni a fészket, amihez már csak néhány szál füvet kell felkínálni.

Van, aki a tenyésztés végén különválasztja a hímeket és a tojókat, s a nőstényeket hidegen (enyhe fagy sem lehet gond, de ez esetben naponta legalább kétszer kell itatnunk) telelteti.

A hímeket nem lehet egy helyre bezárni, mert akárcsak a többi pintyféle, a kanári hímek a territórikus hajlamaik miatt heves csatákat vívnak, amelynek akár elhullás is lehet a következménye.

Ha van fűtött helyiségünk, akkor január végén, február elején jön el a párba állítás ideje.

A párba állítás előtt már egy hónappal célszerű elkezdeni a lágyeleség etetését. Kezdetben 2-3 naponként, később sűrűbben kapjanak lágyeleséget, hogy a madaraknak legyen idejük az új táplálékot megszokni és a hormontermelésük beinduljon.

A lágyeleség mennyiségét fokozatosan emeljük! A magkeverékből ki lehet hagyni a kendert és a lenmagot. Viszont a másik olajos magvat, a repcét, sőt a mákot továbbra is adhatjuk a többi szokásos magféleséggel, ill. a réti kalászosok félérett és érett magvaival is kedveskedjünk a nagy próbatétel előtt álló madarainknak.

Legalább 1 éves tojókat és lehetőleg 1-2 éves hímeket kell összeraknunk a tenyészcélnak megfelelően, és évenként háromszori költésre számíthatunk. (Ha nincs fűtött madárszobánk, akkor márciusban, áprilisban kezdődik a párba állítás és csak két fészekaljat foghatunk.)

Kétféle tenyésztési mód ismeretes:

1. a természet rendjét követve együtt hagyjuk a hímet a párjával, amikor is a 4-5 tojásból a 13-14. napra kelő fiatalokat a pár együtt neveli;

2. háremszerű, amikor a párzás után a hímet átrakjuk egy másik, majd egy harmadik tojóhoz - ez esetben a hím nemi erejét jobban igénybe vesszük és a tojókra is nagyobb teher hárul, hiszen egyedül kénytelenek felnevelni a kicsiket.

A kanári általában a reggeli órákban, az egymást követő napokon tojik egy-egy, fészekaljanként összesen 4-6 kékeszöld, vörösesbarnával pettyezett tojást. 

A kotlás 5-7. napján már van értelme a tojások lámpázásának, amikor is a termékeny tojások - ezekben az embrió fejlődése előrehaladott - a lámpa fényében átlátszatlanok.

Vannak tenyésztők, akik elveszik - még mielőtt a tojó megülte volna - az első tojásokat, s később együtt visszateszik azokat, hogy a fiókák a 13. napon együtt keljenek. Sőt akad, aki műtojásokkal variál, de ennek valószínűleg nincs különösebb jelentősége. Így is, és a természet rendjét követve is lehet kiváló eredményeket elérni.

Az az első hallomásra logikusnak hallatszó érvelés valószínűleg nem állja meg a helyét, hogy a korábban kelt fiókák elnyomják a később kelt, gyengébbeket. Tény, hogy a begyből etető szülőmadár először az erőszakosabb, életerősebb, korábban kelt fiókákat eteti meg, de az az élelem kevésbé puhul fel, válik begytejszerűvé. Tehát az idősebb fiókák jutnak a kevésbé értékes tápanyaghoz, a későbbi kelésűek pedig az értékesebbhez, ezzel magyarázható, hogy a 3-4 nappal fiatalabb madarak normál körülmények között "ledolgozzák" a hátrányukat.

Ez csak akkor nem sikerül nekik, ha a szülők nem győzik a sor végét. Ebben az esetben viszont az együtt kelő fiatalok közül is a gyengébbek hoppon maradnának.

A fiókák kezdetben csupaszok, a szemük csukva és szinte teljesen magatehetetlenek. Előbb csak tátogva jelzik, hogy kérnek, aztán szinte szemmel láthatóan erősödnek, tollasodnak. Az első hét vége előtt célszerű meggyűrűzni őket, mert a méretes →gyűrűt később nem sikerül felhúzni a lábra.

A kanári a gyűrűzésre egyáltalán nem kényes. Valószínűleg az ilyen egyedek a szelekció során kikoptak a populációból.

A fiatalok 18-20 napos korukban repülnek ki és 24 napos korukban kezdenek önállóvá válni. A leválasztott fiataloknak kell adnunk lágyeleséget és kapjanak bőségesen csíráztatott magvakat, ill. ásványi kiegészítőket és vitamindús zöldeleséget is!

Úgy kell kombinálni az eleségféleségeket, hogy cc. fél éves korukra fokozatosan megvonjuk tőlük a tojásos lágyeleséget, s addigra térjenek át a →magkeverékre. Sok tenyésztő az anyjuk mellett biztosít számukra helyet, hogy a fiatalok és az anyjuk között ne drámai legyen a "szakítás", s ha az anya erre hajlandóságot mutat, akkor a rácson át tudja etetni a fiókáit, miközben hozzáfog a következő fészekalj költéséhez.

Ennek a módszernek akkor domborodik ki az előnye, ha a tojó hajlamos a fiókák megtépésére. Költéskor a helyiség optimális hőmérséklete a 18 fok Celsius.

A költési idény - mint említettük -, fűtött helyiségben, kezdődhet akár januárban is, s akkor az őszi vedlés előtt legalább 2 fészekaljra számíthatunk. A szezon augusztus végén, szeptember elején zárul, amikor is elkezdődik a kanárik 6-8 hétig tartó vedlése. A vedlés a kanáriknál szintén kritikus időpont, az alatt biztosítsunk madarainknak nyugalmat, és sok zöldet, gyümölcsöt vm. csírázott magvakat ill. állati fehérjékben gazdag takarmányt.

A vedlést nehezíti a madár kedvezőtlen kondíciója, mind a lesoványodás, mind az elhízás. Előnyös viszont étrendjében például a mák is.

A kanárik táplálására a következő alaptakarmány ajánlott:

1/3-ad rész olajos →repcemag, amely akkor felel meg a célnak, ha édes és mogyoróízű;

1/3-ad rész fénymag;

a további 1/3-ad rész pedig egyenlő arányban adagolt

fehér és sárga köles,

muhar,

len- és salátamag, vm.

kender legyen!.

Az utóbbival bánjunk óvatosan, mert a kanárik imádják, s ha nem porciózzuk ki a napi mennyiséget, akkor hamarosan el fognak az olajos kendertől hízni, ami sem a tenyészeredmények, sem az énekteljesítmények szempontjából nem előnyös.

Viszont a tenyészállománynak az előbbiek mellett keverjünk a mageleségbe mákot és hámozott zabot! (A mageleség egy részét tanácsos csíráztatva adni.)

Zöldeleségként kínáljunk salátát, uborkát, tyúkhúrt, spenótot, és valójában bármivel kísérletezgethetünk, amiről biztosan tudjuk, hogy nem permetezett helyről származik.

Gyümölcsként almát, körtét és szintén bármi kéznél levő, lédús gyümölcsöt kínálhatunk kedvenceinknek.

A fiókák felneveléséhez elegendő a főtt tojás reszelt sárgája, amit dúsíthatunk reszelt sajttal, sárgarépával, Orizával, édes keksszel stb. Főtt tojás porrá tört héjával okvetlenül gondoskodjunk a kanárik mészigényének kielégítéséről is.

D. Scott angol tenyésztő szerint az eredményes kanáritenyésztés alapja a tojók

1. fénymag, repce. négermag és zabpehellyel való etetése;

2. reszelt tojássárgájával az állati fehérjeigényük kielégítése;

3. némi só adagolása az ivóvízben jótékonyan segíti az emésztésüket;

4. zöldeleséget (gyermekláncfű, saláta) is ad nekik, de érdekes módon a csíráztatott magvak etetését tiltja;

5. a hímeket a párzás után leválasztja a tojóktól, és azok a fiókákat egyedül nevelik fel;

6. a fiataloknak 1 hónapos korukig →ad libitum ad repcét és tojásos →lepényt.

Az amerikaiak (W. E. Brooks szerint) a tojásos →lepényt reszelt piskótával, tejporral, vitaminokkal, zabpehellyel, dúsítják. Ezen kívül etetnek

10 rész száraz kenyér morzsájából

1 rész teljes tejporból,

1 rész búzacsírából,

1/2 rész glükózból (szőlőcukor),

1/2 rész kvarclámpával kezelt élesztőből készített lepényt, amelyet kiszárítás után összetörnek, s minden tíz madárra 1 főtt tojássárgáját számítva naponta - kevés vízzel, v. tejjel - állítják elő belőle az aktuálisan etetendő mennyiséget.

Mások fél kiló porrá tört kétszersülthöz (piskótához) tesznek egy kanál tejport, és minden csészényi keverékhez hozzáadnak 1 teljes főtt tojást, továbbá 1 kanál glükózt és kevés vizet (v. tejet), s az ebből készített pépet etetik a tojókkal.

Kiegészítésként gyermekláncfüvet, v. salátát adnak, de csak a keléstől számított 3. naptól! Ettől kezdve vízben áztatott bogáncsmaggal, kenderrel vagy/és napraforgóval is kínálják a kanári tojókat.

Ezt az étrendet a 21. napon történő leválasztástól után a fiókáknak adott fénymaggal, repcével váltják le. Fürdési lehetőséget a fiataloknak csak az ötödik héten biztosítanak, hogy ne ihassák magukat folyton tele.

A neves angol Fred Bryant a tenyésztési idő nagyobb része alatt a hímet külön tartja a tojótól. Csak akkor engedi össze őket, amikor a tojó megépítette a fészket.

A párosodás után ráccsal leválasztja a tojót, s újra csak akkor engedi a hímet a családjához, amikor a fiókák 4 naposak, ettől kezdve a hím részt vesz a fiatalok nevelésében. Táplálásukhoz a mageleség mellett

7 rész kétszersültből,

1 rész glükózból,

2 rész mákból készített lepényt alkalmaz. Érdekes, hogy tojást egyáltalán nem etet, az állati fehérjét víz helyett adott tejjel biztosította. Fürdővizet a kelés után számított 7. naptól, de attól is csak kétnaponként nyújt.

Ahány tenyésztő, jóformán annyi csalhatatlannak vélt módszer. Persze egyik sem ér semmit, ha nem párosul ésszerű gondoskodással, tisztasággal, az etetési idő(k) betartásával.

Arra okvetlenül figyelmet kell szentelnünk, hogy főként nyári melegben a tojásos, v. tejes, stb. lágyeleségek könnyen romlanak és szalmonellás megbetegedéseket okozhatnak!

Éppen ezért, aki teheti, az inkább naponta többször etessen, semmint romlott; →szalmonella fertőzött lágyeleséggel, lepénnyel etessenek a szülők.

A kanárinál leírtak nagyjából alkalmazhatók a hazai védett magevők tartásában és tenyésztésében, sőt a pintyféléknél és számos tekintetben a többi magevőnél is.

A KANÁRIMADÁR FAJTÁI:

I. ALAKKANÁRIK

I/1. fodros alakkanárik

→dél-holland fodros,

→észak-holland fodros,

→itáliai gibber,

→milánói kanári fodros változat,

→páduai fodros kanári,

→párizsi trombitás,

→skót díszes kanári fodros változat,

→svájci fodros;

I/2. nem fodros alakkanárik

→belga púpos (bossu),

→berni (berner),

→border,

→crested,

→fife,

→Gloster-kanári,

→hoso,

→ír díszes,

→lancashire,

→lizard,

→müncheni kanári, főkötős,

→norwich kanári,

→skót díszes kanári, nem fodros változat,

→spanyol raza,

→yorkshire.

II. SZÍNKANÁRIK

II/1. →lipochrom kanárik:

sárgák,

narancsszínűek,

pirosak,

fehér dominánsak,

fehér recesszívek,

elefántcsont-változatok (pasztellek)

→cinnamon színkanári (fahéj)

II/2. →melanin színkanárik

a.fekete sor,

b.achát sor,

c.barna sor,

d.izabella sor,

1. normálok,

2. pasztellek,

3. opálok,

4. pheo-inok,

5. szatinék,

II/3. →szimmetrikus tarka kanárik

III. →énekkanári

harzi füttykanári,

spanyol timbradó kanári,

wasserschlager,

orosz füttykanári,

amerikai füttykanári,

malino kanári.

Fotó: Peter Knoll, Hermann Rampolt, GLADIS, Nick Hall, Eloy Parra -

http://www.timbrado.com/jaulasx.shtml 

(→valódi alakkanárik; →fodros kanárik; →kanárihibridek; →énekkanárik)

kanáriköles (Phalaris canariensis): más néven →fénymag. (→pázsitfűfélék)

kanárisárga: a sárga szín nagyon élénk, rikító változata.

kanáriszárnyú papagáj, v. déli fehérszárnyú tirikapapagáj (Brotogeris versicolorus chiriri - Kanarienflügel-, v. Goldflügelsittich): a →fehérszárnyú tirikapapagáj alfaja de tekintve, hogy itt a törzsalak fehérjét az ún. kanárisárga helyettesíti, úgy tűnik, indokolt a fehér elhagyása a megnevezésből.

Ellenben az ivarképes "hibridek" és a többi, küllemi hasonlóság miatt talán mégsem indokolt külön fajként szerepeltetni, mint azt néhány rendszerező teszi.

Kanári-szigetek: →Tenerife; →Loro Park; →Teide Sas Ökopark; →pingvinárium; →La Gomera.

kanári-szigeteki begyes (Kanariokopfer): a házgalamb Kanári-szigeteken kitenyésztett, begyes fajtája.

kandavui: helyesen →kadavui.

Kandt-asztrild (Estrilda kandti - Kandt's waxbill): a 19 asztrildfaj egyike. Vieillot írta le 1817-ben, melpoda alfajnak vélve. Reichenow emelte az önálló faj rangjára. Alfajok nélkül fordul elő erdei tisztásokon, Kongó középső részén, Zairében, D-Ugandában és Kenya középső részén, a hegyek 1500-3000 m magasságában.

Távolról olyan, mintha a mi süvöltőnk hímjét látnánk, de itt a piros nem a mellen, hanem a testoldalakon mutatkozik. A fej természetesen feketesapkás. A csőr ezüstös szürke. A fej a szem alatt körben szürkésfehér hátrafelé fokozatosan megy át galambszürkébe. A farok sötétszürke. A szárnyon mutatkozik némi barnás árnyalat. Egyszóval ragyogó madárka. Kár, hogy rendkívül ritka.

A költésbiológiája valószínűleg megegyezik a többi asztrildéval, de alig tudunk róla valamit – német neve nincs is.

http://www.camacdonald.com/birding/Kandt'sWaxbill(DM).jpg

kandli: csapda állatok élve elfogásához. Működése azon az elven alapul, hogy pl. a madár a számára a kandliba kitett kívánatos falat megszerzése érdekében bemegy a lecsapódó fedél alá valamely szerkezeti elem megmozdítása hatására a fedél (min. 30x30 cm) rácsapódik, és onnan nem tud szabadulni.

Használata engedélyhez kötött és alkalmazásához szigorú etikai normák betartását követelik meg: http://www.mme.hu/dokumentumok/MADARGYURUZESI_KOZPONT_SZABALYZATAI.pdf

kanik (cseh): →pracheni kanyik.

kaninda ara (caninda ara): tévesen a →sárgamellű kék ara alfaja, más rendszerezőknél Ara caninde, ami érvénytelen név.

Helyesen Ara glaucolaris, önálló fajként van tárgyalva, s eszerint a neve caninde, v. →kéktorkú ara. Az ornitológiailag helyes álláspont az utóbbi!

Kaninde-Arara (ném.): caninde, v. kaninda ara, a →sárgamellű kék ara alfajaként is szóba jött, ill. más felfogás szerint önálló faj (Ara caninde), de ez is megdőlt. Helyesen: Ara glaucolaris, →kéktorkú ara.

kannibalizmus: fajtársak megölése, és/v. elfogyasztása. Gyakoribb, mint gondolnánk.

1. az uhuknál viszonylag általános, hogy a területen, amelyen élnek a leggyakoribb táplálékállatra (pl. lemming) állnak rá. Annyira hozzászoknak, hogy, ha valamilyen okból beszűkül ez az élelemforrás, nem hajlandók mást fogyasztani.

Végszükségben felfalja a saját fiókáit, v. a fiókát feleteti fiókájával. A macskabagolynál szintén előfordul, hogy táplálékínség esetében megfogyatkozik a fészekalj. Ilyenkor az erősebb fiókák kannibalizmusának esik áldozatául a gyengébb.

2. sokkal meghökkentőbb, hogy a társasan költő sirályoknál is megfigyelhető a kannibalizmus. Gyakran megesik, hogy a még magatehetetlen fióka átkerül egy idegen revírbe, ahol a revír tulajdonosa teljesen magától értetődő módon megöli, sőt el is fogyasztja. Nem lepődhetünk meg azon sem, hogy a szülők nem sietnek a segítségére. Ugyanis attól kezdve, hogy kikerül a revírjükből, a fiókát nem tekintik a sajátjuknak. Sőt, ha a kicsinek sikerül visszajutnia, az első pillanatokban maguk a szülei csipkedik meg, mint idegent, s szerencséje van, ha mégiscsak felismerik.

Ez a fajta kannibalizmus nagyobbrészt a költőtelep zsúfoltságából ered.

3. (bar.): rendszerint tartási hiba (zsúfoltság, rossz légcsere miatt levegőtlen ól), v. valamilyen tápanyaghiány, rostszegény takarmány (v. kevés vályú) miatt fellépő rossz tulajdonság, mely egymás csipkedésében, verekedésben nyilvánul meg.

A probléma teljesen kifejlett állapotában a kannibál hajlamú baromfik megtámadják és halálra marják társaikat.

A kannibalizmus a tartási szabályok betartásával megelőzhető, de a biztonság kedvéért meg szokták kurtítani a tyúkok csőrét.

Ha mégis felüti fejét a rossz szokás, akkor a Galloxazin nevű nyugtatószer és a házityúk számára nyugtató hatású, piros fényt kibocsátó villanykörték alkalmazása segíthet a gondot megoldani. (→arginin; →zab)

kantár, zabla: a madár fején, a →szájzugtól a szemig terjedő, a →fej színétől sötétebb csík.

kantáros asztrild (Estrilda rhodopyga - Zügelastrild - Crimson-rumped Waxbill): díszpintyféle, melynek az élőhelye megegyezik a korallcsőrű pintyével, tehát Közép-Afrika keleti része, ahol e narancsos színnel futtatott díszpintyféle gömbölyű fészkét magas fűbe, v. bokrokba építi. Alfajai:

• E. r. centralis,
• E. r. frommi - érvt.,
• E. r. rhodopyga.

Az utóbbi nagyo n hasonlít a korallcsőrű pintyre, de a kantáros asztrild csőre fekete, csak elől a felső káva éle piros. A láb szintén fekete. A kantár erőteljes, s a szem mögött csaknem a tarkóig folytatódik, a színe élénk kárminpiros. A többi testtájon a korallcsőrűénél kevesebb a piros futtatás, csak az alsó farkfedők pirosasak, és a nagy fedőtollak vm. a másodrendű evezők szegélyezettek pirossal.

Ivari kétalakúságnak nincs jele.

A nagysága 11 cm.

Költetéséhez tágas voliert ajánlhatunk, ahol 50-60 cm magasságban kell számára biztosítani fészkelési alkalmatosságot.

4-5 tojását 11-12 nap alatt kelti ki, s a fiókák 3 hetes korukban hagyják el a fészket.

A táplálása megegyezik az →afrikai díszpintyekével, azzal a különbséggel, hogy több csíráztatott magot és kevesebb rovareleséget igényel.

http://clubscap.free.fr/index.php?page=id14

kantáros csér (Sterna anaethetus - Bridled Tern): a csérfélék családjában a 25 valódi csér egyike, fekete csőrrel, szemcsíkkal és fehér homlok mellett fekete, a hátig nyúló sapkával.

A szárny sötétbarna, a farok feketés.

Másutt a tollazat hófehér.

Fotó: David Free

kantáros fürjgerle: →zsinórbajszú földi galamb (Geotrigon mystacea).

kantáros mézevő (Meliphaga virescens - Singing Honeyeater): a mézevőfélék családjába tartozó ausztráliai madárka olajzöld háttal, szürke csíkos sárga testaljjal.

A nevében szereplő sötét kantár egészen a tarkójáig húzódik.

A sztyeppék és a mangróvések lakója.

Főként rovarokkal táplálkozik, de ismert a fészekrabló hajlama is.

http://www.mangoverde.org/birdsound/images/00000006119-thmb.jpg

kantáros pingvin (Pygoscelis antarctica - Chinstrap Penguin): a pingvinféléknek kizárólag az Antarktiszon előforduló, 68-76 cm nagyságú faja.

A csőr és a szem fekete. Az áll, a torok és az arci rész fehér.

A test alul és a szárnybelső szintén fehér.

A homlok, a fejtető, a tarkó és a hát végig fekete.

A láb, erőteljes fekete karmokkal piros.

A nevét a torkát övező fekete rajzolatról kapta.

2 tojását 30 nap alatt kelti ki.

http://www.avesdechile.cl/penguin.htm

kantáros trogon, v. narina (Apaloderma narina - Narina's Trogon): a trogonfélék családjának három afrikai faja közül a legelterjedtebb. Libériától és Etiópiától a Fokföldig mind a síkvidéki erdőségekben, mind a hegyoldalakon - egészen 2000 méter magasságig - fellelhető.

28 cm nagyságú.

A kicsiny, de vaskos csőre sárga, s a csőrszegletből a névadó sárga kantár egy kissé lefelé irányul.

A szem hátsó sarkában is mutatkozik egy rövid sárga vonalminta.

Bár a hasa kárminpiros, jól beleilleszkedik a környezetébe, nehezen fedezhető fel, mert a szárnya szürkével hullámozott, a hasa, a melle, a feje és a háta ércfényű zöld.

A tojók torka és melle barna.

Csak odúban hajlandó fészkelni.

http://dinets.travel.ru/afrtrogon1.jpg

kántormadár: →éneklő kántormadár (Euphonia violacea).

kántormadarak (Chlorophonia, Euphonia): a legkecsesebb tangarák. Kimondottan tarka tollazat jellemzi az ide tartozó fajokat. A nevüket a komoly zenei értékkel bíró éneklésükkel szerezték.

Golyó alakú fészket építenek. (→aranyoshomlokú kántormadár, kékfejű kántormadár, kékkoronás kántormadár, sárgahasú kántormadár)

kányabangita (Viburnum opulus): magasnövésű erdei cserje, melynek a virága fehér, bogernyős, a termése pedig vöröses.

kányafű (Rorippa): nyirkos helyeket kedvelő sárgás, keresztesvirágú gyomnövény.

kányák, v. villásfarkú rétihéják (Коршуны - Aviceda, Milvus, Haliastur, Harpagus, Elanoides, Hamirostra): a →VÁGÓMADÁRFÉLÉK egyik csoportja, többségében a →szalagos ölyvéhez hasonló csőrfogakkal, amelynek a rovartáplálék kitinpáncéljának szétroppantásánál veszik hasznát.

Nem vetik meg a dögöt sem. A szárnyuk szögletesen hajlik, a farkuk villás. A röptük könnyed, gyakran keringenek kiterjesztett szárnnyal.

Az ivari kétalakúság nem fejlődött ki.

Fán fészkelnek.

Kányáknak nevezzük a Milvus nemzetség fajait is, amelyek a csiga- és más rovarevőkkel ellentétben az óvilág mérsékelt és meleg éghajlatú tájain fordulnak elő.

Nagy üldöztetésnek voltak kitéve, de az alkalmazkodóképességük miatt nem "sikerült" kiirtani ezeket a helyesen valódi kányáknak nevezhető fajokat.

(→barna kánya; →brahmin kánya; →élősködő kánya; →fogas kánya; →fekete kánya; →kontyos kánya; →piroslábú kánya; →sólyomölyv; →szürke kánya; →vörös kánya)

kanyaró, morbilli (lat.): vírusos eredetű, főleg gyerekkori, erősen ragályos betegség.

Csirkeembrióban szaporított és gyengített élő vírust tartalmazó oltóanyaggal tartós immunitást lehet elérni, de ez a betegség enyhébb formájú előidézését (láz és egyéb tünetek) is jelenti.

kányazsázsa (Diplotaxis): parlagi gyomnövény, sárga színű, keresztes virágzattal.

kányazsombor (Alliaria officinalis): gyógynövény, jellegzetes fokhagyma illattal, melyet akkor érzünk, ha megdörzsöljük a levelét.

A virágzata fehér.

kanyon ökörszem (Catherpes mexicanus - másutt Salpinctes - Canyon Wren): Dél-Arizona sivatagi területein él, ahol nem ritkák a 4 méter magas kaktuszerdők.

A test drapp, a hát fekete pettyekkel díszített. A szem fölött egy fehér sáv hangsúlyozza ki a szépen ívelő, lefelé görbülő vékony csőrt.

A tojó torka fehér.

Részt vesznek a hatalmas kola-kaktuszok virágainak megporzásában. A ragadós, lekvárszerű termés elfogyasztásával önkéntelenül terjesztik a növény magvait.

http://www.featheredfotos.com/spppages/songbirds/canyon wren.html

kaparódzás, vakaródzás: a testápolás része madaraknál is. Kaparózással a test azon részeit veszik munka alá, melyekhez a csőrrel nem férnek hozzá: nyak és fej.

Rendkívül érdekes, hogy a papagájok között vannak fajok, melyek

a szárny előtt - és mindig csak előtte -, mások

a szárny mögül előre nyúlva kaparóznak.

A vakaródzás egy határon belül természetes viselkedési mód. Ha viszont azt látjuk, hogy a madár szinte szünet nélkül kaparózik, s gyakran idegesen, szinte fájdalmasan kap a tollazatához, akkor csaknem biztos, hogy élősködőktől szenved.

(→vakaródzás, →viszketés)

kapaszkodó láb, v. vetélőujjú láb: a madaraknál az a lábtípus, melynél

az 1. és a 4. ujj hátrafelé,

a 2. és a 3. előre néz.

Ilyen lábuk van pl. a papagájoknak, amely különösen alkalmas fogásra.

kapaszkodó repülés: nagyon erős szárnybehúzással induló röpmód, mely erőteljes csapásokkal juttatja a madarat a vízszintes repüléshez szükséges sebességhez.

Emelkedő (vertikális) és haladó (horizontális) mozgás.

Kapbülbül: (ném.): →fokföldi bülbül (Pycnonotus capensis).

kapcás fecske: a →molnárfecske (Delichon urbica) egyik népi neve.

kapcsolódás, genetikai kapcsolódás: tágabb értelemben klb. genetikai hatást biztosító tényezők együttes öröklődése egy magasabb egységbe való tartozás alapján.

A kapcsolódás szűkebb értelemben két, v. több jelleg együtt öröklődését (jellegkapcsolódás) jelenti, minek oka, hogy meghatározó tényezőik ugyanabban a kromoszómákban helyezkednek el.

Az öröklődés Mendel-szabályai alapján várható független öröklődés tulajdonképpen nem egyes jellegekre vonatkozik, hanem a jellegek meghatározott csoportjaira. A kapcsolódás ritkán száz százalékos.

kapcsolódási csoport: mindazon gének összessége, amelyek egyazon kromoszómákban foglalnak helyet.

Az egy kapcsolódási csoportba tartozó gének a többi kapcsolódási csoportba tartozó génektől függetlenül öröklődnek.

A kapcsolódási csoportok száma megegyezik a kérdéses élőlény haploid kromoszómaszámával. Genetikai képletekben az egymással kapcsolódott géneket olyan sorrendben kell felírnunk, amilyen sorrendben egymást követik a kromoszómában.

Kapente (ném.): →hegyfoki réce (Anas capensis).

kapföldi rozsdafarkú: →fokföldi rozsdafarkú; (Cossypha caffra).

kapor (Anethum graveolens): egynyári 2-3-szor szárnyalt, sallangos levelű, 3-4 mm nagyságú, tojásdad magvakat érlelő, jellegzetes illatú, értékes fűszernövényünk, amelynek zsenge zöldjét a kislibák kivételével valamennyi baromfi szívesen fogyasztja. A nyulak imádják.  

A virágzata ernyős. Fotó: http://www.ogrod.uj.edu.pl/

Kapocsy György (1941-): fotóművész, aki évekig volt a budapesti állatkert fotósa és számos könyvet jegyez, illetve illusztráltak ragyogó fotóival, melyek javarészt a természeti kincseket, közöttük eléggé nagy súllyal a madarakat örökítik meg.

Madarat tolláról; Hortobágy; Az állatkertek világa; Hol sírjaink domborulnak; A természet öröknaptára; A magyar puszta; Interjú állatokkal…

Gyöngyszemű, a feketéknél kétsoros, szürkés, a vöröseknél és a sárgáknál egysoros világos színű szembőrrel.

A 17-19 mm hosszú (feketéknél sötét, sárgáknál és vöröseknél szaruszínű) csőr a homlokhoz enyhe töréssel kapcsolódik. (Súlyos hiba a hosszabb csőr.)

A fajta szárnyai a testhez simulnak, a kormánytollakon fekszenek, de nem érintkezhetnek egymással – a vállbúb félig takart. A hát vonalát követő farok 12 közepesen hosszú tollból áll és jól zárt!

A tollatlan lábak közepesen hosszúak, a karmok színe a csőrével megegyező.

A tollazat akár fekete, akár sárga, vörös, v. kék, legyen a nevének megfelelően tigristarka, ugyanakkor tömött, a testhez jól simuló. Súlyos hiba, ha a kormány-, v. az evezőtollak között fehér toll mutatkozik, ill. a hát fehér!

IV-es gyűrűvel elfogadott, melynek a belső átmérője 7 mm.

Fotó: Tián István - http://kaposvaritigristarka.gportal.hu/gindex.php?pg=2321853

http://gportal.hu/gindex.php?pg=15960682

káposztafélék (Brassica): egymásra boruló, nagy leveleiért termesztett kétéves kerti növények.

A ludak különösen kedvelik, még a karalábé leveleit is örömmel fogadják. Ezért érdemes számukra palántázni, vetni, főleg a bimbóskelt, v. a takarmánykáposztát, mert ezek télen sem fagynak el.

Különösen a vitamin és az ásványianyag-ellátásban van ennek jelentősége, de túlzásba a káposzta etetését sem szabad vinni, mert a túladagolásának a következménye potenciazavar lehet.

A nagy rostanyag tartalma miatt emésztési nehézségeket is okozhat.

A ludak átteleltetésében van nagy szerepe.

káposztarepce: →repceféle németül Raps. (→glikozid)

kappan: 1. latin előzményre visszatekintő német jövevényszó, jelentése: ivartalanított kakas. A herék eltávolítása kedvezőbbé teszi a hízlalási eredményt, javítja a takarmány-felhasználást, csökkenti az agresszivitást a házityúk hímjeinél is.

Régebben azért is alkalmazták a módszert, mert a kappanhús ízletesebb, mint a kakas szárazabb, inasabb izomzata;

2. (átv.) nők körül legyeskedő idősebb, v. kevéssé potens férfi.

kappanozás: a házityúk (v. pulyka) kakasának kiherélése.

Kap-Papagei (ném.): →fokföldi papagáj, v. nagy barnafejű papagáj (Poicephalus robostus - Grosser

Braunkopfpapagei).

Kappenammer (ném.): →kucsmás sármány (Emberiza melanocephala).

Kappenastrild (ném.): →feketesapkás asztrild (Krumhilda atracapilla).

Kappenpapagei (ném.): →sapkás papagáj (Pionopsitta caica).

Kappensai (ném.): →zöld cukormadár (Chlorophanes spiza).

Kappensänger (ném.): →csuklyás bukó (Mergus cuccullatus).

Kappensittich (ném.): a sapkás papagájok nemzetsége, egyetlen fajjal, a →pirossapkás papagáj (Purpureicephalus).

kappogás: a fajdfélék dürgésének első mozzanata, mely során a kakasok 5-15-ször egymás után olyan hangot hallatnak, amely két fadarab összeütődésére, összecsattanására emlékeztet.

Kaprötel (ném.): →fokföldi rozsdafarkú (Cossypha caffra).

kapszula: az emésztőrendszerben gyorsan oldódó tok, burok, melybe por alakú gyógyszert rejtenek.

Kaptäubchen (ném.): →fokföldi galamb (Oena capensis - Namaqua Dove).

kapucinus: a ferencesek rendjének egyik ága, melyek tagjai szakállat növesztenek és csuklyát viselnek.

kapucinus csíz: a német név tükörfordításaként a →tűzpinty (Spinus cucullatus)

kapucinus galamb: Elő-Ázsiából származó, Angliában csiszolgatott házigalamb-fajta.

Enyhén emelt, széles és jól izmolt mell, kissé nyújtott, közepes testnagyság, kerek fej, meredeken emelkedő, széles homlok, gyöngyszem, kétsoros, a feketéknél és a kékeknél szürkésfekete, a vöröseknél és a sárgáknál hússzínű szemgyűrű, tőben vastag, közepesen hosszú nyak jellemzi.

A láb élénkvörös, tollatlan.

A nyakon és a fejen kizárólag erre a fajtára jellemző csuklyát visel.

A tollazat leggyakrabban

fekete, de előfordulnak

vörös és

sárga példányok is.

A fekete szárnyszalagos kékek különösen ritkák. A farok, a farok-ék és a farkfedők mindig fehérek.

Az ábra forrása: http://www.capuchine.com

kapucnis lile v. sapkás lile (Thinornis rubricollis - Hooded Plover): Ausztrália 19-23 cm nagyságú liléje, a déli partvidék állandó lakója, fehér alsó testtel, fekete kapucnival. a piros csőr hegye fekete.

A fiatalok lába sárgás, a felnőttek feketéjét pedig barnás helyettesíti.

A part menti mélyedésekbe rakja 1-3 tarkafoltos tojását.

Kelési idő 30 nap, a kicsik 12 napos korukban repülnek ki.

Fotó: Szűcs Lóránd

Mókás látvány, ahogy az apró rovarokból, kicsiny kagylókból álló táplálékát a hullámok elől le s fel szaladgálva szedi fel. Különösen kedveli a katonarákot (Mictyris platycheles).

kapucinusmadár (Perissocephalus tricolor - másutt Cephalopterus calvus - Capuchin Bird): 35 cm nagyságú kotingaféle Dél-Amerika legészakibb őserdeiben.

Fekete szárny és valószínűtlenül rövid farok, a tarkón laza tollbóbita és a szem körül, a homlokot is magába foglaló csupasz, kékes mező jellemzi. A tollazat összességében rozsdabarna.

Nagyon furcsa, nyak “nélküli” madár. Ránézve az ember szinte kételkedik, hogy valóságos élőlényt lát.

Érdekes, hogy ennek a fajnak a hímjei is csoportosan dürögnek.

Rendszerint egy tisztás szélén levő fán gyülekeznek, ahol lekopaszítanak egy ágat, szorosan egymás mellé ülnek és tánc közben úgy bőgnek, mint a borjak.

http://photo.zootrotters.nl/displayimage.php?album=42&pos=23

kapucinusmadár(2) (Cephalopterus calvus - másutt Perissocephalus tricolor - Capuchin Bird): 42 cm nagyságú rozsdavörös madár a kotingafélék családjában. Élőhelye Észak-Brazília és Guyana erdőségei, max. 200 méter magasságig.

A csőre a nemzetségre jellemzően varjúszerű, de valamelyest laposabb. A hátán a tollazat olajzöldes árnyalatú. Az evezők és a farok feketésbarna. Az arci rész, a csőr és a láb fekete.

A fiataloknál a csupasz arci rész fehéres pelyhekkel védett.

Általában párosan lehet látni, s leginkább valamely olyan fa körül, melynek érésben van a gyümölcse.

A messze elhallatszó hangja borjúbőgésre emlékeztet.

Kaputzenlori (ném.): →csuklyás lóri (Eos squamata).

Kaputzenlori(2) (ném.): a →csuklyás lóri alfaja, a pápuai csuklyáslóri (Eos squamata guenbyensis).

Kaputzenzeisig (ném.): →tűzpinty (Spinus cucullatus).

kara: →héja, v. vörös héja (Accipiter gentilis).

Karácsony-szigetek (Christmas Island): két földrajzi területi egységgel kapcsolatban is szokták alkalmazni a karácsony elnevezést.

1. Valójában Karácsony-szigetnek a Ausztráliától É-nyugatra, Jávától 350 km-re nyugatra fekvő szárazulatot helyes nevezni. Ez Ausztráliához tartozik.

Az ausztrál Karácsony-sziget tehát az Indiai-óceánon található! A 135 km²-es sziget a barátságtalan parti sziklái miatt tengerhajózási szempontból nehezen megközelíthető. Az 1643. december 25-i felfedezése után a látogatók, s csupán az 1857. esztendőben derítették fel a sziget egy részét. A teljes felderítés további 30 évet váratott magára. A madárürülékből keletkezett foszfátkincs felfedezése miatt, ezt követően az angolok rátették kezüket a szigetre.

Legmagasabb pontja - Sir John Murray tiszteletére, aki az első növény és ásványtani gyűjteményt készítette a szigeten -  a Murray Hill 361 m.

2. A Csendes-óceán déli részén, az Egyenlítőhöz közel fekvő szigetcsoport, a Kiribati - mely egyebek mellett otthont nyújt a →fehérfarkú trópusi madár egyik alfajának is - egyik szigetecskéjét szintén nevezik így, de nyilvánvaló, hogy ez egy egészen más terület - az USÁ-hoz tartozik, s a térképen a Számoa szigetekől északra kell keresnünk.

karácsony-szigeti császárgalamb (Ducula whartoni - Christmas Imperial Pigeon): mindössze az Ausztráliától északnyugatra, az Indiai óceánon fekvő Karácsony sziget esőerdeiben előforduló 49 cm nagyságú, testes (450-700 g) galambféle, leginkább ott, ahol Muntingia calabura (japán cseresznye) gyümölcseihez hozzájut. Fogyaszt rügyeket és leveleket is.

Fotó: Jeff Blincow

Sajnos a foszfátbányászat fokozódásával nőtt az erdők, így a császárgalamb élőhelyeinek veszélyeztetettsége. Érdekes, hogy itt egy hangyaféle (Anoplolepis gracilipes) is veszélyt jelent, az által, hogy csapataik a még magatehetetlen fiókákat megtámadják és elfogyasztják.

Mi több közvetett fenyegetést jelent a Gecaroidea natalis (vörös rák) túlzott elszaporodása, mert a gyümölcsök és a magvak teljes elfogyasztása miatt a gyümölcstermése miatt értékes növényzet terjedését, regenerálódását gátolja.

A problémák feltárása után megkezdődött azok orvoslása, és a Karácsony-szigeteki Nemzeti Parkban (ez a sziget 60%-ára terjed ki) meghatározott program alapján féken tartották a gyilkos hangyákat.

Amikor a csali táplálékos akciót befejezték, a hangyák okozta veszély újból feléledt.

karácsony-szigeti fregattmadár (Fregata andrewsi - Christmas I Frigatebird): mint általában a fregattmadárfélék, ez a faj is a nevében szereplő, az USA-hoz tartozó háborítatlan kis szigeten és a Kiribati más szárazulatain költ.

Rendszerint 2 évenként nevel utódokat, legszívesebben fára épített fészekben, de helyszűkében beéri a földdel.

A rokoninál termetesebb. Érdekes még, hogy itt a tojó nagyobb, mint a hím.

A tollazata a fehér mellényét leszámítva fekete, de zöldes irizálással. A tojóknál egy keskeny gallér is fehér.

A hímek torkán láthatunk némi pirosat is. Ez egy csupasz bőrzacskó, amelyet párzási ciklusban levegővel töltenek meg és azzal kápráztatják el leendő párjukat.

Az év nagyobbik részét a tengerek felett tölti. Az erőteljes csőrével biztosan ragadja ki a víz felszínéről az óvatlan halacskákat.

http://www.arkive.org/species/GES/birds/Fregata_andrewsi/

karácsony-szigeteki hojsza, v. kiribati hojsza (Puffinus nativitatis - Christmas Shearwater):  közepes nagyságú (36 cm 350 g) hojsza a Csendes-óceán középső régiójában, hawaii-, marshall-szigeteki, stb., költőhelyekkel, de kitartó repülő, így megfigyelhették már Mexikóban és Guatemalában is.

Nagyobbrészt kalmárféléket és repülőhalakat zsákmányol, de mindenre lecsap, ami a felszín közelében elérhető számára.

Egyetlen fehér tojásán feltűnően hosszú ideig kotlik: 40 nap.

Fotó:Forest & Kim Starr

karácsonyi kappan: a 16-17. században a jobbágyok kötelezettsége, hogy akárcsak a dézsmát, a Márton-napi ludat, és decemberben a karácsonyi kappant is beszolgáltassák földesuruknak.
→kappan

karakara, v. karancso (Polyborus plancus - Striated Caracaras, v. "Johnny Rook"):  53 cm (a tojó 63 cm) nagyságú →keselyűsólymok egyike, amerikai élőhellyel. A Mexikói-öböltől a Falkland-szigetekig eléggé általános.

A csőr hegye világos szürkéskék, a töve és a csupasz arci rész narancssárga.

Fotó: Pablo Rodríguez - http://www.cema.edu.ar/eventos/muestras/rodriguez/

Fekete fejtető, sárgásfehér nyak, feketésbarna törzsi tollazat jellemzi. A sárga homlok szintén csupasz.

A nyakon található némi, cseppfoltos, v. harántcsíkolt hullámvonalas díszítés.

A tarkón rövid, bozontos bóbita mutatkozik, ezért szokták bóbitás karakarának is nevezni.

Mexikóban különös tisztelet övezi. nemzeti madaruknak tekintik, s az egyik pénzérméjükön is megörökítik.

Az ivarok a tojók javára szóló nagyságbeli eltéréstől eltekintve külsőre egyformák.

A sólyomfélék családjába tartozik, de nem véletlenül alkot a közvetlen rokonságával együtt önálló csoportot. Ügyetlen mozgása, a sárga színű, hosszú csüdje, a keselyűkhöz hasonló arci része sejteti, hogy dögevő. Csak nagyon ritkán üt le kisebb állatokat.

Miközben a földön keresi a táplálékát, magas fákon fészkel, s a 2-3 barnás árnyalatú tojás kikeltésében a hím is részt vesz.

A kotlási idő 30-35 nap.

A kicsik mintegy 70 napig élvezik a szülői gondoskodást. Legközelebbi rokona a →pirostorkú karakara.

A Falkland-szigeteken egy cc. 800 páros populáció található. Ezeket a helybeliek nevezik repülő ördögnek (Flying Devils) is, mert rendkívül szemtelenek, a piknikezők csomagjai sincsenek előttük biztonságban. Nagyobb baj, hogy a szigeten költő albatroszok, pingvinek tojásait, fiókáit (lásd fotó!) szintén kegyetlenül tizedelik. Másik becenevük:

Johnny Rooc.

http://www.metacafe.com/watch/bg-3022353/flying_devils/

karakterfaj: valamely biocönózis bennszülött faja, amelyek teljesen alkalmazkodott az adott biotóphoz.

Más biotópokban megélni nem tudnak, ti. a szervezetük nagymértékben egybehangolódott a környezettel.

kárál: 1. rekedtes, elnyújtott hangot hallat;

2. (átv.) ember, aki folyton panaszkodik, fecseg.

karancsó: →karakara (Polyborus plancus).

karantén, egészségügyi zárlat: a járványvédelem megelőző eljárásai közé tartozó intézkedés, vesztegzár.

A fertőző állatbetegségek megelőzésére a gazdaságok az újonnan érkezett állatokat kötelesek 30 napig elkülöníteni, és megfigyelés alatt tartani. Az egyedi állattartók a behozott állataikat más állatcsoportba (közös csorda) nem engedhetik.

Embereknél a régen alkalmazott vesztegzár helyett ma már beérik a kötelező oltások igazolásával. A madártartók is jól felfogott érdekükben alkalmazzák.

A befogott, import madaraknál pedig szigorú előírások szabályozzák, hogy az új szállítmányokat hogyan kell karanténozni (gyakorlatilag a külvilágtól hermetikusan elzárva megfigyelés alatt tartani), az elhullott állatokat megsemmisíteni, a karanténból származó anyagokat (hulladékokat) kezelni.

Anglia rendkívüli védőintézkedésekkel óvja a szigetországot a fertőző megbetegedésektől, minden bevitelre szánt állat esetében 2 hónapos karantént ír elő, amely idő letelte előtt nem engedik az állatot a szigetre.

Minden komolyabb állattartóhelyen van karanténozásra megfelelő lehetőség - a képen a szegedi állatkert karantén háza látható a háttérben, ahová sok alkalommal visznek csempészett, elkobzott madarakat.

karanténláda: kisebb madarak részére 20x30 cm alapterületű, mintegy 20 cm magas ládakalit, amely csak elől van rácsozva, de a rács előtt üveglap biztosítja a tér lezárását. A kalit tetején egy 25 wattos izzó biztosítja a világítást, egyszersmind a fűtést.

Jó, ha az izzó automata kapcsolású, s a hőkioldó kapcsoló 22 fok alatt bekapcsolja az izzót, 25 fok felett pedig megszakítja az áramkört. Ülőrudat keresztbe, az alsó egyharmad magasságba, a szélesség felébe helyezzük!

Az izzó fénye ne világítsa be az ülőrúd teljes hosszát, hogy a madár elhúzódhasson előle. Ide, az árnyékolt részbe helyezzük az etetőt és az itatót, úgy, hogy a madár a rúdról elérje.

A karanténláda aljába okvetlenül tegyünk fehér papírt, hogy egyrészt könnyebb legyen a takarítás, másrészt ellenőrizni tudjuk a madár székletét.

karanténvolier: a zárt fácántenyésztésben az állategészségügyi rendszabályok betartása végett, a többi tartási helytől elkülönített röpde.

Két típusa ajánlott, az egyedi elhelyezést biztosító és a csoportos elkülönítő. A beteg állatok gyógyszeres kezelését és a járványszerű megbetegedések megakadályozását szolgálja.

karattyol: a tyúk kárál; ember hangosan hadarva, folyton beszél.

karcsont: a szárny vázának alkotórésze.

A szárny egy hosszú, csöves,

pneumatikus felső és

két alsó karcsontból áll.

Utóbbiak közül a singcsont a madaraknál erősebb, mint az emlősöknél, viszont az orsócsont gyengébb.

A postagalambnál a küllemi bírálat során a →csontozat részeként tapintással is vizsgálandó a két alkarcsont és a felkarcsont közötti arány. Az utóbbinak minél rövidebbnek, az alkarcsontoknak minél hosszabbaknak kell lenniük.

karcsú noddi (Anous tenuirostris - Lesser Noddy): a csérek közé tartozó noddi legközelebbi rokona, szintén a trópusi vizekről.

Külleme nem cáfolja a rokonságot, csaknem olyan a világos sapkájával és a egészen világos szürkésbarna tollruhájával, mint a noddi, de a 30-35 cm nagyságával a termete kisebb.

A hosszú egyenes csőr és a rövid láb egyaránt világos szürkésbarna.

A hosszú szárny csaknem a hosszú farok végéig ér.

Meghökkentő, hogy általában magas fákon fészkel - ez nem vall csérre.

http://www.justbirds.org/Seychelles/Lesser noddy.htm

karcsú prinia (Prinia gracilis - Graceful Warbler): a poszátafélék családjának 13 cm nagyságú faja egy hosszú, elnyújtott csíkban Egyiptom és India között.

Főként a bozótosokat kedveli, ahol párokban, v. kisebb csapatokban a vékony ágak között ügyesen bujkálva keresi a rovartáplálékát.

A vékony, a felső káván lefelé tört vonalú csőr szürkésfekete. A fekete pupilla mellett pirosas barna íriszű szem és gömbölyded formák jellemzik.

A hosszú és a végén sötétbarna farkát rendszerint felcsapva figyel, s ilyenkor a hegyes szárnyak mintha lógnának.

A tollazat a lehető legegyszerűbb, szürkésbarna. Alul világosabb, rajzolatok nélküli. Felül elmosódó sötétebbel csíkozott.

Gömb, v. tojás alakú, zárt fészekben kelti ki a tojásait. A bebúvó nyílás oldalt helyezkedik el.

Az alkalmatosságot szívesen álcázza pókhálóval, s belül gondosan béleli puha anyagokkal.

http://www.camacdonald.com/birding/GracefulPrinia(MQ).jpg

kardcsőrű töcs (Ibidorhyncha struthersi - Ibisbill): 40 cm nagyságú gulipánféle a tücsök csoportjában azzal a különbséggel, hogy itt a csőr nem csak hosszú és hegyes, hanem erős is és jellegzetesen lefelé görbül.

Párosan él Közép-Ázsia magas hegységeiben. Tibetben 4000 m magasságban is megtalálták.

Érdekes szokása, hogy ugyanúgy bókol és billeg, mint a barázdabillegető. Ha megáll, akkor a szürkés tollazata teljesen beleolvad a hordalékos patakpartok oldalába.

A fején csupán egy kis fekete pofafolt díszíti.

Akárcsak a többi magashegyi madár, a kardcsőrű töcs sem vonul, csak a magas részek és a mélyebb völgyek között ingázik. De a vertikális vonulása egyben a vonulás ellenpéldája is lehet.

Arról van szó, hogy vannak területek, ahol a mélyebb völgyekben költ.

A magasabb hegyek folyton zúgó, soha be nem fagyó, melegvizű forrásokból táplálkozó patakjai partján telel.

kardcsőrű villásfarkú kolibri (Ensifera /régen: Docimastes/ ensifera - Sword-billed Hummingbird): 22-25 cm nagyságú kolibri, az egyik nemzetség névadó faja.

A kissé felfelé hajló csőrére jellemző, hogy a teljes testhossz csaknem fele, 10 cm. A tojóké még ennél is hosszabb: 10,5-11 cm.

Felül ércfényű zöld. A fej rézsárga, de a szem mögött van egy kis fehér folt.

Az aprócska lábai sárgásbarnák.

A test alul, a torok és a mell, ill. a farok bronzosan csillogó sárga.

A testoldal barnás, de ez is fénylő. A csőr barnássárga.

A tojó színei sápadtabbak.

Alul fehéres, de itt minden tollon van egy-egy kerek zöld színű folt.

Élőhelye 2-3 ezer méteres magasságokban Venezuela, Kolumbia és Észak-Peru.

Részt vesz a növények beporzásában.

http://people.freenet.de/jfeldhusen/Ensifera_ensifera_male.jpg

kardinális: papi méltóság, bíboros.

kardinális(2) (Paroaria): a sármányfélék családneme. Német nevük alapján még a köznyelv ide sorolja a Pyrrhuloxia (másutt Cardinalis) nemzetség fajait is.

(→koronás kardinális; →rózsásmellű kardinális; →szürke kardinális; →zöld kardinális; →vörös kardinális)

kardinális lóri (Chalcopsitta cardinalis - Kardinallori - Cardinal Lory): 30-31 cm nagyságú ecsetnyelvű papagáj a fekete(fény)lórik nemzetségéből, de itt a fekete szín helyett fénylő pirosat találunk.

Fotó: Iggino - http://s4.photobucket.com/albums/y107/Iggino/

Csupán a homlok és a farktollak fonákja feketés.

Az orrviasz és a csupasz szemgyűrű sötétszürke, de a csőrnek csak a kávaszélei ilyenek, egyébként fénylő sárga.

A mellen a fedőtollak vége szürkés, így halvány hullámozottság hatását keletkezik. A láb feketés piros. A tojó alsó kávájától indul egy szolid kis szürke bajusz, a homloka kevésbé sötét, viszont az írisze a hímek pirosasától eltérően sötétbarna.

A csőrön kisebb a sárga rész.

Az élőhelye a Melanéz szigetvilág legészaknyugatibb szigeteire korlátozódik. Ezek között kicsiny a távolság, van átjárás, így alfajok nem alakultak ki.

A tartásával kapcsolatban a svájci Burkardnak, ill. a walsrodei madárparknak gyűlt össze némi tapasztalata.

Ezek szerint a schimmerlórihoz hasonlóan lehet tartani.

kardinális mézevő (Myzomela cardinalis - Cardinal Honeyeater): a mézevőfélék családjának feketésbarna tollazatú képviselője, mely csak a fején és a nyakán díszített.

A Melanéz és a Mikronéz szigetvilág lakója.

Egyes alfajoknál a fehér pettyekkel ékesített piros tollazat a fejről egészen a mellig nyúlik.

A kantár és a szemgyűrű barnás fekete. A hosszú, vékony, lefelé hajló csőr szintén.

A virágok előtt függögetve szívogatja a nektárt.

http://www.nps.gov/archive/npsa/book/index.htm

kardinálispintyek: erős csőrű magevők, rendszerint élénk színű tollazattal a sármányfélék családjában.

A legismertebb fajuk a →vörös kardinális, v. piros magvágó (Richmondena, v. Cardinalis cardinalis - Roter Kardinal).

Kardinallori (ném.): →kardinális lóri (Chalcopsitta cardinalis).

A német Kardinal más összetételekben:.

         Dominikaner: →dominikai vörösfejű kardinális (Paroaria dominicana),

         Grau: →szürke kardinális (Paroaria cocornata),

         Grün: →zöld kardinális (Gubernatrix cristata),

         Mantel: →dolmányos kardinális (Paroaria capitata),

         Roter: →vörös kardinális (Pyrrhuloxia, v. Richmondena cardinalis).

         Zwerg: →törpe kardinális (Lophospingus pusillus).

kardorrú sneff: a →gulipán (Recurvirostra avosetta) egyik népi neve.

kardszárnyú kolibrik: a →Campylopterus nemzetség fajai a kolibrifélék családjában, jellegzetesen hosszú, hegyes szárnnyal.

karéjos bíbic (Vanellus, v. Lobivanellus indicus - Red-wattled Lapwing): leggyakrabban a dél-ázsiai legelőkön és szántóföldeken fellelhető, mintegy 30-33 cm nagyságú madár a lilefélék családjában.

Egészen Ausztráliáig előfordul.

Mint a bíbicek nemzetségébe tartozó legtöbb fajt, ezt is a fehér farkon fekete szalag díszíti.

E farkat kiterítve sokszor sikerül félelmetes hatást keltve elijesztenie az ellenségeit.

A háta világoszöld. A szárnytükör khakiszínű. A nyakoldal és a has fehér.

A szemgyűrű csupasz, s rajta egy előre meredő piros bőrlebeny kelt feltűnést. Barnás szaruszínű heggyel piros a csőr és a kantár is. A vékony, pálcikaláb sárga, vagyis a nemzetség legpompásabb faját látjuk.

A szárnyhajlaton sarkantyú mutatkozik.

Fotó: Hans Stel - http://www.orientalbirdimages.org/photographers.php?action=birder&Birder_ID=319

http://www.payer.de/dharmashastra/dharma1128.jpg

KARÉJOSMADÁR-FÉLÉK (CALLAEIDAE - Wattlebirds): a verébalakúak rendjének egyik családja új-zélandi fajokkal, régen 3, ma már valószínűleg csak 2 családnem 1-1 fajával.

Minden bizonnyal az énekeseknek azon az ágán gyökereznek, ahol a varjak és a paradicsommadarak.

A csőr tövén csupasz bőrlebeny mutatkozik, erről kapták a nevüket.

A sajnos már kihalt →huja a csőralakulása miatt volt figyelemreméltó.

Az idetartozó nemzetségek:

Callaeas (karéjos varjú - 1),

Philesturnus régen Creadion (karéjos seregély - 1),

Heteralocha - →huja.

(→karéjos seregély; →karéjos varjú)

KARÉJOS POMPÁSRIGÓFÉLÉK (PHILEPITTIDAE - Asities): a verébalakúak rendjének egyik családja, más néven a madagaszkári pittafélék.

Kistermetű, csupán Madagaszkáron előforduló madarak tartoznak ide.

Bár a nevükben szerepel a pitta szó, nem sok közük van azokhoz, talán csak a hangadószervük hasonlósága egyértelmű.

A szem körüli bőrrészek itt csupaszok.

A csüd pajzsos, de ez a pajzs egészen más, mint a pittáké. A legfeltűnőbb, hogy itt az ivari kétalakúság határozott.

Vannak fajok, melyek az aljnövényzetben, mások a lombkoronában - magányosan, v. párban - keresik a nektárt és a virágkelyhekben található rovarokat. A szárnyuk kerek. Gyors és biztos röptét tesz lehetővé, de csak rövid távra.

Két családnemben

Philepitta (madagaszkári pitták - 2),

Neodrepanis (nektárpitták - 1/v. 2/).

4 fajt soroltak ide, de nem valószínű, hogy még mind az élők sorában van, hiszen az erdőségek többsége, ahol feltalálhatóak voltak, le lett tarolva.

karéjos seregély, v. nyerges madár (Philesturnus, v. Creadion carunculatus – Saddleback - Tieke): a karéjosmadarak egyik nemzetségének, 25 cm nagyságú, egyetlen faja, természetesen új-zélandi élőhellyel. A tollazata fényes fekete, de a háton egy nyeregszerű mintázat formájában vörösesbarnával díszített.

Ugyanilyen színű a csepp alakú barkója és a farcsík is. Nehéz ezt így elképzelni, de nem vagyunk teljesen a fantáziánkra utalva, mert a kiváló ornitológus, Dr. Paddy Ryan jóvoltából gyönyörködhetünk a ritka fajt megörökítő fotókban.

A tojó nem különíthető el a küllem alapján. Viszont a fiatalok tollazata lényeges eltérést mutat: a szárnyon sötétebbel mintázott gesztenyebarna.

A seregélyéhez hasonló, de azénál erőteljesebb csőre alkalmas a fák kérgének megbontására, amit ez a madár meg is tesz, ugyanis a kéreg alatt meglapuló rovarokkal, lárvákkal és álcákkal táplálkozik. Feltűnő még egy a csőr szegletéből csüngő élénkpiros bőrlebeny, amely itt valamivel kisebb, mint a rokon fajoknál.

Faodvakban, magas fákon megtelepedett páfrányok között, v. földi lyukban fészkel. A fészkét gazdagon béleli puha anyagokkal.

http://www.ryanphotographic.com/images/JPEGS/Philesturnus carunculatus calling.jpg

karéjosszájú madarak: Brehm által alkalmazott rendszertani csoport. Ma már nem használatos.

karéjos varjú (Callaeas cinerea - Kokako): a karéjosmadár-félék 40 cm nagyságú, a már kipusztult huja legközelebbi rokon faja, természetesen új-zélandi élőhelyekkel. Azazhogy a Tiri Tiri Mantangi szigeten mindössze 50 példányos világállomány található, amely rendkívül odaadó, gondos védelem mellett sem képes megerősödni.

A tollazat összességében barnásszürke. Csak a csőr körül, a szárnyon és a farkon fekete.

A trogonokéhoz hasonló csőrével leginkább zöld növényi részeket, gyümölcsöket fogyaszt, de kedveli a rovareleséget is. A csőr tövéről lelógó bőrlebeny színe a törzsalaknál narancsos, a C. c. wilsoni vagyis északi szigeteki alfajnál kék.

Fákon, vastagabb gallyakból tákolt fészekben költ.

2004-ben már csak mindössze alig 400 párról szóltak a híradások. A faj iránt aggódók megkongatták a vészharangot és egy e célra kijelölt, védet szigeten megkezdődött a faj megmentését célzó program.

A fajnak nem csak a külleme, hanem a hangja is rendkívül figyelemre méltó. Olyan, mintha valódi zene volna egy fuvolaművész előadásában. A http://www.nzbirds.com/birds/kokako.html honlapon vagy a hangszóróikonra kétszer kattintva meg is hallgathatjuk. Engem teljesen elbűvölt! És nagyon hálás vagyok, hogy Szűcs Lóránd fotója révén a látványban is részem van: milyen ez a különös madár!

→Pukaha hegyi Bruce Vadvédelmi Központ

karevezők: a szárny fő tollai közül azok, amelyek a karcsontot fedő bőrrészletből erednek, valamivel rendszerint kisebbek, mint a kézről induló evezőtollak, ezért nevezik e →tollakat másodrendű evezőknek is.

A tövüket felül a nagy karfedők takarják.

karfiol (Brassica oleracea var. cauliflora): egy tömbbé összeállt, húsos virágzatáért termesztett konyhakerti növény.

Különösen a papagájok szívesen csemegéznek belőle. A levesből is kínálhatjuk őket karfiollal. A mi Petink (sárgamellű kékara) őrült meg érte.

kariáma, v. kígyászdaru (Cariama cristata - Red-legged Seriema): az afrikai szekretáriussal számos hasonlóságot mutató, mintegy 70-90 cm nagyságú madár a kígyászdarufélék családjában. Az azonosságoknak nincs vérségi alapja.

Fotó: Pablo Rodríguez - http://www.cema.edu.ar/eventos/muestras/rodriguez/

Mint annyiszor és annyi helyen, ezúttal is a hasonló életmód produkált hasonló küllemet.

Pontosabban a további vizsgálódások felkeltik a gyanút, mert ez a hosszúfarkú "futómadár", a piros lábával daruszerű, ugyanakkor a túzokhoz is nagyon hasonlít.

A piros láb alapján szokták nevezni piroslábú kariámának is.

Az élőhelye a brazil Mato Grosso magashegyi, füves platója.

Lekerekített szárny jellemzi, amely nem igazán alkalmas repülésre. Csupán akkor használja eszeveszett csapkodással, amikor a magaslati pihenőhelyén, v. egy fa koronájában megzavarják.

Ilyenkor levergődik a magas fűbe, aztán futva keres menedéket. Egyébként fészkelés céljából is a fákat veszi igénybe. Gallyakból épített fészkében 2-3 tojást kelt.

A pettyes fiókák cc. 2 hetes korukban hagyják el a fészket.

E futó életmód következménye, hogy az ujjai lerövidültek, bár nem annyira, mint a valódi futómadaraké, mert pihenni még a fákra telepedik fel, s az ágakon való kapaszkodás igénye a túlságos lerövidülés ellen hatott. Vagyis némi kompromisszumként a belső ujj átfordítható hátrafelé, így a hátsó ujj helyett biztosíthat szilárd támasztékot.

Futás közben a sötét szalaggal díszített, hosszú farkával egyensúlyoz.

A tollazat tökéletes rejtőzködést biztosít számára a magas fűben. Vannak, akik szerint a homlokán levő serteszerű tollpamat szerepe is ebben rejlik, mások szerint az éles fűszálak ellen védik a szemet.

Bogyókkal, rovarokkal, egerekkel táplálkoznak, s különös csemegeként fogyasztják a kígyókat, ezért nevezik kígyászdarunak is. Nem tér ki a mérges kígyók elől sem, pedig nincs védettsége a mérgek ellen. Ügyességével, biztos fogásával kerekedik felül.

Kisebb csapatokban, v. párban él. Leginkább alkonyatkor és éjjel hallatja a hangját. A családban egyetlen rokona van, a →csunja.

http://www.cema.edu.ar/eventos/muestras/rodriguez/img/aves1/56.jpg

KARIÁMAFÉLÉK: →KÍGYÁSZDARUFÉLÉK, család a darualakúak rendjében két fajjal, mint →kariáma és →csunja.

karibi álmosmadár (Nyctibius jamaicensis - másutt alfaj): az álmosmadárfélék 40 cm nagyságú faja Közép-Amerikában és a Karibi-szigeteken.

A nagy, sötét, mandula szemek jelzik, hogy éjszakai életmódot él.

Hatalmasra nyíló csőrűkkel - sőt, itt már megbocsátható szájról beszélni - repülő rovarokra vadásznak.

Nappal faágon megbújva, csukott szemmel, feltartott fejjel pihen. Ugyanígy, ebben a testtartásban kotlik az ágmélyedésbe rakott egyetlen tojásán is.

A tollazata ennek a rejtőzködésnek megfelelően letört ágat mintáz: szürkés, rózsaszínes, szabálytalanul mintázott. A borzas tollazatba a csőr is teljesen beleolvad.

A hangjuk panaszos kiáltozás, a kutyaugatásra emlékeztet.

Az ivari kétalakúság nem fejlődött ki.

A fotón egy a szemén és az arci részén sérült karibi álmosmadár látható, amelyet Wendy Lee gondoskodása mentett meg, s az általa üzemeltetett menhelyen (Seven Oaks Sanctuary for Wildlife) kitűnő egészségnek örvend, de önmagát ellátni már nem tudná.

http://www.sos-wildlifejamaica.org.jm/Photogallery.html

karibi csónakfarkú madár (Quiscalus lugubris - Carib Grackle): a csirögefélék családjában 6 faj egyike. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy egy fényseregély áll előttünk.

A csőr, a testalakulás, a ragyogó tollazat, a fénylő szem, a láb okot ad a tévesztésre, de persze itt egy d-amerikai fajról van szó! És, ha meglátjuk a széles, íves farkát, akkor arról is lehet fogalmunk, hogy a Quiscalus fajok miért csónakfarkúak.

Fotó: Gaby Schulemann-Maier. és Father Sanchez - http://www.kingsnake.com/westindian/

karibi elénia (Elaenia martinica - Caribbean Elaenia): a karibi szigeteken szinte minden trópusi és szubtrópusi erőségben fellelhető királylégykapóféle, amely a hatalmas area ellenére - az élőhelyek vészes fogyatkozása miatt felkerült a védett fajok IUCN Vörös Listájára.

A nagy elterjedési területtel együtt jár, hogy az egymástól viszonylag elszigetelt részeken alfajok képződtek:

Elaenia martinica

    - caymanensis,

    - chinchorensis,

    - cinerescens,

    - remota,

    - riisii.

Fotó: Father Sanchez -  http://www.kingsnake.com/westindian/

karibi gólyatöcs: →amerikai gulipán (Recurvirostra americana - másutt Himantopus mexicanus).

karibi jasszána: →jasszána (Jacana spinosa).

karibi kócsag (Ardea pacifica - White-necked Heron): a gémfélék családjának faja a Karibi térségben.

A tőrszerű csőr matt sötétszürke, ugyanilyen a láb, de a lábfej és az ujjak sárgásak.

A kantárrész csupasz, a színe téglapiros.

A szem sárga, fekete írisszel.

Az egész tollazat hófehér, mégsem lehet mondani, hogy e faj példányai dísztelenek. Sőt.

A fejtetőn és a tarkón szőrszerű tollak alkotnak borzas bóbitát. A nyak hátsó élén szintén prémszerű a tollazat. A nyak elülső éléről a mellre szintén szőrszerű tollak lógnak .

A farktollak és részben a megnyúlott szárnyfedők foszlottak. E csipkeszerű tollak divatértéke a XX. sz. elején nagy volt, s a kócsagállomány már-már kipusztult, amikor az amerikai Nemzeti Audubon Társaság okos meggyőzéssel az esztelen divat rajongóival megértette, hogy hová vezet a kalapdísz utáni vágyakozás.

http://www.mangoverde.com/wbg/images/00000006195.jpg

Karibikamazonen (ném.): a →lisztes amazon alfaja, a guatemalai lisztes amazon (Amazona farinosa guatemalae).

karibi ollóscsőrű: →kormos ollóscsőrű madár (Ryncops nigra).

káricál: hangutánzó kifejezés arra, ahogyan a tyúk kárál, karattyol.

karienköppe: több, mint 100 éves holland házityúk fajta 2,5-3 kg testsúllyal, a régi fajtákhoz képest kiváló tojatási eredményekkel (200 db, 55 g/db, fehér, v. világossárga színben).

Ezüst-, v. aranynyakúan fogadják el.

Kiegyensúlyozott vérmérséklet jellemzi, de a kotlási hajlama hagy maga után kívánnivalókat.

A kakas 20 mm-es, a tyúk 18 mm-es gyűrűvel fogadható el.

kariogram, idiogram (gör.): egy sejt kromoszómaszelvényének fényképes, v. rajzos ábrázolása, amely az egyes kromoszómákat, v. párokat méretarányosan, a lényeges morfológiai és szerkezeti sajátosságokat megjelenítve, a mitózisos osztódás metafázisában megfigyelhető jellegzetességek alapján tünteti fel.

karmazsin: a pajzstetvek liláspirosas színét adó festékanyag után az ilyen szín elnevezése.

karmazsinasztrild (Pyrenestes sanguineus - Karmesinastrild - Crimson Seedcracker): ennek a 14 cm nagyságú díszpintynek az élőhelye Szenegál, Sierra Leone, Libéria és Elefántcsontpart mocsaras területein és a folyóparti bozótokban található.

A tollazatban két szín dominál: a kárminpiros és a fekete. Előbbi a fejre, a torokra és a nyakra, ill. a testoldalakra korlátozódik, s átmenettel olvad bele a test feketéjébe.

A tojókon a kárminpiros helyett a begyen sárgásbarnát látunk, és a testük feketéje is sárgás árnyalatú. Itt a testoldalakról is hiányzik a kárminpiros.

A lábuk - szemben a hímek feketés színével - sárga. A csőr kékes fényű fekete.

Alfaja a

    P. s. coccineus.

http://www.prachtfink.de/berichte/be002/s_be002d.html

karmazsingébics (Laniarius atrococcineus - Burchell's Gonolek): a gébicsfélék családjának 23 cm nagyságú faja dél-afrikai elterjedéssel.

A kampós csőr fekete. A szem sötét, a láb pirosas fekete.

A fej, a fest felül, a szárny és a farok fénylő fekete. Csak a szárnyon mutatkozik egy végigérő, fehér csík. A test alul, az álltól az alsó farkfedőket is hozzáértve gyönyörű kárminpiros.

A két ivar egyforma, de a fiatalokon a piros csak az ivaréréssel párhuzamosan alakul ki.

Nehéz megfigyelni, mert az emberrel szemben bizalmatlan és előbb eltűnik, semmint felfigyelnénk rá. Ezért leginkább a hangját lehet csak hallani, mely kellemes csilingelés. A hím hívására a közelben tartózkodó tojó mindig sietve válaszol.

A fészke különös. Pókhálóval rögzít kéregdarabkát egy biztonságosnak vélt ághoz, s azt béleli finomszálú növényi anyagokkal.

karmazsinpirók (Carpodacus, v. Pinicola erythrynus - Common Rosefinch): a pintyfélék családjának 16 cm nagyságú faja. Eredeti élőhelyéről (Tibet, Kamcsatka és Törökország) lassan nyomul nyugat felé.

Már költ Finnország déli részén, Lengyelországban, Svédországban és a Tátrában is. Legszívesebben a mocsaras erdőkben - rendszerint alacsonyan - fészkel.

Érdekes, hogy bár az 1930-as években tömegesen megjelent a Keleti-tenger partvidékein, onnan ugyanolyan gyorsan el is tűnt. Ill. ezeken a területeken csak ritkán költő madár.

A legjobb énekesek egyike. Kamcsatkában a népek nagy becsben tartják. Dalából a „csevicsu vigyel” vagyis „csevicsát láttam” kifejezést vélik kihallani. A „csevics” az ottani legnagyobb lazacfaj neve. Az összes halak közül a legtöbbre ezt becsülik, s a hal körülbelül ugyanabban az időben érkezik félszigetre, mint amikor a karmazsin pirók. Vagyis amikor a madár tavasszal megszólal azt a népek úgy értelmezik, mintha jelezné a lazacfogás idejét.

Vaskos magevő csőr, tömzsi test és kissé villás farok jellemzi.

A hasi rész fehéres. A szárny barnás, de - szemben a nagy pirókkal - itt két elmosódott, halványabb csíkkal díszített. A fej, a mell és a farcsík kárminpiros.

A tojó tollazatán a hím kárminpirosa helyett fakó szürkebarna az uralkodó szín. A szárny sötétebb hosszanti foltokkal díszített. A szem itt barna, a csőr világos, a lába sötét szaruszínű. A fiatalok ugyanilyenek.

Az alfajai:

• e. grebnitzkii: kamcsatkai karmazsinpirók (másutt önálló faj),
• e. roseata: indiai karmazsinpirók (másutt rózsás pirók néven önálló faj).

A röpte hullámzó.

A sűrű bokrosokat kedveli. Tiszta éneke messzire elhangzik. Hazánkban eddig észak felől érkező kóborló példányokat lehetett megfigyelni. Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

Karmesinastrild (ném.): →karmazsinasztrild (Pyrenestes sanguineus).

Karmesinroter Purpurweber (ném.): →karmazsinasztrild (Pyrenestes sanguineus - Karmesinastrild).

kármin: sötét kárminpiros, v. bíboros árnyalatú piros.

kármin amerikai poszáta (Ergaticus ruber - Red-Warbler): az amerikai poszátafélék családjába tartozó fajok közül csak a trópusiakon lehet élénkpiros színt találni. Ez a faj közéjük tartozik. Mexikó magasfekvésű hegyvidékein lelhető fel.

Az egész tollazatot a kárminpiros uralja.

Csak a nagy tollak barnásak, ill. az arci rész (fülfolt) fehéres.

A finom rovarászcsőr sárgás szaruszínű.

http://www.birdinfo.com/A_images_R/RedWarbler2004-02-08-001.jpg

Karmingimpel (ném.): →karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus).

    - Mexikanischer-: mexikói, v. →házi pirók (Carpodacus mexicanus).

kármin gyapjasmadár (Himatione sanguinea - Apapane): a hímesmezű madárfélék (másutt a pintyfélék) családjának faja (a hím és a tojó egyaránt) gyönyörű piros tollazattal.

A tollazat itt nem annyira selymes, mint a más nemzetségekbe tartozó fajoknál, viszont a bőrük, érdekes módon sokkal durvább.

A rövid, enyhén ívelt csőr alkalmas a nektárral való táplálkozásra, de szívesen fogyaszt molylepkéket is.

A kicsinyek fiatalkori tollazata sárga, zöld és fekete foltokkal díszített sárgásbarna.

Gyakran tartózkodik a talajon, és úgy szalad, mint a pityerek.

Érdekes, hogy a laysan-szigeti alfaja, a laysani kármin gyapjasmadár

Himatione

• sanguinea freethii

sokkal világosabb, mint a törzsalak. Ezt azzal magyarázzák, hogy a fák nélküli szigeten a tollazatot több napfény éri.

A fák felett tartott tetszelgő repülései közben érdekes hangokat hallat. Ezek a kézevezőkről erednek, oka, hogy a tollak hegye tompa, lekerekített.

http://www.sil.si.edu/digitalcollections/nhrarebooks/rothschild/plates/plates_thumbnails/SIL6-3-021a.jpg

kármin gyurgyalag (Merops malimbicus - Rosy Bee-eater): míg a gyurgyalagok többségénél a tollazat színében a zöld és a sárga uralkodik, addig a három afrikai fajnál a piros dominál. A karmazsin gyurgyalagnál is, amelynek az élőhelye Kongótól Ghanáig húzódik, de sehol nem lehet általánosnak mondani.

A hát ugyan sötétszürke, de a farok vörös, a test alul kárminpiros, s a két szín - a szürke a kármintól - egy fehér csíkként jelentkező éles vonallal válik el egymástól.

http://www.camacdonald.com/birding/RosyBee-eater(AF).jpg

kármin nektármadár (Aethopyga siparaja - Yellow-backed Sunbird):

a →skarlát nektármadárhoz nagyon hasonló nektármadárféle.

Fotó: Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

A meghosszabbodott farok, a farcsík és a fejbúb fénylő kékeszöld.

A barkó kék. A torok zöldessárga. A hát és a has vörös.

kármin rozella: →pennant-papagáj (Platycercus elegans).

kárminsapkás pipra: →pirossapkás pipra (Pipra mentalis).

karmos bíbic: ausztrálázsiai madarak a füves mezőségeken, gyakran a repülőterek kifutópályáin.

A nevüket a szárnyhajlaton található atavisztikus karomról kapták.

Érdekességük a csőr tövén növő bőrlebeny, amely eltakarja az arci részt. Ennek a színe sárga.

károg: a varjú, v. a holló jellegzetes hangja.

karógébics (nép.): a →rozsdás csaláncsúcs (Saxicola /Pratincola/ rubetra).

kárókatna: a →kárókatona (Phalacrocorax carbo) egyik népi neve.

kárókatona (Phalacrocorax carbo - Kormoran - Great Cormorant): kozmopolita faj, a család névadója a gödényalakúak rendjében. Az északi féltekén élő példányok kékes, v. zöldes csillogású feketék, a hátukon bronzos csillogású pikkelyes rajzolattal. Közelítik a méteres nagyságot (91 cm).

A tengerpartokon, folyótorkolatokban és tengeri tavaknál a leggyakoribb. A szárazföld belsejében az ártéri erdőket és a mocsaras területeket kedveli. A hazai populáció kizárólag fákon fészkel.

A madárhegyek kopár szikláin általában a legmagasabb emeleteket foglalja el, s ott moszattal bélelt sziklarepedésekbe építi a fészkét. Fotó: Ben van den Broek és Annette Cutts

A déli féltekén élő alfaj, ahogyan az a család tagjainál általános, a testén, alul fehér. Érdekes, hogy a Brit-szigeteken élőknél viszont a nyak fehér. A mi populációnknál csak költési idényben mutatkozik a nyak fehér díszítése!

Társaságkedvelők. A hangjuk mély gurgulázó.

A sziklákon egészen meredek jellegzetes testtartással állnak, v. ülnek, s a szárnyukat gyakran lógatják. Úszás közben mélyre képesek merülni, nyújtott nyakkal, felfelé tartott csőrrel siklanak a vízben.

A röptük gyors, egyenes vonalú, s ilyenkor a kinyújtott nyakukat kissé felfelé tartják.

Az eszkimók a bőre alatt lerakodó vitaminokban gazdag zsírréteg miatt vadásszák. Másutt, mint halászati konkurens, komoly üldöztetésnek van kitéve. Ha elnézzük a fotót, hogy milyen falattal megbirkózik, akkor érthetjük a halászok dühét.

Régebben nagyon túlbecsülték a fogyasztását. Ma már tudjuk, hogy a kárókatona gyomra mintegy 75 dkg halat tud befogadni, s ez a mennyiség Mauersberger szerint két madár napi szükséglete.

Mégis tűzzel, vassal próbálják távol tartani a halas vizektől. Nálunk is hírhedtté vált az az eset, amely során az 1980-as évek végén egy halastórendszer védelmében horvát vadászok magyar területen mészárolták le egy drávai költőhely állományát.

A Kis-Balatonon és a Keleti-tenger partjainál sikerült megvédeni, így mind gyakrabban bukkan fel a belvizeinken.

Érdekes, hogy a költési idő előtt az északi típus nyakán is, meg a testoldalán megjelennek fehér foltok.

Nálunk ágakból tákol fészket, rendszerint több pár egymás mellett, egy fán, amelyet a madarak ürüléke hamarosan kimar. Előfordul, hogy szürkegém is közéjük telepszik.

A kicsik a kotlás 4. hetében törik fel a tojás héját. Először pépes táplálékot kapnak, aztán nemsokára maguk kotorják elő a szülők bendőjéből a táplálékot.

Meg kell említeni, hogy a szülők vizet is visznek a kicsinyeknek, részben hűsítik ezzel a fiókákat, részben itatják őket. A másik különlegessége e fajnak, hogy a keményebb szálkáktól nyálkával borított köpet formájában szabadulnak meg.

A kicsik első tollruhája felül barnás, a hason piszkosfehér. Érdekes velük kapcsolatban az is, hogy az elfogott halat a víz alatt képtelenek lenyelni. S hogy felbukkanva se tudják, ezt egy nyakkarikával el lehet érni. Így a kelet-ázsiaiak halfogás céljára szelídített példányokat tartanak, sőt, Kínában tenyésztik is a kárókatonát.

Védett, az eszmei értéke 1 000 Ft. Mindemellett a 18/2008. (VI. 19.) KvVM rendelet szerint

(3) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok

alapján kijelölt vadászatra jogosult, valamint a halászati őr a halállományokban keletkezett károk

mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét:

a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve,

b) védett természeti területen, illetve különleges madárvédelmi területen kívül,

c) szeptember 1. és január 31. között,

d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és

módszerrel, valamint

e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül

végzi.

(4) A kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítése során ólomsörét használata tilos.

A vadászvizsgán elvárják, hogy a jelölt tudja: a kormorán gyakran bukik víz alá és ott gyorsan úszik.

http://www.termeszetvedelem.hu/_user/downloads/jogszabalyok/18_2008_VI19_ KvVM rendelet_szoveg.pdf

KÁRÓKATONAFÉLÉK, v. kormoránok (PHALACROCORACIDAE - Cormorants): a gödényalakúak rendjébe tartozó család, galamb ill. lúd nagyságú sötétszínű halevő madarakkal, 30 faj tartozik ide.

A csőrük hosszú, vékony, a végén erős kampó található, amellyel biztosan fogják meg halzsákmányukat. Ám nem zuhanórepülésben vetik magukat a hal után, mint a szulák, nem is szürcsölik a vizet, mint a gödények, hanem a zsákmányt a vöcskökhöz hasonlóan úszva érik utol.

Az orrnyílás itt is részben benőtt, mint a többi evezőlábúnál, így nagy lélegzethez az ide tartozó fajoknak is ki kell nyitniuk a csőrüket.

Mindkét lábukat szorosan egymáshoz zárva egyetlen evezőként használják. A víz alatt a szárnyukkal nem eveznek, s a kormánytollaknak is csak a manőverezésben van szerepük.

Karcsú test, úszóhártyás láb jellemzi az idetartozó fajokat.

Kissé felfelé tartott, nyújtott nyakkal repülnek. Vonuláskor egyenes vonalban követik egymást, v. ludak módján V-alakba rendeződnek.

A tollazatuk nem különösebben vízálló, ezért a halászatok után, repülés előtt meg kell szárítkozniuk. Vannak fák koronáiban, v. bokorban fészkelők, míg főként a tengerpartiak moszatokból, guanóból sziklákon építenek fészket.

A tojásuk világoskék, de meszes réteggel fedett. A tollazatukban a sötétbarna és a fekete uralkodik. Előfordul fémes csillogás is.

Érdekes, hogy csak a déli féltekén otthonos fajok hasi tollazata fehér.

A szárnyuk és a farkuk hosszabb, mint a hozzájuk eléggé hasonlatos búvároké.

Hazánkban a lúd nagyságú kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyakori a vizek mentén, különösen a Kis-Balatonon.

A kis kárókatona (Ph. pygmaeus) sokkalta ritkább. (→csököttszárnyú kárókatona; →füles kárókatona; →fekete fokföldi kárókatona; →pápaszemes kárókatona; →tarka kárókatona; →üstökös kárókatona)

kárókatonák: kormoránok, v. →KÁRÓKATONAFÉLÉK. kontinentális vizek és tengerpartok halevő madarai, fogyasztanak gerincteleneket is. 45-101 cm nagyság jellemzi őket, ez mintegy 0,9-4,9 kg testtömeggel párosul. (A kígyónyakúaknál a 76-98 cm és a 0,9-2,6 kg jellemző.)

Fészekaljanként 6 db tojásból 22-26 nap alatt kelnek ki a kicsik.

A víz éltető eleműk, kiválóan úsznak, s 50 m mélyre is merülhetnek.

(→csököttszárnyú kárókatona, kéktorkú kormorán, /közönséges/ →kárókatona; →pettyes kormorán; →üstökös kárókatona)

kárókatona-szikla: a Kurili-szigetek egyik látványában csodálatos sziklatömbje, amely a rajta gyakran megpihenő kormoránokról kapta a nevét.

karolinai csörgőréce, v. zöldszárnyú réce (Anas carolinensis - Green-winged Teal): a népes Anas nemzetség egyik, 34-37 cm nagyságú, korábban vitatott faja, sokáig a csörgőréce alfajaként volt jegyezve. Újabban önálló faj rangján.

A csőr lakkfekete, a tollazat összességében barna, keskeny fehér csíkokkal hullámozva, az alsó farkfedők is fehérek. A fej gesztenyebarna, de rajta az ékesség, egy hosszan hátranyúló fémfényű zöld arcfolt mutatkozik.

A szárnyon is egy ujjnyi, vékony, fehér függőleges csík díszíti.

Fészekaljanként 9-14 tojásán ül meg a tojó.

Náluk is mutatkozik. Védett, az eszmei értéke 20 000 Ft.

karolinai küllő (Melanerpes carolinus - Red-bellied Woodpecker): a harkályfélék családjának 24 cm nagyságú, nagyon dekoratív, észak-amerikai faja. A nyílt erdőségeket kedveli, de ma már nem ritka a városi parkokban sem.

A viszonylag rövid csőr fekete. A homlok és a fejtető, egészen a tarkóig piros.

Az arci rész, a szemet is körülölelően zöldes árnyalatú drapp. Hasonló, de valamivel világosabb alul a test.

A mellen vöröses árnyalat mutatkozik.

A hát egészen sötétszürke, fehérrel hullámcsíkozott. A szárny és a farok alapszíne szintén a sötétszürke, de ott a fehér pettymintákat alkot.

A fehér farktő és a szintén fehér szárnycsík csak akkor válik láthatóvá, ha a madár szárnyra kap.

Sőt, a farok két, rövidebb középső tollán fehér zebracsíkozást találunk. A szélső kormánytollak egyszínű szürkésfeketék, és érdekességük, hogy a végükön a zászló egészen elkeskenyedik, minek folytán az erős tollgerincvég támaszkodásra alkalmas hegyben végződik.

A tojónál a piros sapka rövidebb, tekintve, hogy a homlok fehér. Fehér az arci rész is, és a test alul.

Béleletlen faodúban fészkelnek. A párok egész évben összetartanak, sőt, a már önálló fiókáikat sem űzik el maguk mellől, így a költési idény végétől gyakran lehet látni kisebb szülő-gyermek csapatokat, amint a fák törzsén kúszva keresik a rovartáplálékot.

http://home.cfl.rr.com/jamesanddiane/creaturecat/pecker2.jpg

karolinai réce: →karolin réce v. kisasszony réce (Aix sponza), és előfordul, hogy a →karolinai csörgőréce,, v. zöldszárnyú réce (Anas carolinensis) kerül szóba ezen a néven.

karolinai ökörszem (Thryothorus ludivicianus - Carolina Wren): az ökörszemfélék családjának 14,5 cm nagyságú, É-Amerika délkeleti részében előforduló faja.

Összességében barnásvöröses tollazat jellemzi.

Feltűnő rajta a hosszú, fehér szemsáv, s a szárny szegélyén a fekete-fehér pettyezettség. A hosszú, hegyes csőr lefelé hajlik. A sötétbarna farkát rendszerint felfelé csapva tartja.

A tojó küllemileg nem különbözik a hímtől.

Természetesen rovarevő. Az viszont kevéssé ismert, hogy levelekből és fűből üregbe, v. hasadékba épített alkalmatosságban fészkel.

Szintén különös, hogy kellemes strófáit a nász idején kívül is, egész évben hallatja.

karolinai vízityúk, v. karolin-vízicsibe (Porzana carolina - Sora Crake): a guvatfélék családjának 22 cm nagyságú faja a vízicsibefélék csoportjában.

Amerika melegebb tájain az állóvizek mellett gyakori, de nehéz felfedezni, mert rendkívül óvatos és éjszakai életmódot folytat.

A csőre sárga. A hosszú, erőteljes láb sápadt sárga, szürkés árnyalatos.

A tollazat világosbarna alapon fehér vonalcsíkos és sötéttel foltozott mintás, minekután a vízi élőhelyen kiváló rejtőzködést biztosít.

A szemcsík halvány lilás árnyalatos fehér, az arci rész és a test alul ugyanilyen, de vékony vonalakkal, elmosódó barnással árnyalt.

A tojó fej- és nyakoldala, ill. melle világosbarna.

A könnyű test mellett a hosszú ujjai lehetővé teszik számára a vízinövények levelein való járkálást.

Rovarokkal és magvakkal táplálkozik.

Száraz nádból a víz színére építi a csésze alakú fészkét.

http://www.birddigiscoping.com/birdSORA3.html

karolina papagáj (Conuropsis carolinensis - Karolinasittich): a Conuropsis nemzetség egyetlen faja. 30-33 cm (Mauersberger)

A fej zöldessárga, de a csőr körül piros tollazat díszítette. Az USA keleti részén, eredetileg az északi 40. szélességi fokig fordult elő, s a lomberdők odvas fáiba fészkelt.

Nagy csapatokban indult táplálékszerzésre, s mint a seregélycsapatok, egyszerre fordult az egész tömeg. Magvakkal táplálkozott, s amikor élőhelyén megjelentek a gabonatermelő telepesek, akkor áttért a gabonafélékre.

A farmerek irtóhadjáratot indítottak ellene. Nem volt nehéz a dolguk - állapítja meg Mauersberger, mert ennek a fajnak az egyedei a "helyhűség" öröklött, merev szabályainak engedelmeskedve, félelem nélkül ugyanarra a pontra tértek vissza, ahol egyszer már a puskapor és az ólom megtizedelte őket.

Vasicek a Conuropsis c. caroliensis (délkeleti típus, Floridától Pennsylvániáig fordult elő) egy alfaját említi:

• c. ludovicianus (a mississippi típus, melynek élőhely a folyam vízgyűjtőterülete volt, Colorado, Nebraska és Dakota területrészeket). Ennek a féktelen pusztítás az 1910-es évekre tett pontot a végére.

Az élőhelye a XX. században fokozatosan összeszorult, és végül mind a törzsalakot, mind az alfaját kipusztították. 1937-55 között még látni véltek 3 karolinai papagájt az Okefenokke mocsarak felett, de a róluk készített felvételek elemzése után a National Audubon Society szakértői cáfolták a feltételezést.

Lényegében 1960-ban adták fel a reményt, s jelentették ki, hogy a faj kipusztult.

Helyét átvenni látszik a barátpapagáj, mely egyre északabbra hatol fel.

http://www.answers.com/topic/carolina-parakeet

karolin réce (Aix sponsa - Brautente - Wood Duck): díszmadárként is kedvelt réceféle Észak-Amerikából, ahol Kanadától egészen Kubáig előfordul.

Pompás madár, vetekszik a mandarin réce szépségével (persze csak a hímek, nászruhában), a németek ezért nevezik menyasszony récének.

Nyugalmi időben a hímek barnásak. A tojók szintén, csaknem olyanok, mint a mandarinréce tojói. E hasonlatosság kínálta az ötletet, de nem sikerült a két fajt egymással keresztezni.

Odvakban fészkel, a természetben is elfogadja a műodút, így sokat lehet tenni az élőhely szűkülés ellen.

A kicsik a 4. héten kelnek, s a tojó vezetésével azonnal a biztonságot nyújtó vizekre távoznak az odúból.

http://www.netstate.com/states/symb/waterfowl/images/wood_duck_pair.jpg

Karolinasittich (ném.): →karolina papagáj (Conuropsis caroliensis).

Karolinataube (ném): →gyászos gerle (Zenaidura macroura).

karom, unguis (lat.): egyes kétéltűek, a legtöbb madár és más, szárazföldi gerincesek ujjának végporcán, bőrmegvastagodásból létrejövő, görbült, hegyes, horgas szaruképződmény. A karomból alakult ki a pata és a főemlősök körme.

A karom

védekező és támadószerv, de

szolgál táplálékszerzésre,

helyváltoztatásra, kapaszkodásra, stb. is.

Alakja az életmóddal összefüggésben fejlődik ki.

A vágómadárféléknél a karom különösen fejlett, s ezek adják meg a láb fogóláb jellegét. A karmok itt többé-kevésbé hajlottak, felül hengeresek, alul viszont általában kivájtak. A legtöbb vágómadárnál a 2. karom erőteljesebb, mint a 3-4. - ölésre alkalmas. Ilyenformán az sem szorul magyarázatra, hogy a dögevők karma rendszerint silányabb.

A biztosabb fogást szolgálja a gyöngybagoly középső ujján a karom belső oldalának fűrészessége. A batla karma szintén fogazott. A gémféléknél viszont a hátsó karom a legnagyobb és leghajlottabb, a középső ujj szintén fogazott.

A fán élő madaraknál a karom rendszerint hegyes és erősen begörbülő.

A földön élő és az úszó madaraknál tompább és általában alig hajlított.

Érdekes, hogy a pacsirtáknál és a pityereknél a hátulsó karom gyakran hosszúra nyúlt, viszont a földön való járással összefüggésben egyenes. Pontosan ellenkezője annak, amit pl. a fán való biztos  kapaszkodás érdekében a csuszkánál láthatunk (a hátsó karom itt is aránytalanul hosszú, viszont) ívesen hajló.  

A madarak rendszerint a 3. ujjuk karmát használják a tollazat tisztítására és a fartőmirigy váladékának szétdörzsölésére. Az erre való használhatóságot fokozza a belső élén található bordás léc, amit neveznek fésűnek is. (→lappantyú, kárókatona)

Néhány madárnál (búbostyúk, kacsa, sarlósfecske, vándorsólyom, szárcsa stb.) a fiókszárny helyett a kéz hajdani hüvelykujján is karom fejlődik. Ezek a karmok gyengék, de az ún. szárnysarkantyú és a fácánfélék lábsarkantyúja veszedelmes fegyver.

A fogságban tartott madaraknál előfordul, hogy a karom nincs olyan mérvű kopásnak kitéve, mint amilyen gyorsan növekedik, ilyenkor túlnő, és szükségessé válik a kozmetikai beavatkozás.

Nagyobb madár pedikűrjéhez vegyünk igénybe segítséget!

Kisebb madarakat a bal marokba fogva magunk is megszabadíthatjuk a túlnőtt karomtól. Úgy fogjuk meg a madarat (a nyakát a nagy- és a mutatóujj között), hogy előbb az egyik, majd a másik lábát a gyűrűs és a kisujj, v. a gyűrűs- és a középső ujjunk közé csípve szilárdan tarthassuk!

Fény felé fordítva vizsgáljuk meg, hogy meddig tölti ki a karmot az ujj, a láb végződése!

Az így előtűnő ujjbegy előtt csípjük le éles ollóval a karmot, úgy, hogy ez által a természetes hegyhez hasonló irányú hegyet nyerjünk!

A túlnőtt karom a →párizsi trombitásnál fajtajelleg és a csavarodása sem hiba. Másutt viszont nem csak esztétikailag csúnya, hanem nehezíti a madár mozgását, mi több, a túlnőtt karom miatt a madár felakadhat rácsra, ágra, aminek gyakran végzetes lábtörés a vége.

A karom túlnövését érdes felületű ülőrúd alkalmazásával előzhetjük meg.

A kiállításra felkészítésbe beletartozik a bélsaras, piszkos karom lemosása, bár jól tartott, fürdési lehetőséggel rendelkező madaraknál az ilyen csúfság elő sem szokott fordulni.

karomcsont (os unguiculare): az első ujjperc, melyen a karom tapad.

karomhiány: a madarak lábán, az ujjak végén karmok vannak. Minden ujjon elvárás a karom. Hiánya különösen a hímeknél problémás, tudniillik a legtöbb fajnál a hím a tojó hátán megkapaszkodva veszi fel a párzási helyzetet. A karom hiánya nem biztosít szilárd fogódzkodást, s emiatt a megtermékenyítés gyakorta elmarad.

A karomhiány oka lehet mechanikai sérülés amit úgy kerülhetünk el, hogy a madár elhelyezési eszközében minden az ujj beszorulását előidézhető dolgot kiiktatunk. (Tojóknál a mechanikai sérülésből fakadó karomhiány mindössze esztétikai kifogás alá esik.)

Főként fűtetlen helyen teleltetett papagájok esetében szokott előfordulni, hogy a láb fagyást szenved, ennek következtében keletkezik karomhiány. A problémát leggyakrabban az okozza, hogy az ülőrúd nem fából van, hanem jó hővezető fémből.

Máskor örökletes oka van, vagy pl. pestis következtében szárad le a madár karma.

karórépa (Brassica napus var. napobrassica): repceféle, annak a vastagabb gyökerű változata. A gyökérrészt hasznosítják takarmányként.

karotinoidok: a glicerint nem tartalmazó lipidek közé sorolható legelterjedtebb, természetes szénvegyületek.

Néhány gombafaj kivételével minden növényben megtalálhatók, és jelen vannak az állati szervezetekben is.

Az ikrák, peték, tojások sárga színe a karotinoid tartalmuk következménye, ami erősen függ a táplálékban lévő karotinoidok elérhetőségétől. Ennek ismerete annak fényében válik jelentőssé, ha tudjuk, hogy a karotinoidok kiváló szabadgyök fogók, és megakadályozzák a fejlődő embrió biológiailag aktív membránjainak destruálódását az agyban és a májban. A tojássárgájában lévő karotinoidok mennyisége és minősége tehát, hasonlóan a tesztoszteronhoz, befolyásolhatja az embrió további életkilátásait.

Azt is tudni kell, hogy a karotinoid felvétel „költséges” folyamat, ill. a tojónak a rendelkezésére álló karotinoid mennyiséget meg kell osztania saját élettani folyamatai és az embriók szükségletei között. A fészekalj tojásainak karotinoid tartalma tehát komplex folyamat eredménye: befolyásolja a tojó táplálékszerző képessége, egészségi állapota, tapasztalata és (a kutatók feltételezése szerint) talán a szociális környezet is.

Az örvös légykapók vizsgálata megerősítette, hogy a kis szárnyfoltú hímek fészekaljaiban a tojássárgája szignifikánsan vörösebb színárnyalatú, mint a nagy szárnyfoltúakéban. Figyelemre méltó az is, hogy azok az örvös légykapó tojók fektettek többet a tojás minőségét javító biológiailag aktív molekulák bevitelébe, amelyek párja nem rendelkezett költési tapasztalattal, azaz „rossz” szülőnek lehetett elkönyvelni.

Lényegében jó tudni, hogy mind a tesztoszteron, mind a karotinoidok többféle mechanizmus által életerős, egészséges fiókák kelését eredményezhetik, amelyek táplálékkérő aktivitása az átlagosnál élénkebb.

http://www.matud.iif.hu/03aug/008.html

Biokémiai szempontból olyan növényi pigmentek tartoznak ide, mint a →karotinok, az →A-vitamin és a →retinál.

karotinok: a karotinoidok csoportjának legfontosabb képviselői. A legkülönfélébb növényekben (kukorica, paprika, répa, stb.) viszonylag nagy mennyiségben fordulnak elő, állati szervezetekben A-vitaminná alakulnak.

A sárgarépa (Daucus carota) pigmentjének, a karotinnak a nevéből származik a karotinoid csoportnév is.

Három izomer karotinmódosulat (alfa-, ß- és µ-karotin), vm. a likopin összképlete megegyezik (C₄₀H₅₆).

A karotin legnagyobb jelentősége az állatvilágban az, hogy a retinol (→A-vitamin) a ß-karotinból képződik.

érdemes megjegyezni, hogy az ikrák, peték, tojások sárga színe a karotinoid tartalmuk következménye, ami erősen függ a táplálékban lévő karotinoidok elérhetőségétől. Ennek ismerete annak fényében válik jelentőssé, ha tudjuk, hogy a karotinoidok kiváló szabad gyök fogók, és megakadályozzák a fejlődő embrió biológiailag aktív membránjainak destruálódását az agyban és a májban. A tojássárgájában lévő karotinoidok mennyisége és minősége tehát, hasonlóan a tesztoszteronhoz, befolyásolhatja az embrió további életkilátásait.

Azt is tudni kell, hogy a karotinoidfelvétel „költséges” folyamat, ill. a tojónak a rendelkezésére álló karotinoid mennyiséget meg kell osztania saját élettani folyamatai és az embriók szükségletei között. A fészekalj tojásainak karotinoid tartalma tehát komplex folyamat eredménye: befolyásolja a tojó táplálékszerző képessége, egészségi állapota, tapasztalata és (a kutatók feltételezése szerint) talán a szociális környezet is.

Az örvös légykapók vizsgálata megerősítette, hogy a kis szárnyfoltú hímek fészekaljaiban a tojássárgája szignifikánsan vörösebb színárnyalatú, mint a nagy szárnyfoltúakéban. Figyelemre méltó az is, hogy azok az örvös légykapó tojók fektettek többet a tojás minőségét javító biológiailag aktív molekulák bevitelébe, amelyek párja nem rendelkezett költési tapasztalattal, azaz „rossz” szülőnek lehetett elkönyvelni.

Lényegében jó tudni, hogy mind a tesztoszteron, mind a karotinoidok többféle mechanizmus által életerős, egészséges fiókák kelését eredményezhetik, amelyek táplálékkérő aktivitása az átlagosnál élénkebb.
Nem árt tudni, aszerint, hogy a karotin milyen fehérjéhez kapcsolódik, más-más színárnyalatot mutat. A karotin fényérzékeny, bizonyos helyzetekben a fény a karotin hatására árammá alakul. Másik közismert tulajdonsága, hogy hő hatására is megváltozik – ezt a rák forrázása közben minden szakács tapasztalhatja: pirossá válik. S az a piros árulja el, hogy ott van karotin.

http://www.matud.iif.hu/03aug/008.html

 

karóvas: régen madarak pusztítására is használt rugós csapda.

 

kárpáti faunakerület, Carpaticum: →közép-dunai faunaterület.

 

kárpáti keringő (Карпатские турманы): e néven két fajtát említ az orosz szakirodalom

     a rövidcsőrű (Короткоклювые), és

     a hosszúcsőrű (Длинноклювые карпатские турманы)

kárpáti keringőt – a lényeges eltérés a megnevezésből egyértelmű.

1./ A rövidcsőrűek a lengyel határhoz közeli Lemberg (Львов) környékén alakultak ki lengyel fajták és a szmolenszki rövidcsőrű keresztezésével. E fajtát 23-25 cm nagyság jellemzi kicsiny, kocka alakú fejjel, magas és széles homlokkal, fültől-fülig tartó impozáns konttyal. A farok (12-14 elvékonyodó toll alkotja) elvékonyodó. A tollazat csak szürke tónusokkal elfogadott. A farok szalaggal szintén mutatkozhat.  Az orrviasz kicsiny, a színe: bézs. Lassan körözve emelkedik, de csak ritkán marad  fenn 2,5 óránál tovább. Nem azonos a →lembergi magasszállóval (Львовские высоколетные).

2./ A hosszúcsőrű kárpáti keringő tenyésztési centruma Ivano-frankovsz volt, s a szakirodalom ezt a kicsiny, tollaslábú fajtát már a XIX. században említi. Esetenként sztaniszlávi galamb (станиславовских), másutt nyugat-ukrajnai bokati (западноукраинских бокатых) a neve. A csőr itt 18-23 mm-es, az orrviasz bézs színű. A kicsiny lábak egymástól távol helyezkednek el, 5-7 cm-es tollakkal hiánymentesen fedettek.

A tollazat színét tekintve a fajtát 4 csoportba osztják:

a. nyeregtetős (щитковые) a fehér tollazat mellett csak a háti tollak színesek;

b. színesfarkú, nyeregtetős (щитковые цветнохвостые поясатые);

c. kokárdás (рябокрылые), színes homlokfolttal;

d. színes pajzsos (щитковые с цветными лохмами).

A fajta valaha híresen jó repülő volt, aztán a reptetést elhanyagolták, s ma már egyértelműen díszgalamb.

http://www.e-reading.org.ua/chapter.php/110161/137/Harchuk_-_Golubi_ot_A_do_Ya.html

 

karrier galamb (Carrier): a valódi orrdudoros galambok alcsoportjának legismertebb faja. Az ősi, ún. küldönc galamb fokozatos tenyészkiválasztásával hozták létre Észak-Afrika, vm. a mai Törökország és Irán területén.

A korszerű, sztenderdizált típus az angol tenyésztők munkájának a gyümölcse.

A fajta egyedülálló jegyei a jellegzetes szemgyűrűk és a rendkívül fejlett csőrdudor. Utóbbi a felső káván - teljesen kifejlett állapotban, többéves madáron - dióbélszerű. 3 éves kor után válik a felülete göröngyössé.

Követelmény, hogy az orrdudor ne érje el a szemgyűrűt. Az alsó káva dudora - merthogy ott is van dudor - a felsőnél kisebb, annak csupán 1/3-a, s a felső dudor közepe alatt helyezkedik el.

A szárazon púderozott szemgyűrű kerek, sima, puha felületű. Az egyed életkorának előre haladtával növekedik a gyűrűk száma, teljesen kifejlett állapotukban 3 sorosak és kissé a fejtető fölé emelkednek.

A test jól izmolt, rajta a tollazat feszes. A közepes szélességű mell erősen emelt, a mellcsonttaraj kissé előre álló.

Fotó: id. Takács Ferenc - http://www.hobitubi.gportal.hu/

A függőleges állású, felfelé vékonyodó nyak hosszú, a torok tájékán kikerekített. A vízszintes tartású, keskeny fejen lapos a fejtető. Viszont a tarkó ívben lekerekített.

A hosszú, egyenes csőr szintén vízszintes, a hegyétől a szem közepéig mért távolság ideális esetben 5-5,5 cm. Mindkét káva hegye tompa. A színe viaszos, de feketéknél és kékeknél nem kifogásolható a sötétebb árnyalat sem.

A hosszú, egyenes hát meredeken lejt a farok felé. A vállbúbok elállnak.

A hosszú szárny erős, a hegyük a hosszú, keskeny farkon összeér.

Az írisz narancsos, v. vöröses, de a fehéreknél sötét.

A láb tollatlan, hosszú. A comb jól kivehető.

A színváltozatai: fekete, olajszínű.

http://www.beepworld.de/members87/englishpearls/index.htm

 

kártékony: hasznos állatokat, növényeket pusztító, károsító élőlény.

Tekintve, hogy a hasznos állat, növény is nehezen határozható meg teljesen egyértelműen, a természetvédők igyekezete arra is irányul, hogy e fogalmat száműzzék a szótárból.

 

kártérítés: keletkezett, okozott kár megtérítése, jóvátétele.

Előfordulnak esetek, amikor bizonyíthatóan az eladót terheli az állat elhullásáért, v. megbetegedéséért a felelősség, ilyenkor kártérítés követelhető.

A kártérítési igényt a betegség megállapításától számított 8 napon belül kell az eladónak bejelenteni.

Tudni kell azonban, hogy a vevő az igénye bejelentését követően is köteles mindent megtenni, hogy csökkentse a kárt! (→elhullás; →állatforgalmi szavatosság)

 

kártevők: az emberre közvetlenül ártalmas állatok, az ember külső és belső élősködői, betegségterjesztői.

Kártevők a közvetetten káros állatok is, melyek a haszon- és a díszállatokat, a termesztett és a vadon élő haszonnövényeket, ipari termékeket, v. más javakat károsítanak. Például szőlőkben, gyümölcsösökben a seregély, a fácán-kibocsátóhelyek körül a héja.

A szárnyasvad és a galamb kártevői között ott találjuk az egyébként védelem alatt álló ragadozó madarakat, mint a

HÉJA,

KARVALY,

KERECSENSÓLYOM,

VÁNDORSÓLYOM,

VÉRCSE,

továbbá számos ragadozó kisemlőst, mint a

GÖRÉNY,

HERMELIN,

MENYÉT,

NYEST,

vm. a

VADDISZNÓ,

MACSKA és a

PATKÁNY.

A fácán és a fogoly legveszedelmesebb kártevője a →róka.

A kisragadozók, a patkányok és a macskák ellen a ház körül a jól idomított kutyák is beválhatnak, mint a foxterrier, v. a puli és a pumi. (→szarka; →szürke varjú; →vetési varjú)

 

karthágói galamb: →kairuan galamb.

 

kártojás (bar.): a régi hiedelmek szerint a szokatlanul apró, kerek tojás veszedelmet hoz a ház népére. Az ilyen tojást a gazdaasszony bal kézbe véve áthajította a házon, hogy elűzze a rontást.

Az ún. kártojással kapcsolatos hiedelem természetesen babona.

Az igazság, hogy az ilyen fejletlen tojást a jércék szoktak tojni, de ahol több házityúk-generáció élt együtt a baromfiudvarban, ott erről a gazda aligha győződhetett meg.

 

karuly, v. karulymadár: a →karvaly (Accipiter nisus) népi nevei.

 

karvaly (Accipiter nisus - Sperber), más néven verebésző héja: 27-36 cm nagyságú, tehát a héjától kisebb →VÁGÓMADÁRFÉLÉK egyike nálunk. Mint a családban általában itt is a hímek kisebbek.

Fotó: Dr. Vlajku György

és Askar Isabekov - http://www.birds.kz/index.html

Ha a súlyukat nézzük, akkor a különbség meghökkentő: a tojó kétszer súlyosabb, mint a hím.

Madeirától Japánig, Észak-Európától a Fokföldig szinte mindenütt előfordul, és 6 alfaja alakult ki.

Rövid, kerek szárny és hosszú farok, sárga szem és láb jellemzi.

A kifejlett példányok melle és hasa vörösesbarnával hullámos keresztsávos.

A hím háta és fejteteje palaszürke. Az arc rozsdás. A tarkó világos folttal díszített.

A tojók háta feketésbarna. A szemöldöksáv fehéres. A mell világossal, a has sötétebbel keresztsávozott.

A fiatalok a barnásabb tojóhoz hasonlítanak, de a testüket alul széles keresztsávok és szabálytalan mintázat tarkítja.

A mérete teszi, hogy bár nagyon ügyes vadász, a hím csak pintyekkel, pacsirtákkal és sármány nagyságú madarakkal boldogul. A tojó le tudja ütni a galambokat is.

A röpte nagyon jellegzetes: néhány erőteljes szárnycsapás után hosszabban siklik.

Nálunk április-május folyamán kotlik meg. S rendszerint fiatal erdők néhány méteres fái valamelyikének koronájába rejtett fészkébe 4-6 kékeszöld, v. barnafoltos tojást rak.

Megkell jegyezni, hogy nem díszíti friss ágakkal a fészkét, mint a héja.

A kelés a 30-31. napra esik.

Népesebb fészekaljával egyenlíti ki azt a hátrányt, ami a többi vágómadárhoz képest, a kisebb méretéből adódik, ti. maga is gyakran esik ragadozó madarak zsákmányául.

A hangja: ki-ki-ki, v. kü-kü-kü-kü.

Nálunk állandó. Télen behúzódik a lakott területekre. Költését leginkább a fenyvesekben, v. a fenyővel kevert lombos erdőkben lehet megfigyelni. Kártékony, de védett.

Az eszmei értéke: 50 000 Ft.

(→csíkos karvaly)

 

karvalyászat: a solymászatnak az az ága, melyben a “solymász” karvalyt indít a zsákmányra. Valaha ez a vadászati mód nagy népszerűségnek örvendett, akkor, amikor a fürj (Coturnix coturnix) még nagy tömegekben mutatkozott a kontinensünkön. Tegyük hozzá, akkor az apró madarak gasztronómiai felhasználása is általánosan bevett, v. elfogadott lehetett. S karvallyal a vadászat az egyéb módszerekkel szemben még etikusabb is volt.

Manapság ezt, az évszázadokkal ezelőtti vadászati módot eredetiségében Grúziában tanulmányozhatjuk, hiszen nálunk a karvaly zsákmányállatai (veréb, pacsirta, fürj, rigó) ma már mind védettek.

Mostanság kezd magához térni a karvalyász. Az elszaporodott gerlék parlagi galambok kínálta kihívásra sikerült jól válaszolni a karvallyal vadászóknak. Tetejében a már-már ijesztően elszaporodott szarkák és szajkók ellen is be lehet vetni a karvalyokat.

 

karvalybagoly (Surnia ulula - Sperbereule - Hawk-Owl): középtermetű (35-40 cm), a bagolyfélék családjába tartozó, megnyúlt farkú, ezzel szemben rövid, hegyes szárnyú madár a tajgaövezetben, ahol főként elhagyott harkályodvakban fészkel. Fotó: Jeff Blincow - http://www.northamptonshirewildlife.co.uk/ngallery.htm 

és Rob MacDonald

Helyenként előfordul az erdős tundrákon, és ismerik É-Amerikában, továbbá Mongóliában is.

A nevét a karvalyokéhoz hasonló, sűrű, világosszürkével keresztsávozott hasi oldaláról kapta.

Fehéres arcfátylát fekete, oldalt félkörívben folytatódó szemöldöksáv keretezi. A fejtető és a hátoldal fehér sávozású feketésbarna.

Főleg nappal vadászik, s fák, oszlopok tetején szokott megpihenni. Furcsán, alulról hirtelen felemelkedéssel landol. A többi bagollyal ellentétben gyakran tartja a testét vízszintes helyzetben, s olyankor a farkával billentve egyensúlyozik.

Kisemlősöket és madarakat zsákmányol.

Különös, hogy bagoly létére sokszor szitál, s a fordulatos röptével leginkább a vörös vércsére emlékeztet.

Az embertől nem riad meg, vakmerő.

Nálunk egy-egy évben, az őszi hónapokban sikerült megfigyelni. Hozzánk alkalomszerűen látogat el néha egy-egy példány.

A hangja sivító kikiki kiáltozás.

Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

 

karvalygalambocska, v. zebragalamb (Geopelia striata - Sperbertäubchen - Zebra Dove): 21 cm nagyságú, díszmadárként is kedvelt galamb a Maluku-szigetektől új-Guineáig terjedő élőhelyekkel. Sőt, sikeresen telepítették be Madagaszkárra és a Hawaii-szigetekre. Fotó: Hans Stel

Magevő, könnyen szelídülő faj.

Ha elfogadjuk Goodwin álláspontját, akkor sokkal nagyobb az elterjedési területe és a másutt önálló fajként jegyzett →timori zebragalamb és Gould zebragalambja is csupán alfaja a karvalygalambocskának, minekután e faj tulajdonképpen az egész indo-maláj szigetvilágban otthonos, sőt, Ausztráliában is fellelhető.

A timor szigeti (al)faj sötétebb a törzsalaknál, a

Geopelia

    - s. placida,

    - s. tramquilla, továbbá a

    - s. clelandi

pedig világosabb annál.

Alul drapp, felül halvány vöröses barna.

A nevéhez a nyak feketés barnával csíkozott oldala szolgált alapul. A világosbarna szárny is sötéttel csíkozott. Az alsó farkfedők krémszínűek.

Viszonylag könnyen költ.

A tartása kezdőknek sem okozhat gondot: kölesfélékkel, mákkal, erdei bogyókkal, apróra vágott zölddel és lágyeleséggel kell kínálnunk.

 

karvaly-hernyókapó (Coracina lineata - Lineated Cuckoo-Shrike): 22-25 cm nagyságú madár Ausztráliában, Új-Guineában és a Salamon-szigeteken, a tüskésfarúfélék családjában.

A tollazat a nemzetség többi fajáéhoz hasonlóan szürkés, pontosabban a mellen fekete-fehér harántcsíkozású.

 

karvalykeselyű: →Rüppell-keselyű (Gyps rueppelli).

 

karvalyposzáta (Sylvia nisoria - Sperbergrasmücke - Barred Warbler), v. kerti fülemüle, habos poszáta: az egyik legkedvesebb, legnépszerűbb hazai poszátafélénk a valódi poszáták nemzetségében.

Sárga szem, szürke tollazat, a mellen és a hason keresztcsíkok jellemzik. Tehát joggal kapja a karvalyszerűségre utaló nevet.

Ez a 15 cm nagyságú madárka mindig az erdők szélén tanyázik. Különösen a tüskés sűrűségeket kedveli.

A hangja a kerti poszátáéra emlékeztet, de itt cserregés is vegyül az énekbe.

Április végén tér haza. Májusban költ. 4-5 szürkéskék tojásából a fiókák a 14-16. napon kelnek.

Érdekes megfigyelés, hogy a fészkelő karvalyposzáták mellett rendszerint feltűnik a tövisszúró gébics. Az együttélésre nem ismerjük a magyarázatot, de tényként felbukkan a szakirodalomban.

Tápláléka: rovarok, lárvák, de megcsipegeti a gyümölcsöket is.

Természetesen védett, az eszmei értéke: 50 000 Ft.

Askar Isabekov felvételén a S. n. merzbacheri alfaja látható

http://www.birds.kz/index.html.

 

karvalyszín (bar.): a házityúk egyik kendermagos színváltozata, a →karvalyszín.

 

karvalyszín kendermagos (bar.): különleges →karvalyszín.

 

kása: pépszerűvé főzött étel, rendszerint rizsből, v. darából. Készülhet tejjel.

Különösen fiatal papagájok is rászoktathatók, ami tiszta nyereség, hiszen kásával klf. →adalékanyagok, gyógyszerek és vitaminok könnyen beadhatóak.

Lehet ízesíteni reszelt, v. turmixolt gyümölcsökkel is.

 

Kasarka (Australische) (ném.): →ausztrál ásólúd (Tadorna tadornoides).

 

Kaschmir-Schopffasan (ném.): →kasmír copfos fácán (Pucrasia macrolopha biddulphi).

 

kasintu: maláj nyelven a →bankivatyúk (Gallus gallus).

 

kasmír copfos fácán (Pucrasia macrolopha biddulphi - Kaschmir-Schopffasan): a koklas fácán alfaja É-Kasmírban, kizárólag a Ladakh hegyen, annak az 1800 m magasságáig. Valószínűleg az afgán copfos fácánból alakult ki. A hát barna, s a tollazatban a törzsalakhoz képest itt főként a gesztenyebarna dominál.

A tojó farktolla is szembeötlően sötétebb, mint a törzsalak tojójáé.

 

kasmíri kisposzáta: a →kis poszáta alfaja (Sylvia curruca althaea).

 

kasmír tragopán: →Hasting-tragopán (Tragopan melanocephalus - Westliche Tragopane, v. Hasting-Hornfasan - Western Tragopan).

 

kassai bukó: a komáromi bukóhoz nagyon hasonlatos, de annál kisebb és rövidebb testű, vízszintes testtartású, fésűs házigalambfajta a keringők csoportjában.

A színváltozatai:

egyszínű feketében, vörösben, sárgában, olajszínűben és fehérben;

ismeretes babos tarkában,

szívhátúban és

fehér végesen.

(Utóbbi valójában csapos, 4-8 fehér evezővel.)

http://www.tipplers.com/links/00new/frm_00new____9041128.htm

 

kasseli keringő (Kasseler Tümmler): a Kassel környéki keringők és a francia bagdetták keresztezésével állították elő ezt a keringők fajtacsoportjába sorolt házigalambot, melyet hosszú csőr, hosszú arckoponya és vízszintes testtartás jellemez.

A fej mind simaként, mind fésűsként elfogadott, a csőr irányában nyújtott. Az íve lapos, a csőr hegyétől töretlen.

A legmagasabb pontja a szem fölé esik.

A színváltozatai:

fehér,

fekete,

barna,

vörös,

sárga,

kék-, barna-, vörös-, és sárga fakó.

Valamennyi színváltozat lehet fehércsapos, 7-10 fehér evezővel, de a fiókszárnyak legyenek színesek!

 

kasztiliai házityúk (Kastilianer): a házityúk Spanyolország középső részén kitenyésztett, a spanyol feketéhez nagyon hasonló fajtája, szintén fehér fülfolttal, de itt az arci rész nem fehér.

A kakas 2-2,5 a tojó 1,75-2 kg.

Tenyésztik bantam változatban is, amikor a kakas max. 850 g, a tyúkocska 750 g lehet.

Nagyon mutatósak az óriási sarlói és a vörös színű, nagy fűrésztaraj.

A hazáján kívül nem nagyon van elterjedve, a német kiállításokon szerepelt néhányszor.

http://www.vzv.de/Mitglieder/Kastilianer/

 

Kastanienbrüstiger Schilffink (ném.): →barnamellű nádipinty (Munia, v. Lonchura castaneothorax).

 

Kastanienente (ném.): →barna réce (Anas castanea).

 

kaszálómadár: →rara (Phytotoma rara).

 

KASZÁLÓMADÁRFÉLÉK (PHYTOTOMIDAE - Plantcutters): a verébalakúak rendjének egyik családja. Dél-amerikai madarak tartoznak ide, a Nyugat-Peru és Argentina közötti ritkás erdőkben, nyílt bozótosokban.

Molina nyomán az Állatok világa / Madarak (1902) felpanaszolja, hogy az e Chilében élő tollas rosszaságok minden ok nélkül kivágják a palántákat. Költési időn kívül kisebb csapatokban kóborolnak.

A papagájpintyekhez hasonlítanak, de a csőrűk rövid, vastag, pintyszerű, ám fűrészes. Az alsó káva egysorosan, a felső kétsorosan fűrészfogazott. Az alsó fogak beleillenek a felső barázdákba. Tehát valójában nem kaszálnak, viszont fűrészelni nagyon is jól képesek.

És élnek is a lehetőséggel, hiszen levelek, szárképletek, hajtások és gyümölcsök adják a táplálékát, sajnos leginkább kultúrnövények.

Még ha csak annyit vágna le, mint amennyit elfogyaszt! De nem kíméli az ültetvényeket, így aztán a kaszálómadarak sem számíthattak kíméletre. Költésük idején a gazdák felfogadtak gyerekeket, s az összegyűjtött kaszálómadár-tojások arányában fizették a kis napszámosokat.

A láb erős, elől vértlapokkal borított.

A csüd olyan hosszú, mint a középső ujj.

A farok valamivel rövidebb, mint a szárny.

A 3-5. evező egyike a leghosszabb.

4 fajt véltek idetartozónak. Ezek közül három - a durva csőr és a bóbita miatt - gondolkodás nélkül kardinálisnak nézhető, de az alsó gégefő és a láb árulkodik a turpisságról: nem tartozhatnak a szorosan vett énekesek közé.

Inkább a kotingákhoz állnak közel.

Rövid hegyes szárnyuk nem igazán repülésre termett. A röptük hullámzó, s nagyon hangos.

Érdes, karcos hangjuk van. Olykor süvítő, nyöszörgő hangokat is kiadnak.

Nyílt kerek fészekcsészét építenek gallyakból és rostanyagokból fákra. 2-4, sötét pettyezettségű, kékes tojását a tojó költi ki, de a hím is részt vesz a fiókák felnevelésében.

Egyetlen nemzetségben három faj tartozik ide:

Phytotoma

- rara: →rara, v. chilei kaszálómadár,

- rutila: →szalagos kaszálómadár,

- raimondii: →perui kaszálómadár.

 

kaszaorrú sneff: a →gulipán (Recurvirostra avosetta) egyik népi neve.

 

kaszás fecske: a →sarlósfecske (Apus apus) egyik népi neve.

 

kaszkádreakció: olyan katalizált enzimreakció-sorozat, melyben az első reakció aktivál egy másik enzimet, ez egy újabb reakció során aktivál egy következő enzimet, stb.

 

kaszpi lile (Charadrius asiaticus - Caspian Plower - Wermutregenpfeifer): a lilefélék Közép-Ázsiában előforduló faja 17-19,5 cm nagyságú kifejlett példányokkal, főként a Kaszpi-tengertől északra és keletre, a tocsogókkal tarkított nyílt füves pusztaságokon.

Kisebb telepeken talajmélyedésben fészkel, rendszerint 3 tojáson ül meg a tojó.

A hidegek elől K-Afrikába vonul - ritkán elkóborol Ny-Európába is egy-egy példány.

Fotó: Jeff Blincow

 

kasztrál: ivartalanít.

 

katalán tyúk (Catalana Chicken): a házityúk egyik ibériai fajtája. A kakas kifejlett korában 3,5 kg (18 mm gyűrű), a tyúk 2,75 kg (16 mm)

A fajtát az 1902. évi Madridi világkiállításon mutatták be, ahol kedvező fogadtatásban lett része. Ezt követően az USA-ban, majd egész Amerikában ismertté és kedveltté vált, amit indokol, hogy éber, élénk fajta, a tyúkok nagy, fehér tojásokat produkálnak, ritkán zavarja meg kotlás a tojástermelést.

A húsa zamatos.

Éves tojástermelése 190 db, fehér, az átlagsúly 55 g/db.

Élénk vérmérsékletű, temperamentumos baromfi.

Világosbarna színben elfogadott.

http://www.kippengrabbelton.be

 

katalin-ara: a világospiros és a sárgamellű ara kereszteződése során keletkezett hibrid. Másutt  →harlekin ara a neve.

 →hibrid

 

katalin-papagáj (Bolborhynchus lineola - Katharinasittich - Barred Parakeet): Dél-Mexikótól Panama nyugati hegyvidékéig előforduló papagáj a valódi papagájok alcsaládjában. Sőt, a kontinens déli részén is két kisebb foltban - Nyugat-Venezuelában és Közép-Peruban - otthonos, 17 cm nagyságú papagáj a vastagcsőrűek nemzetségében.

Bár nem túl látványos madárka, Nyugat-Európában mégis nagyon közkedvelt, mert egyedül tartva jobban megtanítható beszélni, mint a hullámos papagáj és annál sokkal barátságosabb. Harapása meg sem közelíti a hullámosét.

A színe a homloktól a farok végéig átmenetet mutat a zöldön át a barnásszürkéig, zömében feketével "hullámozott" tollakkal. A farok sötétzöld, fekete spicceléssel. A csőr sötét szaru színű, a láb hússzínű.

A tojók a hímeknél valamelyest kisebbek, fakóbbak és a tollazatukban a fekete hullám-rajzolat kevésbé kifejezett.

Mindemellett számos színváltozata keletkezett a tenyészetekben. Én az 55. születésnapomra egy kobaltkék párat kaptam, de jóllehet nagyon megszerettük őket, tenyésztési eredményt nem tudtam felmutatni. Sajnos a hímnek hiányoztak a karmai és valószínűleg emiatt nem volt eredményes a párzás.

A természetben előforduló normál, v. vadszín színváltozat mellett ismeretes

a zöld,

a sötétzöld,

az olajzöld,

a  lutinó,

a türkiz,

a  kobalt,

a szürkéskék,

a krémszín,

a szürkeszárnyú zöld,

a szürkeszárnyú sötétzöld

a szürkeszárnyú olajzöld és

a lila, a fehér, továbbá a mályva..

Az alfaja, a

Bolborhynchus

l. tigrinus, vagyis az Andok-katalinpapagáj fekete rajzolatai markánsabbak.

Kedves, békességes madár, amely sohasem rikácsol, s ha a szobában szabadon engedjük, nem tesz semmiben kárt.

Nagyobb kalitban (60x32x30 cm) is költésre bírható, évenként 2-3 fészekaljra számíthatunk, egyenként 4-5 tojással, amelyekből 26-28 nap alatt kelnek ki a fiókák.

A fiatalok 40 napos korukban hagyják el az ideálisan 17x17x28 (mások szerint 25x15x15) centiméteres fészekodút, amelybe fűrészporral és tőzeggel kell aláágyaznunk.

Táplálását tekintve normál papagájétrendet biztosítsunk számára!

Említést érdemel, hogy egy időben nem madarakat, hanem tojást importáltak Európába, mert az lényegesen olcsóbb volt.

http://www.ao.com.br/images/ht128eri.jpg

http://www.youtube.com/watch?v=TpG6YuHl79Y&feature=related

 

katalizátor: a katalízist előidéző kémiai reakciók sebességét jelentősen megnövelő anyag.

Vannak vegyi folyamatokat lassító katalizátorok is.

 

katalóniai keringő: ősi házigalamb-fajta, amelyről először Geranimo Cortez (Animales terrestres y volatiles - 1613) tesz említést.

 

kategória: egynemű, v. egymáshoz nagymértékben hasonló személyek, állatok, v. dolgok csoportja.

 

kategória-verseny: díszmadár-kiállítási, -bírálati fogalom, mely, tekintve, hogy nálunk sem számban, sem minőségben nincs olyan madáranyag, mint amilyen a nagy nyugati kiállításokon, az ottani kiállítási osztályokat hivatottak helyettesíteni. (→osztályba sorolás)

Az MDOE 1990 februári közgyűlése óta az egyesület és csoportjai a nagyközönség által is látogatható klb. szintű és színvonalú rendezvényeit az Bírálati Szabályzatban rögzített feltételek szerint sorolta be (bemutató, kiállítás, országos kiállítás, nemzetközi kiállítás, kategóriaverseny, országos kiállítás és kategóriaverseny, stb.), ma már ezt csak a TIT St. ORSZÁGOS DMB-Klub követi, ilyenformán kategóriaversenyeket a DMB-Klub hirdet.

Tehát a rendezvények közül a legrangosabb a kategóriaverseny, amelyet 13 osztályban lehet meghirdetni. Ezek:

1./ AGAPORNIS-KATEGÓRIA,

2./ ALAKKANÁRI-KATEGÓRIA,

3./ EGZOTA-KATEGÓRIA,

4./ DÍSZGALAMB-KATEGÓRIA,

5./ HULLÁMOS PAPAGÁJ-KATEGÓRIA,

6./ JAPÁNI SIRÁLYKA-KATEGÓRIA,

7./ KERESZTEZÉS-KATEGÓRIA,

8./ KÜLÖNLEGESSÉG-KATEGÓRIA,

9./ NAGYPAPAGÁJ-KATEGÓRIA

10./ NIMFAPAPAGÁJ-KATEGÓRIA,

11./ RIZSPINTY-KATEGÓRIA,

12./ SZÍNKANÁRI-KATEGÓRIA,

13./ ZEBRAPINTY-KATEGÓRIA.

A 13 kategóriás verseny kemény feltételei között ott van az ún. közhiteles bírálat, amely során a kiváló madarakat bemutató kiállító pontokat gyűjt a tenyésztői fokozatokért folyó versenyben. A feltételek teljesítése fejében az azóta megszűnt MDOE (jogutód: MDOSZ) a kategóriagyőztesek díjait köteles volt biztosítani a rendezőnek kiosztásra.

Az egész, egymásra épülő szisztéma célja, hogy a minőséget dotálja, elismerje és színvonalas rendezvényekre ösztönözzön.

A kategória (v. osztály) fődíját (kellő számú madár részvétele esetén) az a madár nyeri el, amely a bírálat során a legtöbb pontot kapta.

Két azonos pontszámú madár esetén a COM-gyakorlatában a bírálók I-II. minősítést adnak.

Az I. fokozat odaítélésénél azt vizsgálják, hogy melyik madár az élénkebb, félénkebb, előnyösebb színű. Ha itt sem mutatkozik számottevő különbség, akkor a nagyságot veszik számításba.

Nálunk a közvélemény általában a nagyobb jobb véleményen van. A COM a fajra (alfajra) jellemző testnagyságot várja el. Hozzátehetjük, szakmailag ez a szemlélet védhető, a másik kevésbé.

A fődíjat az I. minősítésű madárnak adják oda.

 

katéna (lat.): →gazdaközösség.

 

Katharinasittich (ném.): →katalin-papagáj (Bolborhynchus lineola).

 

KÁTKI: Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, melynek Génmegőrzési osztálya [2100 Gödöllő, Pf. 417.] végzi, génmegőrzési szerepkörben, egyebek mellett a magyar házityúkfajták fenntartását.

 

katonaamazon (Amazona mercenaria - Soldatenamazone - Scaly-naped Amazon): 34 cm nagyságú amazonfaj ecuadori, venezuelai és kolumbiai élőhelyekkel. A csőr, mint a többi dél-amerikai fajnál, sötét, de a fénylő fekete kávagerincek alatt sötét szaruszín mutatkozik.

Az egész tollazat sötétzöld, leginkább a szárnyakon, amelyek éle narancsos felső részből lefelé fokozatosan élénkpirossá válnak. Az evezők feketés kékek.

A farok szintén pirossal díszített. A láb feketésszürke. A szemgyűrű sárgásfehér, a szem bordópiros.

A hím és tojó között nem fejlődött ki az ivari kétalakúság.

A fiatalok írisze sötét fénylő.

A csőr világos.

Az alfaja, az

Amazona

m. canipalliata: északi katona amazon.

A faj egyedei Kolumbiában a hegyek 2000-3500 méter magasságaiba is felhatolnak.

http://www.tas-uk.org.uk/page8.html

 

 

 

katonaara:

 →nagy katonaara; (Ara ambigua - Grosser Soldatenara),

 →kis katonaara; (Ara militaris). http://www.youtube.com/watch?v=NK44ZS440wQ&feature=related

 

katonaseregély, v. csiröge (Sturnella /Pezites/ militaris - Soldatenstärling - Red breasted Blackbird): régen a seregélyfélék, újabban a csirögefélék családjának 24-26 cm nagyságú faja chilei és dél-argentin élőhelyekkel.

A test felül barna, sötét tollközéppel. A szemöldökcsík sárgásbarna. A fejet a szemnél egy piros folt díszíti.

A mell és a test alul piros.

A láb szürke. A csőr sötét szaruszínű. A szem barna, fehér gyűrűvel.

A tojó melle kevésbé piros. A farktollak itt barnák.

http://www.zeledonia.org/galeria/cardinalidae.html

 

Katsikas, Ioanis: nyugdíjas elektrotechnikus, görög kanáritenyésztő, a malinois (waterslager) kanári szerelmese. Honlapját http://www.malinois.gr/mainengl.htm az énekkanári népszerűsítésének szolgálatában hozta létre és üzemelteti.

Sokat töri a fejét, hogy a kanáritenyésztésben, v. a madártartásban fennálló problémákra szaktudását kamatoztatva megoldást találjon.

Készített kanáritojás lámpázót, alkonykapcsolót és magtisztító szelelőt.

Hangfelvételeiből pedig megismerhetjük a malinois különféle énekmódjait és összehasonlíthatjuk strófáit a csalogányéval.

De legbüszkébb azokra a díjakra, melyeket madaraival énekversenyeken nyert.

 

katsuni (swingers): orosz galambfajták alcsoportja. Az orosz sztatnyiéből lettek a fajtaváltozatok kitenyésztve. A katsunikat feltűnően rövid hát jellemzi. A szárny a rendkívül magasra tartó farok (75 fok vagy annál meredekebb) alá kerül. A galamb izgalmi állapotában a fej és a csőr a lábtól húzott függőleges vonalába kerül. A katsuni járás közben hevesen rázza a nyakát.

 

Kattacincla malabarica (érvt.): →sámarigó (másutt Copsychus malabaricus - Schamadrossel).

 

kaukázusi csattogó pergő (Kaukasische Trjasun Tumbler): a →perzsa csattogó pergő galamb helyi fajtája. Némileg eltér a törzsalaktól. Egészen különös röpteljesítményre képes fajta. A „tornyozó” típusú pergők közé tartozik, amelyek 15-20 hátra szaltó után meredeken emelkednek akár 50-80 métert is: „toronyoznak”.

Elfogadott sima fejjel és fésűvel is.

Az írisz gyöngyszínű (kivéve fehérek, ahol a szivárványhártya sötét). A közepes hosszúságú láb erőteljesen tollas.

A farok széles, de az evezők nem lóghatnak.

A színváltozatai:

fekete,

vörös,

sárga,

szalagos kék és

fehér.

 

kaukázusi galamb  (кавказкие бойные голуби): szépség és erő jellemzi ezt a régi, Krímben kitenyésztett házigalambfajtát.
A fej hosszúkás, a fejtető lapos – a tojók vonásai szemmel láthatólag finomabbak. A csőr fehér, átlagosan 23-25 cm, a hegye kissé ívelt, a tojóknál vékonyabb. Az orrviasz kicsiny.
A nyak közepesen hosszú, a mellkas felé fokozatosan vastagszik.
Széles, domború mellkas jellemzi. A szárnyak szorosan tapadnak a testhez, a 12 tollból álló farkon nyugszanak. Fekete (v. más színes) farka elegánssá teszi.
A lábak sűrűn tollasok a leghosszabb tollak elérik a 15 cm-t. A nagy sötét szemek kimondottan jól mutatnak a fehér fejen.
http://www.youtube.com/watch?v=fY3ogS609LA&feature=related
http://mybirds.ru/groups/pigeons/tumblers/cavkaz.php
 

kaukázusi havasi pinty: a →havasi pinty alfaja (Fringilla nivalis alpicola).

 

kaukázusi királyfogoly: →királyfogoly (Tetraogallus caucasicus - Caucasian Snowcock).

 

kaukázusi ősfácán: a fácánfélék feltételezett közös őse, úgy tartják, hogy a mai közönséges fácánhoz hasonlíthatott a leginkább, amely az alfajának tekinthető.

Nyakörve nem volt.

Egyebet biztosan nem tudunk róla, mert kipusztult, ill. a kereszteződések folytán eltűnt.

 

kaukázusi őszapó: az →őszapó alfaja (Aegithalus caudatus caucasicus).

 

kaul tyúk: →farkatlan klutt.

 

kaunaszi pillangó (Каунасские мотыльки): Kaunas Litvánia második legnagyobb városa, ahol 1950-ben bejegyezték a helyben kitenyésztett és kaunaszi pillangónak elnevezett házigalamb-fajtát. Az új fajtát a bécsi fehérre és szürkére, illetve rövidcsőrű prágai keringőre alapozták. A neve a lepkéknek arra a sajátosságára épül, hogy amikor nem repülnek, üldözik egymást.
A fajtára a fehér színű tollazat, kis fej, kerek homlok, nagy kék szem, rövid tompa csőr jellemzi. A rövid csőr háromszög alakú. A szárny közepes hosszúságú, szorosan felfekszik a testre a hegye a farkon pihen. A rövid láb tollatlan, a farkot 12 toll alkotja.
A kaunaszi lepkék időről időre változtatják a röpmagasságot és a röpirányt. Aktív, élénk madarak.
http://www.zoodrug.ru/topic2466.html

 

Kaupifalco: a vágómadárfélék családjának egyik nemzetsége egyetlen fajjal.

    - monogrammicus: →monogrammos ölyv, v. gyíkölyv (Lizard Buzzard).

 

kauter, v. cauter (gör. - Débecqueur): égetővas, a sebészetben égetésre, vérmentes vágásra, v. vérzéscsillapításra használatos eszköz. Baromfitenyésztésben a csőrkurtítás eszköze. A kauterizálás pulyka szülőpároknál kötelező eljárás.

http://www.vivelelevage.com/produit_debecqueur-lyon-1146-5130.html

 

Kauz (ném.): →kuvik.

 

káva: 1. abroncsszerű perem;

2. madaraknál alsó, v. felső káva, a →csőrkáva.

 

kávészín: a kávé színét idéző sötétbarna.

 

kavics: (élő, v. holt) folyómedrekben található, a víz koptató hatására simára csiszolódott apróbb-nagyobb kődarab. Néhol, hajdani folyómedrekben vastag üledékes réteget képez. (→sóder)

 

kavicsbetegség: a magevő madaraknál a malomként működő zúza funkciójának betöltéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy a madár több-kevesebb követ, aprószemű kavicsot felvegyen.

Ha erre nincs módja, akkor az emésztés tökéletlen lesz és az egészség szenvedi a kárát. A táplálékban a kavicshiány éppen úgy probléma, mint amikor a madár "tévedésből" a szükségesnél több mészkőgrittet, v. kavicsot fogyaszt. (→FAJDFÉLÉK)

 

Kawall-amazon (Amazona kawalli - Kawall’s Amazon): szembeötlő széles szemgyűrű és rendkívül erőteljes, az ormán és a hegye felé csaknem fekete csőr mellett a tollazata az amazonoknál megszokott, barnával hullámozott sötétzöld.

Viszont szárnyél pirossal díszített. http://www.ao.com.br/ao78.htm

 

kazányi keringő (Kasaner Tümmler - Kazaner Tuimelaar): a Volga körül kitenyésztett, ősi orosz házigalambfajta a keringők csoportjában, mely kialakításában a pávagalamb, a sirályka, és orosz keringő vitte a vezető szerepet.

Aztán ő maga is számos rövidcsőrű galamb kitenyésztésének lett az egyik alanya, mígnem úgyszólván eltűnt.

Újabban mindent megtesznek a fajta feltámasztása érdekében.

Közepes nagyság, ék alakú csőr, ívben hajló fejprofil, enyhe ívben hátra hajló és izgalmi állapotban rezgő nyak, továbbá széles, felfelé irányuló farok, lógó, földig érő szárny és rövid, az ujjain is tollas láb jellemzi.

A színváltozatai:

egyszínű fehér,

kék,

fekete,

vörös, v. sárga;

tarka csapos (5-10 fehér evezővel), v.

szarkarajzú (fehér háttal, farokkal, hassal, lábtollazattal és evezőkkel), amikor a tollazat többi része fekete, vörös, v. sárga lehet.  http://cfpaweb.com/gallery2/embedGallery.php?g2_itemId=231

http://www.luchtmeijer.com/Kazaner tuimelaar.htm

 

kazahsztáni csattogó pergő (Kazah Trjasun Tumbler): a →perzsa csattogó pergő tájfajtája, mely elfogadott sima fejjel és duplakontyosan.

Közepesen hosszú lábtollazat, hattyúnyak és hosszú, a földet súroló szárny jellemzi.

Előfordul

egyszínű feketeként, vörösben, sárgában,

szalagos kékben és fehérben, továbbá

foltos tarkában és

szíves rajzzal.

A hát hosszúsága és a nyak alakulása szerint három változatát jegyzik.

http://russki-statnije.tripod.com/trjasuni/kazan/kazan.html

 

kazanyi galamb (Казанские панцирные): a XIX. század második felében Oroszország tatárföldi fővárosában kitenyésztett házigalamb-fajta, amely nyomban népszerűvé vált és a mai napig széles a tenyésztőinek a tábora, főleg a Volga mentén.
A test tengelyében (ami majdhogynem vízszintes) mérve 36-38 cm hosszúságú. A tollazat sűrű, jól tapad a testhez. A test alul, a mell, a has, a comb és az alsó farkfedők továbbá a szárny fehér. Másutt a tollazat piros, fekete, sárga, v. kávészínű – ezek a jegyek szimmetrikusan helyezkednek el.
A fej kissé megnyúlt, ék alakú. Kerek homlok, kicsiny gyöngyszemek, fehér szemhéjak, hosszú feketés (de sárgával jelzett) csőr jellemzi. Az orrviasz kisméretű, sima felületű.
A nyak közepesen hosszú, enyhén hajlik előre. A mell kerek és széles. A hát vonala egyenes, enyhén lejt hátrafelé. A szárny hosszú és a vége a farkon nyugszik.
A láb közepesen hosszú, a színe fehér karmokkal piros.
Röpképességük hagy maga után kívánnivalót. Lassan körözve emelkednek. Sem üstök, sem lábtoll nem díszíti a fajtát. http://www.kalitva.ru/2009/12/21/page/2/

kazanyi rezgőnyakú galamb (Kasaner Positurtümmler):  http://www.youtube.com/watch?v=Rabne0NoiS0&feature=related

 

kazein: a tej foszforalapú fehérjéje.

 

KAZUÁRALAKÚAK (CASUARIFORMES - Cassowaries and Emus): repülésre képtelen, lapos mellcsontú madárfajok rendje a lapos szegycsontúak alosztályában. Ausztráliában és Új-Guinea szigetvilágán fordulnak elő.

Röpképtelen madarak. Viszont ragyogóan ugranak, és futva nagy gyorsaságra képesek.

A fejüket jellegzetes sisak ékesíti. A tollazat ált. fekete, a csupasz nyak bőre színes. A csőr oldalról lapított.

A strucc, v. a nandualakúakra emlékeztetnek, de nem rokonai egymásnak. Két család tartozik ide (zárójelben a fajok száma):

→KAZUÁRFÉLÉK(3);

→emufélék (1).

 

KAZUÁRFÉLÉK (CASUARIIDAE - Cassowaries): a kazuáralakúak rendjének egyik családja 3 (másutt 6) fajjal tartozik. Észak-Queenslandben és az ausztráliai szigeteken élnek. A szárnyak itt teljesen lerövidültek, már a nászban sincs szerepük.

Fotó: Corné van den Bosh és C. Brummund (ZOO Berlin)

Ugyanígy sajátosságuk, hogy a fejükön nagy csontos képletet viselnek, ezen túl azok a csupasz, merev tollak is csak itt lelhetők fel, amelyek a nagyobbrészt elkorcsosult kéz- és alkarcsontokon jellemzőek.

Mindkét jellegzetesség az életmóddal összefüggésben alakult ki. A sisak elhárítja a bokrok között vágtázó madár szeme elől a gallyakat, a sajátos tollak pedig nem akadnak fel a bozótok tüskéin.

A láb valamelyest rövidebb, mint a sztyeppelakóknál, de rendkívül erős, hiszen az ide tartozó három faj kifejlett példányai közelítik a 80 kg-ot. A belső ujjon hosszú hegyes karmot találunk, amely rúgáskor veszedelmes védekező fegyverré válhat. Ez a karom teszi, hogy a kazuár komoly kárt tehet az emberben. Az egyetlen ma élő madár, amely képes megölni az embert.

A tollazat feketés, de a csupasz nyakon rikító színek világítanak: lehet vörös, kék, sárga, esetleg bíbor.

A tyúkok hasonlítanak a hímekhez, de alkatilag testesebbek.

A költés a kakasok dolga, s a kicsik 45-52 nap alatt kelnek ki. Egy-egy tyúk 3-6 zöldes tojást tojik, s a csibék felnevelésében is csak ritkán vesz részt.

Erre nincs is szükség, hiszen a jellemzően csíkos csibék számára az erdő alja terített asztalt kínál.

Legismertebb közülük az új-guineai →sisakos kazuár, a Casuarius casuarius. A szintén új-guineai →Bennett-kazuár a legnagyobb sűrűségekben él. A bennszülöttek vadásszák, sőt, szelídítik.

A törzsi harcosok övében gyakran látni kazuárcsontból készített késeket, a dárdákon és a nyílvesszőkön pedig kazuárkarom-hegyet.

Az idetartozó nemzetség:

Casuarius (kazuárok - 3).

(→egylebernyeges-; →sisakos kazuár; →Bennett-kazuár)

 

Kea (ném.): →kea (Nestor notabilis).

http://www.youtube.com/watch?v=M9XW8Hhx8d4&feature=related

 

kea(2) (Nestor notabilis - Kea): Új-Zéland különös papagája a nesztorpapagájok alcsaládjában. Főként a hegyekben fordul elő, 1500-2000 méter magasságban.

Fotó: Jeff Blincow - http://www.northamptonshirewildlife.co.uk/ngallery.htm

és Szűcs Lóránd

A látványa ragadozó madarat idéz. Meglepő módon a földön fészkelő papagájféle.

Különös, inkább kellemes, mint rikácsoló hangját (keaa-keaa) a nász idején éjjelente is hallatja. Nappal inkább megbúvik, alkonyatkor élénkül fel.

A tollazata olajzöld, feketés rajzolattal és sárgás díszítéssel. A szárnybelső és a farcsík piros.

A csőr szürkés szaruszínű. A láb sötét szürke.

A tojó kisebb, a csőre rövidebb és kevésbé hajlott.

A fiatalok a költés 4. hétében törik fel a tojáshéjat (mások szerint már 20 napos korban is előfordulhat kelés), és nagyon sokáig rászorulnak a szülői gondoskodásra.

Petersnél 45x60 cm²-es odúban 3-5 tojásos fészekaljak alakultak ki, s a kelés rendszerint a 29. napon következett be.

A kicsik csak 10 hetes korukban repülnek ki, amikor is a természetes élőhelyen több család egyesül, s közösen kutatnak a földön táplálék után: rovarokat, gyümölcsöket, nektárt és növények fiatal hajtásait fogyasztják.

Sőt, a hosszú, hegyes csőrűkkel gumókat, édes gyökereket is kiásnak. Ezek után nem kelthet meglepetést, hogy szemben a többi madárral kiváló szaglásuk van.

Ennek a gyanúját már régen felkeltették a megfigyelések, ti. a keák a számukra felkínált táplálékot szemmel láthatóan előbb megszagolják, s csak aztán kóstolják meg.

Élőhelyükön nem ritkaság a hó, amitől nem esnek kétségbe. Szorgalmasan keresik elő a hó alól is a táplálékukat.

A tartási tapasztalatok szerint a papagájok többségétől eltérően rendkívüli módon szeretnek fürödni.

Az intelligenciájuk feltűnően magas. A volierajtó kinyitását is napok alatt megtanulják. A fiatalon felnevelt keák nagy ragaszkodást mutatnak a gondozójuk iránt.

Egy időben véres hadjáratot indítottak ellenük, mert - állítólag - rátámadtak a juhokra, s annak különösen a veséjét kedvelve komoly károkat okoztak az állattartóknak. Ezt az állítást sok szakember kétségbe vonja, de tény, hogy a keák rászoktathatók a véres húscafatokra.

Tenyészetekben létrejött a kea fehér és sárga mutációja is. (→intelligencia)

 

kea gyapjasmadár (Pseudonestor xanthophrys - Maui Parrotbill): a kettőscsőrű gyapjasmadárhoz hasonló, de annál sokkal vaskosabb madár a hímesmezűek, másutt pintyfélék családjában.

Az erőteljes csőr és a bumfordi fej papagájokat idéz. A tudományos neve szintén erre utal (Nestor=kea). Az élőhelye a Maui-szigetre korlátozódik, ott is csupán a magas hegyek akácosaiban lelhető fel.

Farontó bogarakkal és azok lárváival táplálkozik. Valószínűleg korábban tért át a kopácsoló életmódra, mint a kettőscsőrű, ezt bizonyítja, hogy itt már csak a nyelv hegye csöves.

Tekintve az élőhely gyors beszűkülését, valószínűleg ez a faj is nagy veszélyben van.

http://news.bbc.co.uk/1/hi/sci/tech/4522044.stm

 

Keay szívgalambja (Gallicolumba keayi - Negros Bleeding Heart): a gyümölcsevő galambok egyik rendkívül töredezett areájú faja, mely az élőhelyek (Fülöp-szigetek 2 szárazulata: Panay és Negros) drasztikus csökkenése miatt 2010-ben, az IUCN listáján KÜLÖNÖSEN VESZÉLYEZTETETT minősítést kapott. Ezért intenzív védekezésbe fogtak a helyi szakemberek - bízzunk benne, hogy még időben. Ennek során az AY Reyes Állat- és Növénykertben kitüntetett figyelem kísért egy fészkelést. A fokságban szaporítás felemás eredményt hozott: 2007-ben a kelt 2 fiókából az egyiket sikerült felnevelni.

A szárny és a farok sötétebb feketés lila, fémfényű.

A faj populációját 50-300 példány közöttire becsülik.

30 cm nagyság, rövid farok, a fehér melli részen egy vékony piros csík jellemzi. A szárnyfedők sötét gesztenyeszínűek. A has krémszínű.

A sűrű zárt erdők lombkoronáját kedveli a hegyek 300-1000 méteres magasságában.

A sűrű erdők altalaján keresi bogyókból, magvakból álló táplálékát. Rendkívül óvatos, a legkisebb zavarásra szárnyra kel, de nem repül messzire, a tartós repülés nem az ő formája.

A költés ideje: május-június. A kicsik kirepülés után még cc. 12 napig a szülők gondoskodását élvezik.

 

kecskefejő, lappantyú: a →LAPPANTYÚALAKÚAK legismertebb családjába tartozó madarak gyűjtőneve, és ezen a néven is ismert hazánkban a Caprimulgus europaeus, a lappantyú.

Az afrikai kecskefejő termeszekre vadászó vonuló madár, amely a Dél-Afrikai Köztársaságban honos, s a költési idő után Szudán felé vándorol.

Humboldt és társa, Bonpland dél-amerikai útjuk során felfedeztek egy különös madarat, amelyből az indiánok olajat párolnak. Ugyanott, a Caripe melletti barlangok körül találtak egy helyi kecskefejő fajt, amely szintén nagy ritkaság.

Ma már a németből átvett név kopik ki a köztudatból, s így van rendjén, hiszen a lappantyúk sem nem fejnek, sem nincs semmi közük a kecskékhez.

 

kecskefejő(2) (nép.): a →lappantyú (Caprimulgus europaeus) egyik népi neve.

 

kecskefejőfélék (Caprimulgidae): →LAPPANTYÚFÉLÉK, a lappantyúalakúak rendjének egyik családja.

 

kecskeméti keringő: a körösi keringővel csaknem megegyező, de simafejű házigalamb a keringők fajtacsoportjában, melyet a régebbi szakirodalomban neveztek pesti lomposnak is.
18-20 cm magasság mellett rövid, zömök test (25 cm), lapos fejtető, meredeken kiemelkedő homlok, enyhén kidomborodó szemgolyók jellemzik. Az egyszínűeknél a szivárványhártya citromsárga, a szívhátúaknál, dereseknél, fehéreknél, a köpönyegeseknél és a tarkáknál viszont bükkönyszem az elvárás.
A szemgyűrű itt kétsoros, a színe: pergamen.
A vastag, ék alakú csőr 10-14 mm hosszú, lefelé irányul – sima, fehéren porozott orrdudorral.
A nyak az ideális kecskeméti keringőnél rövid és enyhén hátrafelé húzott. Viszont a mell széles és zömök, enyhén előre domborodó. Szélessége a két szélső kormánytoll vége közötti távolsággal egyezzen meg!
A hát ennél a magyar fajtánál - vízszintes tartás mellett - vállban széles és rövid
Elvárás, hogy a szárny lazán simuljon a testhez, a szárnybúbok rejtve maradnak, az evezők vége nem érhet a legyezőszerűen szétterülő, felfelé irányuló (legalább 40 fokos szögben emelkedő!) kormánytollak végétől a talajra mutató függőlegesen túl. A kormánytollak (14-18 db) hossza 14 cm.
Zsírmirigy nem kívánatos, a lábak tollatlanok, rövidek, de a has nem érintheti a talajt!
A színváltozatai: lehet
egyszínű fekete, vörös, sárga, olajszínű,
feketeszalagos kék,
sötétszalagos kékfakó,
szalag nélkül ezüst továbbá
fehér.
Mind (természetesen kivéve a fehéret) előfordul fehércsapos változatban is, amikor 5-7 evező fehér.
A rajzos változatai: pajzsos, tarka, tarka oldalú, tarka szárnyú, deres, ködmönös deres, babos, v. szívhátú. A szíveseknél a szimmetrikus szívrajzot a színes szárnyfedők alakítják ki. A fej ilyenkor fehér, de a homlokon a csőr tövétől a fejtetőre felhúzódó színes folt van. Ennek az alakja a szilvamagra emlékeztet, s a fajta szerelmesei a jelet hódnak nevezik. Amikor a hód nem a csőr tövétől indul, hanem 1-2 mm-rel feljebb, akkor beszélhetünk pontos fejű kecskemétiről.
A szívesek fején a fehér a tarkón át a mell közepéig zárt ívben ún. mellényt képez.
A fajtánál súlyos hibának számít a gyenge izomzat, a hosszúkás test, a szívhátúaknál a kormánytollak, az oldalasoknál pedig a pajzsban előforduló fehérség.
Röpkövetelmény min. 1 óra. Gyűrűméret 4 mm IV.

Fotó: MGKSZ archív és galambÁsz
A fajtát az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánította.

 

kecskepapagáj: →piroshomlokú kecskepapagáj (Cyanoramphus novaezelandiae - Ziegensittich, v. Laufsittich, ill. Rotstirniger Neuzeelandsittich - Red-fronted Parakeet)

 

kecskeszopó (nép.): a →lappantyú (Caprimulgus europaeus) egyik népi neve.

 

kedezmirigy: →thymus.

 

kedvtelés: egyéni érdeklődés, hajlam kielégítése, ill. az ezzel összefüggő dolgokkal való foglalkozás.

Ilyen pl. az állatok, közöttük a madarak szeretete, a velük kapcsolatban megnyilvánuló kíváncsiság, ami kielégítését az egyik legősibb és legtermészetesebb kedvtelésnek tarthatunk.

Lehet szenvedéllyel, tudományos igénnyel is űzni.

És vannak, akik látszólag a madarakat kedvelik, de valójában a bennük rejlő, velük kapcsolatos üzleti haszonszerzés motiválja őket.

 

kedvtelésből tartott állatok: az ember nem csak és talán nem is elsősorban gazdasági érdekből kezdett el állatokat tartani.

Az állattartás egyik legrégebbi indítéka (szent állatok) a vallási hiedelmeken alapszik, miszerint a pl. a kakas elűzi a sötétséget és az éjszaka gonosz szellemeit.

Minél távolabb megyünk az ilyen kultikus állattartás centrumától, az illető állatnak annál kevésbé jelentkezik a misztikus jellege, viszont egyre megbecsültebbek más, az ember számára vonzó tulajdonságai, pl. a gazdasági haszna.

A két véglet között számtalan átmeneti helyzet lehetséges, és rendszerint van is.

Erre magyarázat, hogy az ember, mint gondolkodó lény, egyrészt függetleníteni szeretné magát a természet negatív, v. annak vélt kényelmetlen hatásai alól, másrészt, mint természeti lény, nem igazából tud elszakadni a természettől.

A kellemes, kedvező hatásokat igényli és, ha teheti, akkor felerősíti.

Ilyen igény a növény a lakásban, a virágoskert a ház előtt, a kapirgáló tyúk látványa a ház körül, a lábtörlőn szunyókáló kutya, a hátát görbítő macska, v. az akvárium, egy dalos madár, amely eloszlatja a műhelyben egyedül dolgozó magányát stb.

Régi tapasztalat, hogy az ember, amikor kiegyensúlyozott, nyugodt körülményei vannak, s nem a szükség szorításában él, akkor a maga kedvtelésére szívesen áldoz állatokra, osztja meg velük a jólétet..

De az embernek az állatok iránti ragaszkodása a szükségben is megmutatkozik, így a legnagyobb világégések sem tudták kitörölni az ember környezetéből az állatkedvenceket, bár kétségtelenül mindig keletkeztek nagy veszteségek.

A legnagyobb károkat e téren a divathóbortok okozták, vittek vakvágányra fajtákat, pusztítottak ki változatokat.

Ezért van a felismertnél, v. elismertnél sokkal nagyobb felelőssége a hobbiállattartók egyesületeinek, szervezeteinek, sztenderdbizottságainak és bírálóinak. Nem arról van szó, hogy széllel szemben kell vitorlázniuk, de a felkészültebb, a szakmailag hozzáértőbb felelősségével okos figyelemfelkeltéssel és "reklámmal" kellene formálniuk a közvéleményt, népszerűsíteni a jót, visszafogni a károsat.

Amellett sem mehetünk el szótlanul, hogy az ember a kultúrája, a neveltetés, a világnézete és a sokszor megmagyarázhatatlan erkölcsi, etikai megfontolásai miatt nem egységesen viszonyul az állatokhoz, sőt, azon belül egyes fajtákhoz, v. változatokhoz sem.

Így jóllehet a leghorn fajta általában véve tojóhasznosítású házityúk, a nemesítők alapanyaga, addig egy húsvétra vásárolt ilyen naposcsibe válhat a család kedvencévé.

És miközben a kakadu Európában a hobbiállatok közé soroltatik, azonközben az ausztrál farmerek úgy üldözik, mint mi a mi kártevőinket. És természetesen vannak, akik a házi kedvenc hullámos papagájokkal (ill. más madarakkal) gazdasági haszonszerzés céljából üzletelnek, v. azokat a haszon reményében tenyésztik.

Tudomásul kell venni, hogy a kufárok számára a madár nem kedvenc, hanem a pénzszerzés eszköze. És nem csak a madárral bánnak lelketlenül, úgy, mintha puszta eszköz volna, hanem a gyanútlan állatbarát vonzódásából rajongásából is gátlástalanul készek tőkét kovácsolni. Visszataszító mohósággal rabolják a természetet.

Sajnos az ún. tenyésztők között is akad, akiből hiányzik az élőlények iránti emberi tisztelet. (→főnix; →díszbaromfi; →egzoták; →lágyevők; →madártartás; →CITES; →zoonózisok; →galambásztüdő)

 

kehelytaraj, v. koronataraj: a házityúk egyik legritkább tarajtípusa.

Az orrnyílásokra borulva indul, hátrafelé kiszélesedve, majd újra összeszűkülve kör alakot vesz fel, amelyből felfelé korona alakú kehely formálódik.

Valójában két egyszerű fűrésztaraj elejének és végének az összenövéséből keletkezik.

Forrás: http://www.poultryphoto.org

 

Keilschwanzlori (ném.): a lórifélék egyik nemzetsége, a hegyesfarkú kéklórik (Trichoglossus) a lórik nemzetsége 8 fajjal 31 alfajjal.

 

Keilschwanzpapagei (ném.): →ékes lóri (Trichoglossus ornatus - Schmucklori, v. Blauohriger Keilschwanzpapagei).

 

Keilschwanzregenpfeifer (ném.): →hosszúfarkú lile (Charadrius vociferus).

 

Keilschwanzsittich (ném.): →aratinga nemzetség (Aratinga).

 

Keilschwanzsittich(2) (ném.): →nappapagáj (Aratinga soltitialis - Sonnensittich).

 

Keilschwanz-Zwergpapagei (ném.): →hegyesfarkú törpepapagájok (Psittaculirostris).

 

kék: a derült ég színéhez hasonló alapszín, mely a sárgával zöldet, a pirossal lilát eredményez.

I. A BAROMFITENYÉSZTÉSBEN kék alatt a szürke kékes árnyalatú tónusát értik. Valódi kék szín csak az andalúziai tyúknál jelentkezik, ott is csupán annak az egészen világos, fehéres árnyalata. A másik ún. kék színű tyúk, a vogtlandi is már inkább kékesszürke.

Másutt a "kék" toll gerincén és a zászlók szegélyén megengedett a sötétebb árnyalat, de az egységes tónust előnybe részesítik.

Az andalúziainál jelentkező kék szín ún. szerkezeti szín. A cellák elhelyezkedése szerint előfordul bors-, ill. sómintázattal is.

Az antwerpeni szakállas tyúknál és a créve-coeur típusosan jelentkező ún. tisztán öröklődő kéket nevezik gyöngyszürkének is.

A kék más színekkel gyakran alkot rajzolatot.

Pl. a wyandotte-nál az aranysárga alapszínű tollakat kék szegélyezi, amikor is KÉKARANYRÓL beszélünk. Másutt (angol viador) a kék csak a test egy részén jelentkezik, ilyenkor alakul ki a kék ezüst nyakkal, v. a kék arany nyakkal mintázat.

A belga viadornál ezt a pirossal jelentkező testtáji kéket kékpirosnak nevezik. Kombinálódhat narancs, ezüst és fehér színnel is. Ha az utóbbi pettyek formájában van jelen, akkor előáll a kék fehérpettyes.

Amikor a sávozott rajzolatnál a fekete helyét a "kék" foglalja el, akkor kék kendermagos van előttünk.

II. A kék a HÁZI GALAMBNÁL szintén alapszín, mely a szirtigalambra is jellemző kékesszürke, vagyis ún. galambszürke szín. Eumelaninoktól keletkezik, hígítva ezüstöt ad.

Hordozógénjének a jele c, vagyis recesszív gén.

Számos rajzolattal járhat együtt, amelyek az alapszíntől függetlenül öröklődnek, mert génjeik más-más kromoszómapáron találhatóak.

A kékkel járó legsötétebb rajzolat a

kékhasú és a

kékfarkú.

Ennek genotípusa SCT, s fekete tollazatú sötétnek is nevezik.

A sötétnél világosabbak az ún. kovácsoltak. Ezeknél klf. árnyalatok lehetségesek. A kivilágosodás mértéke szerint a következő kovácsolt kék színekről beszélhetünk:

sűrűn kovácsolt,

középkék kovácsolt,

ritkán kovácsolt,

szalagos kék,

szalagtalan kék.

A sötétebb változat mindig domináns, amiből adódik, hogy a sorban lejjebb levő szülők utódai soha nem kerülhetnek a sorban feljebb, csak lejjebb, vagyis leginkább tovább világosodnak.

Magyarán szalagos kék pártól maximum szalagost várhatunk, de nem okozhat meglepetést a szalagtalan utód sem.

 

kékálarcos amazonpapagáj, v. kékmaszkos amazon (Amazona versicolor - Blaumasken-Amazone - St. Lucia Amazon): a karibi St. Lucia-szigeten előforduló 42 cm nagyságú amazon élőhelye egy mindössze 20x45 km²-es terület, de a civilizáció terjedésével ez is egyre szűkül, így a faj mára komoly veszélybe került.

Az élőhely alapján St. Lucia-papagájnak is nevezett fajt természetesen felvették a →Washingtoni-egyezmény első listájára.

Leginkább a kékfejű pirosnyakú amazonhoz hasonlít. A csőr barnás fekete, de a felső káva oldalt világos szaruszínű. Az orrviasz sötét, ugyanígy a csupasz szemgyűrű és a kantár is.

A fej az állal, a homlokot is beleértve kék, de a barnás feketével szegett tollak miatt erőteljesen hullámozott. Hasonló a test alapvetően zöldes barna tollazata.

A begyen, akárcsak a kékfejű pirosnyakú amazonnál, itt is találunk egy piros foltot. A szárny zöld, de a fiókszárny sárga. Az alsó farkfedők sárgásbarnák. A láb kékesszürke.

A tojóknál hiányzik a piros begyfolt. A kantár és a szemgyűrűt övező fekete markánsabban jelentkezik.

A 90-es évekre már csak mindössze 100 példány maradt ebből a szép amazonpapagájból, amikor a neves állatvédő G. Durrell felkereste az élőhelyet, ahol a helybeli lakosság nem tartotta sokra a fajt, legfeljebb, mint vadászzsákmányt, v. főúri lakomához való csemegét.

Az állatbarát expedíciójának tagjai kitartó agitációval megértették, hogy a kékálarcos amazon a természet egy különleges kincse, amelyre a sziget lakói méltán lehetnek büszkék, s kell érezniük a fennmaradásáért felelősséget.

Szívós munkájuk eredményeként a lakosság felsorakozott a faj védelme érdekében és sikerült megállítani a kislétszámú populáció pusztulását, így arra a 16 példányra egyelőre nincs szükség, amely Durrell jersey-szigeti "Noé-bárkáján" kelt, de azokat vésztartalékként tartják, szaporítják, hogy, ha bármi probléma adódna (pl. egy pusztító hurrikán), akkor a fogságban szaporított madarakkal fel tudják éleszteni a fajt.

http://www.lapalomavilla.com/stluciatours.htm

 

kékálarcos lóri (Eos semilarvata - Halbmaskenlori - Blue-eared Lory): 25 cm nagyságú papagáj a vörös lórik nemzetségében a Ceram-sziget központi részén.

Fotó: Iggino - http://s4.photobucket.com/albums/y107/Iggino/

A csőr sárga, szürkés orrviasszal. A kantár kék, s a szem mögött szélesebb csíkban tovább folytatódik, a koponya utolsó negyedénél hegyben végződik. Ebből, a szem alól kiinduló másik szintén hegyben végződő folt ugyanilyen kék, de enyhén fehérrel vonalkázott.

Álarcszerűvé teszi ezt a rajzolatot, hogy az áll alá is behatol.

A mell, a has, a comb és az alsó farkfedők ugyancsak kékek fehér vonalkázottsággal.

A szárny fekete tükrös, az evezők vége kékesfekete. Másutt a tollazat a vörös lórikra jellemzően élénkpiros. A láb szürkésfekete.

A hidegtűrő képessége a többi vörös lórinál nagyobb, eredeti hazájában 1500-1700 méter magasságba is felhatol.

A tartásával, tenyésztésével kapcsolatban nincs adat a szakirodalomban.

 

 

kékarák (Anodorchynchus - Blauaras - Macaw): az →arapapagájok nagy csoportjába tartozó nemzetség.

Fotó: San Diego ZOO

A köznyelv nem tesz különbséget a két nemzetség között, pedig az ide tartozó, ma élő három fajt könnyű elkülöníteni a valódi aráktól, hiszen az Anodorhynchus nemzetségbeli nagypapagájok (beleértve a már kipusztított Anodorhynchus purpurascens-et is) egyetlen szín, a kék árnyalatait mutatják, ezen felül az arci részüket is hiánytalanul fedi toll, csak egy nagyon keskeny csupasz bőrredő mutatkozik a csőrszegletben.

Ezzel szemben a valódi aráknál az arci rész többé-kevésbé tollhiányos. A kékaráknak viszont van szemgyűrűjük, ami viszonylag nagy, és sárga színű.

Az említett bőrredő szintén sárga.

A Lear-aránál ez félkör, a tengerkék aránál és a nagy jácintaránál pedig félhold alakú.

További megbízható különbség, hogy míg a valódi arák csőrén fogszerű rovátkák találhatók, addig a kékaráknál ez a "reszelő" oly kicsi, hogy a felületes szemlélődő észre sem veszi.

Ivari kétalakúságot egyik fajnál sem írtak le. Ma már csak a

→Lear kis jácintkék arája, a

(nagy) kék →jácintara és a

→tengerkék ara lehet érdemben az Anodorchyncus nemzetség tárgyalásának alanya.

Sajnos ezek is veszélyeztetett fajok, mert az utóbbi években vészesen megcsappant az állományuk.

Tartásukat, adás-vételüket, exportjukat és importjukat a →Washingtoni-egyezményhez csatlakozott országokban, így hazánkban is előzetes engedélyeztetéshez kötik.

 

kékarcú bajszika (Megalaima asiatica - Blue-throated Barbet): a bajszos madárfélék családjának egyik legnépesebb nemzetésébe tartozó faj. A Himalájától Burmáig található a természetes élőhelye.

Különösen gyakori a gyümölcsökben gazdag területeken. Fotó: Abhijit Gandhi

A hatalmas csőr sárga, de a felső káva hegye sötéttel árnyalt. A csőr körül feketés bajuszszálak mutatkoznak.

A szem narancsszínű, a láb kékeszöld.

A torka és a pofája kék, a homloka és a fejtető egy fekete sávval elválasztva piros.

A torok és a zöld melli rész között is mutatkozik némi piros.

Egyébként a tollazat sárga árnyalatos világoszöld. Az alsó kézevezők és a farok fonákja barna.

Nincs ivari kétalakúság.

Ez a 21-23 centiméteres, aránytalanul nagy fejű madár - melyet fogságban gyümölcsdarabokkal kevert lágyeleséggel lehet táplálni - odvakba rakja 2-4 tojását.

 

kékarcú Edward-lóri (Trichoglossus capistratus flavipectus): régen a sokszínű lóri alfaja (Trichoglossus haematodus capistratus), ma már önálló faj, a →körömvirágmellű lóri (Blauwangen Allfarblori) alfaja. E 27 cm nagyságú (a szárny 27 cm, a farok 11,5 cm) hegyi lóri alfajnak a természetes élőhelye Timor-sziget.

A csőr narancsszínű. Az arc, az áll és a homlok indigókék.

A comb és a mell sárga, de az áll kékje és a mell sárgája között van egy vékony zöld csík.

A mellen a sárga ritkán, vékonyan feketés kékkel vonalkázott.

A zöld nyak oldalt és hárul sárga.

A láb kékesszürke. Az alsó farfedők sárgafelhős zöldek.

A mell alja és a has kékesfekete.

A szárny és a hát fémfényű zöld.

Fotó: Duncan Rawlinson

http://en.wikipedia.org/wiki/File:Trichoglossus_haematodus_capistratus

 

kékarcú gyurgyalag (Merops persicus - Blauwangenspint - Blue-cheeked Bee-eater): a gyurgyalagok népes nemzetségének egyik ritkább faja. 

Fotó: Tommy Pedersen

 

kékarcú lórik: a →sokszínű lórik (Trichoglossus) nemzetségét szokták így is nevezni.

 

kékarcú mézevő (Entomyzon cyanotis - Blue-faced Honeyeater): a mézevőfélék családjának 32 cm nagyságú ausztráliai faja. A bokros, ritkás erdőségek lakója.

Felül - az elkeskenyedő szárnyát és a farkát is beleértve - khaki-színű. Alul hófehér.

A kúp alakú, erőteljes csőr fekete, de az orrviasz világoskék. A fej és a nyak hátsó éle egy vízszintes, fehér tarkófolttól és a szem körüli bársonyos kék folttól eltekintve fekete. (A kék arcfolt csupasz, tollatlan.)

Az áll és a nyak elülső éle világosszürke. Oldalt és a test alul hófehér. Az erőteljes láb barnás fekete.

A tojónál a csőr, az arc és a nyaki folt is barnás, tehát az ivari kétalakúság határozott.

A levegőben is fognak rovarokat, de leginkább a fák ágain és törzsén rovarásznak. Kiegészítésként fogyasztanak gyümölcsöket, s a nektárt is igen kedvelik. Az ültetvényesek legnagyobb bánatára a banánligeteket sem kerülik el.

Ágvillába, csésze alakú fészket építenek, de nem igazán igényesek, esetenként beérik timáliák, v. más mézevők elhagyott fészkével.

Viszont a költést halált megvető bátorsággal védelmezik, akár az emberrel szemben is.

http://www.oiseaux.net/photos/patrick.ingremeau/meliphage.a.oreillons.bleus.2.html

 

kékarcú papagáj: →kékfarú kékarcú, v. gyöngypapagáj (Pyrrhura perlata - Blausteiss-, v. Blauwangensittich).

 

kékarcú sándorpapagáj: →seychelle-szigeti sándorpapagáj (Psittacula wardi).

 

kékarcú sokszínű lóri: a →sokszínű lóri alfaja (Trichoglossus h. capistratus - Blauwangen Allfarblori).

 

kék asztrild: →angolai pillangópinty (Uraeginthus angolensis - Blauastrild, v. Angola-Schmetterlingsink).

 

kékbegy (Erithacus v. Luscinia /régen: Cyanecula/ svecica - Blaukehlchen - Bluethroat), v. fehércsillagos kékbegy: a rigófélék családjában a fülemülék szintén szép hangú, tetszetős megjelenésű, 13,5-14 cm nagyságú rokona.

Fotó: Simon Hall és Daniel Bastaja - http://www.birdingfaqs.com/

A vékony, hosszú csőr feketés. Ugyanilyen a rendkívül hosszú csüdű, érdekesen terpesztett láb.

A test felül földes barna, alul piszkosfehér. Oldalt és hátul szürkével, ill. barnával árnyalt.

A feketével szegett torka viszont ragyogó lazúrkék, de e folt közepe - attól függően, hogy melyik alfajt látjuk - más-más színnel díszített. Általában fehér, az északi alfajoké rozsdavörös, a keletieké narancsos. Sőt, előfordulhat a begy "csillag" nélkül is.

A fekete csík alatt világos szalag, majd egy szélesebb kakaóbarna begyörv látható.

Az evezők szürkésbarnák rozsdavörös heggyel. A homlok és a szemöldöksáv fehéres. A kantár fekete.

A kormánytollak kétharmad részben rozsdabarnák. A farkát rendszerint felfelé csapva tartja.

A tojó színei halványabbak. A torok csak halványan kékes árnyalatú.

Felül kimondottan barnás, alul fehéres.

Az →északi kékbegy (L. s. coerulecula) kék torokfoltjában a csillag fahéjas vörös, a déli alfaj (L. s. cyanecula) torokcsillaga fehér.

E két alfajon kívül Brehm megemlíti, hogy vannak példányok, melyek vöröses csillagát fehér keret szegélyezi, ill. előfordulnak teljesen kék begyű egyedek is.

Brehm szól arról, hogy az utóbbiakat Wolf-kékbegynek nevezték el, de valószínűleg ezek a törzsalak nagyon idős hímjei. A fehér keretes színváltozat egyes rendszerezőknél keleti kékbegyként jelent meg, de az ornitológusok többsége ezzel nem ért egyet.

A kékbegy vonuló madarunk. Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában telel.

Április végén térnek vissza a folyóparti költőhelyeikre.

Viselkedése és szépsége egyaránt megkapó. Szívesen tartózkodik a földön. Saját fajtársaival nem, de másokkal békességben megvan. A hangja kellemes, s tanúsít némi hangutánzási képességet. Nem véletlenül nevezik az északi kékbegyet száznyelvű dalosnak. Éneklés közben is fel-felemelkedik.

A tundrákon élők szinte kizárólag szúnyoggal táplálkoznak. A mieink kukacokat és klf. rovarokat fogdosnak, de igazán a csigákat kedvelik. Ősszel ráfanyalodnak a bogyókra is.

Legszívesebben folyóparti csalitosban fészkel. A hím építkezik, fűszálakból és vékony gyökérdarabokból.

A tojásai kékeszöldek, esetleg vörösesbarnával pettyezettek. A hím és a tojó egyaránt megkotlik. A kicsik 2 hétre kelnek, s hamarosan elhagyják a földre épített fészket.

Nagyobb biztonságban érzik magukat a sűrű bozótban, ahol akár az egerek, úgy surrannak tova.

Chernel megemlíti, hogy bár a kékbegy rendkívül eszes, a legegyszerűbb fogókészülékkel be lehet csapni, ha a számára oly kívánatos lisztkukaccal kínáljuk meg.

A nagy ornitológus idejében kedvelt kalitmadár volt, bár csak a legtapasztaltabb madarászok tudták életben tartani, mert rendkívül igényes madár. Ma már nincs lehetőség a tartására, s ezt ne is sajnáljuk!

Meg kell még említeni, hogy egy kisebb populáció a Bering-szoroson át bevonult Amerikába, s ott sikerült gyökeret ereszteniük.

Védett, az eszmei értéke: 50 000 Ft.

(→déli kékbegy; →északi kékbegy; →keleti kékbegy, Wolf-féle kékbegy)

 

kékbegyű halción (Halcyon malimbica - Blue-breasted Kingfisher): a jégmadárfélék családjának 28 cm-es faja a trópusi Ny-Afrika erdőirtásain és mangróvés mocsarainál.

Az erőteljes, kissé felfelé hajó csőr felső kávája tűzpiros, feketés bordó heggyel, az alsó káva egészen sötét lilás fekete.

Fotó: Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

A homlok rózsaszínes fehér, a fejtető felé finom átmenettel vált barnásra. A kantár fekete, csíkja a szem mögött is mutatkozik. A tarkó zöldes fekete.

A nyakszalag pompás világoskék. Ugyanilyen a fehér áll alatt a mell, de a has már rózsaszínes.

A szárnyfedők feketék, az evezők világoskékek, feketés véggel. A farok ugyanolyan világoskékkel szegett fekete.

A láb narancssárga.

A leshelyükről leggyakrabban rovarokat, ritkán kisebb halakat is zsákmányolnak.

A tojásaikat termeszvárba vájt a fészekbarlangban költik ki.

 

kékbegyű tündérkékmadár (Malurus pulcherrimus - Blue-breasted Fairy-Wren): 14 cm nagyságú, kizárólag Ausztrália legdélibb részein előforduló, rendkívül szép létrafarkú.

A kissé lefelé hajló, vékony csőr fekete. Az áll, a begytájék és a mell egészen sötét, csaknem fekete indigókék.

A fejtető a szem aljáig sötétkék, némi penésszel, oldalt fénylő. A hát és a szárny kékes bordó.

A test oldalt kékesszürke, pamatos, a has csaknem fehér.

A meredeken felfelé álló farok kékes barna.

A tojó alul rózsaszínes. A farka kékesfekete. A pirosas szemgyűrű alatt és felette fehér félkör alakú csík mutatkozik.

A nyílt erdőségekben és a bozótosokban kisebb csapatokban rovarászik. A társaságot egy domináns pár vezeti.

Tojásdad alakú fészket építenek, oldalsó bebúvó nyílással, s azt alacsony bokorra erősítik, rendszerint pókhálóval.

 

kékcinege, v. kékcinke (Parus caeruleus - Blaumeise - Blue Tit), v. molnár cinke. MÁS RENDSZEREKBEN Cyanistes caeruleus: Erdeinkben gyakori ez a piciny (11 cm), törékeny, Európában, Észak-Afrikában és Elő-Ázsiában honos madárka, mely télen szívesen keresi fel az etetőhelyeket.

Nem tart különösebben az embertől, s kész beköltözni alkalmi "odúba", például csövekbe is, ahol vékonyszálú  gyökerekből és füvekből épített, mohával bélelt fészket rak a tojó.

A fejtető, a váll és a farok ragyogó égszínkék. A hát zöldesszürke, a szem vonalában vékony kékesfekete sáv húzódik, amely a fej és a nyak találkozásában körbeöleli a piszkosfehér tollazatú fejet.

A melle citromsárga.

A farok szintén, a nevéhez híven kék.

A trillája ércesen cseng, más cinegék hangjával össze nem téveszthető, csak a gyakran hallatott "csur-r-r-r"-jai hasonlítanak a széncinke hangjaira.

Az élőhelye is megegyezik a széncinkéjével, amellyel gyakran verseng. Rendkívül hasznos hernyó és rovarpusztító.

6-8, esetenként ennél is több (lejegyeztek már 15 fiókás fészekaljat is!) tojását a nőstény kelti ki. A fiókanevelés időszakában percenként hordják a fiókáknak az apró hernyókat. Az időjárástól függően óránként háromszor 2-5 perces szünetek iktatnak be.

Ez alatt megpihennek és egyúttal rendet raknak a fészekben, továbbá átmelegítik a fiókákat. Könnyű kiszámolni, hogy egyetlen pár madár csupán egyetlen napon mintegy 4-6 száz rovart, elsősorban hernyót és pókot pusztít el a fiókanevelés időszakában.

Télen az az évi fiókák a szüleikkel közös csapatokban bogarásznak a fákon, s rengeteg veszedelmes pajzstetűt, rovaratkát takarítanak le a gyümölcsfákról.

Nincs veszélyben, de az élőhelyek fokozatos csökkenése miatt már ma szükséges a megelőző védelme.

Keresztezése a lazúr cinegével ismeretes, amely hibridek tévesen P. pleskei név alatt lettek rendszerbe sorolva.

Az alfajai:

• c. ombrinus: zöldhátú kékcinke,

• c. palmensis: fehérhasú kékcinke,
• c. persicus: perzsa kékcinke,
• c. pleskei: orosz kékcinke (valójában hibrid),
• c. tenerifae: tenerifei kékcinke,
• c. ultramarinus: afrikai kékcinke,
• c. flavipectus: turkesztáni →lazúrcinege,

Az eszmei értéke: 20 000 Ft.

Fotó: Faragó András, Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm -

és Elke Renneberger

 

kék cize (érvt.: Arbelorhina cyanea): Brehm a cukormadárfélék családjának egyik nemzetségeként írta le a cizéket, melyek közül legjellegzetesebb a kék cize. Ezt a 11-12 cm nagyságú dél-amerikai fajt újabban →türkizmadár (→Cyanerpes) néven találjuk a klf. rendszerekben.

 

kékcombú lóri (Lorius tibialis - Blauschenkellori - Blue-thighed Lory): 29 cm nagyságú madár a lekerekített farkú papagájok nemzetségében. Az élőhelye valahol a Maluku-szigeteken lehetett, de nem tudjuk pontosan. Vagy rendkívül ritka fajról van szó, v. pedig kipusztult.

Egyetlen példány van kitömve belőle egy angliai múzeumban. Ez egy tojó, róla készült Grahl atlaszába a festett kép, ami szerint az egész tollazatban uralkodó a piros.

A csőr szintén piros, de az orrviasz sárga, mint a kantár és a szemcsíkban folytatódó szemgyűrű is.

A mellen némi aranyos díszítés mutatkozik. A kormánytollak vége fekete, a szárny viszont sötétzöld. A comb, ahogyan a nevéből várjuk, kék (lilás). A láb hús színű.

Ez a példány rövid ideig a londoni állatkertben élt, s ott a lórik legkülönfélébb táplálékaival próbálták életben tartani.

http://birdingonthe.net/imgs/gould/Lorius_tibialis.jpg

 

kék cukormadár: →türkizmadár (Cyanerpes cyaneus).

 

kék csóka (nép.): a →szalakóta (Coracias garrulus).

 

kék csörgőmadár: →kéknyakú csörgőmadár, v. keleti szalakóta (Eurystomus orientalis).

 

kékcsőrű pinty (Spermophaga haematina - Western Bluebill): a díszpintyek családjába tartozó 14 cm nagyságú madarak Közép-Afrika nyugati partvidékének erdeiben, mocsaraiban és a folyópartokon.

A csőre, ahogyan a nevéből gondoljuk, kék, de a csőrkávák érintkezésénél és a hegyén piros.

A mell, az áll és a begy vm. a testoldalak pirosak, másutt a tollazatot a fekete uralja.

A szemgyűrű fehér.

A tojó homlokán, kantárján és arcán a fekete tollak hegye vöröses, a hát és a szárny tollazata szürkésfekete. A test hátsó, alsó részén, beleértve az alsó farkfedőket is, mattfekete és fehérrel pettyezett.

Valaha számolatlanul hozták Európába. Manapság nagy ritkaságnak számít. Alfajai:

Spermophaga

     - h. pustulata,

     - h. togoensis.

Fotó: Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

 

kékcsőrű réce (Oxyura leucocephala - Ruderente - White-headed Duck): Északnyugat-Afrikában, Elő- és Közép-Ázsiában, s főként Dél-Európában előforduló, 46 cm nagyságú réce a halcsontfarkúak csoportjában. A náddal sűrűn benőtt kisebb tavakat és félsós lagunákat kedveli.

Az európai típus finoman harántcsíkolt sötétbarna. A tojó arci része világosabb, mint a hímé, s a tollazat barnával csíkozott. A fejtetőn a tojó feketés sapkát visel. A világosabb arcfoltját sötétebb sáv díszíti.

A hímek feje fehér, de a fejtetőn fekete díszítéssel. A tövénél megvastagodott csőrűk a nevükhöz híven égszínkék. A nyak fekete, a test barnás.

Vízben élő növényi és állati szervezetekkel táplálkozik.

Nagy, rothadó növényi kupacot halmoz fel a fészkeléshez.

A vízhez közel, surrogva repül.

Természetvédelmi értékként fokozott védelmet élvező faj. A hazai állomány megmentésére a →Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célprogramot hirdetett meg.

A fajra kiterjed a Washingtoni-egyezmény hatálya.

Az eszmei értéke: 250 000 Ft.

 

kék dokumentum: a Származási igazolás köznapi neve, mely az okmány színére utal.

Származási igazolást Washingtoni-egyezmény által érintett, veszélyeztetett fajok külföldről behozott példányairól állítanak ki, azzal egy időben, hogy a felügyelet a példányt nyilvántartásba veszi. (→CITES)

 

kék ékszer galamb (Claravis pretiosa - Blau-, v. Schmucktäubchen - Blue Ground Dove): viszonylag nagy elterjedésű és gyakori földi galamb Mexikótól, Közép-Amerikán át egészen Peruig, Brazíliáig, ill. Argentináig.

Az ivari kétalakúság olyan nagymértékű, hogy a hímet és a tojót akár két klb. faj egyedeinek is vélhetnénk.

A hím feje, nyaka, melle és teste alul kékesfehér. Csak a fejtető kissé sötétebb árnyalatú. A hát és a szárnyfedők rózsaszínes árnyalatú világoskékek, és szabálytalanul elhelyezkedő, kisebb-nagyobb feketés foltokkal díszítettek.

A nagy tollak feketés barnák. A felső farkfedők sötétebb árnyalatú világoskékek.

A tojónál a csőr környéke, a has és a kloákatájék fehéres. A fejen a fejtető és a tarkó felé a fehér finom átmenettel halvány barnássá válik.

A begy felé vörösesbarna árnyalatos lesz.

A váll sötétebb barnás, az evezők feketés barnák. A fiókszárny kékes. A szárnyfedők és a háti tollak világosbarnák, s barnásvörös, szabálytalan pettyekkel díszítettek.

A felső farkfedők vörösek.

A Mexikóból importált példányoknál 1972-ben, Németországban tapasztaltak szerint a költési idő 14 nap.

Kölesféléket és erdei bogyókat fogyasztottak. Különösen a kendert kedvelik.

A hangja nem egy zenei élmény.

Forrás: http://www.internationaldovesociety.com/SeedSpecies/BlueGround.htm

 

kék erdei halción (Halcyon senegalensis - Woodland Kingfisher): Afrika szavannáin otthonos valódi halción a jégmadárfélék családjában, amely a legszívesebben termeszvárban fészkel.

A csőr alsó kávája fekete, a felső piros.

A fekete szárnyon világoskék szalag mutatkozik. A testoldal fátyolos szürke.

A hát és a farok fénylő kék.

Fotó: ZOO San Diego

 

 

kékes csiröge (Agelaius cyanopus - Unicoloured Blackbird): a csirögefélék családjában a 9 faj számláló csapatmadarak egyike.

A tollazat itt egységesen kékes árnyalatú fekete. Szürkés árnyalattal a láb és a finom szerszámra emlékeztető, tűhegyes csőr is.

Fotó: Pablo Rodríguez -

http://www.cema.edu.ar/eventos/muestras/rodriguez/

 

kékes rétihéja (Circus cyaneus - Kornweihe - Hen Harrier): a vágómadárfélék családjában Észak-Európa lakója, ahol a földön fészkel. Lápokon, de esetenként a vetés között is.

Hozzánk októberben érkezik, s ezek a példányok rendszerint márciusig itt telelnek.

Amerikát is meghódította, a trópusi tájak kivételével.

A nagyságuk 43-50 cm.

Elsőként a hátoldalukon barnás tojók jelennek meg, s csak a kemény hidegek beálltával követik őket a felülről hamvas szürke, a farcsíkjukon jellemzően fehér hímek. Az evezőik vége fekete, a fejük tetején egy kékes folt színesíti őket.

Alulról a hím fehér, a tojó és a fiatalok sárgásbarna színezetűek, s hosszanti foltokkal mintázottak.

Akinek kétsége van, nem biztos a dolgában, az figyelje meg a madáron a farcsíkot, ha az is fehér, akkor kékes rétihéját lát.

A rétek fölött alacsonyan, imbolyogva repül, s kisebb emlősöket és beteg madarakat zsákmányol.

Az énekes madarakat sem kíméli, miért kártékonynak tartják. Az alföldi puszták fölött gyakori.

A fogságot nehezen tűri.

Védett, az eszmei értéke: 50 000 Ft.

 

kékes szajkó (Gymnorhinus cyanocephalus – Nacktschnabelhäher - Pinyon Jay): szinte egész É-Amerikában otthonos, a varjúfélék családjába tartozó monotipikus faj, alfajok nélkül.

A tollazat sötétkék. A csőr és a láb sem írja felül a nevét.

Fotó: FWS - http://www.fws.gov/birds/

 

 

kékesszürke gyöngytyúk: a gyöngytyúk nevében leírt színváltozata.

Vagyis itt a pöttyök kékesszürkék, a tollazat összességében sötétebb barnás.

 

 

kékesszürke noddi (Procelsterna cerulea - Blue-grey Noddy): a csérfélék családjának egyik, kékes árnyalatú, halványszürke tollazatú, galambszerű alkatot mutató faja.

A fejtető valamelyest világosabb.

A csőr, a szemgyűrű és a láb sötét, barna árnyalatos.

Csér létére, furcsamód, szívesen üldögél galamb módjára faágon.

 

kékes vöröstarkójú lóri (Lorius lory cyanauchen - Biak   Lories): a vöröstarkójú, v. feketesapkás lóri Biak-szigeten, és nyugat Új-Guineában előforduló alfaja. A leginkább hasonlít a törzsalakhoz, de itt a hát kékje szürkés és ez a tónus összefolyik a fekete sapkával.

A farok és a test alsó tollainak színe is elmosódottabb.

 

kékfácánok (Hierophasis - Blaufasanen): alcsoport a valódi fácánok alcsaládjának tyúkalakú csoportjában. Az idetartozó 3 faj (alfajok nélkül) az ezüst és a fekete fácánok köztesalakjainak tekinthetők.

Van bóbitájuk, de rövid.

A bóbita, a váll és a farok kisebb-nagyobb folton fehérrel díszített.

Vietnamban és Tajvan-szigeten fordulnak elő.

(→Swinhoe-fácán; →Edward-fácán; →császárfácán)

 

kékfajd (Dendragapus obscurus - Blue Grouse): a fajdfélék egyik észak-amerikai faja kékes árnyalatú tollazattal.

A Sziklás hegység északi részén telel, s egészen Új-Mexikóig előfordul a prériken.

Dürgéskor a hímek lágy huhogást hallatnak, amely arra emlékeztet, mintha szűknyakú üvegbe fújna valaki.

Sárga szemöldökrózsájuk messzire világít. Ennek érdekessége, hogy a madár izgalmi állapotában skarlátpirosra változik.

A felfújt torokzacskó vöröses bőre körül feketével keretezett fehér tollforgó mutatkozik.

 

kékfarcsíkú papagáj: rövidfarkú, v. →törpe edelpapagáj (Psittinus cyanurus).

 

kékfarcsíkú tuitpapagáj: →fényesfarkú-kékszárnyú touitpapagáj (Tuit purpurata - Purpurschwanzpapagei).

 

kékfarkú (Tarsiger cyanurus - Blauschwanz - Red-flanked Bluetail): 14 cm nagyságú rigóféle a Himaláján és Nyugat-Kína magas hegyein. Nehéz felfedezni, mert nagyon félénk. A farkával idegesen billegtet. Fotó: Atle Ivar Olsen

Viszonylag egyszerű tollazat jellemzi. A hím hátoldala kékesszürke, a vállon kobaltkék díszítéssel.

A has krémszínű. A test oldalt narancsos. A fehér homlokcsík a szem fölött sem szakad meg.

A tojó olajbarna, alul halványabb. A torok fehéres.

A talajon fészkel, de a fák lombkoronájában is rovarászik. És legszívesebben magas fa csúcsán énekel. A hangja leginkább a vörösbegyére emlékeztet. Éjjel is megszólalhat.

Újabban felfigyeltek arra, hogy nyugat felé terjeszkedik. Már felbukkant Északkelet-Finnországban is.

2010-ben az óvilági légykapófélékkel rokon faj európai költő példányainak számát mintegy 10-12 ezer párra tették. Ebből cc. 500 pár fészkel a finneknél. Ám a kutatók értetlenül álltak a jelenség előtt, miszerint a faj kóborló példányai egyre gyakrabban megjelentek Lengyelországban, Szlovákiában, Cipruson (nem kis feltűnést keltve) hazánkban is. Tudniillik a jelek arra utalnak: a faj d-nyugat felé terjeszkedni próbál.
 

kékfarkú fényfácán: →kínai fényfácán (Lophophorus l'huysii - Chinesische Glanzfasan - Chinese Monal Pheasant

 

kékfarkú gyurgyalag (Merops philippinus - Blue-tailed Bee-eater): a mézevőfélék családjának 30 cm nagyságú faja Indiától Borneóig. Az enyhén lefelé hajló, hegyes csőr kékesfekete. A kantár és folytatásában a szemcsík egy árnyalattal sötétebb.

Alatta a sárga áll folytatásában egy csík halvány kékes árnyalatú sárga. A félhold alakú torokfolt rozsdaszínű.

A fejtető és a nyak hátsó éle, továbbá a szárnyfedők sötétzöldek.

Az evezők és a kormánytollak világoskékek.

A farok két középső tolla hosszabb, mint a többi, nyársas és a színe egészen sötét.

A test alul halványzöld, az alsó farkfedők kékes árnyalatával.

 

kékfarkú gyümölcsevő galamb (Ducula concinna - Blauschwanz-Fruchtaube): a galambfélék egyik faja a Kis-Szunda, a Maluku szigeteken és az Új Guineát övező kisebb szárazulatok sűrű dzsungeljaiban. Kóborló példányok előfordulnak Ausztráliában is.  A tengerszint 850 m-es magassága fölé nem hatol.

43 cm nagyságával a legnagyobbak közé sorolhatjuk.

A faj helyzetének első megítéléshez (1988 mérsékelten veszélyeztetett) 2009-ben jobb helyzetben találta az IUCN.

 

kékfarkú minla (Minla cyanouroptera - Blue-winged Minla): a timáliafélék családjának 15 cm nagyságú elegáns faja a Himalája keleti vonulatától a Maláj-félsziget hegyein.

A csőr és a láb rózsaszínű. A fejtető, bóbitával, liláskék. Ugyanilyen a nagytollak színe, a farkon feketés árnyalattal.

A szárnyfedők barnák. Az arci rész és az álltól végig a test alja, beleértve az alsó farkfedőket is kékesfehér.

A két ivar egyforma.

A hegyvidéki erdőségeket kedveli, ahol kisebb csapatokban kóborol. A levelekről szedegeti rovartáplálékát, de a levegőben is képes elfogni a zsákmányt.

Csésze alakú fészkét bambuszlevelekből építi, rendszerint bokor rejtekébe.

 

kékfarú (gal.): házigalamb színváltozat, mely pl. a →genti begyesre jellemző.

 

kékfarkú himalája edelpapagáj: a →feketefejű himalája edelpapagáj alfaja (Psittacula himalayana finschii).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kékfarú kékarcú papagáj, v. gyöngypapagáj (Pyrrhura perlata - Blausteis-, v. Blauwangensittich - Pearly Conure): 5 kisebb foltban fordul elő Északkelet-Brazíliában ez a mindössze 24 cm nagyságú, a vörösfarkú papagájok nemzetségébe tartozó faj. Régebben Aratingának volt besorolva.

A rokonsági körhöz hasonlóan a zöld klb. árnyalatait mutatja, de szemben a többi Pyrrhura fajjal itt az arc világoskék, s nem zöld.

A torkon széles, sötéttel pikkelyezett világosszürke szalag díszíti. A zöld szárnyon a díszítés a sötétkék mellett a piros.

A kloáka környéke szintén kék. A csőr és a láb barnás fekete.

A törzsalak, a P. p. perlata vagyis zöldarcú gyöngypapagáj (a P. p. lepida hasonlít hozzá leginkább) arcán a zöld tollazatot egy tőle élesen elkülönülő kék foltdíszítés teszi pompássá. E kék folt a tojóknál határozottan kisebb.

De ami a legfeltűnőbb, az a mell tűzpirosa.

Az 5 elterjedési foltnak megfelelően megtalálhatók az alfajok:

• p. anerythra: vízi gyöngypapagáj (a zöld szárnyon nincs kék díszítés - főként folyópartokon fordul elő);
• p. lepida: sötétarcú,
• p. coerulescens: a törzsalaktól eltérően itt az arc nem kék, hanem kékes árnyalatú zöld.

Európába 1962-ben importáltak két, 1963-ben három és 1966-ban 5 fiatalt. Az utóbbiaktól sikerült az angol Rosemary Low asszonynak fiókákat fogni.

A pár röpdében volt elhelyezve, s egy 25x25x30 cm-es odút foglaltak el.

A 4 tojásból 3 kicsi kelt. A felnevelésükhöz a szokásos papagájétrenden felül a szülők kaptak egész almákat és grapefruitot.

http://www.hillcountryaviaries.com/special_breeding_prog.htm

 

kékfarú verébpapagáj (Forpus xantopterygius - Blaubürzel-Sperlingspapagei - Blue-winged Parrolet): 12 cm nagyságú faj északnyugat-kolumbiai, északkelet-perui, észak-brazil, északkelet-argentin, paraguayi, kelet-bolíviai és középkelet-perui areával. Ez a hatalmas és részben széttagolt élőhely magyarázza a faj alfajokban való gazdagságát:

• x. crassirostris: sötétebb kékfarú verébpapagáj;
• x. flavescens: perui kékfarú verébpapagáj;
• x. flavissimus: keleti kékfarú verébpapagáj;
• x. olallae: nyugati kékfarú verébpapagáj;
• x. spengeli: kolumbiai kékfarú verébpapagáj;
• x. vividus.

A törzsalak csőre csontszínű. A láb rózsaszínes. Az egész tollazat összességében zöldes, de e szín klf. árnyalatokban mutatkozik. A farok világosabb, a szárny valamelyest sötétebb, a hímeknél a rokonsághoz hasonló kékes fiókszárnnyal.

A fejen a zöld egészen kivilágosodik, aranyló. A fartájék zöldeskék.

Az alfajok ritkán "tiszták", mert ahol az areák érintkeznek, ott természetes a kereszteződés. A törzsalak feje a fejtető felé sötétülő világoszöld.

A tollazat az alsó csőrkáva és a szem körül inkább sárgás. A nyakon a zöld némi bézs árnyalatot kap.

A test alul inkább sárga, mint zöld. A szárny szürkés zöld, a fiókszárnyon kék díszítéssel, az evezők vége feketés zöld.

A farcsík és a farkfedők kékes árnyalatú zöldek. A rövid farok zöld.

A keleti alfaj feje egészen világos, aranyló zöld. Ugyanez áll a testre alul, míg a hát, a szárny és a farok sötét. A szárnyon szürkés árnyalattal, ami olyan benyomást kelt, mintha a tollazat piszkos volna. Ellenben a farok élénk, sötétzöldje kellemes szín.

A csőr itt is csontszínű. A láb rózsaszínes.

A F. x. crassirostris kék színei erőteljesebbek, és az aranyló részek a tojóknál is sápadtabbak, kisebbek.

A F. x. flavescensnél az aranyló részek inkább zöldek, a kék részek sötétebbek.

Viszonylag könnyen költésre bírható. A tojások természetesen fehérek, az átlagos méretük 18,9x15,2 mm.

A költési idő 3 hét, kirepülés a 25-28. napon várható. Vasicek megemlíti, hogy ahány madár, annyi vérmérséklet, ezt a párok kialakításánál figyelembe kell venni, mert némelyik hím túlzottan agresszív.

 

kék-fehér fecske (Notiochelidon cyanoleuca - Blue and White Swallow): csak Közép-Amerikában fellelhető, 13 cm nagyságú fecskeféle.

Alul fehér, felül kobaltkék a tollazata. Feketés arci résszel és a nagy tollak feketésbarna tónus jellemzi.

A szárny hegye eléri az enyhén bemetszett farok végét. 

Fotó: Antonio Maureira -

http://avesdeconcepcion.blogspot.com/

 

kékfejű amazonpapagáj, v. vöröstorkú amazon (Amazona arausiaca - Blaukopf-Amazon - Red-necked Amazon): a Kis-Antillákon és Dominikán fellelhető, 40 cm-es méretével a nagyobb amazonok közé tartozó papagáj.

A mintegy 23x45 km²-es élőhelye nagyjából megegyezik →barnafarkú császáramazonéval. Már önmagában ez a tény is jelzi, hogy nem beszélhetünk népes populációról.

Ha ehhez hozzávesszük a civilizációs környezetrombolást, akkor egyértelmű, hogy a kékfejű pirosnyakú amazon védelmében is támogatni kell a →Washingtoni-egyezményben testet öltő korlátozásokat.

A csőr szaruszínű, de a kávák szélénél szürkés, a kampó pedig fekete. A szintén piros nyakfoltos →kékálarcos amazonpapagájtól (A. versicolor) leginkább attól különbözik, hogy itt a csőr alsó kávája világos. A homlok, az arci rész (a szürkéskék szemgyűrű körül is) és az áll kékeslila. A fejtetőn és az áll alatt a tollazat sanzsános türkizkék.

A nyakán mintha csokornyakkendő volna, egy a két oldalán elvékonyodó halvány lilás árnyalatú piros folttal díszített.

A tollazat a többi részen az amazonokra jellemzően zöld (a tollvégeken sötétebb).

A tojókról hiányzik a "nyakkendő", és a hímek piros szárnytükre sincs meg. A fiatalok írisze sötét.

A kékfejű pirosnyakú amazon a természetes élőhelyén 7 méteres magasságokban fészkel, költéskor mintegy 32 fokos meleget igényel. Ez is oka, hogy igazából nem nagyon terjedt el madárkedvencként. Sőt, a szaporítása tekintetében sem születtek említésre méltó eredmények.

A Gefiederte Welt szerint 1929-ben az angol S. Porter jutott hozzá néhány kékfejű pirosnyakú amazonhoz, amelyeket nagy volierben király amazonokkal tartott együtt.

Ezek sok banánt és más gyümölcsöket, ill. magok közül leginkább a tejes kukoricát fogyasztották.

 

Fotó: Father Sanchez - http://www.kingsnake.com/westindian/

http://www.parrotclub.sk/part/org/Amazona_arausiaca.jpg

 

kékfejű ara: →hegyi ara (Primolius /Ara, másutt Propyrrhura/ couloni - Gebirgsarara - Blue-headed Macow).

 

kékfejű csiröge (Euphagus cyanocephalus - Brewer's Blackbird): a csirögefélék családjának 23 cm nagyságú faja észak-amerikai elterjedéssel. Bár délre (egészen Mexikó alsó határáig) csak a hideg elől húzódnak le.

Akinek van érzéke az eleganciához, azt elbűvöli.

Fekete csőr és láb, hosszú, áramvonalas test, ércfényű kékesfekete tollazat jellemzi.

A fej bíboros, s a fekete, de világossárga íriszű szem világít az oldaláról.

A hát inkább zöldes csillogású. A rendkívül hosszú evezők kiváló röpképességet sejtetnek.

A tojók élesen elkülönülnek a hímektől: felül sötét, alul világosabb barnák.

Nagy csapatokban, sokszor más madarak közé vegyülve az erőteljes lábukkal varjú módjára bóklásznak a füves mezőségeken.

Gyommagvakat keresgélnek, felszednek rovarokat és más gerincteleneket.

Csésze alakú fészküket fel lehet találni a földön, bokron és fán egyaránt.

http://www.sagebrushbird.org/images/photos/brbl_adultmale.jpg

 

kékfejű denevérpapagáj: →kékkoronás denevérpapagáj (Loriculus galgula).

 

kékfejű erdei galamb (Turtur /Calopelia/ brehmeri - Maid-taube - Blue-headed Wood Dove): 23 cm nagyságú gerle, ghanai elterjedési centrummal.

A testalakulását tekintve hosszú, vékony madár.

A tartásával, szaporításával kapcsolatban alig van adat, mert európai tenyészetekben ritka.

G. Kniggénél a kelés a 17. napon következett be.

A tenyésztő kölesfélék és más magvak mellett kásával, reszelt répával, eperrel és más gyümölcsökkel, ill. lágyeleséggel és klf. rovarlárvákkal táplálta a madarait.

http://www.camacdonald.com/birding/Blue-headedWood-Dove(BS).jpg

 

 

kékfejű legyezőfarkú légyvadász (Rhipidura cyaniceps - Blaukopf Fächerschwanz - Blue-headed Fantail): a császárlégykapófélék családjának faja, határozott ivari kétalakúsággal.

A kékesfekete csőr vége sárgás. Sűrűn övezik serték.

Az áll, az arci rész, a homlok és a fejtető, továbbá a hátközép, az evezők, a szárnytükör és a hosszú, széles, legyezőszerű farok kékesfekete.

Másutt a tollazat a hímen hófehér.

A tojó sapkája barna. A torka és a nyaka narancsos sárga. A szárny és a farok itt barna. A test alul szürkésfehér.

http://ct.pbase.com/u11/liquidstone/small/32141547.IMG_8547.jpg

 

kékfejű lóri: →kéksapkás lóri (Vini australis).

 

kékfejű lóri(2): →feketesapkás lóri (Trichoglosus haematodus devittatus - Ferguson Schwarzsteisslori).

 

kékfejű nagy bajszika (Megalaima virens - Blaukopfbartvogel - Great Barbet): 32-35 cm nagyságú bajszos madárféle, mely a Himalájától Dél-Ázsiáig az erdők lakója.

Bár rejtett életmódot folytat és nagyon óvatos madár, gyakran hallani a hangját, amely elnyújtott háromtagú kiáltás.

Mauersberger megjegyzi, hogy, ha banánnal etetjük, akkor évekig jól érezheti magát fogságban.

A csőr sápadt sárga. A láb szürkés zöld. A szem sötétbarna.

A fej sötétkék, de nagyon vékony fehér vonalkáktól "grízes".

Az alsó farkfedők pirosak. A test alul kékes alapon barna-, zöld-, és sárga-tarka.

A test felül aranyos olajbarna zöldes árnyalattal, alul zöld. A szárny és a farcsík szintén kékes.

Az ivarok küllemileg egyformák.

 

kékfejű papagáj: 1. →szilvafejű papagáj (Psittacula cyanocephala);

2. kékfejű papagáj, v. →kékhomlokú aratinga (Aratinga acuticaudata - Blaustirnsittich).

 

kékfejű pillangópinty (Uraeginthus cyanocephalus - Blue-capped Cordon-blue): Kenya egész területén, Tanzánia és Uganda északkeleti, Etiópia déli, és Szomália délkeleti száraz sztyeppéin, és a fél sivatagi területeken előforduló díszpintyféle.

A →pillangópinty rokonfaja. 14 cm nagyságú, s leginkább az angolai pillangópintyhez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a feje a fejtetőt és a tarkót is beleértve világoskék színű.

A szárny, a farok és a has alja az alsó farkfedőkkel együtt zöldes barna. A tojó színei sápadtabbak és a csupán a fülfolt halványkék.

A tartása és tenyésztése megegyezik a pillangópintynél leírtakkal. Magelesége mellett igényel rovartáplálékot, főként a fiókanevelés időszakában.

4-6 tojását 12 nap alatt kelti ki, s a fiatalok cc. 18 napos korukban repülnek ki. Ezt 1930-tól tudjuk, amikor is három évvel az Európába kerülésük után a franciáknak sikerült szaporítani. Egy alfaja ismeretes:

U. c. muelleri.

http://www.ptaki.voltronik.pl/ptaki/%5Emotylik_niebieskoglowy.jpg

 

kékfejű pirosnyakú amazonpapagáj: →kékfejű amazonpapagáj (Amazona arausiaca - Blaukopf-Amazon).

 

kékfejű pitta (Pitta baudi - Blue-headed Pitta): 17 cm nagyságú endemikus pittaféle Borneón, Malájföldön és néhány kisebb szigeten, a síkvidéki erdők aljnövényzetében.

Nevét a fényes kék koronájáról kapta, mely alatt a fej fekete, de az áll és a torok fehér. A hát gesztenyebarna, a farok és a has ibolyaszín.

A tojóról hiányzik a korona és a fekete álarc, a melle is drapp.

Levelekből a földön épített - oldalsó bebúvónyílással - kupola alakú fészkében április-június között költi ki 2 tojását.

Sajnos az élőhelyei vészes gyorsasággal fogyatkoznak, így a faj is komoly veszélyben van.

 

kékfejű rakétafarkú papagáj: →kobalt madapapagáj (Prioniturus discurus).

 

kékfejű sokszínű lóri: a →sokszínű lóri alfaja (Trichoglossus h. intermedius - Blaukopf Allfarblori).

 

kékfejű szajkó (Garrulus lidthi - Purple Jay): 40 cm nagyságú varjúféle, kizárólag a Ryukyu-szigetekre kiterjedő élőhelyekkel.

A fej és a nyak sötétkék. A farok és a szárny tollai úgyszintén, de itt a tollak vége fehér.

A torok fehércsíkos kék. A test tollazata barna.

Azok közé a kivételek közé tartozik a családban, amelyek faodvakban költenek.

http://www.tbs.co.jp/seibutsu/zetsumetsu/img/usagi_kakesu.jpg

 

kékfejű tangara (Tangara cyanocollis - Blue-necked Tanager): a tangarafélék családjának szintén dél-amerikai faja.

A tollazat összességében fekete, de a fej és a nyak világoskék, továbbá a váll aranybarnával díszített.

Azonban meg kell jegyezni, hogy a kék fejen a rendkívül széles kantár szintén fekete.

A tojó színei sápadtabbak, mint a hím ragyogó tollazata.

http://bird.incoming.jp/40/jpgl/7936 051215 Blue-necked Tanager.jpg

 

kék fú, v. szultántyúk (Porphyrio porphyrio - Purpurhuhn - Purple Swamphen): a guvatfélék egyik, 47 cm nagyságú, legpompázatosabb faja. A szubtrópusi (Spanyolországtól a Samoa-szigetekig) vizek, nádas mocsarak lakói, ahol a növényeknek a víz tetején úszó levelein lépkedve keresik a táplálékukat.

Bár tud úszni, ritkán ereszkedik a vízbe. Reptében jellegzetesen lógatja a pirosas lábait. Fotó: Tommy Pedersen - http://www.tommypedersen.com

A madár oldal- és felülnézetből egységesen barnáslila színt mutat.

A szeme, az erőteljes csőre és a piciny homlokpajzsa, vm. a hosszú lába, ill. a rendkívül megnyúlt ujjak pirosak.

Az alsó farkfedők piszkosfehérek. A mell türkizes árnyalatú.

A fiatalok kékes palaszürkék, szürke fejoldallal és torokkal.

1967-ben óriási szenzációt keltve a Velencei-tavon felbukkant egy példány.

Számos alfaja képződött,. pl. az új-zélandi alfaj

P.p. stanleyi

háta csaknem fekete.

Növényi anyagokkal, de főként rovarokkal táplálkozik. Ha szerét ejtheti, elcsen madárfiókákat és megfog kígyókat is.

Érdekes, hogy ezeket a lábával leszorítja, s elcsipegeti, amire más guvatoknál nincs precedens.

A legközelebbi rokona a →törpe szultántyúk és a →bronz szultántyúk.

Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

 

kék fülemüle (Luscinia cyane - Siberian Blue Robin): Dél-Szibériában, Észak-Kínában és Japánban a folyóparti tobozerdők sűrű aljnövényzetében előforduló rigóféle, amely az újabb vélekedések szerint inkább az óvilági légykapófélékkel rokon.

Költéshez a legsűrűbb erdőségeket keresi, s a hidegek elől egészen Indonéziáig menekül. Az európai légykapóknál valamelyest nagyobb. A hím dísze, a nevében is jelentkező kék szín a fejen és a test felső részén.

 

kék fülesfácán (Crossoptilon auritum - Blaue Ohrfasan): Közép-Kínából, illetve Tibetből származó madár, a legszebb fülesfácán. Az eredeti élőhelyén ma már eléggé ritka.

A fejtető fekete, a szemet egy izzó piros csupasz rész öleli körül. A torok és a fül tájék fehér, mely szín a nyakon körbe nyomakodik.

Az arcfolt mögött tör felfelé a nemzetségre jellemző fülecske, természetesen a fej mindkét oldalán. A fül hegyben végződik, s a széleken sárgás árnyalat mutatkozik.

A nyak, a test, a torok és a has, vm. a szárny tollai leheletfinom k ékes árnyalatúak.

A farktollak vége sötétkék, lejjebb a foszlott tollak fehér és világoskék árnyalatosak.

Az írisz sárgás. A csőr barnás szaruszínű. A láb élénk kárminpiros.

A nagyság (a 490-560 mm-es farkot is beleértve) 960 mm. A szárnyhossz: 290-306 mm.

A hím és a tojó egyforma, de a kakasok súlyosabbak (1700-2080 g), a tojóknál (1450-1750 g).

A fiatalok sötét-, ill. rozsdabarna színűek. A test alul kissé szürkés.

A fészekalj 8-14 db, rendszerint olajosbarna tojásból áll.

1928-ban került Delacour révén Európába.

 

kékfülű lóri (Eos cyanogenia - Blauohrlori - Black-winged Lory): a vörös lórik nemzetségébe tartozó, mintegy 29 cm nagyságú faj az Új-Guineától északra fekvő kis szigeteken.

Fotó: Iggino - http://s4.photobucket.com/albums/y107/Iggino/

A csőr élénkpiros, s ez a szín jellemzi az állat és az arckoponyát. A szem körül és a fülön viszont a nemzetség többi tagjától eltérően egy "harmadik" színt találunk: ez egészen sötétlila.

A homlok és a fejtető barnáspiros. A nyak elől feketés árnyalatú piros szalaggal díszített.

A nyak, a mell és a has feketés árnyalatú bordópiros. A szárnyfedők, a felső farkfedők, a comb és a has, vm. a kormánytollak felül, ill. a piros evezők spicce fekete.

Az alsó farkfedők szintén pirosak.

A tojók mindig valamelyest kisebb méretűek, egyébként a hímektől nehéz őket megkülönböztetni, mert ivari kétalakúságnak nincs jele.

Alfaja nincs.

A san diegó-i állatkertben vörös lórival kereszteződött.

Az egészséges táplálását turmixszal, főtt rizzsel, gyümölcsökkel lehet megoldani.

 

kék galamb (Columba oenas - Hohltaube - Stock Dove), v. vadgalamb, odúgalamb, parlagi galamb: a Columbinae alcsalád egyik legismertebb faja a nagy gerlék csoportjában, mintegy 320-340 mm-es nagysággal, melyből 116-130 mm. a farok.

Az örvös galamb kisebb, s szerényebb színű rokona. Nagyjából ugyanazon a területen fordul elő, mint az örvös, de annál sokkal ritkább, mert ez faodvakban, v. üregekben költ, melyek száma pedig mind kevesebb.

Leggyakoribb Dániában, a Baltikumban és Dél-Finnországban.

Az odvakért esetenként háborúznak, de az is előfordul, hogy egyetlen odúba több tojó is lerakja a tojásait.

Legszívesebben az öreg bükkösökben fészkel, előfordul, hogy egy évben 3 fészekaljat is nevel.

Mauersberger említi, hogy esetenként felhasználja az üregi nyúl elhagyott járatait is költésre.

A fej, a nyak, a hát alja és a farcsíkja mákkék.

De a nyakon egy széles gallér mutatkozik. Ennek a hátsó része fémfényű kékesfekete, az eleje pedig, a mellre is lehúzódóan lilásbarna.

Az írisz sötétbarna.

A csőr halványsárga, de a tövén vöröses.

Az orrdudor fehérrel porozott.

A hát elől szürkéskék.

Jellegzetes a borvöröses árnyalatú begye. A test alul kékesszürke.

Az evezők és a kormánytollak vége palakék. A szárnyon egy rövid, keskeny és szakadozott sötét szalag fut.

A szárnyhossz 210-227 mm-nek mutatkozik. A súlya 280 g.

A két tojásából a kicsik a 16-17. napon kelnek.

A fiatalok még csupán 1 hetesek, amikor a tojó már új odút keres. Ritkán romokon, v. templomtoronyban talál fészkelésre alkalmas üreget.

A tenyésztéséhez Wolters 30x40 cm-es alapterületű odút ajánl, 10 cm-es bebúvónyílással.

A tojása 38,8x28,9 mm, és 16 g.

Elfogadja a búzát, az apró szemű kukoricát, az olajbogyót és a klf. apróbb magvakat. Igényli a zöldeleséget is.

Az Észak- és Közép-Európában fészkelők délen, v. Észak-Afrikában telelnek. A házigalambbal keresztezhető.

Védett, az eszmei értéke: 50 000 Ft.

 

 

kék gém (Egretta /Florida/ caerulea - Little Blue Heron): 70 cm nagyságú gémféle Amerika tavain, főleg mocsarain és ingoványos területein. Fiatal korában fehér.

Fotó: Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

Kifejletten szürkéskék, de a nyakán és a fején bíborbarna díszítést láthatunk.

(nagy kékgém = →kanadai gém)

 

kék gém(2): a →szürke gém (Ardea cinerea) egyik népi neve.

 

kék gezerigó (Melanotis caerulescens - Blue Mocking bird): a mi kövirigónk Mexikóban élő alteregója, a csúfolórigók egyik közismert faja.

Csupán az a különbség, hogy itt a szem körül és a fülnél a tollazat feketével díszített.

 

kékgyűrűs galamb (Leptotila verreauxi - Blauringtaube - White-tipped Dove): a jamaikai, v. fehérhomlokú galamb legközelebbi rokona.

Kacagógerle nagyságú, de a farka valamelyest rövidebb, s a testtartása magasabb.

A német tapasztalatok szerint a tartásához volier szükséges, a kelési idő rövid: 14 nap.

Fotó: Gaby Schulemann-Maier - http://www.fotoreiseberichte.de

 

kékhasú papagáj (Triclaria malachitacea - Blaubach - Purple-bellied Parrot): a Triclaria nemzetség egyetlen faja, mely középnagy, 28 cm-es papagáj délkelet-brazíliai areával.

A tollazat egészét uralja a zöld. Az állon, a begyen, a testoldalakon és a szárnyon a zöld türkizes árnyalatú és sanzsános.

A mell és a has kékeslila. A farktollak fonákja türkizkék. A csőr világos csontszínű, a szemgyűrű is.

A tojóról hiányzik a mell lilája, általában véve kisebb és a tollazat zöldje valamelyest világosabb.

Ez idáig csak néhány pár került Európába. Ezekről bebizonyosodott, hogy 20 fok alatti hőmérsékleten nem érzik jól magukat.

Táplálásuknál hozzávetőleg a kubai fehér fejfoltos amazonnál leírtakat kell figyelembe venni, azzal a kiegészítéssel, hogy a lórik mixelt lágyeleségét is igénylik.

 

http://www.parrotclub.sk/part/org/Triclaria_malachitacea.jpg

 

 

kékhasú pillangópinty, v. violaasztrild (Uraeginthus, v. Granatina ianthinogaster - Blaubäuchiger Granatastrild - Purple Grenadier): Kenya és Szomália egész területén, Etiópia délkeleti sztyeppéin otthonos ez a 14 cm, a gránátpinttyel szoros rokonságban levő díszpintyféle.

A hím lila álarcot visel.

A nyaksáv, a hát és a szárny sötétbarna.

A felső farkfedők kékek, a farok fekete.

A begy, a mell, a testoldalak és a has az álarccal azonos színű, fénylő kékeslila.

A csőr és a szemgyűrű kárminpiros. A láb szürkésbarna.

A tojó álarca kékesfehér. A fej, a nyak, a mell, a has és az alsó farkfedők rozsdabarnák.

Az alfajai:

• G. i. hawkeri,
• G. i. roosevelti,
• G. i. somereni.

A 3-4 tojását 12-14 nap alatt kelti ki. A kicsik kirepülése a 18. naptól várható. De szaporulatra csak egyenletes nagy melegben és volierben van esélyünk.

http://www.nfss.org/Birds/Species/Finches/Waxbills/Pur-Gren.html

 

kékhasú sokszínű lóri: a →sokszínű lóri alfaja - (Trichoglossus haematodus septentrionalis - Blaubauch Gebirgs Allfarblori).

 

kékhasú szalakóta (Coracias cyanogaster - Blue-bellied Roller): a szalakótafélék családjában a névadó nemzetség egyik faja. 

Koromfekete szárnyfedők és testoldal mellett a szárny éle irizáló ciánkék.

A fej drapp, a csőr és egy szolid kis kantár szénfekete. A mell a nevének megfelelően kék.

 

Fotó: Ben van den Broek -

http://home.hetnet.nl/~benvandenbroek/

 

kékhátú pipra (Pitta soror - Blue-rumped Pitta): Kína, Laosz, Thaiföld, Kambodzsa, és Vietnám trópusi erdeiben előforduló pittaféle.
A nagy elterjedési terület és az elszigetelt élőhelyek következtében számos alfaja alakult ki:
Pitta soror annamensis
Pitta soror douglasi
Pitta soror flynnstonei
Pitta soror petersi
Pitta soror soror
Pitta soror tonkinensis.
James Eaton fotóján egy tojó látható. A hímek díszesebbek, a testük alul kárminpiros, felül pedig fűzöld. Az alfajok színárnyalatbeli eltéréseket mutatnak.

http://www.worldbirder.com/photo/photos/59.jpg

 

kékhátú zafírkolibri (Chlorestes notatus - Blaukinnelfe - Blue-chinned Sapphire): a kolibrifélék Közép-Amerikában ismeretes faja a neve szerinti zöldes tollazattal, amely egyhangúságát a hát kékes árnyalata töri meg.

Fotó: Peter Sheikhli és Gaby Schulemann-Maier -

http://www.fotoreiseberichte.de

 

kék hegyek lórija: a →sokszínű lóri alfaja (Trichoglossus haematodus moluccanus).

 

kék hegyitukán (Andigena hypoglauca - Blattschnabel Blautucan - Grey-breasted Mountain Toucan): az Andok keleti lejtőinek erdeiben előforduló veszélyeztetett tukánféle Ecuadorban, Peruban és Kolumbiában. A déli részeken kialakult a törzsalak (sötét szemek jellemzik) mellett az alfaja: A. hypoglauca lateralis. Utóbbi szeme fakó.

A védelmi intézkedések eredményeként ma már nagyon jól érzi magát a Podocarpus National Park-ban és a Las Cajas National Recreation Area területén.

Nagyon látványos madár, a jellegzetes tukáncsőr felső kávája a tövénél egy keskeny csíkban világoskék, majd egy feketéskék ék alakú területet világoszöld sáv követ, mely előtt a nagyobb rész bíborvörös. Az alsó káva első 2/3-a viszont fénylő fekete.

A test alul, a mell és a torok kékesszürke, a szárnypajzs sötétbarna. A fejtető indigó árnyalatos fekete.

A keskeny farok matt kékesfekete, de a vége gesztenyebarna.

Az udvarlási rítus itt nagyon vidám produkció: a hím gyümölcsöket dob a tojónak, aki nem minden ajándékot tud elkapni.

A tukánok csőre nem alkalmas faodú készítésre, ezért kész odvakat foglal el, amelyben a tojó 2-4 fényes fehér tojáson kotlik meg. A hím is részt vesz a költésben. A tojások a 16. napon repednek fel, s a kicsikről a legkevésbé sem gondolnánk, hogy tukánok lesznek.

16 napos korukban kezdik el mutatni a jellegzetes tukán jegyeket, a tollak a 4. héten kezdenek el mutatkozni.

A szülők a kicsiket is együtt pátyolgatják, szorgalmasan hordják nekik a klf. gyümölcsöket. Kirepülésre a kelést követő 8. hét végén lehet számítani.

Ma már 100%-osan bizonyított, hogy a tukánok a gyümölcstermő növények terjesztésében (székletben a mag) el nem hanyagolható ökológiai szerepet töltenek be. A gyümölcs-étrend miatt a tukánok nem igazán szomjaznak meg a szabad természetben, de a fogságban tartottak számára folyamatosan biztosítani kell az ivási lehetőséget.

Fogságban tartott madaraknál a C-vitaminellátás és a vas-tárolási betegség (hemotomacrosis) szokott gondot okozni! Utóbbi, a vasnak a májban való káros felhalmozódásában jelentkezik. Bizonyított, hogy a citrusfélék túlzott fogyasztása következtében (a citromsav elősegíti a vas felszívódását) károsan megnő a vas tartalékolása a májban. A problémát súlyosbítja, ha az állati fehérjék biztosítását ún. vörös húsokkal oldjuk meg, mert a vörös húsokban közismerten nagyobb a vastartalom, mint a fehér húsokban. Ezeket a felismeréseket Jerry Jennings az Emerald Forest Bird Gardens elnök igazgatója tette közkinccsé.

Következésképpen az állati fehérjeigényt célszerű pl. tücskök etetésével biztosítani főként a fiókanevelés időszakában.

Jennings szerint a kutya és macskatápok is hordoznak veszélyt a tukánok táplálásában.

 

kékhomlokú amazon: →narancsarcú amazonpapagáj, v. közönséges venezuelai amazonpapagáj (Amazona amazonica - Amazonen-, v. Venezuela-Amazonepapagei).

 

kékhomlokú amazonpapagáj: 1. kékhomlokú álarcos amazonpapagáj;

2. kékhomlokú narancsarcú amazonpapagáj.

 

kékhomlokú amazonpapagáj(2) (Amazona aestiva - Gelbbug-, v. Blaustirn-Amazone - Blue-fronted Amazon): 37,5 cm nagyságú amazonpapagáj Brazília középső részéből Paraguayba, és Észak-Argentinába átnyúló areával.

A csőr természetesen csaknem fekete.

A homlok, ahogy azt elvárjuk: világoskék. Felette a fejtető világossárga, mely szín a kékesfehér szemgyűrűt is övezi. A váll sárga, némi pirossal díszített.

Egyébként az egész tollazat zömmel feketés zölddel szegett fűzöld. A kormánytollak vége sárgászöld.

A tojók fején kisebb a sárga terület és a homlok kékje kevésbé intenzív. A csőr keskenyebb és kisebb, a színe halványabb.

Alfaja az

• a. xanthopteryx: kékhomlokú nagy amazonpapagáj,

az A. a. aestivánál 1-2 cm-rel nagyobb. A feji sárgája lehúzódik egészen a nyakig, beleértve az állat is. A homlok kékje viszont fent keskenyebb. Ellenben oldalt, a csőr és a szem között szélesebb, mint a törzsalaknál.

A begytájékon is jelentkezik némi kék árnyalat. A váll sokkal nagyobb területen élénksárga, és kisebb foltokban élénkpirossal díszített.

A combon is jelentkezik a sárga szín. A tollazat a testen kevésbé sötét, a hason sárgafelhős. A szárnyon viszont mérgeszöld. Az evezők sötétkékek, csaknem feketék. A csőr erőteljesebb.

E fajt illetően az első tenyésztési sikerek Európában a svájciak és a franciák nevéhez fűződik, mint arról a Gefiederte Welt 1894. évi számaiból hírt kaptunk.

Az ivarérett pár 180x80x180 cm-es volierben örvendeztette meg a francia tulajdonost 3 fiatallal. A későbbiek során bebizonyosodott, hogy kisebb helyen is lehet eredményt remélni (1x1x1 m³-es kalitban), és klf. költőládák jöttek szóba: 100x40x50 cm-es; 36x36x150 cm-es.

A röpnyílás 10 cm átmérőjű.

A cseheknél 1972-ben egy 12 éves hím és egy 7 éves tojó 2x2x3 méteres volierben örvendeztette meg a tenyésztőt. A hím fél éven át agresszíven viselkedett a tojóval, csak aztán álltak össze.

A tapasztalatok szerint a kékhomlokú álarcos amazon viszonylag hosszú idő alatt válik tenyészéretté, előfordult, hogy csak 4-6 éves madarak álltak párba.

A költési idő 25-30 nap. A fiatalok általában 2 hónapos korukban repülnek ki.

Keresztezésre különösen alkalmas. A dunaszerdahelyi Zdenyek Pichlíknél kékhomlokú álarcos papagájjal sikerült keresztezni. Másutt kubai amazonnal, zöldarcú pirosálarcossal, kékszemöldökű amazonnal, v. sárgafejű amazonpapagájjal tették eredményesen párba.

http://www.shadypines.com/lucky.htm

http://www.youtube.com/watch?v=YQG6XQnKv2M&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=PPdblJjV1MI&feature=related beszél, kávézik

http://www.youtube.com/watch?v=n3VV8V59ji0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=toSdOPpF8jI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=Vyntw8qGvh8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=1vL698nwptE&feature=related

 

kékhomlokú ara: →kékhomlokú törpeara (Ara nobilis).

 

kékhomlokú aratinga (Aratinga acuticaudata - Blaustirnsittich - Blue-crowned Conure): szaruszínű csőr, szürkés láb és összességében zöld tollazat jellemzi ezt a 37 cm nagyságú aratingát, melynek két alfaját írták le:

Aratinga

• a. haemorrhous - venezuelai kékhomlokú aratinga;
• a. neumanni - bolíviai kékhomlokú aratinga.

Tegyük hozzá, hogy csaknem valamennyi alfaj elterjedése nagyobb, mint a névadó ország területe, így lehet állítani, hogy ez a faj csaknem Dél-Amerika felén előfordul.

A homlok, mint azt a nevéből sejtjük, kékes, de közel sem oly mértékben, mint pl. a kékhomlokú amazonnál, v. a névrokon Neophema fajnál.

Itt a kék elmosódott, s apró piros pettyek tarkítják. A piros szabálytalanul jelentkezik a tarkón és a nyakoldalakon is, sőt, szerényebb díszítőelemként a szárnyhajlaton is.

Az evezők belső éle barnássárga, amely szín elő-elővillan, mert szűk helyen ez az aratinga nem nagyon tud mint kezdeni a szokatlanul hosszú szárnyával.

Vasicek Grahlra hivatkozva közli, hogy beszédre könnyen tanítható. Tenyésztéshez nagy voliert igényel.

http://pick4.pick.uga.edu/mp/20q?search=Aratinga+acuticaudata&guide=Birds

 

kékhomlokú fehérfülű papagáj (Pyrrhura caeruleiceps - Perija Conure): két másik Pyrrhura papagájjal együtt a P. picta alfajaként lett hajdanában besorolva, de 2001-ben - az újabb vizsgálatok eredményeként bebizonyosodott, hogy itt valójában 3 önálló fajról lehet csak szó, így a Pyrrhura picta szét lett bontva és az alfajai - közöttük a 22 cm nagyságú kékhomlokú fehérfülű papagáj - önálló rangot kaptak.

 

kékhomlokú jasszána: →kékhomlokú levéljáró (Actophilornis africanus - African Jacana).

 

kékhomlokú levéljáró (Actophilornis africanus - African Jacana): a levéljárófélék családjának 28 cm nagyságú faja Afrika déli részén, a 16. fok alatt. Természetesen az állóvizek felszínét sűrűn beborító leveleken sétálgat rovarok után kutatva.

A csőr és a homlokpajzs kék. A kantár a kék homloki részt alulról határolja, a szem mögött is folytatódik. Egybefolyik a fejtető feketéjével, amely hátrafelé keskenyedve fut a tarkó felé, s a nyak hátsó élén a hát gesztenyebarnájába finom átmenettel oldódik fel.

Vörösesbarna a váll, a szárny és a test is alul.

Az arci rész, az áll, a torok és a nyak elől szintén fehér.

A hosszú járólábak, a jasszánákra jellemző ujjakkal barnás feketék. 

Fotó Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/  

és John Milbank - http://www.afrigalah.com

 

kékhomlokú papagáj, v. díszes fűpapagáj (Neophema elegans - Schmucksittich - Elegant Parrot): a fűpapagájok nemzetségébe tartozó 23,2-22,3 cm nagyságú 40-50 g súlyú papagáj. Eredeti élőhelye Dél-Ausztrália Viktória tartománya és Nyugat-Ausztrália középső, ill. déli része.

Gould írta le, új nemzetséget (Nanodes) nyitva számukra, de tévedését gyorsan korrigálta.

Nagyon hasonlít az ékes papagájhoz, viszont hiányzik a válláról a piros csík, és az arci rész nem, csak a homlok kék.

A szemöldöksáv sárga, s a fültájék is kivilágosodik. Az arc, a mell, a torok és a has aranyos sárga.

A tojóknál a hát kap egy barnás árnyalatot, az arc kevésbé sárga és nincs sárga kantár. Mindemellett ennek a legnehezebb felismerni a tojóját. Útba igazít még, hogy a hastájék rózsaszínes futtatása halványabb, és míg a hímeknél az evezők rajza fekete, addig a tojónál sötétbarna.

Érdekességként megjegyezzük, hogy a szakirodalmi adatok szerint viszonylag jól tűrik a hideget, s ez feltűnő, mert a rokonsági körben nem ez a jellemző.

A szaporításában az első sikereket elérő Bebensen a kicsik felneveléséhez

25% salátát és zabpelyhet,

50% kölest és főtt napraforgót, továbbá

25% spenótot, reszelt almát és körtét kevert össze a szülőknek.

Egyébiránt a tartása és a tenyésztése nem különbözik a többi Neophemáétól.

A kelési a 18-19. napon, a kirepülés a 28. napon várható. Az ajánlott odúméret: 17x17x50-60 cm, a röpnyílás 4,5-5 cm.

Három mutációját írták le:

- a recesszíven örökített lutinót, amely 1972-ben Belgiumban jelent meg és

- a dominánsan öröklődő zöld-sárga tarka változatot.

- a legújabb színváltozata a fahéj.

Ennek megfelelően a lutinó öröklésmenete:

lutinó x lutinó = 100% lutinó;

lutinó x normál = 100% normál, de lesz közöttük normál arcú sárga felhős. Utóbbiak hordozók;

lutinó x normál/lutinó hordozó = 50% lutinó és

50% normál/hordozó;

normál/lutinó hordozó x n/lutinó hordozó=

50% normál/lutinó hordozó és

50% normál;

Keresztezése a fűpapagájok többi fajával és az énekes papagájjal ismeretes.

http://www.vogelfoto.de/fotos/bild.php/schmuck.jpg

http://mikkor.freeweb.hu/

 

kékhomlokú-pirosfarkú papagáj: →kéknyakú kékhomlokú, v. kékszárnyú vörösfarkú papagáj (Pseudeos picta - Blaustirn-Rotschwanzsittich, Blaunacken-, v. Blauflügel-, v. Blaustirnsittich - más rendszerekben →Pyrrhura).

 

kékhomlokú rozsdafarkú (Phoenicurus frontalis - Blue-fronted Redstar): a Himalája 5000 m-es magasságaiban is előforduló, a házi rozsdafarkúhoz nagyon hasonló rigóféle, melyen a házi rozsdafarkú fekete színeit sötétkék helyettesíti.

A szárnytükör fehéres, a farok rozsdavörös.

Rendkívül óvatos madár, s noha az élőhelyén kopár sziklák és törpe bokrok a jellemzőek, eléggé nehéz megfigyelni.

 

kékhomlokú törpeara (Diopsittaca /Ara/ nobilis - Blaustirniger Zwergara - Red-shouldered Macaw): viszonylag nagy elterjedési területen fordul elő Észak-Brazíliában, Guyanában és Kelet-Venezuelában ez a mindössze 28-35 cm nagyságú törpeara. A méretei és a külleme alapján sokan kifogásolták a rendszertanai besorolását, s a korrekció meg is történt. A fajt egy önálló nemzetséget létrehozva elkülönítették a valódi aráktól.

Pontosabban a törzsalak, az Ara

    - nobilis nobilis, másként a venezuelai kékhomlokú ara Guyanában, Kelet-Venezuelában és Brazíliában, az Amazonas folyam északi partvidékén lelhető fel.

Az alfajai, a

Diopsittaca

• n. cumanensis (Lichtenstein's Hahns - Zwergarara - ném.) vagyis →Lichtenstein kékhomlokú arája az Amazonas déli partvidékein él, és az Ara
• n. longipenis, vagyis délvidéki kékhomlokú ara a faj elterjedési területének délebbi szakaszán, tehát Brazíliában otthonos.

Az alfajok között mind méretbeli, mind színbeli eltérés is van.

A legnagyobb, a D. n. longipennis - Harrison mérései alapján - eléri a 34-35 cm-t, Lichtenstein kékhomlokú arája is közelíti ezt a méretet: 33-34 cm nagyságú.

A D. n. nobilis átlagosan csupán 30-32 cm nagyságú.

A törzsalak a fejbúbtól a farka végéig spenótzöld. A tollak alsó, sárga vége csak a mellen villan elő, ettől ott hullámozottság keletkezik. A homlok feketés kék.

Valójában az orrnál csaknem fekete, s hátrafelé egyre több a tollak között a mérgeszöld, s az átmenet annyira észrevehetetlen, hogy a felületes szemlélődő meg is kérdezheti: mitől kékhomlokú ez a törpeara.

A szárnyhajlatban a sötétzöld tollazatból sokkal inkább kiabál a tűzpiros, amely valódi éke ennek a fajnak.

A tollatlan pofafolt fehér, de nagyon vékony tollpászmák itt is vannak, mint a többi valódi aránál. A csőr kékesfekete, de a felső káva az orr felé kivilágosodik, szaruszínű.

Az D. n. longipenis csőre barnás fekete, de a felső káva töve ennél is kivilágosodik. A homlok viszont sokkal inkább kék, mint fekete.

A törzsalaknál Vasicek szerint a hímek és a tojók között nem mutatkozik különbség.

A fiataloknál a csőr a korosodással válik sötétté, s csak az ivarérettség elérésével veszi fel az alfajra jellemző árnyalatot. A homlok kékje egészen fakó, a pofafolt nem fehér, hanem bézs színű. Ezt az angoloktól tudjuk, akiknek először sikerült szaporítani.

Később Grahl is hírt adott a Gefiederte Welt hasábjain sikerről, amely egy meglepően kis (1x1x2,3 m³-es) volierben született.

A fiatalok a 3 fehér tojásból a 24-28. napon keltek és 30 napos korukban érték el a 150 gramm súlyt.

A 25x25x50 cm oldalú odúból a kicsik 2 hónapos korukban repültek ki.

A kékhomlokú törpearák táplálásához mindkét helyen sok zöldet, almát és egyéb gyümölcsöt kínáltak fel. A madarak elfogadták és szívesen fogyasztották a csíráztatott magokat, leginkább a napraforgót, a zabot és a fénymagot.

Milan Vasicek könyvében hasonló tapasztalatokról szerezhetünk tudomást, annyi kiegészítéssel, hogy a fiókáikat nevelő kékhomlokú arák fogyasztottak a tojásos lágyeleségből és jóízűen ették a főtt rizst is.

 

kék jégmadár (Alcedo coerulescens - Small Blue Kingfisher): a mi jégmadarunk jávai rokona valamivel kisebb testhosszal.

A tollazat összességében kevéssé élénk színezetű.

A test alul fehér, de egy ragyogó kék örv díszíti.

Fotó: Szűcs Lóránd

 

kékkoronás denevérpapagáj (Loriculus galgulus - Blaukrönchen - Blue-crowned Hanging Parrot): a színekben leggazdagabb, 12,5 cm nagyságú denevérpapagáj a Maláj szigetvilágból.

A csőr a nemzetség többi tagjától eltérően nem piros, hanem fekete, viszont az orrviasz sárgás szaruszín.

Fotó: Iggino - http://s4.photobucket.com/albums/y107/Iggino/

Az egész tollazatban uralkodik a fűzöld, de a szárnyak sötétebbek, barnás rajzolatosak. A háton barnássárga, a torkon élénkpiros foltot találunk, ugyanilyen piros a farcsík és a felső farkfedők, sőt a középső kormánytollak színe is. Utóbbiak vége bordós fekete.

A koponya legtetején mintegy 1 cm átmérőjű liláskék foltot találunk.

A láb sárgásbarna.

A tojók fejéről a kék, hátáról a barnássárga és a torkáról a piros egyaránt hiányzik. Ezen túl a szárnyuk és a farkfedők pirosa is sötétebb. A csőrük sárga.

(Alfaj csak Grahlnál:

     L. g. dolichopterus, vagyis kékkoronás papagáj).

Tartásánál és tenyésztésénél a Ceylon-virágpapagájnál leírtakat tanácsos figyelembe venni. Grahl nagy volierben rózsáshasú papagájokkal, klf. egzotákkal és gyümölcsevő galambokkal tartotta együtt.

A tojó agapornisok módjára megdézsmálta a volier zöld növényeit, s a farktollai mellé tűzve hordott be alomanyagot a fészekbe (10x10x20 cm).

A szintén német T. Weissnél 200x60x60 cm-es volierben sok banánt és más gyümölcsöket, de négermagot is fogyasztottak.

Sikerült őket rászoktatni a mézes, gyermektápszeres, vitamin kiegészítőkkel dúsított lágyeleségre, minekután 20 fokos állandó hőmérséklet és nagy páratartalom mellett a tojó 1974-ben 3 tojással örvendeztette meg a tenyésztőt.

A kicsik a 22. napon keltek, de 2, ill. 4 napos korukban elpusztultak. Az egyik angliai állatkertből (Chester) viszont érkezett adat, hogy a kékkoronás denevérpapagáj utódokat hozott a Ceylon-virágpapagájjal való keresztezése eredményeként.

Alderton szerint a kelési idő 20 nap, s a fiatalok a 35. napon repülnek ki.

E faj egyedeinek élettartamát 15 évre tarthatjuk.

 

kék kacsa: →kék réce réce (Hymenolaimus malacorhynchos - Blue Duck)

 

kékkoronás papagáj: →kékkoronás denevérpapagáj (Loriculus galgulus - Bluakrönchen, Grahlnál csak alfaj: L. g. dolichopterus).

 

kékkoronás pipra (Pipra coronata – Blauscheitelpipra - Blue-crowned Manakin): a piprafélék családjában a névadó nemzetségében 16 faja közül az egyik.

Egészen sötét, a d-amerikai őserdők homályában teljesen belevesző tollazat egyetlen dísze a fejtető világoskék színe. 

A tojó zöldes tollazatának egyhangúságát csak apró, távolról alig kivehető sötétszürke hullámrajzolat oldja fel.

 

Fotó: Jane Carlson

http://www.biology.lsu.edu/

 

kékkoronás San Domingo-amazonpapagáj, v. haitii amazon (Amazone ventralis - Salles-, v. St Domingo-Amazone - Hispaniolan Amazon): 29 cm nagyságú papagáj az amazon-nemzetségből karib-szigeteki élőhelyekkel: Dominica, és Puerto Rico.

Az európai madárbarátok 1862-ben ismerhették meg, amikor is a londoni állatkert kapott egyet e kedves, könnyen barátkozó, beszédre is könnyen megtanítható papagájból.

Rendkívüli hasonlóságot mutat a →kubai amazonpapagájjal, de itt a homokon a fehér kisebb területet foglal el, s jóformán nem is látható az áll alatti piros, csupán néhány toll vége pirosas, pontosabban bordós.

Viszont a fül barnás fekete. A szemgyűrű csupasz és hófehér. A fejtető kékes barna.

A fiókszárny kék. Az összességében túlsúlyban levő zöldes tollazat világosabb, mint a kubai amazonnál, de a barnás tollvégek miatt ugyanúgy hullámozott.

A hím és a tojó szemre azonos.

A kubai fehérfejfoltos amazonhoz hasonlóan kell tartani és táplálni. A szakirodalom ivarérett pár számára 2,5x1,3x1,9 (v. 2x0,60x1,5) m-es voliert ajánl.

Az odúméret: 23x23x65 vagy 40x30x30 cm. (Utóbbi költőbarlanghoz 1,9 m-es feljáró csatlakozott.)

A svájci Meier szerint a hőmérsékleti komfortzóna 19-21 fok 70-80% relatív páratartalommal.

A kotlási idő 25 nap körüli, a kicsik 2 hónapos korukban repülnek ki.

http://lesperleslatines.free.fr/Descriptif.html

 

kék kövirigó (Monticola solitarius - Blaumerle - Blue Rock Thrush): Spanyolországtól Dél-Európán át Délkelet-Kínáig élő rigóféle.

Kép és hangfelvétel: Midori Iwashita - http://midopika.cool.ne.jp/english

Vannak területek, ahol valódi remeteként, rejtetten, s van, ahol az embertől mit sem tartva a városokban (Jereván) is fészkel. Japánban az alfaja, a

Monticola

• s. philippensis: keleti kék kövirigó

tengerparti sziklák között keresi a táplálékát, s ott különös módon tengeri férgeket, kagylókat és rákocskákat is fogyaszt. Ezen nem szabad meglepődnünk, hiszen a törzsalak példányai is zsákmányolnak - már ahol ezt megtehetik - például kisebb siklókat.

A hím tollazata halvány hullámmintás, tompa kék. A kelet-ázsiai populáció hasi része gesztenyebarna.

A tojók háti részén sem ritka a kékes árnyalat.

Éles csekk-csekk kiáltásokat hallat. Az éneke pedig a feketerigóéra emlékeztető fuvolaszó.

Leginkább a sziklás pusztaságokat, a kopár hegyoldalakat kedveli.

Hazánkban egy alkalommal jelezték.

http://www.birdphotography.co.uk/BlueRockThrushTurkey.jpg

 

kék külü: a →csuszka (Sitta europaea /caesia/) egyik népi neve.

 

kéklábú: az →erdei szalonka népiesen (Scolopax rusticola).

 

kéklábú feketeszárnyú gulipán (Recurvirostra novaehollandiae, másutt Himantopus novaezeelandiae - New Zealand Stilt): a gulipánfélék családjának egyik, 43 cm nagyságú faja, kizárólag új-zélandi élőhelyekkel. Kisebb - max. 100 példány - telepeket alkotva költ.

Az alakját tekintve eurázsiai gulipántól alig különbözik, viszont a színe jelentősen eltér. A csőre és a szárnya, továbbá a szárny hosszát alig elérő farok tollazata is fekete.

A fej (fehér szemgyűrűvel) és a nyak sötét négerbarna másutt a tollazat hófehér.

A láb viszont gyönyörű kékesszürke.

 

kéklábú sas: a →halászsas, v. ráró (Pandion haliaëtus) egyik népi neve.

 

kéklábú sólyom: a →kerecsen (Falco cherrug) fiatal példányaira használatos elnevezés.

 

kéklábú szula (Sula nebouxii - Blue-footed Booby): a Galápagos-szigeteken, továbbá Kalifornia és Peru között előforduló, 81 cm nagyságú szulaféle. Fotó: Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

Gyakran csapatosan keringenek a víz felett, s egyszerre vetik magukat a mélybe.

A has fehér, a test barnával tarkázott. A fej és a nyak szürkés, de sötétebbel hosszanti csíkozott.

A nagy tollak barnás feketék. A hosszú farok kihegyesedő.

A hosszú, elvékonyodó csőr kékesfekete.

A csüd és az úszóhártyás láb a legdíszesebb. A nevéhez híven kék, a nász idején kívül is.

A hím furcsán, mókásan hajlong, a farkát függőlegesen felfelé mereszti, és szívesen parádézik a násztáncában a lábával.

Egyébként a két ivar hasonló.

A legérdekesebb, hogy noha a kéklábú szula nem épít fészket, csak összehúz maga körül némi földet, növényi részeket, a násztáncában még utal a fészeképítés szokására.

A hím a kék lábára helyez apróbb-nagyobb ágacskákat, amivel általában sikerül elbűvölnie a tojót.

A tojó két tojást rak a maga vájta földi mélyedésbe, s olyan forróság van a költőtelepen, hogy inkább szükséges a tojásokat árnyékolni, mint melengetni.

A két tojásból rendszerint csak az egyik kel ki, v. az egyik kicsi a kirepülés előtt elpusztul.

 

kék légykapó (Cyanoptila cyanomelana - Blue-White Flycatcher): 15-18 cm nagyságú, a kék klb. árnyalatait mutató, csodálatosan szép légykapóféle kelet-ázsiai élőhelyekkel. Mandzsúria, Japán elterjedési centrummal, főként a magas hegyeken, de a telet délen töltik. A leglátogatottabb telelőhelyek a Nagy-Szunda-szigeteken vannak.

A homlok égszínkék. A hát kobaltkék.

Az áll, a torok, a kantár, az arci rész és a fültájék fekete. A farcsík ultramarinkék.

A test alul fehéres.

A szárny és a farok sötétkék, de az evezőknél csak az alsó szegély ilyen, mert azok egyébként feketék. A szárny kékes szegélye összezárt szárnynál alig fedezhető fel.

A csőr feketés. A szem sötétbarna, a szemgyűrű világosszürke.

A láb feketésbarna.

A tojó felül barna. A mell világosbarna. A hastájék fehéres. A torok fehér. A láb, a csőr és a szem is itt világosabb.

 

http://midopika.cool.ne.jp/english

A törzsalak mellett szerepel egy alfaja a szakirodalomban:

Cyanoptila

    c. cumatilis

ennek a tollazata zöldeskék, a koronája pedig halvány kék.

Fészekaljanként 4-5 db, fehér alapon barnamintás tojása van.

Bármilyen szép, tudomásul kell venni, hogy csak élő rovareleséggel lehet életben tartani!

 

 

 

kék lizard: a lizard kanári színváltozata, melynél az alapszínek hiánya mellett a melaninok dominálnak.

 

 

 

kéklúd: a sarki, v. →hólúd színváltozata, régebben önálló fajként írták le (Chen caerulescens).

Fotó: Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm

 

 

kék lugasépítőmadár: →kék selyemmadár (Ptilonorhynchus violaceus).

 

 

kékmadár: →hegyi kékmadár; →kéktorkú kékmadár; →vörösbegyű kékmadár (Sialia).

 

kékmadár(2) (nép.): a →jégmadár (Alcedo atthis).

 

kék magtörő (Guiraca caerula - Hellblauer Bischof - Blue Grosbeak): 15,5-17 cm nagyságú sármányféle é-amerikai élőhelyekkel. Fotó: FWS

A csőr ólomszürke. A kantár, a homlok és a torok fekete.

A szárnytükör vöröses. A szürkésfekete nagy szárnyfedők szegélye sárga. A rövid farok kékkel szegélyezett fekete. Másutt a tollazat szép mélykék.

A láb barnás fekete.

A tojó színezete nagymértékben eltér a hímekétől. Felül kakaóbarna, a szárnyon sötétebbel és fehér csíkokkal díszítve.

Az áll csaknem fehér. A test alul homokszínű, de gesztenyebarna csíkokkal díszített.

Rovarokkal és magvakkal táplálkozik.

Nem sokkal a talaj fölé, épített csésze alakú fészekben költi ki a fiókáit.

Az Antillákon, ill. Mexikóban telel.

Fogságban a kanárikéhoz hasonló táplálást igényel, sok almával és más gyümölcsökkel, ill. zöldeleséggel.

 

kékmaszkos amazon: →kékálarcos amazonpapagáj (Amazona versicolor - Blaumasken-Amazone - St. Lucia Amazon):

 

kékmaszkos papagáj: →vöröshasú papagáj (Psephotus haematogaster - Blutbauchsittich, v. Gelbsteisssittich - Blue Bonnet),

 

kék meggyvágó (Passerina brissonii, v. Cyanocompsa cyanea - Dunkelblauer Bischof - Blue-black Grosbeak): Dél-Amerika trópusi és szubtrópusi területein a mélyfekvésű részekben fordul elő, az erdők és a bozótosok lakója ez a 13,5-16 cm nagyságú →PINTYFÉLÉK családjába tartozó madár.

1823-ban sorolta rendszerbe Lichtenstein, s csak később került át a Passerina nemzetségbe.

4 alfaját jegyzik (zárójelben az előfordulási centrum):

Passerina

• b. argentina (Mato Grosso),
• b. caucae (Nyugat-Kolumbia),
• b. minor (Észak-Venezuela),
• b. sterea (Dél-Brazília).

A fészkét előszeretettel építi cserjékre.

11,5-16,5 cm nagyságú.

Rendkívül szép, egyhangú, de kellemes énekű, gyors mozgású, békés természetű énekes.

A feje a zöldessárga nyakig, vállig indigókék, de az ezüst színű vaskos csőr alsó kávájától kezdődően a teste bíboros árnyalattal díszített. Ez az élénk szín a farkon csaknem a feketéig sötétedik. A szárny szürke, de sárgával díszített.

A tojó felül sárgásbarna, alul vörösbarna, a szárny és a farok barna.

A nyílt fészekbe 3-4 kékesszürke tojást tojik, amelyekből 12-13 nap múltán bújnak elő a fiókák.

A fiatalok már 10 napos korukban elhagyják a fészket, de jó ideig rászorulnak a szüleik segítségére.

Tartásához a kalit minimális hossza 70 cm.

Táplálása: sok lágyeleséget, gyümölcsöket és rovartáplálékot is igényel, mint a pintyfélék többsége.

http://ibc.hbw.com/ibc/phtml/votacio.phtml

 

kékmellű nektármadár (Cinnyris /másutt Nectarinia/ superbus - Superb Sunbird): 16 cm nagyságú, különösen szép nektármadárféle. Nyugat-Afrikában fordul elő. 

A has itt sötétvörös. A hát bronzos zöld. A fejtető kékeszöld. 

A torok és a mell aszerint, hogy miként esik rá a fény, acélkéktől bíborosig változtatja a színét.

Feltűnő még a különösen hosszú farka.

Fotó: Peter Sheikhli -

http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

 

kékmellű papagáj: nevezik így is, noha inkább a begye kék, semmint a melle. Nálunk →pirosfülű papagáj néven szerepel (Pyrrhura cruentata - Rotohrsittich - Blue-throated Conure).

 

kékmoszat: apró vízi növény, mely a kovamoszatokkal együtt a →kis flamingó csaknem kizárólagos tápláléka.

 

kéknyakszirtű verébpapagáj: →szürkehátú verébpapagáj (Forpus coelestis - Blaugenick-Sperlings v. Himmels papagei).

 

kéknyakú csörgőmadár, v. keleti csörgőmadár (Eurystomus orientalis - Eastern Broad-billed Roller): Ázsiában és Ausztráliában is előforduló szalakótaféle viszonylag egyszerű tollazattal, erőteljes csőrrel. Az ázsiai állomány Dél felé vonul a hideg elől, az ausztráliaiak Új-Guineába.

A láb és a csőr piros. A torok ultramarinkék.

A sötét szárnyakat világoskék szalag díszíti. Másutt a tollazat kékeszöld.

A nagy elterjedési terület folytán rendkívül sok alfaja alakult ki.

Alkonyatkor élénkül fel, s indul rovarokra vadászni.

Fotó Rüdiger Stehn, Szűcs Lóránd és Midori Iwashita -

http://midopika.cool.ne.jp/english

 

 

 

 

kéknyakú egérmadár (Urocolius /Colius/ macrourus - Blue-naped Mousebird): helyesen  →kéktarkójú egérmadár - lásd ott!

 

kéknyakú kékhomlokú papagáj, v. kékszárnyú vörösfarkú papagáj (Pyrrhura picta - Blaunacken-, v. Blauflügel-, v. Blaustirnsittich - Painted Conure): az egyik legrégebben leírt faj a vörösfarkú papagájok nemzetségéből. Müller 1776-ban sorolta rendszerbe.

Dél-Amerika nagyobb részén előfordul ez az angol nyelvterületen festett papagájnak nevezett faj, igaz néhol csak foltokban. Tehát az élőhelye: Guyana, Venezuela, Észak-Brazília, Délkelet-Peru, Észak-Bolívia és Észak-Kolumbia.

 

A nemzetségre jellemzően a zöld uralkodik a tollazatában. A szárnyon sötétebb árnyalatokban, kék díszítéssel. A torok és az arc pirosas aranyló sárgával. A nyak, mint ahogyan a nevéből gondolhatjuk: kék. A csőr és a láb barnásszürke.

A hím és a tojó szemre egyforma. A fiataloknál a kék csak az ivaréréssel párhuzamosan jelentkezik a szárnyon, és a piros szín is csak lassan éri el a valódi erejét és kiterjedését.

Az alfajai:

Pyrrhura

• p. amazonum: paranai kéknyakú papagáj (itt a más alfajoknál aranyló sárga inkább csak citromsárga viszont a kék területek sötétebbek, a zöldek pedig világosabbak);
• p. microtera: kis kéknyakú papagáj (leginkább a P. p. amazonum-ra hasonlít, de annál 2-5 centivel kisebb);
• p. lucianii: amazonasi kéknyakú papagáj (itt a szárny kékje egészen világos: égszínkék, s a zöld rovására kiterjedtebb);
• p. roseifrons: vízi kéknyakú papagáj (Északnyugat-Brazília folyópartjain gyakori, elmosódottabb piros színnel, mely mellett megjelenik az olajbarna);
• p. subandina: kolumbiai kékhomlokú papagáj (sötétzöld arccal, élénkebb aranysárgával és mélyebb citromsárgával);
• p. caeruleiceps: kékhomlokú fehérfülű papagáj (világosabb zöldekkel, a fültájék már-már fehér, főként Észak-Kolumbiában fordul elő).

Az első sikeres szaporításáról csak 1961-ben jelent meg publikáció, pedig a faj már 1870-ben ismertté vált.

Az eredmény K. Müller nevéhez fűződik, aki vitrinszerű, kis volierben helyezte el a madarait, s részükre 25x25x35 cm-es odút ajánlott fel fűrészporral.

A röpnyílás 10 cm átmérőjű volt. A kicsik a kotlás első napjától számított 3 hónap végén repültek ki.

A tojó éjszakánként bejárt melengetni őket. Még abban az évben újabb költésre került sor, amikor is az első fészekalj 3 fiókája után a költőpár 6 fiatalt nevelt.

http://www.mylittledarlings.com/paintedconures.html

 

kéknyakú timália (Stachyris maculata - Chestnut-rumped Tree Babbler): a timáliafélék családjának 16,5 cm nagyságú faja a Maláj-félsziget, Szumátra és Borneó síkvidéki esőerdőiben.

Az enyhén lefelé ívelt csőr felső kávája barnásfekete, az alsó sárgás szaruszínű. Az erős láb ólomszürke.

A szem nagy fekete pupillával sárga, körülötte a csupasz szemgyűrű kékes. Ez a szín kiterjed az arci részre is, némi lilás árnyalattal, s a fül felé finom átmenettel drappá lesz.

Az áll egészen sötétbarna, alatta a torok kékeszöld. A kék szín akkor a legszembeötlőbb, amikor daloláshoz felfúja a torkát.

A fejtető világossal cirmos barna. A tarkón megszűnik a cirmosság, s ugyanilyen egyszínű barna a váll és a szárnyfedők színe is.

A farcsík vöröses, valamelyest sötétebbek a nagy tollak, sőt, a farok vége már-már fekete.

A tojók küllemileg ugyanilyenek.

Az aljnövényzetben keresi a rovartáplálékát. Eléggé bizalmatlan, ehhez képest túlságosan hangos.

A kisebb csapatok olykor fülsiketítő lármával vétetik magukat észre.

A talaj közelébe építi a fészkét, legalábbis az az egyetlen pár, amelyről adat van, ezt tette.

 

kékpajzsos tiszták (gal.): a →moszkvai pajzsos keringő egyik új színváltozata, amelyet nemrégiben fogadtak el.

 

kékpapagájok: →kékarák (Anodorhynchus nemzetség).

 

kék paradicsommadár (Paradisaea rudolphi - Blue Bird of Paradise): Új-Guinea sűrűségeiben, főként a keleti rész hegyi erdőségeiben élő, fekete nyakú és hátú, kék szárnyú, 28 cm nagyságú madár, de a hím a két hosszú fekete farktollával eléri a 63 cm hosszúságot.

A csőr szaruszínű, hasonló a szemgyűrű is.

Repüléskor a farktollai, akárcsak a család többi tagjának, hosszú nyúlványként úsznak a madár mögött.

A tollazat összességében kékes árnyalatú bársonyos fekete.

A fejen is már-már fekete, de a tarkón barnás árnyalatos. Viszont a pókhálószerűen foszlott kormánytollak a farkon egészen világos, tőben barnás színűek.

A mellen a tollazat kap némi zöldes fényt.

A nevét a szárny színéről kapta, amely csillogó kék.

A két középső farktoll hosszan megnyúlott, s miután a zászló egészen keskeny, olyan, mint egy hosszú fonal.

A tojó, mintha egy másik faj egyede volna, annyira nem hasonlítanak egymásra.

A fej, a nyak és a hát vm. a farok itt felül fekete. A szárny kék.

A vörösesbarna testalja harántcsíkos. Ez annál is különösebb, mert másutt paradicsommadárnál nem mutatkozik harántcsíkoltság.

Először magyarul a nagyegyedi Feichel Sámuel írta le ezt a rendkívül ritka fajt, s az ő gyűjtőmunkája révén került preparátum a Nemzeti Múzeum ritka fajok gyűjteményébe.

http://www.papuaweb.org/gb/nla/burung/13a.jpg

 

kék páva: →páva (Pavo cristatus - Blaue Pfau).

 

kék pennant: →sápadtfejű rozella papagáj (Platycercus adscitus).

 

kék pingvin: →törpe pingvin (Eudyptula minor).

 

kék pinty v. teide-pinty (Fringilla teydea - Blue Chaffinch): a három valódi pinty egyike, bár tudnunk kell, hogy az erdei pintyből ágazott le.

Az élőhelye a Kanári-szigetek, Tenerife és Gran Canaria magasfekvésű hegyi fenyvesei.

Legkönnyebb a Teidén feltalálni. A csőr kúpos és nagyon erős.

A tollazata a nevének megfelelően szinte egységes kékes, csupán kisebb területeken díszíti ezüstszürkés árnyalat.

A szárnyon barnás árnyalatú.

A tojók viszont az olajbarna tollazatukkal határozottan megkülönböztethetők. A farok hosszú.

Kis csoportokban is költ.

 

 

kék pitta (Pitta cyanea): Banglades, Kína, Kambodzsa, India, Laosz, Mianmar, Thaiföld és Vietnám szubtrópusi és trópusi erdeiben fellelhető 19-23 cm nagyságú (99-120 g) pittaféle 60-2000 m magasságig. Burma mocsaraiban is gyakori. Viszont nehéz megfigyelni, mert rendkívül óvatos és gyanakvó.

A hát kék, a tarkó viszont skarlátvörös. A sötét csőrtől induló szemcsík, a rövidke bajusz és a fejtetőt ketté osztó keskeny csík fekete. A homlok sárgába való átmenettel halvány zöld.

A test alul kékes árnyalatú fehér, apró vízszintes fekete csíkozással.

A nedves párás bozótosokat kedveli, ahol a földön keresi rovarokból (a hangyákat különösen kedveli) álló táplálékát.

A fészkét is a földre építi, ez rendszerint zárt golyó, növényi anyagokból, levelekből. Esetenként magasabban is lehet találni fészket, és a tojásszámot illetően is mutatkozik változatosság.

2010-ben az IUCN nyilvántartásában nem veszélyeztetett minősítéssel szerepel. Fotó: Chaiwat Chinparawat

 

kék réce (Hymenolaimus malacorhynchos - Blue Duck): a récefélék alcsaládjának különös faja, mely nem illik semelyikhez, így monotipikus nemzetséget alkot.

Az egész tollazatban a sötét színek dominálnak, a szürkétől a feketéig, a csőr világosszürke színe mellett. Viszont a láb is fekete.

Új-Zéland 54 cm nagyságú, sziklaüregekben fészkelő endemikus kacsaféléje. A gyorsfolyású hegyi patakok tiszta vízét kedveli, s csak kelletlenül kap szárnyra.

A tollazat palaszürke, apró gesztenyés foltokkal díszítve.

Különös, hogy a kelő kiskacsák csőre zöld, csak 8 óra múltán alakul ki a végleges színe.

Sajnos a ragadozók az utóbbi évtizedekben erősen megtizedelték - veszélyeztetett faj.

Fotó: Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm

 

kék rozella: →sápadtfejű rozella (Platycercus adscitus).

Fotó: Rácz Sándor - http://www.madarkert.fw.hu

 

 

 

 

kéksapkás gyümölcsgalamb (Ptilinopus monacha - Blue-capped Fruit-Dove - Blaukappen-Fruchttaube): a síkvidéki erdők, mangrovemocsarak 20-24 cm nagyságú galambféléje Indonézia néhány szigetén, a part menti sávban. Néha mutatkozik az észak-malukui kertekben is, de soha nem hatol a hegyeken 750 m fölé.

2009-ben az IUCN listáján mérsékelten veszélyeztetett kategóriába került.

 

kéksapkás lóri (Vini australis - Blue-crowned Lory): a Samoa-, a Tonga- és a Fülöp-szigetek 18-19 cm nagyságú lóriféléje 10 cm-es szárnnyal és 6,5 cm-es farokkal.

Fotó: Iggino - http://s4.photobucket.com/albums/y107/Iggino/

Az arci rész, az áll és a torok félkörben élénkpiros. A fejtető liláskék, a végükön hegyesedő tollakkal.

A homlok és a test mindenütt, a szárny és a farok is fűzöld. De a kormánytollak legvége narancsos, a kézevezők vége pedig feketés zöld.

A csőr és a láb a nemzetséghez való tartozásnak megfelelően narancsos sárga, ill. rózsaszínes. Utóbbi fekete karmokkal. A szemgyűrű szürkés bézs színű.

A hím és a tojó megegyező.

Európában a svájci Burkardnak sikerült a tartásával kapcsolatban tapasztalatokat szerezni. A san diegó-i állatkert szerint a 2-3 tojásból a 23. napon kelnek a kicsik.

 

kéksapkás papagáj, v. walesi hercegnő (Polytelis alexandrae - Princess Parrot): Közép- és Nyugat-Ausztrália belső területein őshonos madár a díszpapagájok nemzetségében. Hivatalosan rózsáshomlokú papagáj.

A 45 cm nagysága ellenére a súlya nem éri el a 10 dekát, csupán 85 g-os, s ennek az az oka, hogy a rendkívül hosszú farka miatt látszik nagynak.

Ott él, ahol gyakoriak a hosszantartó száraz időszakok, amikor is nagy vándorutakat tesz, hogy a szomját olthassa.

Az élőhelyén táplálékspecialista, a földön futkározva keresi a Spinifex fű magvacskáit. Akkor kezd el költeni, amikor e fűfajta a tartós esőzések közepette kivirágzik.

A fejtető és a tarkó halvány szürkés, világoskék.

A torok, az arci rész és a begy rózsaszínű. A has sárgásfehér, hátrafelé szürkésbe megy át. A nyak, a hát, a váll és a kézevezők olajzöldek. A deréktájék kék. Alul piros comb díszíti.

A tojó a hátoldalán barnásabb, és míg a hím csőre élénk sárga, addig a tojóé barnásvörös. A tojó fején alig észrevehető a kékes sapka.

A kéksapkás papagáj tojói a természetes élőhelyen, Forshaw mérései szerint átlagosan 34,5, a hímjei pedig 45,7 cm nagyságúak.

A szakirodalom szerint nagyobb volierben együtt tartható fű-, és futópapagájokkal, ill. nimfával.

Érdekes, hogy a természetes élőhelyükön, miközben a földön tartózkodik a legszívesebben, költésre az eukaliptusz fák odvait veszi igénybe. 15 cm bebúvónyílással mély (1,5 m), 25x25 cm² alapterületű odút ajánljunk fel neki.

Az odú aljába vezető mintegy 1,5 méteres lejáratot érdemes 30-45 fokos szögben megdönteni, sőt, dróthálóval megkönnyíteni benne a madárnak a közlekedést.

A tojó a 3-5 tojásán 21 napig kotlik, s ezenközben nem hagyja el az odút, viszont a hím hűségesen vigyázza, odaadóan eteti.

A fiatalok számára a ideális a 20 fokos külső hőmérséklet, ennek hiányában könnyen megfázhatnak. 30 napos korukban hagyják el az odút, de a szüleik még jó 2-3 hétig gondoskodnak róluk.

2-3 hónapos korukban kezdenek kiszíneződni. 1 éves korukban ivarérettek.

Étrendjük: köles, fénymag, napraforgó, zab, kender mageleség, mindez csíráztatva is, továbbá félérett gabonafélék, sok zöldeleség és főként a fiókák felneveléséhez normál lágyeleség.

Neunzig walesi hercege megtanult néhány szót és fütyült néhány melódiát.

1951-ben bukkant fel az első mutációja, Hollandiában. Ez egy kék madár volt.

Nem sokkal később egy belga tenyésztőt örvendeztetett meg a szerencse 4 lutinó színváltozattal, amelyeket arany mutációnak nevezünk. Ezek öröklésmenete:

1. kék x kék = 100% kék;

2. kék x normál = 100% normál, kéket hordozó;

3. kék x normál/kéket hordozó =

50% kék

50% normál/kéket hordozó;

4. normál/kéket hordozó x normál/kéket hordozó=

25% normál,

25% kék,

50% normál/kéket hordozó;

5. normál x normál/kéket hordozó =

25% normál/kéket hordozó,

75% normál.

Hasonló a helyzet az arany színváltozatnál, de ott az 5. párosítási sémában változik a helyzet, ha a párosítás arany hordozó hímmel történik:

normál/arany x normál =

50% normál és

50% normál/lutinót hordozó.

Már bemutatták a fehér mutációt is, amely színe szintén recesszív öröklődésű.

A sárgatarkák a rózsaszín árnyalatukkal rendkívül szép színváltozatok. A keresztezése hegyi-, barraband-, és pirosszárnyú papagájjal ismeretes.

http://www.parrotsociety.org.au/articles/images/princ_yl.jpg

http://www.pittwateranimalhospital.com.au/photos/parrots11.jpg

 

kéksapkás pinty: →kékfejű pillangópinty (Uraeginthus cyanocephala).

 

kéksapkás pipra (Pipra carbonata): az Amazonas vidékén élő kistermetű pipra a nevének megfelelően világoskék sapkával.

Másutt a tollazat levélzöld.

 

kék-sárga ara: →sárgamellű kék arapapagáj (Ara ararauna - Ararauna).

Fotó: Peter Sheikhli -

http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

 

kék selyemkakukk (Coua caerulea - Blue Madagascar Coucal): mint a többi selyemkakukk, természetesen ez is Madagaszkáron lelhető fel. Az első pillanatban akár turákónak is nézhetnénk.

Nem gondolnánk, hogy hosszú lábai erre alkalmassá teszik, mégis legszívesebben a fák lombjában keresi a rovartáplálékát.

Az ellentmondást abban vélik feloldani, hogy valószínűleg talajlakó ősöktől származik.

http://info.bio.sunysb.edu/rano.biodiv/Birds/Coua-caerulea/index.fr.html

 

kék selyemmadár: →kék lugasépítőmadár (Ptilonorhynchus violaceus).

 

kék seregélygalamb: →seregélynyakú galamb.

 

kék szajáka: →tengerkék tangara (Thraupis sayaca).

 

kék szajkó (Cyanocitta cristata - Blue Jay): a kék tónusú amerikai szajkók egyike Észak-Amerika keleti részén, 30 cm nagysággal.

Fotó: Ben van den Broek és Dave Menke – FWS

A test alul szürkésfehér. A hát világoskék. A szárny és a farok feketével és fehérrel csíkozott kék. Vannak, akiknek szent meggyőződése, hogy az itt mutatkozó kék színű homlokbóbita a mi szajkónknál felmereszthető feji tollakból fejlődött ki.

A hangutánzásban remekel. Kitűnően mímeli az egerészölyv hangját is.

(Más fajok: →búbos álszajkó, üstökös kék szajkó)

 

kékszakállas amazon, v. piroshátú amazon (Amazona festiva - Blaubart-, v. Blaukinn-Amazone - Festive Amazon): vékony csíkban az Egyenlítővel párhuzamosan helyezkedik el ennek a 35 cm nagyságú amazonpapagájnak az élőhelye Kelet-Ecuadortól Északkelet-Perun át Délkelet-Kolumbiáig és az Amazonas forrásvidékén.

A csőr világosbarna. A homlok, egészen a világos szemgyűrűig piros. Finom átmenettel válik a fejtetőn narancs, majd sárgás zölddé, de a szem magasságában már világoskék.

Az arc sárgászöld. Az egész világoszöld színű tollazatot ezen kívül csak a kicsi halványkék szárnytükör, az élénkpiros hát és a sötétbarna evezők díszítik.

A tojó csőre kisebb és keskenyebb, a kísérőszínek valamelyest halványabbak, de ez nem nyújt 100 százalékos segítséget a nemek megkülönböztetéséhez.

Az alfaja, az

Amazona

• f. bodini: →Bodini kékszemöldökű amazonpapagája (Bodini-, v. Rotstirn-Amazone) zöld tollai a sárgás árnyalatok miatt inkább khaki színűek. Viszont a homlok pirosa sötétebb, bordó.

Az arc és a fiókszárny itt citromsárga.

Ezt az alfajt a régebbi szakkönyvekben Amazona bodini, vagyis önálló fajként találjuk meg. Grahl megemlíti, hogy találtak a természetes élőhelyen lutinó példányokat, és előfordult kereszteződése a kékhomlokú álarcos amazonnal.

http://www.papageien.org/THOKI/ARTB/festiva.htm

 

 

kékszalagos nektármadár (Cinnyris /másutt Nectarinia/ chalybeus - Halsbandnektarvogel - Lesser Double-collared Sunbird): 11-12,5 cm nagyságú, afrikai madárka Kongótól és Tanzániától délre, egészen a Fokföldig, a nektármadárfélék családjában.

Nagyon hasonlít a pirosmellű nagy nektármadárra, de annál sokkal kisebb.

A tollazatban a kékeszöld uralkodik.

A farcsíkon és a begyen egy keskeny kék örv díszíti.

A mell csillogó narancsvörös, de e jel sárgával szegélyezett.

A tojó zöldes barna.

Akkor költ, amikor az élőhelyén a legtöbb fa virágzik, vagyis az esős évszakban. A tojó jóformán az egész ivadékgondozást maga végezheti. A párja csak akkor segít neki, amikor a kicsik már kirepültek.

Érdekes, hogy ezt követően a család még sokáig együtt marad, s az éjszakát a fészekben töltik.

 

kékszalagos pitta, v. kéksávos pitta (Pitta arcuata - Banded Pitta): a trópusi és szubtrópusi síkvidéki nedves erdők lakója egy a pompás kis pittaféle Indonéziában és Malajziában.

15-17 cm testnagyság mellett 49,5-59 g-ot nyom.

Fotó: Rob Hutchinson

 

kékszarka (Cyanopica cyanea - Azure-winged Magpie): 33-35 cm nagyságú varjúféle rendkívül különös elterjedési területtel. Egyes feltételezések szerint valaha Spanyolországtól egészen Japánig előfordult. Ma a két pont (pontosabban Kína, Korea, ill. az Amur-vidék és Spanyolország) között óriási lyuk tátong, amelyre nem ismerjük a magyarázatot.

Fotó: Albert Mannaert - http://www.surfbirds.com/

Hang és kép: Midori Iwashita - http://midopika.cool.ne.jp/english

Megnyugtató volna, ha találnánk egy hiteles leírást, miszerint az első kelet-ázsiai utazók valamelyike hozott haza magával e fajból néhány párat, s azokat az ibériai félszigeten szabadon engedték.

A fej itt fekete, s ez a csinos sapka a szem alá is leér, takarja a tarkót.

A torok fehér. A szárny és a farok finom kékesszürke. A test barnásszürke, alul világosabb árnyalatú.

Ritkás ligetekben, parkokban laza csoportokban költ. A nyitott fészkét fenyők, nyárfák, v. tölgy ágvillájába építi.

A fészkelési időn kívül csapatokba verődve kóborol, s nem lehet nem észrevenni, mert nagyon zajos, tolakodó.

 

 

 

(Más fajok: →spanyol kékszarka; →szibériai kékszarka.)

 

kékszárnyú ambon-királypapagáj (Alisterus amboinensis hypophonius - Blauflügel-Königssittich): az →amboni királypapagáj alfaja.

A Halmahera-, és a Maluku-szigeten fordul elő. A szárnyról itt hiányzik a zöld szín, s a nevének megfelelően kéket láthatunk helyette. A nagy tollak szürkésfeketék.

 

kékszárnyú fényfarkú papagáj: →fényesfarkú-kékszárnyú touitpapagáj (Touit purpurata - Blaubürzel-, v. Purpurschwanzpapagei).

 

kékszárnyú gusztávpapagáj, v. tirika (Brotogeris cyanoptera - Blauflügel-, v. Gustavsittich - Cobalt-winged Parakeet): a Brotogeris nemzetség fajai nem különösebben szépek, de e téren talán valamennyin túltesz a kékszárnyú tirika.

Könnyű szívvel nevezhetjük csúnyának. Ezt az elitélő benyomást talán a krétafehér szemgyűrűje alapozza meg, amely a rokonsági körben itt a legnagyobb.

Az orrviasz szintén fehér. A homlok drappos, így rátekintve az embernek az az első gondolata, hogy a madár vedlésben van. Másutt a tollazat zöld, kékes és barnás árnyalatokkal uralt.

Az evezők és a kormánytollak vége kék. A hatalmas csőr pirosas.

A tojó csupán a homlok színárnyalatával különbözik a hímtől. Itt a homlok aranysárgás árnyalatú.

Grahl nem jelez alfajokat. Ezzel szemben Vasicek két alfajt ír le:

Brotogeris

• cy. beniensis: kolumbiai kékszárnyú tirika,
• cy. gustavi: perui kékszárnyú tirika (Grahlnál önálló faj).

Az amazóniai alfaj a kolumbiaihoz áll a legközelebb, amelynek Forshaw mérései szerint a szárnya hosszabb a rokonokéinál, továbbá rajta egy aranyos árnyalat jelentkezik.

A perui alfajon a kékek világosabbak.

Tenyésztése volierben mutatkozik eredményesebbnek, de sikerült már 95x40x50 cm-es kalitban is.

A legkedvezőbb odúméret 21x13x18 cm, amelyet a kékszárnyú tirika költési időn kívül szívesen használ fel éjszakázásra is.

15 fokon teleltethető, de nem állíthatjuk, hogy számára ez a ideális. Tartása, táplálása és tenyésztése a lényeget tekintve nem tér el az →aranyszárnyú tirika papagájnál leírtaktól.

http://www.lib.montana.edu/~bmarsh/broto/cobalt.html

 

 

kékszárnyú lúd (Cyanochen cyanopterus - Blue-winged Goose): a →szárnytükrös ludak egyetlen afrikai képviselője. Főként az Etióp fennsíkot lakja. 

Fotó: Annette Cutts

A kékesszürke szárny mellett a tollazatban a barnásszürke dominál.

 

kékszárnyú réce (Anas, v. Sputula discors - Blauflügelente - Blue-winged Teal):

a böjti réce 38 cm nagyságú, észak-amerikai rokona, még ha külsőre alig hasonlítanak is egymásra.

A gácsér itt a test alján lilásbarna, kissé pettyes és hullámvonalak tarkítják. A csőre fekete.

Nyikorgásszerű hangokat hallat. Halkan hápog. 

Bíboros fényű fején jellegzetes, félhold alakú fehér nyakörvet visel. Amikor repül, a szemünk elé tárul az aranyos zöld szárnytükre és a szárny világoskék eleje.

A tojó sötétkék. A tojó sötétszürke csőrének a töve mögött egy kis piszkosfehér foltocska mutatkozik. Apró növényi és állati eleségen él.

Fotó: Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm

 

kékszárnyú sándorpapagáj: →smaragd sándorpapagáj (Psittacula calthorpae - Blauschwanzsittich).

 

kékszárnyú tirika: →kékszárnyú gusztávpapagáj (Brotogeris cyanoptera).

 

kékszárnyú verébpapagáj (Forpus cyanopygius - Mexikanischer Blaubürzelsperlingspapagei - Mexican Parrolet): hazája Északnyugat-Mexikó és a Tres-Marias sziget, ahol ennek a közismert verébpapagájnak két alfaja él. Fotó: Shady Pines Aviary

Az agapornisokhoz hasonló, 13 cm nagyságú rövidfarkú papagájok, a hangjuk kellemes csacsogás, de izgalmi állapotban csaknem annyira üvöltenek, mint az agapornisok.

A törzsalak az egész testén kékes árnyalatú pasztellzöld. A hímek a szárnyon és a farkfedőkön kékkel díszítettek.

A tojókról ezek a jegyek hiányoznak, s ott a homlok és a fültájék sem sárgás árnyalatú.

Ennél a fajnál a nemzetség többi fajától eltérően az írisz sötétbarna, és sem a szemben, sem a szem körül nincs sárgás gyűrű. A csőr itt is csontszínű.

Az alfajai:

• cy. insularis: tres marias-szigeti, v. nyugat-mexikói kékszárnyú verébpapagáj, melynél a mell és a hímeknél a kék részek tollazata sötétebb, a fej pedig aranysárgás árnyalatú;
• cy. lutescens: kékszárnyú verébpapagáj (ezt az alfajt sem Grahl, sem Vasicek nem jelzi, valószínűleg Sirokinál valami tévedés folytán szerepel);
• cy. pallidus: sonorai kékszárnyú verébpapagáj.

2x2x2 m³-es volierben akár négy pár is költhet, de szerencsésebb a páronkénti elhelyezés nagyméretű (80x40 cm alapterületű és 70 cm magas) kalitban.

Az ideális odúméret: 12x12x25 cm, 4 cm-es bebúvónyílással.

Az odú alját 3-4 cm magasságban töltsük fel fűrészporral!

A tojó fészekaljanként 3-5 tojást rak, s azokat 3 hét alatt költi ki.

A fiatalok 30-33 napos korukban hagyják el az odút.

Évenként 2-3 fészekaljra számíthatunk, de tudnunk kell, hogy a kékszárnyú verébpapagáj melegigényes.

Étrendje normál papagájétrend, természetesen csíráztatott magvakkal, sok zölddel. És főként a fiókák felneveléséhez sok tojásos lágyeleséget igényel.

Vasicek megemlíti, hogy ő maga hallott egy 9 hónapos kékszárnyúxzöldszárnyú verébpapagáj hibridet, amely ragyogóan beszélt németül: "Bist du denn da?" - kérdezte, s választ nem várva folytatta: "Moritz ist der allerbeste, der gute liebe Moritz, der süsse Junge, Ich bin ein kleiner Papagei, ei, ei.."

 

kékszárnyú vörösfarkú papagáj: →kéknyakú kékhomlokú papagáj (Pyrrhura picta - Blaunackensittich).

 

kékszemgyűrűs kárókatona: →császárkormorán (Phalacrocorax atriceps - Imperial Shag).

 

kékszemöldökű amazon: →kékszakállas amazon (Amazona festiva - Blaubart-, v. Blaukinn-Amazone).

 

kékszemű földi galamb (Columbina cyanopis - Blue-eyed Ground-Dove): a verébnél alig nagyobb (15,5 cm) gerlécske kék írisszel, szürke szemgyűrűvel. A tollazat barnás, vörös torokkal. A köpeny halványabb barna, pöttyszerű kék foltokkal díszítve.

A csőr szürkés alapon fekete. A láb rózsaszínű.

A tojó színei kevésbé élénkek.

Brazília az otthona, de csak és kizárólag a D-Amerikai kontinens függőleges és vízszintes tengelyének metszéspontjában (Estação Ecológica Serra das Araras). Ez az erdős füves terület 30 ezer hektáros, s 150-300 méternél magasabbra egyik pontja sem emelkedik ki. Kritikusan veszélyeztetett faj az IUCN Vörös Listáján.

 

kék szúnyogkapó (Polioptila caerulea - Brotogeris cyanoptera): az USA déli része és Guatemala között előforduló, alig 12 cm nagyságú madárka, a poszátafélék (másutt szúnyogkapófélék) családjában, az újvilági poszáták alcsaládját alkotja a nemzetségének nyolc és egy rokon nemzetség 4 fajával.

Rendkívül kecses madárka.

A hosszú fekete csőr kékesszürke, s szinte törés nélkül csatlakozik az ék alakú fejhez.

Az arci rész világosabb, a felső kávától az szem fölé egy keskeny kis fekete csík fut.

A keskeny szemgyűrű fehér.

A szárny barnával árnyalat. A farok feketésbarna, egyébként az egész tollazat kékesszürke.

A tojó fejéről hiányzik a fekete csík. A torka színe és a test alul alig tér el a testet felül jellemző tollszíntől.

Nyílt bozótosokban, fákon fáradhatatlanul kutat apró rovarok után.

A fehérrel szegélyezett hosszú farkát gyakran felmereszti. Ágakon fészkel.

Az északon költők a tél elől Mexikóba és Kuba felé húzódnak.

Kolduló fióka és az apja  http://ibc.hbw.com/ibc/phtml/votacio.phtml?idVideo=13687&Polioptila_caerulea

 

kékszürke noddi: →kékesszürke noddi (Procelsterna caerulea).

 

kék tangara (Thraupis episcopus /másutt virens/): Mexikó déli, trópikus tájaitól délre, egészen Peruig és Brazíliáig a 15-17 cm nagyságú, leggyakoribb énekesmadár a tangarafélék családjában.

Fotó: Gaby Schulemann-Maier - http://www.fotoreiseberichte.de -

és Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

A tollazat a kék klb. árnyalatait mutatja. A fejen már-már fehéres, a farcsíkon sokkal sötétebb, de még ott is világos árnyalatú.

A szárnyhajlat ultramarinkék, de a klf. alfajoknál lehet sötétebb, v. gyakrabban világosabb is.

A test alul fehéres.

A tojó színei kevésbé fénylőek és inkább zöldes árnyalatú.

Leginkább párban mutatkozik, főként a ritkás erdőségekben, v. az erdőszegélyeken. Nem idegenkedik az embertől sem, előfordul, hogy kertben, parkban találunk a fészkére.

Elsősorban bogyókkal és gyümölcsökkel táplálkozik, de sok rovart is fogyaszt. Sőt, amikor a korallfák kivirágzanak, akkor a nektárt lakmározó kolibrik és csirögék mellett fel-felbukkan egy-egy kék tangarapár is ott, hogy megízlelgesse az édes virágokat.

A hím ragaszkodik a párjához, együtt építenek fészket, s jóllehet csak a tojó kotlik meg, a hím hűségesen őrködik, majd ő is részt vesz a kicsik táplálásában.

Évente rendszerint 2 fészekaljat nevelnek, de nincs évszakhoz kötve a szaporodás.

 

kéktarkójú edelpapagáj (Tanygnathus lucionensis - Blauscheitel-Edelpapagei - Blue-naped Parrot): a nagycsőrű papagájok viszonylag kis (31 cm) képviselője a Fülöp-szigeteki Luzonon és Mindoron.

Az erőteljes csőr élénk piros. A homlok és a fejtető fűzöld. A tarkó a nevéhez híven égszínkék. A test egész tollazata aranyos zöld, élénk zöld szárnyakkal és farokkal.

A tojó a hímre hasonlít, de a csőre kevésbé intenzív piros.

 

Az alfajai:

• l. hybridus: polillo-szigeti kéktarkójú edel,
• l. talautensis: kéktarkójú kékes edelpapagáj;
• r. roratus: kékszárnyú edelpapagáj (Ceram-Edelpapagei).

A polillo-szigeti alfajon a kék szín szürkés árnyalatú. A talautensis tarkója nem, de a feje kékes árnyalatú.

A természetes élőhelyén gyümölcsökkel, rovarlárvákkal, kisebb mértékben magvakkal táplálkozik. A diót különösen kedveli.

Fogságban mindezt ki kell egészíteni csíráztatott magvakkal, mindenekelőtt félérett kukoricával és zöldeleséggel. Természetesen gyümölcsöket is igényel.

Európában először a svájci Hohl 100x60x50 cm-es kalitban ért el szaporítási sikert (odúméret 24x25 cm alapon 55 cm magasság, röpnyílás 8 cm). A pár kis ágacskákkal, falevelekkel és a saját tollaival ágyazott be a fészekodúba. A tenyésztőt két tojással a beszoktatást követő 2. évben örvendeztették meg.

A kicsik a 26-28. napon keltek, de 8 hetes korukban sajnos elpusztultak. Azóta már a hazai Paraszt Lászlótól is tudjuk, hogy a kicsik melegigényesek, s kirepülésük a 60. napon várható.

http://www.orientalbirdimages.org/birdimages.php?action=birdspecies&Bird_ID=529&Bird_image_ID=13362&PHPSESSID=5c556f94d1

 

kéktarkójú egérmadár (Urocolius /Colius/ macrourus - Blue-naped Mousebird): Afrika északi trópusain él ez a 34 cm nagyságú vöröses szürke madár az egérmadárfélék családjából. Főként etiópiai, szenegáli és gaboni élőhelyeken, a trópusi Afrika száraz, tüskés bozótosaiban.

Ennek megfelelően kialakultak alfajai:

 Urocolius  macrourus  macrourus

    - m. abyssinicus: etióp egérmadár,

    - m. griseogularis: szürkefoltos

      egérmadár,

    - m. leaneni: csökött egérmadár,

    - m. massaicus: maszáj egérmadár

    - macrourus pulcher.

A legsűrűbb bozótokat kedveli, ahová hozzá hasonló méretű élőlény csak nehezen tud behatolni. Ő viszont mint a villám képes eltűni ott.

Sokszor fejjel lefelé fordulva kerüli az ágakat.

Az éjszakát egymás mellett fürtökben lógva több madár együtt tölti. Vagyis társaságkedvelők, olykor fészkelés céljából is kisebb kolóniákat alakítanak ki.

Közösen pihennek, amikor is egymást barátságosan tisztogatják.

2000 méter magasságban is megfigyelték.

A nimfánál nagyobb hosszméret ne tévesszen meg senkit! A hegyes farok, pontosabban a két középső kormánytoll kétszer olyan hosszú, mint a test.

A piros csőr hegye és az alsó káva fekete. A kantár és a szemgyűrű szintén piros.

Az egész tollazatban uralkodik a kékesszürke.

A hát, a váll és a szárny hamuszürke. Az evezők és a farktollak töve fahéjvörös. Utóbbiak csúcsi része barnás.

A nyak hátulsó éle ragyogó kék, az áll és a torok halvány szürke vagy fakó fehér, attól függően, hogy mely alfaj példánya van előttünk.

A hasi rész szintén világosabb. A lekerekített szárny kékes árnyalatú.

A tarkótájékon néhány meghosszabbodott tollacska mulatságos bóbitát alkot - ez a nimfa bóbitájára emlékeztet.

Az ivari kétalakúság nem fejlődött ki.

A hosszú, pirosas láb kiválóan alkalmas a sűrűségekben való közlekedésre. Ennek érdekében mind a 4 ujjuk előre mutat, de a külső vetélő, vagyis hátra is fordítható.

Olykor egészen furcsa testtartással kapaszkodnak két ág között, s szemmel láthatóan elemük a kúszás mászás.

Viszont kelletlenül repülnek.

Zöld növényi részeket, gyümölcsöket, magvakat és nektárt fogyasztanak.

A fészek kúp alakú és gyökér-, ill., faháncsdarabkákból, továbbá erős szálú füvekből van kirakva. Gyapjas anyagokkal bélelik.

Mint említettük, gyakran egymás mellett kis telepben fészkelnek.

A hím és a tojó felváltva üli meg az 5-12 tojást, melyekből a kicsik 12-14 nap alatt kelnek ki.

18-20 napos korukban repülnek ki.

Rendkívül jámborak, jószerivel kézzel el lehet őket fogni.

Brehm vizsgálatai szerint gyümölcsöket, zöld növényi hajtásokat és lágy magvakat fogyaszt. Ennek megfelelően a táplálása lágyeleséggel és sok gyümölccsel - banán, datolya, kaktuszfüge, citrom, gránátalma, szőlő - lehetséges.

A kecskeméti Antalfalvi János hullott gyümölcs- és sárgarépapéppel, valamint macskatáp+főtt tojás+rovarpor keverékével takarmányozza madarait.

Dél-Afrikában a kártevése miatt üldözik, s a húsáért is vadásszák.

Fotó: Antalfalvi János - http://www.antalfalvi.hu/ 

 

kéktarkójú nektármadár (Hypogramma hypogrammicum - Blue-naped Sunbird): faj a nektármadárfélék családjának egyik monotipikus nemzetségében.

 

 

kéktarkójú tangara (Chlorphonia cyanea - Blue-naped Chlorophonia): a tangarafélék családjának 11 cm nagyságú faja. Dél-Amerika északi és középső részén egymástól elkülönülő több, kisebb-nagyobb areában fordul elő.

Párokban, v. kisebb csapatokban kutat rovarok után, de fogyaszt bogyókat, s tulajdonképpen a fagyöngy termése adja a táplálékának a zömét.

Kúp alakú, erőteljes csőre kékes árnyalatú sötétszürke. A láb ugyanilyen.

A fej és a nyak fűzöld.

A sötét szemet gyönyörű világoskék gyűrű övezi. A hát és a váll, ill. a testoldal alja ugyanilyen, de a vállon a kék zölddel tarkított.

A szárny fekete alapon zölddel mintázott. A test alul gyönyörű sárga.

A tojó háta és farka szürkés zöld. A fején a tollazat világosabb, mint a hímnél.

Partoldalba, sziklapárkányok hasadékaiba fészkel.

Kupola alakú alkalmasságot emel mohából. A bebúvó nyílás mindig oldalt található.

 

kéktorkú ara, v. caninde (Ara glaucogularis tévesen A. caninde/ - Kaninde-Arara - Wagler's Macaw) ez az átlagosan 85 cm nagyságú, leginkább az araraunára hasonlító →arapapagájok valahol a Bolívia, Chile, Argentina és Paraguay közös határvidékein otthonos, az embertől távoli őserdőkben. Ez magyarázza, hogy csak 1832-ben fedezték fel. Nagyon kicsi az eredeti élőhelye, s azt csak néhány madárbefogó ismeri. A titkot természetesen féltékenyen őrzik. A populáció nagyságára vonatkozóan csak becsült adat van: az állományt 1981-ben 500 madárra becsülték, s még abban az évben hatvan jelent meg közülük a madárpiacon.

Tehát egyetlen évben a populáció több, mint 10%-át kirabolták a természetből. Hogy ma mi a helyzet? Ez fogós kérdés. Lehet, hogy a mohóság ennek a fajnak is pontot tesz a végére?

A caninde-arát jóideig a →kék-sárga ara (Ara ararauna) alfajának tartották, s vannak rendszerezők, akik ma is kötik az ebet a karóhoz, miközben tért nyert a vélemény: a kéktorkú ara önálló faj az arapapagájok nemzetségében. Ezt látszik igazolni, hogy a két faj között szembeötlő különbségek vannak.

A caninde-ara fején nincs sem zöld, sem fekete szín; a tollatlan (vagyis csupán apró /itt sötétzöld!/ tollacskákkal díszített arci rész kisebb, a szem és a csőr közötti háromszögre korlátozódik.

A csupasz arci rész rózsaszínes árnyalatú, nem fekete félkörívű "szakállt" visel, hanem egymással csak az alsó csőrkáva tövében érintkező kék bajuszt, a test alsó részén a sárga és a fejen valamint a szárnyon, ill. a testen felül a kék világosabb, mint az ararauna hasonló színei.

A csőre szürkéskék szemben a sárgamellű kék ara fekete káváival. Az ivari kétalakúságnak – mint a nemzetség többi fajánál, itt - nincs jele.

http://www.worldparrottrust.org/wpt12/wpt12images/bluethroatwpt12.jpg

 

kéktorkú aranyfarkú kolibri (Hylocharis eliciae - Blue-Throated Goldentail): Mexikótól dél felé a mélyföldi nedves erdőkben eléggé gyakori az a gyönyörűséges kis csoda - fémfényű tollazatával fekete hegyű, hosszú vékony, a virágok nektárjához hozzáférést biztosító csőrével.

Sajnos ő sem marad fenn az utókornak, ha nem teszünk erőfeszítéseket, mert fogyatkozik az állomány, annak ellenére is, hogy 2004-ben felkerült az IUCN Vörös Listájára.                Fotó: Jane Carlson

 

kéktorkú arasszári (Aulacorhynchus caeruleogularis, v. coeruleicinctis - Blue-banded Toucanet - Blue-banded Toucanet): Costa Rica és Panama párás, mohás erdőiben otthonos tukánféle a zöld arasszárik nemzetségében.

Költésbiológiájuk felderítésében Alexander Skutch érdemei elévülhetetlenek, aki leírja, hogy e faj többnyire kis harkályok által elhagyott odvakban költ. Előfordul, hogy az építőt kilakoltatja. Természetesen a bejárati nyílást ki kell tágítania.

A kelési idő 16 nap, de nem üli a tojásokat egyvégtében. A nyughatatlan hím gyakran kikergeti az odúból a párját.

Skutch szerint a kicsik nagyon hasonlítanak a sárgafejű bajszika fiókáira, s különös, hogy a már kikelt fiókák nappal is igénylik a szülők melengetését. Kisebb, majd fokozatosan egyre nagyobb gyümölcsöket, rovarokat, sőt, énekesek fiókáit is kapnak eleségként.

A szülők nagy tisztaságot tartanak fenn a fészekben és nagyon gondos szülők, mégis a kicsik csak rendkívül lassan fejlődnek.

5 hetes korukra tollasodnak ki, s még további egy hét kell ahhoz, hogy erőt vegyenek magukon: elhagyják az odú biztonságos melegét.

Ezt követően gyorsan önállóvá válnak, a szülők pedig hamarosan újabb költésbe kezdenek.

 

kéktorkú csörgőmadár (Eurystomus gularis - Blue-throated Roller): Afrika középső részén előforduló szalakóta a széles szájúak csoportjában.

Rozsdabarna tollazat jellemzi, de a szárny kékesfekete, a farok fekete. Utóbbi szegélye világoskék.

 

kéktorkú guán: →trinidadi guán, v. fehérfejű guán (Pipile /Aburria/ pipile - Blue-throated Piping Guan).

 

 

kéktorkú kékmadár (Sialia mexicana - Blaukehthüttersänger - Western Bluebird): mintegy 15 cm nagyságú rigóféle Észak-Amerika déli részén.

Mindenben megegyezik a hegyi kékmadárral, de itt a torok is kék.

http://www.abirdshome.com

 

kéktorkú kormorán (Phalacrocorax): a Csendes-óceán északi részén előforduló, Kalifornia partjai mentén fészkelő kárókatonaféle kékes csillogású fekete tollazattal, amelyet a szárnyon és a fejoldalon szőrszerű tollacskák díszítenek.

A szárnyfedők világosabbak, de mélyfeketével szegettek, ami szintén kellemes hatást kelt. A fekete csőr kampós hegye fehéres.

A szem kék, ugyanígy az áll is.

Az alsó káva tövétől e kékes területet körben egy világosbarna árnyalatos szalag szegélyezi.

 

kéktorkú motmot (Aspatha gularis - Blue-throated Motmot): 30 cm nagyságú olajzöld madár a motmotfélék családjában. Mexikótól Hondurasig, főként a hűvösebb, hegyi erdőségekben fordul elő.

A test alul sárgászöld. A torok világoskék. A párok egymást felváltva a nyári esős évszakban kezdik el kiásni a hosszú földi alagutat. Az éjszakákat a következő tavaszig ennek a végén töltik.

A tojó áprilisban rak 3 tojást, s a kotlásba a hím is besegít.

A kicsik a 21. napon kelnek, vakon és csupaszon, de 1 hét múlva már erősen pihések. A szürke pihéket gyorsan váltják fel a zöld fiatalkori tollak.

A szülők hernyókkal, klf. rovarokkal táplálják őket.

A kicsik 4 hetes korukban bújnak elő.

Ekkor megszűnik a helyszűke, s a költő pár újra a fészekjáratban éjszakázik, amely a következő költésig alvóbarlangként szolgál.

A kicsik hamarosan párba állnak és saját alvójáratot ásnak, amely később majd a tojásaiknak is helyet fog adni.

 

 

kéktorkú nimfakolibri (Lampornis clemenciae - Blue-throated Hummingbird): a nimfakolibrik egyik legpompásabb faja. 

 

 

kéktorkú tragopán, v. Temminck bóbitás fácánja (Tragopan temminckii - Temminck-Tragopan): a →tragopánok Dél-Kínában és Észak-Vietnámban előforduló faja, s mint ilyen, nevezhető rövidfarkú fácánnak is. A hegyvidékeket kedveli, s ott a 900-2700 m magas régiókban fordul elő. Sőt, megfigyelték már a Himalája 4600 méteres magasulatain is. A csőr barnás fekete, de a hegye sárga.

A homlok és a fejtető fekete, de a fejtetőn meghosszabbodott piros tollak díszítik.

A feketével szegélyezett, csupasz arcfolt és a kék torokpajzsa is ámulatba ejti a szemlélőt.

A szarvacskája, vagyis a szem mögött, két oldalt kialakuló különös, lebeny szintén kék.

A fej feketéje alatt a nyaki tollazat bordópiros. Ez alapszínnek lefelé tovább is jellemző, de a test alul és felül világosszürke cseppfoltokkal díszített.

Felül a kékesszürke gyöngyök feketével keretezettek.

A szárny és a hát fehér csillagokkal ékesített sötétvörös.

A tollak hegye szürkésfehér, de egy kis fekete rajzolat is ékesíti.

A nászruhás hím valóságos csoda! Különösen, amikor felfúja a toroklebenyét.

Az írisz barna, a láb matt rózsaszínű.

A kakas nagysága 640 mm, ebből a farok 185-230 mm. A szárny 225-265 mm.

A tojó tollazata feketével spriccelt és világos izabell V-rajzolatos vöröses- ill. szürkésbarna. A csőre szaruszínű.

Az emberrel szemben bizalmas.

Alapvetően rügyekkel, magvakkal táplálkozik, de fogyaszt rovarokat is.

Bokorra, gallyakból épít fészket.

Először a londoni állatkertben mutatták be, 1864-ben. A szakirodalom említ egy kakast, amely fogságban 14 évig élt.

Fotó: Horst Bielfeld - http://www.horst-bielfeld.de/

 

kéktorkú zöld denevérpapagáj, v. lóri (Loriculus vernalis - Frühlingspapageichen, v. Blaukehliges Papageichen - Vernal Hanging Parrot): a denevérpapagájok nemzetségébe tartozó, 13,5 cm nagyságú madár Dél- és Kelet-India széles tengerparti sávjában, továbbá az indokínai félszigeten.

A csőr szokatlanul vékony és az orrviasszal együtt piros. Az egész tollazat zöld, a fejen némi sárgás árnyalattal, bordó farkfedőkkel. A szárny és a farok zöldje sötétebb. A láb rózsaszínű. A szemgyűrű barnás fekete.

A tojók csőre kevésbé piros. A fiatalok tollazatában több a sárga, a csőrük sárgás.

(Grahl említ alfajt is:

L., v. philecticus.)

Tartásuknál figyelembe kell venni a melegigényt. 20-25 fok híján a költés tönkre fog menni.

Egyébként dániai tapasztalatok alapján a 3-4 fehér tojást a tojó 23 nap alatt kelti ki. Az odúméret: 22x12 cm, 5 cm-es röpnyílással.

Költő pár elhelyezésére a 100x50x50 cm-es kalit megfelelő.

Táplálása sok zöldeleséggel, gyümölcsökkel (füge, alma, paradicsom stb.) és vitaminkombinációkkal dúsított kásákkal (reszelt sárgarépa), turmixokkal oldható meg.

Érdekes dolog a kéktorkú zöld denevérpapagájjal, bár ez eléggé valószerűtlennek látszik, genetikailag – mint azt a III. papagájkonferencián a témában elhangzottak szerint megtudhattuk -, eléggé meghökkentő módon a rózsakakaduval mutat rokonságot.
Fotó: Iggino - http://s4.photobucket.com/albums/y107/Iggino/

 

kék tukán: →laposcsőrű kék tukán (Andigena laminirostris).

 

kék tükrösfarkú (Cinclidium leucurum - White-tailed Blue Robin): a rigófélék családjának 17 cm nagyságú faja a Himalája déli lejtőin, a hegyi patakok mentén.

A tűszerű hegyben végződő csőr feketés.

A homlok ragyogó kék, s e szín a szem fölött egy kis szemöldököt is képez.

Másutt az egész tollazat barnás fekete. A szárnyfedőkön kékes árnyalattal.

A nagy tollak valamelyest világosabbak. A farkon két fehér foltocska képez sajátos tükröt, amely hirtelen felvillantása elriasztja a támadót. Él is evvel a "fegyverrel" a kék tükrösfarkú: izgalmi állapotában sűrűn nyitogatja a széles farkát.

A tojó homlokáról hiányzik a kék. Az egész tollazat valamelyest világosabb. A torok és a nyak elől inkább fahéjszínű.

Rovarokkal táplálkozik. Télen ráfanyalodik a bogyókra is.

Csésze, v. gömb alakú fészkét a földön rejti el. Gyökerekből és levelekből építkezik.

 

kékvállú lóri (Glossopsitta porphyrocephala - Blauscheitellori - Purple-crowned Lorikeet): 15,5-16,4 cm nagyságú papagáj a moschuslórik nemzetségében. Forshaw mérései szerint a tojók valamelyest nagyobbak.

Areája Délnyugat-Ausztráliától Délkelet-Ausztráliáig terjed, s előfordul Tasmánián is.

Az egész tollazatban a narancssárga dominál. A fej aranyos zöld. A torok és a testoldal halvány kék. Piros és bronzos barna díszítés teszi elegánssá.

A fiókszárny világoskék.

A csőr fekete, a szem barna. A láb szürke.

A tojó a hímhez hasonló.

http://www.aviceda.org/abid/birddetail.php?imgid=615

 

kék vanga (Leptopterus madagascarinus - Blue Vanga): 16 cm nagyságú ultramarinkék vangagébicsféle, természetesen Madagaszkáron.

A csőr töve, az evezők és a kormánytollak feketék.

A test alul fehér.

Légykapó módjára habzsolja az apróbb repülő rovarokat, de előfordul, hogy fejjel lefelé kutatja az ághegyeket hernyók után.

Többnyire vegyes madarakból álló csapatokban mutatkozik.

http://homepage2.nifty.com/wwgkanda/MAD/photomad/PERINET/MD103B2S.jpg

 

kékvangák: a vangagébicseken szép kék színek mutatkoznak, ezért szokták a családot e névvel is illetni.

 

kékvarjú: →amerikai kékvarjú (Cyanocorax chrysops).

 

kékvarjú(2) (nép.): a →szalakóta (Coracias garrulus).

 

kék vércse (Falco vespertinus - Rotfussfalke - Western Red-footed Falcon) más néven hamvas vércse, pala vércse, szürke vércse, vöröslábú vércse, papagájvércse: április 26-a tájt érkezik hozzánk ez az apró, 29-33 cm nagyságú (130-200 g súlyú) →sólyomféle. Fotó: Jeff Blincow -

http://www.northamptonshirewildlife.co.uk/ngallery.htm 

és Daniel Bastaja - http://www.birdingfaqs.com/

Tipikus síkvidéki fajként az Alföldön viszonylag gyakori  (Tiszántúl), a Dunántúlon (Mezőföld és Mosoni-síkság) szigetekben költ. A hazai állomány 2000-2200 pár.

Az élőhelyek zsugorodása, az elektromos vezetékekből adódó balesetek és a varjak ún. fészkeléssel való gyérítése sok kárt okoz a kék vércse-állományban is. Tudniillik a kék vércse nem épít fészket, hanem a varjaktól foglal magának.

A helyzeten fészekkosarak kihelyezésével is lehet, mi több kell segíteni. Az 1950-es években mintegy 4 000 példány élt hazánkba, s tegyük hozzá, Magyarország a faj legnyugatibb fészkelőhelye. Az állomány a szarvasmarha-legelők felszámolásával párhuzamosan csökkent, pedig ezek a kedves kis ragadozók megérdemlik a velük való törődést. Nagy Jenő az Európa ragadozó madarai c. munkájában nem véletlenül nevezi a kék vércsét bogarász sólyomnak, hiszen csaknem kizárólag rovarokkal táplálkozik.

Megoldást a műfészkes kékvércse-telep létesítése jelenthet. Erre jó példával szolgáltak a vásárhelyi pusztákon, ahol a kihelyezett fészkelő alkalmatosságokban az ezredfordulóra mintegy 30-50 pár költ vörös vércsékkel és szalakótákkal együtt. A magyar-román programot az EU is támogatja, s a 2006-2010-es évekre 200 millió forintot biztosított.

A kék vércséket a családhoz való tartozásnak megfelelően hosszú szárny jellemzi. Összecsukva csaknem a farok végéig ér, pedig a szürke alapon barna keresztsávos farka sem rövid. Nevét a hímek kékesszürke tollazatáról kapta. A tojó világosabb, a fejtetőn és a hasán sárgás rozsdaszínű. Utóbbi területen nincs mintázat, és elkülönül a hímektől azáltal is, hogy a háta harántszalagos szürke. A hímek lába piros. A hát színe ugyanilyen. A csőr, a láb és a szemgyűrű narancsvörös.

Érdekes, hogy a csapatokban rendszerint több a hím, mint a tojó.

Általánosságban tojók tollazata is sötét palaszürke, de rajzolatos. Viszont a hímeknél a gatya és az alsó farkfedők gesztenyevörösek.

A tojókon a fejtető rozsdavörös. A mell és a has sárgásvörös, néhány sötétebb folttal díszítve. Különösen szembeötlő az arci rész kivilágosodása, így a laikus nem is gondolná, hogy hím és tojó egy faj két klb. ivarú egyede.

A fiatalok barnásak, csaknem olyanok, mint a kabasólyom. De itt a homlok világos, a has ritkán hosszanti sávozott.

A kék vércse röpte könnyed, de nagy sebességre képes – zuhanórepüléssel a földön zsákmányol. Gyakran látni, hogy a testét függőlegesen tartva egy helyben lebeg, függöget.

Rendszerint rovarokkal táplálkozik, de ha módja van – főként mezőgazdaságilag művelt területen -, elfog egereket, gyíkokat, békát is.

Mint említettük, múlt század derekán hazánk büszkélkedhetett a világ legnagyobb költőállományával, de sajnos azóta a hazai populáció erősen megcsappant. 2009-ben amikor az év madara címet a kék vércsének ítélték (a vetési varjúval együtt), már csak mindössze 700 költőpárról volt megbízható adatunk.

A sajnálatos jelenség magyarázata egyben azt is jelzi, hogy e faj léte szorosan összefügg a vetési varjú helyzetével. Tudniillik a kék vércse (noha vannak ún. →szoliter költők is) legszívesebben – miután a kis varjak kirepültek - a vetési varjak fészkelő-alkalmatosságait használja költésre. Amikor kíméletlen üldözésnek lett kitéve a vetési varjú, azonnal megcsappant a kék vércse állomány is.

A fentiek magyarázzák azt is, hogy viszonylag későn (V-VI. hó) fog költésbe, s 3-4 téglavörös pettyel díszített tojásán mintegy 4 hétig kotlik. Kirepülés további 4 hét után várható.

A novembertől februárig tartó időszakot a kék vércsék Afrika szavannáin töltik. Hazánkban gyűrűzött példányokról Olaszországból, Máltáról, Görögországból és Dél-Afrikából jönnek visszajelzések. Különös, hogy szeptember-október folyamán a vonulás megkezdése előtt olykor ezres csapatok gyűlnek össze, s a madarak együtt éjszakáznak.

Védett, az eszmei értéke 500 000 forint – az IUCN Vörös Könyvében sérülékeny megjelöléssel szerepel.

 

kék-vörös lóri, v. gyémántlóri (Eos histrio - Diademlori - Red and Blue Lory): 30-31 cm nagyságú papagáj a vörös lórik nemzetségében, a Sangir-, a Talaud- és a Sinau-szigeten. Nevezik koronás lórinak is.

Fotó: Iggino - http://s4.photobucket.com/albums/y107/Iggino/

A csőr erősen meghosszabbodott felső kávával sárga, az orrviasz és a szemgyűrű szürkéskék.

A homlok, a tarkó, az áll, a torok, a szárny és a has vm. a farok piros.

A szemcsík és a kék szem között a fejtető fehérrel csíkozott kék. Ugyanilyen a tarkó.

A mell a fehér csíkok nélküli kék, viszont erősen fénylő.

Kék a comb, s van kék díszítés a szárnyon, ill. a farkon is. A kék foltok mellett mind a farkon, mind a szárnyon találunk feketéket is. A hason apróbbakat, de szintén.

A hímek a tojóknál határozottan nagyobbak.

 

 

Két alfaja ismeretes:

Eos

• h. chelengeri: nemsai kék-vörös lóri (Nemsa Diademlori),
• h. talautensis: talaudi kék-vörös lóri (Talaud Diademlori).

Az utóbbi szárnyán kevesebb a fekete folt. A nemsai kék-vörös lóri kisebb a törzsalaknál, és a kék színei halványabbak. Az indonéz Nemsa-szigeten fordul elő, lényegesen kisebb, mint a törzsalak, csupán 25 cm nagyságú.

A törzsalakot már 1871-ben bemutatták a londoni állatkertben. A 60-as évektől több ízben sikerült San Diegóban szaporítani, sőt, keresztezték a vörös lórival.

 

kelebek galamb: a házigalamb keringő csoportjába sorolt lábtollas fajtája, melyet Törökországban hoztak létre.

 

kelecsény (nép.): a →kerecsensólyom (Falco cherrug).

 

kelempászmadár: a mókus népi elnevezése.

 

kelepelés: a gólyafélék csupán rekedtes sziszegésre képesek, viszont a hátrahajtott fejjel sűrűn összeütögetett csőrük jellegzetes, pattogó hangokat kelt, amit kelepelésnek nevezzünk.

 

kelepelő guvat (Rallus longirostris - Clapper Rail): a guvatfélék 40 cm nagyságú amerikai faja, amely nevét a hívóhangjáról kapta.

Az USA déli részén, továbbá a nyugat-indiai-szigeteken, Közép- és Dél-Amerika keleti partvidékein fordul elő.

A hosszú, csipeszszerű cső felső kávája kávébarna, az alsó piros.

A tollazata halvány szürkésbarna. A háton és a szárnyon hosszanti sötétbarnával csíkozott, a test alul fehérrel hullámozott.

A mell rozsdabarna, egészen apró fehér pettyekkel.

A láb sötétbarna.

Csigákkal, tengeri gerinctelenekkel táplálkozik.

http://www.dbc.uci.edu/~pjbryant/biodiv/birds/gruiformes/220117.jpg

 

kelepelő pacsirta (Mirafra rufocinnamomea - Flappet Lark): a pacsitafélék családjának a Szaharától délre előforduló, veréb nagyságú faja.

Érdekessége, hogy amint emelkedik, akkor az egymással összeütköző evezői kelepelésszerű hangokat adnak.

 

kelés: a madárembrió fejlődésének utolsó, egyben legkritikusabb szakasza. A folyamat, amely természetes körülmények között a kotlást lezárja, s melynek végén a tojásból előbújik a kismadár.

A kelés előtti 1-2 napon a magzat már teljesen

feléli a fehérjét;

kitölti a tojás belső üregét;

az amnionfolyadék felszívódott;

az embrió mozgásai izommozgásokból adódnak;

hasi részen függ a szikzacskó, s fokozatosan húzódik a hasüregbe.

Maga a kelés egy hirtelen, lökésszerű izommozgással veszi a kezdetét - házityúknál a 19. napon -, s a következőképpen zajlik le:

a./ a tojás könnyű, de nagy szilárdságú héja még ép, de a már teljesen kifejlődött embrió a kelési idő végét érezve megfordul a tojásban (ez az a bizonyos lökésszerű izommozgás), így a feje búbja a tojás tompábbik végéhez kerül;

b./ a fióka hirtelen fejrándítással felszakítja a tojás légkamrájának a hártyáját (chorioallantois-hártya), ami ekkor egy pattogásszerű hangot ad (a fotón – Annette Cutts felvétele – vízityúk csibéi);

c./ a beáramló levegőből a magzat lélegzethez jut, a tüdeje megtelik levegővel, s ettől kezdve lélegzik, hangadásra képes.

Rövid ideig működik a chorioallantois-hártya is, de a vértartalma fokozatosan átáramlik a központi keringési rendszerbe és rövidesen beszárad, amikor már csak tüdőlégzés lehetséges;

d./ a fióka hangját hallatja. Ez jelzés az anyának, hogy készüljön fel a kis jövevény érkezésére, s jelzés a többi tojásban levő fiókáknak.

Utóbbi jelzésnek - a →kelés szinkronizálása - főként a fészekhagyó fiókák esetében van jelentősége, ugyanis a fészekhagyóknak nagyjából néhány órán belül kell kelniük.

A légkamra levegőkészlete 5-6 órányira elegendő. Ebben az időintervallumban tehát legalább egy helyen meg kell roppannia a héjnak;

e./ a fióka ide-oda mozog a tojásban, s többszöri próbálkozással megroppantja a tojás héját. Ezt nevezzük külső pattogzásnak.

A héj feltörése rendkívül fáradtságos feladat. Ha sikerült, akkor az embrió néhány órát pihen, mintegy erőt gyűjt.

Ezt követően a munkálkodása eredményeként, rendszerint a tojás felső harmadából, az óra járásával ellenkező irányban, körös körben válnak le apró darabkák a héjról.

A héjrepesztés házityúk csibéinél 10-20 óra, galamboknál - dr. Horn Péter szerint - megközelítően 24 óra.

A művelethez a fióka segítségére van két sajátos evolúciós szerzemény.

A tojásban levő fióka csőrének hegyén ún. csőrköröm, v. tojásfog található, amely rendeltetése éppen a tojás héjának feltörésében mutatkozik. (Amint a küldetését betöltötte, röviddel a kelés után ez a képződmény eltűnik, lepotyog a csőrről.)

A másik a nyak egy sajátos izma, amelynek a szerepe, hogy energiát szolgáltasson a tojásfog "csapásaihoz";

f./ a héj feltörése viszonylag hosszadalmas folyamat, 1/4-1/2 óráig tart, mert a fióka egy-egy roppantás után új erőt gyűjteni pihenőt tart, sőt, fokozatosan körbe kell fordulnia;

g./ a fióka "kalapálásának" zaja izgalommal tölti el a tojót, és a fészekhagyóknál serény munkára serkenti a fészektestvéreket is. Miután körbereped a héj, és felszakadt a tojás burka is, az események felgyorsulnak;

h./ a fióka beakasztja a lábát a törési vonal peremébe, s néhány próbálkozás eredményeként el-, lelöki magáról a tojáshéj alsó kétharmadát. A felső rész szinte magától leesik a fejéről. "Megszületett".

Galambnál a következő mintegy 2 óra során az anyja melege alatt megszárad, a lágy pihéi felborzolódnak, hogy be tudják tölteni a hőszigetelő szerepüket.

A házityúk csibe cc. 5 órán belül szárad fel és válik mozgékonnyá.

Valamennyi madárnál hasonlóképpen zajlik a kelés.

A különbség csak annyi, hogy a fészeklakók nem sürgetik egymást, egymástól függetlenül bújnak ki a tojásból, ill. néhány gázlómadár és földön fészkelő szabálytalanul repeszti fel a tojást, esetleg nem fejjel előre, hanem a lábával bújik elő.

Érdemes azt is megemlíteni, a madaraknál nem jellemző, hogy a fiókáknak a tojó segítené a tojásból való kibúvását. A már kikelt fészeklakó fiókák a még ép tojásokat vánkosként használják. Ezért nem is célszerű elvenni minden ki nem kelt tojást a fészekből.

A fészeklakók szülői a kikelt tojások héját messzire elviszik a fészektől, v. elfogyasztják.

A frissen kelt fióka általában pelyhes és nedves. A szülő melegétől hozzávetőleg 1-2 óra alatt szárad fel.

Figyelemreméltó Bourk 1951-ben publikált megfigyelése egy énekes papagáj költéséről:

szept. 29. megjelenik az 1. tojás a fészekben;

okt. 1.  a második is

okt. 2. a tojó megüli a tojásokat;

okt. 3. megjelenik a 3. tojás a fészekben;

okt. 4. a tojó üli a három tojást;

okt. 5. megjelenik a 4. tojás a fészekben;

okt. 6. a tojó üli mind a négy tojást;

okt. 7. megjelenik az 5. tojás a fészekben;

okt. 7-18. a tojó már öt tojás melenget;

okt. 19. reggel 7-kor kikel a 2. tojásból a kicsi;

okt. 20-án 17-kor kikel az 1. tojás;

okt. 22-én 12-kor kikel a 3. tojás;

okt. 24-én 10-kor kikel a 4. tojás;

okt. 25-én 17-kor kikel az 5. tojás;

nov. 19. kirepül az 1. fiatal;

nov. 20-án kirepül a 2. fiatal;

nov. 22-én kirepül a 3. fiatal;

nov. 23-án kirepül a 4. fiatal;

nov. 26-án kirepül az 5. fiatal.

(→költés; →keltetés, →császárpingvin)

http://www.youtube.com/watch?v=EwPP6Z-XAJU&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=bkblQKkxggw

http://www.youtube.com/watch?v=APw4YRGfIu8&feature=related papagáj

http://www.erdelyinimrod.ro/old/nim/03-6/c3.htm Feldegg-sólyom

 

kelésgyenge: megtörténik, hogy a fiókák nem a szabályos időben bújnak elő a tojásból, v. fel sem törik a héjat, csak kis nyílást vágnak rajta.

Ha elősegítjük őket, akkor szembetűnő a hasukon a sárga szikhólyag.

Az ilyen fiókák kelésgyengék és rendszerint 1-3 napos korukban elpusztulnak.

A jelenségnek számos oka lehet:

vastag a tojáshéj,

költési időben a tojások hűlés miatt károsodtak,

az embrió genetikailag terhelt,

az embrió fertőzött,

a tojásban nem volt meg a normális fejlődéséhez szükséges valamennyi tápanyag. (→elhullás)

 

kelésgyenge(2): a naposcsibe a bírálata során csupán két fajta minősítést kaphat: kiváló, v. kelésgyenge. Az utóbbiak a fajra (alfajra), v. fajtára (típusra) jellemző átlagsúlynál könnyebbek, a köldökgyűrűjük nyitott, a hasuk duzzadt és szemmel láthatóan gyengék.

Megfelelő tenyésztojások és a keltetési technológia pontos betartása mellett a kelésgyenge csibék aránya nem lehet több 1-3%-nál.

 

kelési eredmény: a keltetésre szánt tojások egy része valamilyen okból üres marad, egy részében az embrió fejlődése megakad, a fióka nem kel ki.

Ha ezeket a veszteségeket levonjuk az egész keltetett tojásszámból, akkor megkapjuk a kelési eredményt, amely abszolút számban alig mond valamit, ezért az egész százalékában szokták kifejezni.

A legjobb, a 100 százalékos kelési eredmény a házigalamboknál és a baromfiféléknél sajnos eléggé ritka. Mindig kell veszteséggel számolnunk.

Platt és Dare a vizsgált 11 537 galambtojásnál úgy találta, hogy galamboknál általában 74,3% a kelési eredmény. (A veszteségeknek számos oka lehet: →keltethetőség.)

(→lámpázás)

 

kelési idő: 1. az embrió kifejlődéséhez szükséges, fajra jellemző idő madaraknál, napokban kifejezve.

Mindemellett is a kelési idő (kotlási, v. inkubációs idő) fajspecifikus, s szűk határon belül kiszámítható, hogy mikor következik be.

Bizonyos szóródás természetesen itt is tapasztalható, különösen akkor, ha a kelés természetes körülmények között zajlik és az azt befolyásoló időjárás hűvös, v. nagyon változékony.

A kelési időre néhány példa:

díszfácán        21 – 24 nap,

fahágóféléknél 14 nap,

fahéjgalamb     13-14 nap,

fahéjszínű gerle 12 nap,

fakókeselyű     33 nap,

fácán               24 nap;

galamb           16 – 18 nap,

gyöngytyúk    26 – 28 nap,

házityúk            20 – 22 nap,

kacsa               26 – 32 nap,

lúd                  27 – 33 nap,

mulard (keverék) kacsa 37,5 fok és 92,8% páratartalom mellett 31 nap,

pulyka             27 – 29 nap,

vadász fácán 23 - 26 nap,

2. az az idő, amely alatt a tojáshéj megrepesztésétől számítva a csibe a tojásból kibújik. Ez fácánnál 6-9 óra. (→kelés; →költési idő)

 

kelési jegyzék: galambtenyésztésben a törzskönyv kiegészítő okmánya, amely egyébként megegyezik a →költési naplóval.

 

keléskori (tollazat): natalis tollazat, mely pl. a →fácáncsibéket már a tojásból való kibúvás pillanatában is az egész testükön fedi.

Felszáradás után kiváló, pehelyszerű hőszigetelő tollazat, mely színe a fajra (változatra) jellemző, rendszerint rejtőzködést biztosító tollruha.

A fészekhagyó fiókáknál egészen határozott, másoknál előfordul a hiánya is.

(→kelés utáni tollazat)

 

kelés szinkronizálása: vannak madárfajok, amelyeknél az egy adott fészekaljban fejlődő embriók kelése egymástól függetlenül zajlik, míg másoknál életkérdés, hogy a kicsik viszonylag szűk időintervallumban, együtt keljenek. Rendkívül érdekes, hogy az utóbbi csoportba tartozó fajoknál - ezek ált. a fészekhagyók - a kelés összhangját maguk az embriók szabályozzák. Ezt nevezzük a kelés szinkronizálásának.

A jelenséget jól megvilágítja a kikelt fiókák helyzete. A megkésett fészektestvér halálra van ítélve, hiszen a kotlós a kicsinyeivel, amint azok megszáradtak, el fogja hagyni a fészket, s az ezt követően kelő pici nem tud megszáradni az anyja meleg pihetollai alatt, s bár perceken belül viszonylag önállóvá válik, azért bizonyos mértékig rá volna utalva a kotlósra.

Maga a kelés szinkronizálása az egymással érintkező tojások héja közvetítésével, a →kelés folyamán hanghatásokra történik.

Az első ilyen hanghatás, az ún. belső pattogás mintegy rajtjel: jelzi a többi fészektestvérnek, hogy nem várhatnak tovább tétlenül.

A pedigrékeltetések tapasztalata, hogy a jelzésre az embrió visszajelzéseket vár. Házityúknál egyértelmű, hogy visszajelzés hiányában az embrió "ellassul", mintegy késlelteti a folyamatot, várja a többieket, s ez számára gyakran végzetes: pedigrékeltetésben sokkal gyakoribb - a látszólag ok nélküli - a befulladás.

(Ti. az egyedül keltetett embrió nem kap visszajelzéseket, s "elbizonytalanodik".)

Hogy ez nem puszta okoskodás, azt kísérletileg is lehet igazolni: fiatalabb fészekaljból idősebb fészekaljba helyezett tojás embriója a többi tojásban zajló folyamatok hanghatásaira felgyorsul; idősebb fészekaljból fiatalabb fészekaljba helyezett tojás embriója lelassul.

Érdekes, hogy kacsáknál a helyzet kevésbé összetett. A kacsaembrió csak gyorsulni képes. Mégpedig akár 11 órányit is, ami nem lebecsülendő teljesítmény.

 

kelés utáni, postnatalis tollazat: a natalis tollazatot a →fácáncsibéknél viharos gyorsasággal váltja fel fiatalkori tollazat.

Ennek első kezdeményeit, a

2 hetes korban mutatkozó kormánytollakat, és a

4 hetes korra kivedlett I. rendű evezőket nevezzük kelés utáni tollazatnak.

A fácánoknál 5 hetes korra kialakul a fiatalkori tollazat, amelyen az ivari kétalakúság jegyei még nem lelhetők fel, de a röpképességet biztosítják.

 

kelet-amerikai pulyka (Meleagris gallopavo silvestris - Ostamerikanische Truthuhn): a vadpulykának az Észak-Amerika keleti részén előforduló alfaja.

A fej csupasz része kékes, a szem környékén sötétebb, a nyakon bíboros fényű. A felső csőrkáva felül egy piros lebennyel díszített.

A hát, a váll és a kis szárnyfedők zöldesek. A farok vörösesbarna, a törzsalakéhoz hasonló feketés, ill. sötétbarna hullámvonalakkal díszítve.

A csőr alapja narancsos, de a hegye sárgás.

A láb bíboros piros. Az írisz barnás.

A kakas nagysága 1070-1270 mm, 480-550 mm-es szárnnyal és 370-440 mm-es farokkal. A súlya 6800-8100 g közötti.

A tyúk alig haladja meg a kakasok súlyának a felét. Kevésbé barnás és hiányoznak a fémes fények.

A fészekalja 8-15 db (62,6x44,6 mm és 65-75 g) tojásból áll.

A színük világos okkertől vöröses izabell színűig bármely árnyalatban lehetséges.

 

kelet-ázsiai barna kánya: →barna kánya (Milvus lineatus).

 

kelet-ázsiai selyemtyúk: →selyemtyúk.

 

keletfríz: a házityúk parlagi főcsoportjának egyik német fajtája, vízszintes háttal, hosszú, sarlós farokkal.

A tollazat itt fehér, v. sárga alapon feketével pettyezett, továbbá lehet arany, v. ezüst.

A kakas 2,5-3 kg (csüdátmérő 19 mm); a tyúk 2-2,5 kg (a csüd: 17 mm).

A tojáshozam 160-180 db/év, az átlagsúly 57 g, a tojásszín fehér.

 

keletfríz csirke, v. frieslandi tyúk (Mouette de la Frise orientale): ősi német baromfifajta, melyet Ék-Németország tengerparti régiójában tenyésztettek ki, már a XIX. században. Egyszerű tarajjal, fehér fülfolttal, sötétbarna szemmel, kékes csüddel jellemezhető.

A bőr fehér. A tollazat elfogadott ezüst, arany és ún. citrom színben, valamennyi változat fekete rajzolatos.

A kakas 2,25-3, a tyúk 1,75-2,5 kg. A tojása fehér héj mellett 55 g.

Elfogadott bantam változatban is, amikor a kakas 900 g, a tyúkocska pedig mindössze 750 g.

http://fr.wikipedia.org/wiki/Mouette_de_la_Frise_orientale

 

keletfriz törpe sirálykatyúk: a házityúknak a keletfrízből bantamizált változata.

 

keleti cigány csaláncsúcs: a →cigánycsuk, a csaláncsúcs vitatott alfaja (Saxicola torquatus maura).

 

keleti csilpcsalp füzike: a →csilpcsalp füzike vitatott alfaja (Phylloscopus collybita pleskei).

 

keleti csiröge (Sturnella magna - Eastern Meadowlark): a pacsirtához rendkívüli hasonlatosságot mutató észak-amerikai csirögefaj, melynek ikerfaja a nyugati csiröge (Sturnella neglecta).

A két faj jóformán csak az éneke alapján különíthető el. A tojók számára is a hang nyújt bizonyosságot, így a két faj az összemosódó élőhely határokon sem kereszteződik.

A hát barnás, a fejtetőn két sötét csík mutatkozik. A mellen V-alakú, fekete jel díszíti.

Az amerikaiak réti pacsirtának nevezik, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen az életmódja is az európai rokonéra emlékeztető.

A nyílt, füves területek, a prérik lakója.

 

keleti csörgőmadár: →kéknyakú csörgőmadár, v. keleti szalakóta (Eurystomus orientalis).

 

keleti dalosposzáta: a →dalos poszáta alfaja (Sylvia orphea jerdoni).

 

keleti darázsölyv (Pernis ptilorhyncus - Oriental Honey Buzzard): a vágómadárfélék családjában a három darázsölyv egyike az indiai szubkontinensen.

Fotó: Abhijit Gandhi

 

keleti fodros galamb: http://www.youtube.com/watch?v=bkq-pCCPUT8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=m3HjbjO7t3Q&feature=related

 

keleti galléros papagáj: →Barnard-papagáj (Barnardius barnardi - Barnard-, Bulla-bulla-, v. Gelbnackensittich - Mallee Ringneck Parrot).

 

keleti gerle (Streptopelia orientalis - Meena-Turteltaube - Eastern Turtle Dove): a mi vadgerlénkhez hasonló, de nagyobb (30 cm), a galambfélék családjába tartozó költöző madár, mely a telet Dél-Ázsiában tölti. Nyugat-Szibériában honos.

Fotó: Abhijit Gandhi

A késve induló kisebb csapatok a Nap nyomába szegődnek, így 1985-ben egy fiatal, márványozott barnás keleti gerle elvetődött Szegedre, amelyet előbb balkáni gerlének véltek.

A kifejlett példányok csőre feketés, szeme piros, a fejtető galambszürke. A tarkó fehér alapú fekete csíkos. A hát és a szárnyfedők fekete rajzos barnák.

A mellen a rozsdabarna fokozatosan kifehéredik, s a hason már tejesen fehér. Ugyanilyen az alsó farkfedők színe is. A kormánytollak feketék.

Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

http://midopika.cool.ne.jp/english

 

 

 

 

keleti gólyák: a →fehér gólya azon csoportja, mely Közép-Európától keletre fészkel. Sokkal jobb helyzetben van, mint a "nyugati"-gólyák, bár az egyedszámlálás adatai itt is riasztóak.

A FÁK-országaiban a 80-as években az állomány a felére csökkent.

Nálunk a 40-es években mintegy 15 ezer pár fészkelt, a 90-es évek elején pedig már csupán 4500 pár. Ezért szentelte a MME az 1980-81. esztendőt a fehér gólyák védelmére, majd 1994-et is a fehér gólya évévé nyilvánították.

 

keleti hegyi billegető: a →hegyi billegető alfaja (Motacilla boarula melanope).

 

keleti kékbegy: a →kékbegy alfaja, amelynél a begyfolt közepe narancsos.

 

keleti kék kövirigó: a →kék kövirigó alfaja (Monticola solitaria philippensis).

 

keleti kékmadár: →vörösbegyű kékmadár (Sialia sialis).

 

keleti királygébics (Tyrannus tyrannus - Eastern Kingbird): a territóriumukat nagyon harciasan védő királygébicsfélék 22 cm nagyságú, legismertebb faja.

A költőhelyek Észak-, a telelőhelyek Dél-Amerikában vannak.

Az erős csőr kékesfekete, s olyan kiváló fegyver, hogy a királygébics nem riad meg akkor sem, ha méhet kell zsákmányolnia.

A fej, a test felül, a szárny és a farok kékesfekete, de a szárnyfedők szolidan sárgásbarnával szegettek, ami egy kellemes mintázatot alakít ki.

A test alul, az áll és a nyak fehér. A vékony láb fekete.

Leshelyről, leggyakrabban villanyvezetékről veti magát a rovarzsákmány után.

Előszeretettel fészkel oszlopokra. A fészek tál alakú, s gallyakból készül.

http://www.flmnh.ufl.edu/NATSCI/Nimages/ORNITH/GALLERY/KNGBRDES.jpg

 

keleti homoki lile (Charadrius veredus - Eastern Sand Plover): a lilefélék legnépesebb nemzetségének egyik reprezentánsa. 

Fotó: Jeff Blincow -

http://www.northamptonshirewildlife.co.uk/ngallery.htm

 

keleti mezei poszáta: a →mezei poszáta alfaja (Sylvia sylvia fuscipilea).

 

 

 

 

 

keleti nádirigó, v. →nádiposzáta (Acrochephalus /arundinaceus/ orientalis - China-Rohrsänger): korábban a →nádirigó alfaja, ma már önálló faj a nádiposzáták népes nemzetségében.

Fotó: Atle Ivar Olsen

 

 

 

 

 

kelet-indiai fekete törpekacsa (Black East-Indies Duck – Canard labrador): a házikacsa törpe változata, mely 1860 óta ismeretes, s nevezték már buenos airesi kacsának, fekete brazil kacsának,  és labrador kacsának is. Feltételezhető, hogy Amerikában keletkezett.

Párba vagy trióban, röpképesség megszüntetésével érdemes tartani.

A kajugaihoz hasonló: a csőr, a szem és a láb egyaránt fekete. A tollazat is egészen sötét, de kell legyen rajta egy fémfényű zöldes továbbá egy piszkos barna árnyalat. És érdekes, hogy a tollak az idő múlásával erőteljesen fakulhatnak!

A tojása lehet fehér vagy szürkés. Fészekaljként 10-20 db tojást rak.

 

keleti pacsirta (Alauda /a./ gulgala - Oriental Sky Lark): egyes rendszerekben a mezei pacsirta indiai alfaja, másutt önálló faj.

 

keleti pergő (Oosterse Roller): feszes tartású, emelt mellű, széles vállú, középmagas lábú házigalamb a keringők fajtacsoportjában.

Sima, laposan ívelt, gömbölyded fej, enyhén emelt farok, nyerges hát és lefelé irányuló szárnytartás jellemzi.

Az írisz gyöngyszínű (fehéreknél sötét), a kétsoros szemgyűrű halvány. A viaszos csőr (a pigmentáltság megengedett) tőben erős, a felső káva hegye kissé lefelé hajlik.

A függőleges tartású nyak felfelé elvékonyodik. A széles mell jól izmolt.

A rövid hát vállban széles, hátrafelé lejt, de az emelt farktartás következtében homorú. A has széles és lapos.

A szárnybúb csak részben takart. Az evezők a farktőtől lefelé irányulnak.

A farok tőben keskeny, a vége felé szélesedik.

A kormánytollak (14-18 db) szélesek, egymást zsindelyszerűen fedik. Zsírmirigye nincs.

A láb tollatlan.

A színváltozatai: egyszínű feketében, vörösben, sárgában, fehérben és olajszínűben. Előfordul kékben, kovácsolt kékben, kék-, vörös-, és sárga-, továbbá sárga fakóban.

A kétszínűek fehér alapon feketével, vörössel, v. sárgával babozottak, de előfordul ezüstszürkén fekete babozott is. Vannak egyszínű, babos és kovácsolt csaposok (6-8 fehér evezővel).

A sokszínűek sötét mandulaszínen többnyire feketével tarkázottak, de a kormánytollak alapszíne fehér, s kékkel, v. feketével babozottak. A babozás az évek múlásával - főként a hímeken - sűrűsödik.

Fotó: http://www.kuzbaz.net

http://www.youtube.com/watch?v=a9gbpA7LkDU

http://www.youtube.com/watch?v=OKj2rUzvRmg&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ocFtV8d3HKc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=neA27M8lYiM&feature=related

 

keleti rozella: →rozellapapagáj (Platycercus eximius -  Rosella-, v. Buntsittich - Eastern Rosella).

 

keleti sárga billegető: a →sárga billegető alfaja (Budytes flavus taivanus).

 

keleti sarlóscsőrű pacsirta: a →sarlóscsőrű pacsirta alfaja (Alaemon alauidipes desertorum).

 

keleti sirálykák (Oriental Frills): a XIX. sz. közepén kerültek a török Izmiren át Európába, ahol gyorsan nagy népszerűségre tettek szert ezek a házigalambnak a sirálykagalamb fajtacsoportjába tartozó fajtái.

Enyhén emelt mellű, rövid, széles testű, lábtollas galambok, leggyakrabban hegyes konttyal, ritkábban sima fejjel.

Fotó: Saso Petkovski - http://members.tripod.com/saso_loft/main.htmL

A fej nagy és kerek. Az arci rész telt, a homlok is erőteljes. A szemből kibocsátott képzeletbeli függőleges a talp közepébe érkezik, amikor a galamb feszes tartásban áll.

A felső káva felső éle és a csaknem kerek fej íve töretlen vonalat képez. A profilból várt kerekséget az erőteljes, jól telt homlok változtatja enyhén oválissá, ugyanis emiatt nem a nagy és élénk szem fölött, hanem kissé előrébb találjuk a fej legmagasabb pontját.

A színes fejűeknél az írisz narancsos, a fehér fejűeknél sötét. A keskeny szemgyűrű sápadt és sima.

Követelmény a rövid nyakon a jól fejlett toroklebeny és a mellfodor. A mell előre domborodása a nyak hátsó állása folytán válik hangsúlyossá.

A hát elől széles, a farok felé keskenyedik és egyenletesen lejt. A szárny rövid, de széles, jól simul a testhez. Az evezők vége a szélső kormánytollakon pihen. A farok keskeny és a hát vonalát nem töri meg.

A láb tollal dúsan fedett. A talptollak nem képeznek papucsot.

A rajzolatuk szerint a következő színváltozatok ismeretesek:

• blondinetták (lásd fotó!), 

• szatinetták,
• vizor sirálykák.

Az utóbbiak szárnypajzsa és farka színben és rajzolatban megegyezik a szatinettákkal, viszont a tollazatuk többi része - a fejet leszámítva, amely színes rajza a gégezsáknál kezdődik és ívben a hegyes kontyig tart - fehér.

A szatinetták fehérek, a szárnypajzs és a farok kivételével. Ugyanis a farok lehet tükrös, v. szegélyezett. Szegélyezett farok csak a szegélyezett szalagosoknál lehetséges. Ezen kívül a szárnypajzs elfogadott egyszínűen, fehér szalagokkal, v. pikkelyesen is.

A blondinetták egyszínűek fehér szalagokkal, pikkelyezettek, v. szegélyezettek.

Az utóbbiak minden szárnytollát a test színével egyező keskeny szegély zárja. A pikkelyesek előfordulnak nyílhegyrajzolattal is. Elvárás, hogy az alapszín legyen világos, a keretezés pedig minél sötétebb. A rajz legyen határozott, nagy felületen jelentkező!

Az sem baj, ha mutatkozik a tarkón, a mellen, v. a hason is. A szalagos egyszínűek és a pikkelyesek nagy evezői és a farktollai fehér, kerekded folttal díszítettek, vagyis tükrösek. A farok mindig a testi tollazat színével megegyező A blondinetták lehetnek

tükrösfarkúak kékben, kék fakóban, barnában és khaki színben fehér szárnyszalagokkal;

pikkelyesek kék, kék fakó, vörös, sárga, és barna színben;

a szegélyezett farkúak ismeretesek feketében, olajszínűben, vörösben, levendula változatban és sárgában.

A szatinetták (lásd alul!) és a vizor sirálykák tükrös-, és szegélyezett farokkal elfogadottak. Utóbbiak lehetnek fekete-, vörös-, olajszín-, és sárga szegélyesek. A tükrösfarkúak elfogadottak kék pikkelyekkel, kékfakó pikkelyekkel, barna pikkelyekkel (brünetták), pikkelyezett kékszínűekként (szulfuretták), kéken, fehér szárnyszalagokkal (bluetták), kékfakók fehér szalagokkal, amikor szilverettáról beszélhetünk.

http://cfpaweb.com/gallery2/embedGallery.php?g2_itemId=249

keleti sörtésmadár (Dasyornis brachypterus): a trópusi légykapófélék családjának 22 cm nagyságú faja Ausztrália délkeleti partvidékének bozótosaiban.

Kicsiny, hegyes csőr, nagyon hosszú elvékonyodó farok és rövid, hegyes szárny, ezzel szemben hosszú, erős láb jellemzi. A szárnyára nem is nagyon van szüksége, hiszen a legnagyobb sűrűségeket kedveli, ahol inkább ágról-ágra ugorva közlekedik.

A barnás tollazat különlegessége, hogy a tollvégek borzasak, serteszerűek.

Csak a torkon mutatkozik némi díszítés, kevéske lilás árnyalat.

Rovarokkal és a földre hullott magvakkal táplálkozik.

A tojásait nagy, gömb alakú fészekben költi ki.

http://www.livingharbour.net/birds/changing.htm

 

keleti szalakóta: →kéknyakú csörgőmadár (Eurystomus orientalis).

 

keleti tarka szarvascsőrű madár (Anthracoceros albirostris - Oriental Pied Hornbill): a szarvascsőrű madárfélék családjában a fekete szarvascsőrűek 5 faja közül az egyik.

Fotó: Hans Stel -

http://www.orientalbirdimages.org/photographers.php?action=birder&Birder_ID=319

 

keleti tüskebujkáló: a →tüskebujkáló alfaja (Cercotrichas, v. Aëdon galactodes familiaris).

 

keleti töviscsőrű mézevő (Acanthorhynchus tenuirostris - Eastern Spinebill): Ausztrália keleti, délkeleti partvidékein előforduló, rendkívül szép madár, hosszú, lefelé hajló, nektár szívogatására alkalmas fekete csőrrel.

14-16 cm testnagyság, fehér áll és torok mellett halvány sárgás, vörösesbarna testalj, fekete arci rész, vöröses gallér, piros írisz és kékesfekete szárny jellemzi.

Fészkét ágvillába építi. Érdekes, hogy ebben a munkában a hím nem vesz részt, a költéssel sincs dolga, de a kicsik etetéséből kiveszi részét. Az inkubációs idő 14 nap, ugyanennyi idő múlva következik be a kirepülés.

Fotó: Szűcs Lóránd

 

keleti zöldike: a →szalagos zöldike (Carduelis sinica) alfaja, hívják még szürkesapkás zöldikének is.

 

keletporosz bukó (Ostpreußische Werfer): a norvég keringőből kitenyésztett házigalamb-fajta, mely napjainkra szinte teljesen eltűnt.

A nevét a röptulajdonságáról kapta, mert repülés közben gyakran - egymás után 2-3-szor is - vet hátra bukfencet. Ezt gyakorolja a tetőről való felszállás közben is.

Közepesen nagy, élénk vérmérsékletű, középmagasan tűzött (két oldalt forgókban végződő) fésűs és lábtollas fajta, kerek fejjel, széles, domború homlokkal.

Gyöngyszem, élénkvörös szemgyűrű, középhosszú, viaszos csőr, függőleges tartású, rövid, de vastag nyak, jól izmolt, széles mell, vízszintes tartású farok, dús lábtollazat jellemzi.

Leggyakrabban sárga, de előfordulnak vörösek és feketék.

Érdekes, hogy noha korábban akadt közöttük sok fehér is, ezek szinte teljesen kikoptak a tenyészetekből.

http://www.rassetauben-stormarn.de/album²/page24.htm

 

kelt: a madár →költés, költ a madár.

 

keltetés: a termékeny tojásokban az aktív életfolyamatok megindítása. Természetes úton kotlóssal, mesterséges úton keltetőgéppel történik.

A keltetés során az embrió fejlődéséhez a fizikai tényezőket (oxigén, hő, nedvesség) és a mechanikai tényezőket (hűtés; →forgatás) fajonként eltérő mértékben és szinten kell biztosítanunk.

Évezredek teltek el, míg a legtökéletesebb technológiákat kidolgozták, a legtökéletesebb berendezéseket megalkották.

Már az ókori Egyiptomban is próbálkoztak keltetéssel. Az általuk kidolgozott eljárásban a hőt erjedő tevetrágya szolgáltatta, s minthogy hőmérőjük nem volt, az optimális keltetési hőt érzékszervi úton próbálták beállítani.

Egészen aprólékos leírások maradtak fenn a később alkalmazott két szintes, szalmatüzelésű →keltetőgépekről, és a Kínából elterjedt; →keltetőüstről.

A tojások keltethetőségét rontja az állás. Alapszabályként azt kell elfogadnunk, hogy keltetésre 10 napnál öregebb tojás nem alkalmas.

A keltetés során időszakonként átlámpázással állapíthatjuk meg, fejlődik-e az embrió.

A keltetés eredményességét kelési százalékkal mérjük, amikor is az életképes, kikelt napos állatok számát viszonyítjuk, nem a berakott, hanem a termékeny tojásokhoz.

A papagájok tojását is keltethetjük géppel. Ilyenkor Alderton szerint az optimális keltetési hőmérséklet 37,2 fok.

(Érdekes, hogy a III. papagájkonferencián elhangzottak szerint a papagájok mesterséges keltetésének tapasztalatai (Cathlin Szabo) cáfolják a korábbi elképzeléseket, ti. messze nem olyan magas a páratartalom igény mint azt gondolták. Az amazonok, az arák és a kakaduk esetében 50% körüli relatív páratartalom javallt.)

A baromfifélék közül a házityúk parlagi fajtái, a gyöngytyúk és különösen a pulyka jól megkotlik, s rendszerint maga kikölti a tojásait. Más fajtáknál igénybe lehet venni a házityúk parlagi fajtáit keltetéshez, ilyenkor a tyúk nagyságától függően pl.

házityúktojásból 19-21-et,

pulykatojásból 10-15-öt,

lúdtojásból 2-3-at

ültethetünk a →kotlós alá. Azt azonban tudni kell, hogy a házityúk a lúdtojást képtelen megforgatni, ezért segíteni kell neki.

Ha a libatojó megkotlik, akkor alatta 10-12 lúdtojás költethető, ugyanennyi lúdtojást képes befedni a kotló pulyka is.

A kaszálás előtti →fészekmentés során fácánfészekből kiszedett tojásokat 4-5 órán belül kotlós alá, v. gépbe kell tenni, hogy ki ne hűljenek.

A begyűjtött tojásokat meg kell lámpázni. Kistestű tyúkok alá 12-14, nagyobb testűek alá 17-19 tojás tehető.

A tojások és a →kotlós legcélszerűbb elhelyezése a →keltetőláda, amely elé homokozott etetőtér kiépítése indokolt. Legszerencsésebb, ha a keltetőláda alatt gyeptégla, v. homok lesz.

A keltetés során a tojás elveszti az eredeti tömegének cc. 14%-át. Naponta kb. 0,65% a beszáradási veszteség.

A keltetőbe szánt tojásokat 10 napos kor előtt célszerű ellenőrizni, és hűvös helyen tárolni, továbbá naponta kétszer átfordítani. Utóbbi előírás betartásával megakadályozzuk az embrió letapadását – roppant egyszerű a feladat, ha a tojásokat tojástartóban táruljuk, mert akkor egyetlen mozdulattal teljesítjük a kívánalmat.

Az összegyűjtött tojásokat a gépbe helyezés előtt egy nappal (24 óra) már szobahőmérsékleten kell tartani.

Mind a tojásokat, mind a keltetőberendezést (1 százalékos hypós vízzel)  fertőtleníteni kell. A tojásokat fertőtlenítés előtt steril szivaccsal és meleg vízzel mossuk le!

A tojások behelyezésekor tartsuk be a keltető gyártójának utasításait!

A házityúk tojásai 37,5 fokon keltetve a harmadik hét végén kikelnek.

Érdemes figyelembe venni, hogy az előírásosnál alacsonyabb hőmérséklet és páratartalom kevésbé káros, mint a magasabb. (A 37,5 foknál mindössze pár fokkal magasabb hőmérséklet is megöli az embriót – a magasabb páratartalomtól megfulladnak a csibék a tojásban.)

A keltetésről érdemes naplót vezetni (dátum, hőmérséklet, átforgatás), s kelés után csak akkor szabad kiszedni a csibéket, ha teljesen felszáradtak!

A csibék szikanyaga mintegy 24 órán át biztosít energiát a kicsik számára.

A keltetés során 4 fontos tennivalóval kell számolni:

HÁZITYÚK-FAJTÁK ESETÉBEN
HŐMÉRSÉKLET BIZTOSÍTÁSA (°C)	PÁRATARTALOM BIZTOSÍTÁSA (%)	SZELLŐZTETÉS	FORGATÁS
1-3. napon 37,5	1-3. napon 70%	1-2. napon szükségtelen	2. napon szükségtelen
4-14. napon 37,6	4-18. napon 70%
15-20. napon 37,2	19-20. napon 75%	3-5. napon módjával	3-18. napon 2 óránként
20-21. napon 36,9		6-21. napon intenzíven
Szárításkor 37,1	szárítóban 60%		19-21. napon nincs

 

GYÖNGYTYÚK ESETÉBEN
HŐMÉRSÉKLET BIZTOSÍTÁSA (°C)	PÁRATARTALOM BIZTOSÍTÁSA	SZELLŐZTETÉS percben megadva	FORGATÁS
1-25. napon 37,5-37,8	1-8. napon 70%	1-16. napon 1x 10-15	1-2. napon szükségtelen
26-27. napon 37-37,2	9-25. napon 60-65%	17-25. napon 2x15-20
Szárításkor 36,5	26-27. napon 70%	26-27. napon 2x15-20	3-27. napon napi 2x 15-20 perc + permet
	A szárítóban 65%

 

PULYKA ESETÉBEN
HŐMÉRSÉKLET BIZTOSÍTÁSA (°C)	PÁRATARTALOM BIZTOSÍTÁSA	SZELLŐZTETÉS percben megadva	FORGATÁS
1-5. napon 37,5	1-4.napon 50%	1-2. napon szükségtelen	1-25. napokon 8 óránként
6-24. napon 38	5-25. napon 75%
25-28. napon 37,5	26-28. napon, a pattogzásig 90-95%	3-28. napon, a forgatáskor 15 perc
Szárításkor 36,8
KACSA ESETÉBEN
HŐMÉRSÉKLET BIZTOSÍTÁSA (°C)	PÁRATARTALOM BIZTOSÍTÁSA (%)	SZELLŐZTETÉS	FORGATÁS
1-6. napon 37,8	1-2. napon 70-75%	1-23. napon naponta 2x 10-15 perc + permetezés	1-25. napon napi 2x
7-20. napon 37,5	3-26. napon 55%
21-24. napon 37	A kelés végéig 75-85%
25-26. napon 36,8		24. naptól a kelés végéig napi 3x10-15 perc + permetezés
Szárításkor 37,8			26-28. napon nincs

           

                               Keltetési hőmérséklet és kelési idő

Tyúkok                   37.4 – 37.6°C      99.3 – 99.6°F                 21 nap

Fácán                      37.6 – 37.8°C 99.6 - 100°F                  23-27 nap

fürjek                      37.6 – 37.8°C 99.6 - 100°F                  16-23 nap

Kacsák                   37.4 – 37.6°C 99.3 – 99.6°F                      28 nap

Papagájok:

Amazonok              36.8 – 37.0°C 98.3 – 98.6ºF                 24-29 nap

Arák                       36.8 – 37.0°C 98.3 – 98.6ºF                 26-28 nap

Agapornisok           36.8 – 37.0°C 98.3 – 98.6ºF                 22-24 nap

Jákó papagáj          36.8 – 37.0°C 98.3 – 98.6ºF                       28 nap

Nemes papagáj       36.8 – 37.0°C 98.3 – 98.6ºF                      28 nap

 

A témáról a legkorszerűbb ismereteket tartalmazza Dr. Bogenfürst Ferenc: Keltetés c. könyve (Gazda Könyvkiadó).

http://5mp.eu/web.php?a=misimadarai&o=Dm8SeOKB61

http://www.brinsea.co.uk/information/free-downloads/39/

(→Dévaványa; →költés; →köldökös pipe; →gépi keltetés; →forgatás; →lámpázás)

Feldegg-sólyom: http://www.erdelyinimrod.ro/old/nim/03-6/c3.htm

 

keltetésre szánt tyúktojás tárolásának szabályai: A tojásokat a keltetőbe való helyezés előtt legalább 1 napig pihentetni kell. Nem felejtkezhetünk meg a fertőtlenítésről. Ezt 1% hypós vízbe merítéssel végezzük 38-40 °C-on.
A fiatal tojóállomány tojása tovább tárolható, mint az idősebb madaraké.
Tárolni szellős, de nem huzatos helyen 70-80% páratartalom mellett célszerű.
Ha 7 napnál rövidebb ideig tároljuk a keltetőbe helyezés előtt a tojásokat, akkor az optimális tárolási hőmérséklet 18 °C. Ennél hosszabb tárolás esetén csökkenteni kell a hőfokot:
                    14 napig való tárolás esetén 16-17 °C; 
                    14 napnál hosszabb ideig tartó tároláskor 10-11 °C.

Ennél kisebb hőmérsékleten való tárolás rontja a kelési százalékot.
A tojások hegyes végükkel felfelé való tárolása ajánlott.
                 - A csira korong nagyobb védelmet kap a kiszáradástól és a hőmérséklet-változásoktól.
                 - Szükségtelen a tojások forgatása.
                - Amikor a tojástárolás után visszafordítjuk a tojást a keltetési pozícióba, akkor a szik megmarad középen. (nem tapad le)
Hosszabb ideig való tárolás esetén sokan ragaszkodnak a fektetve tároláshoz.
Egy hétnél rövidebb ideig való tároláskor nem fontos a forgatás.
A hegyes végével lefelé való tároláskor a szik felfelé igyekszik a légkamrához és reálissá válik a letapadásveszély.
A napok múlásával a légkamra növekedik, letapad a szik.
A tojások felmelegítése a keltetőbe rakás előtt min.6 óra 20-24 °C.
Papagájtojások keltetése során figyelembe kell venni:

A páratartalom-igény fajonként változó,

a kakaduknál 47-48%,

az ara és amazon tojásoknál 50-51%-os.

            Ha egyszerre több papagájfaj tojását keltetjük, akkor 48-49%-os az ajánlott páratartalom.

Keltetéskor nem maradhat el a szellőztetés. A környezet levegőjének beáramoltatása révén juttatunk oxigént az embrió számára. nem okozhat meglepetést senki számára, hogy egyáltalán nem mindegy a szellőztetéskor a berendezésbe juttatott levegő (a keltető helyiség) hőmérséklete. Ideális esetben a környezeti levegő hőfoka 24 °C. A szellőztetés segít eltávolítani az embrió által termelt széndioxidot, és kiáramoltatja a berendezésből a fölösleges hőt.

A tojások forgatására is fokozott figyelmet kell fektetni. A tapasztalatok szerint 4 óránként szükséges forgatni a keltetőben levő tojásokat, hogy az embrió ne tapadjon a tojáshéj belső hártyájához. A letapadás főként a keltetés első hetében sajnos elég gyakori.

A forgatás  erősíti a fióka embrionális membránjait. A várható kelés előtt 48 órával még egyszer szükséges a tojások lámpázása, amikor is kiszűrhetjük a beszáradt, elhalt, embriót tartalmazó tojásokat. Az ígéretes tojások ez után a bújtatóba kerülnek, és azokat többé már nem kell forgatni. Vigyázzunk, hogy az átrakodás során a lehető legrövidebb ideig érje az embriót hideg, és tudnunk kell, hogy a keltetés során a tojáshéj megvékonyodik, vagyis törékenyebb lesz. Aligha kell magyarázni, hogy ugyanis az embrió a héjban lévő kalcium egy részét felhasználja saját szervezete felépítéséhez. Végezetül hangsúlyozzuk: a tojáshéj idő előtti feltörése halálos veszedelmet jelent az embrióra.

A bujtató ideális hőmérséklete 36.9°C, relatív páratartalma pedig 80%. A rendkívül magas páratartalomra azért van szükség, hogy nedvesen tartsa a membránokat, így a fióka könnyen mozoghat a tojásban, és nem okoz számára gondot a tojás falának áttörése.

 

keltetési hőmérséklet és páratartalomigény: fajonként eltérő hőmérséklet, fok Celsiusban, amely mellett optimális az embrió fejlődése.

Tudni kell, hogy a hőmérséklet-optimum önmagában kevés, mert az embrió végzetesen károsodhat, ha pl. a megfelelő hőmérséklet mellett sincs meg a tojás környezetében a fajra jellemzően kívánatos páratartalom.

Ugyanez vonatkozik az oxigénigényre is, amelyet külön nem szoktak megadni, viszont előírás, hogy a keltető helyiségek levegőjében legyen 21% az oxigénkoncentráció.

Faj A tojások keltetési

hőmérséklet- páratartalom-

optimuma igénye

fácán 37-38 fok 45-80%

papagájok 37,2 fok 37-50%

És a technológiai fegyelem hiábavaló, ha a tojások keltetés előtti kezelése, a keltetés előtti higiéniás körülmények, a tárolás nem volt eléggé gondos, ill. helytelenül gázosítottak.

(Irod. Bogenfürst Ferenc: Keltetés - Gazda Könyvkiadó)

 

keltethetőség: a tojásnak az a tulajdonsága, hogy kedvező körülmények közepette belőle az embrió fiókává fejlődik, s a fajra jellemző kotlási idő elteltével a fióka feltöri a héjat és egészségesen előbújik.

A haszonbaromfi-tenyésztésben a keltethetőséget százalékban szokták megadni. Közismert, hogy a mutatót részben az örökletes alap, részben a környezeti feltételek befolyásolják.

Érdekes, hogy amerikai kutatók szerint a húsgalambok tojásainak a termékenysége 42-64% között ingadozik. Dr. Szűcs Lajos szerint ez valószínűleg nálunk is így van, ha nem rosszabb a helyzet.

Miután a keltethetőséget az örökletes alap is befolyásolja, szigorú szelekcióval kell törekedni, hogy közelítsünk galambnál a 88-90%-os termékenységhez, amit azzal érhetünk el, ha azokat a hímeket következetesen kiselejtezzük, amelyek után gyakran terméketlenek a tojások.

Ami a környezeti feltételeket illeti, közismert, hogy a zsúfolt elhelyezés is hátrányosan befolyásolja a termékenységet, elsősorban annál fogva, hogy a párzásban a hímek gyakran akadályoztatva vannak.

Bizonyítottan szerepe van a megvilágítási időnek is. Házigalamboknál optimálisnak a 12, max. 14 órás megvilágítási időt tekinthetjük.

A szakírók véleménye szerint ennél hosszabb megvilágítási idő hátrányosan befolyásolja a termékenységet, s ezzel együtt a keltethetőséget.

A keltethetőség rovására megy az ún. embrionális elhalás, amely kevesebb gondot szokott okozni, mint a terméketlenség.

A termeléskiesés ebből az okból kifolyólag nem lehet 10%-nál nagyobb. Ha mégis ez a helyzet, akkor csaknem biztos, hogy valamilyen betegség hatására pusztulnak el az embriók.

A beltenyésztettségi örökletes legyengülés, a gének szerencsétlen találkozásából adódó letális hatás mellett a betegségek közül elsőként a szalmonellózisra kell gyanakodnunk.

A gyanút tovább erősítheti, ha a kikelt fiókák közül is sok elpusztul 4-6 napos korában.

Tudnunk kell, hogy a tenyészállomány helytelen takarmányozás is nagy károkat okozhat az embriók fejlődésében. (→forgatás)

 

keltetőállomás: baromfi tömeges keltetésére létrehozott telep. (→keltetőház; →keltetőüzemek)

 

keltetőgép: a mesterséges keltetés eszköze, melyben az ember a tojás aktív életfolyamatait beindítja, az embrió fejlődéséhez a feltételeket biztosítja. Valójában a kotlóst helyettesíti.

E célból már a háziasítás kezdetén születtek ötletek. Pl. az ősi Egyiptomban erjedő tehéntrágyával próbálták biztosítani a kelés feltételeit. A korabeli leírások szerint a kelési hőt érzékszervi úton ellenőrizték, és további takarással, v. a trágyatakaró megbontásával ugyanúgy szabályozták a hőmérsékletet, mint a lábastyúk a →költőhalomban.

Később feltalálták a két szintes keltetőt, amelyben a hőt szalma elégetésével biztosították. Az agyag, v. téglaépítmény alsó szintjére ezrével helyezték a tojásokat, s felül az elégetett szalma mennyiségével szabályozták az alulra sugárzó hőt. Már azt is felismerték, hogy javul az eredmény, ha víz belocsolásával növelik a páratartalmat.

A mai korszerű energiaforrások, század pontosságú hőszabályzók, tökéletes hő- és páratartalom-mérő eszközök, ventillátorok és biztonságos automatikák felhasználásával nem csak ki lehet küszöbölni a kotlóst, hanem úgyszólván optimális keltetési feltételeket lehet biztosítani.

Számos faj, ill. fajta kelésbiológiája teljes mértékben feltárt, így nem kelthet meglepetést, hogy ma már nagyon ritka és különösen veszélyeztetett papagájfajok tojásait is nagy biztonsággal mesterségesen keltetik pl. a tenerifei Loro Parkban.

Külön készülnek vadmadár-keltetőgépek, mint amilyen pl. a közismert National, v. a Victoria, ezek több típusa nálunk is bevált.

A keltetőgépeket minden üzemeltetés előtt, lehetőleg több napon át, próbának kell alávetni.

Kistenyésztők részére is készülnek keltetőgépek. Pl. a tárnoki Pécsi László (Petőfi u. 78. Tel.: 23/389-371)

85-100 db-s

300-as,

600-as és

1200 tojás,

keltetésére alkalmas gépeket gyárt, ill. forgalmaz.

A legkisebb berendezés 220 volttal üzemel. A teljesítménye 45 W.

56 cm átmérőjű, automata hőmérsékletszabályozóval ellátott, de a tojásokat kézzel kell benne forgatni.

A vértesszőlősi Zoltánfi Tiborné (Vértes L. u. 8.) hatféle méretben kínál

MINI-MAX keltetőgépeket.

(→fertőtlenítés; →forgatás; →lámpázás)

 

keltetőház: speciális épület, mely a gépi keltetés célszerű létesítménye, optimálisan 18-22 fok hőmérséklettel, 60-70% relatív páratartalommal és 21% oxigénkoncentrációval.

Méretezése a tervezett kapacitásnak megfelelő. A térelosztásánál alapvető szempont, hogy

- a tojás és a csibe sehol ne keresztezze egymást;

- legyen külön helyiség a keltetésre váró tojások és a

kikelt kiscsibék számára;

- a korszerű gépeknek megfelelően elkülönül egymástól a bujtató és az előkeltető is;

- minden helyiségben előírás az egyenletes és azonos hőmérséklet;

- áramkiesés esetén aggregátor biztosítja a berendezések normális és szünetmentes üzemét.

 

keltetőkapacitás: az a legnagyobb mennyiség, amely a keltetőgépek folyamatos üzeme esetén keltethető. Tekintve, hogy a klb. fajok tojásai más más napon kelnek, az abszolút keltetőkapacitás eltér a relatív keltetőkapacitástól attól függően, hogy mit, hány napra keltetünk.

Pl. fácánkeltetésnél a korszerű géptechnológia szakaszos feltöltést és rotációt ír elő. Ez azt jelenti, hogy 1/3-os berakási ciklus esetén, a 21 napos előkeltetés alatt 7 napos intervallumokról lehet szó, miből adódóan a keltetőgép teljes kapacitása csak a 3. héten kerülhet feltöltésre.

A tenyésztojás-termelő számára csupán annak van jelentősége, hogy lehetőleg akkor szállítson, amikor a keltetőkapacitás nincs kihasználva, viszont nagy a naposcsibére az igény, mert ilyenkor kedvezőbb árat tud elérni.

 

keltetőláda: egyszerű berendezés, mely a kotlós és a rábízott tojások elhelyezésére szolgál keltetés céljából.

Levegős, de nem huzatos, félárnyékos helyet kell a ládának találnunk a keltetőudvarban. Alá gyeptégla, v. homok, továbbá szecskázott szalma, ill. száraz moha kerüljön.

Előtte homokos etetőhelyet kell kialakítani. A tojásokat melengető →kotlós nyugalmat és figyelmes gondoskodást igényel.

 

keltetőtojás: a baromfitenyésztés egyik ága a gazdaságos tojástermelést részesíti előnybe. Ezen belül beszélni lehet az étkezési, az ipari felhasználásra és a továbbszaporítás céljára szánt tojástermékről. Utóbbi előállítása a leginkább problémás, külön szabályok

(http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:090:0027:0049:HU:PDF)

vonatkoznak rá, s természetesen itt kell a legnagyobb eladási árra számítani. Hogy miért?

Először is: itt megtermékenyített tojásról van szó, következésképpen a tojóállományhoz (házityúk esetében) minden 10-12 tyúkra egy kakast kell számítani (fenntartani).

Keltetőtojás előállításához fiatal, életerős, egészséges, a faj(ta) jellemzőit tisztán örökítő hím- és nőivarú egyedekre van szükség.

Az állomány takarmányozása tekintetében is csúcskövetelményekre kell számítanunk, tudniillik a keltetőtojásnak megfelelő minőségben és mennyiségben tartalmaznia kell mindazokat a vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat, fehérjéket stb., amelyekre az embrió fejlődéséhez, a kikelő csibék egészségéhez szükség van.

A keltetőtojást biztosító állomány részére éppen ezért kötelező füves kifutóról (vagy csupasz  kifutó esetében rendszeres zöldtakarmány-ellátásról) gondoskodni.

A tojás alakja, mérete is minőségi ellenőrzés tárgya. A héjhibás, v. az apró és a túl nagy tojások kelési aránya sem lehet megfelelő. Pl. a tyúktojás ún. alaktényezője (hosszúság osztva szélességgel) akkor megfelelő. ha 1,25-1,4 közötti.

A tojások tömege sem mellékes:

            tyúk 53-65 g/db*

            gyöngytyúk 40-50,

            pulyka 70-80,

            kacsa 60-80,

            liba 150-200 g/db.

A keltetőtojás tisztaságát nem mosással, hanem a termelési viszonyok, a higiéniai előírások maradéktalan betartásával biztosítják.

A 10. naptól még a szakszerűen tárolt tyúktojás is veszít a keltethetőségéből. A pulykatojás a 8., a kacsatojás a 8., a libatojás a 7. naptól nem keltethető biztonságosan, ezért ennél régebbi tojások elveszítik a keltetőtojás minősítést.

A tapasztalatok szerint a hosszú úton szállított keltetőtojást a keltetőbe helyezés előtt 1 napon át pihentetni célszerű!

* természetesen befolyásolja, hogy óriás, v. bantam fajtáról van-e szó.

 

keltetőudvar: több →keltetőláda elhelyezésére szolgáló, széltől, kártevőktől, tűző naptól védett rész a portán. A kotlósok összekeveredése és összeverekedése megakadályozása céljából a kotlósokat célszerű cölöpökre kipányvázni, ami engedi, hogy a homokkal hintett etetőhelyet igen, de egymást ne érjék el.

 

keltetőüst: a bankiva domesztikációja során az ember már a kezdet kezdetén megpróbálkozott a kotlós helyettesítésével, kiváltásával. Az ókori Egyiptomban erjedő tevetrágyában keltettek tojásokat, majd feltalálták az ún. két szintes, szalmatüzelésű keltetőt.

Kínából terjedt el az a sokkal hatékonyabb berendezés, melyről fennmaradt egy több, mint 2000 éves feljegyzés. Ez egész Ázsiaszerte keltetőüst néven terjedt el.

Egyszerre 600 házityúk-, v. 400 kacsa-, ill. 175 lúdtojás keltetésére volt alkalmas.

A szerkezet agyagból készült. Valójában egy nagy hordónak írható le, amelyet kis nyíláson át alulról fűtöttek faszénnel. A hordó felül nyitott volt, s egy mély üst fedte le.

Az üst aljára forró hamut tettek, s e fölé helyezték azt a fonott kosarat, melybe a keltetésre szánt tojásokat rakták.

A párolgási veszteség csökkentése végett a kosarat szalmafedővel takarták.

 

keltetőüzemek: naposcsibe tömeges előállítására, tojáskeltetésre szakosodott mezőgazdasági kis-, közép-, v. nagyüzemek. Ma már a többségük szakosodott.

Pl. a mogyoródi Kamarás-keltető és a gödi Gellai-keltető →Hybro H fehértollú húshibrid csibékre vesz fel rendelést.

 

keményítő: a gabonamagvak fő alkotórésze. Az egyik legfőbb energiaforrás a magevő madarak számára.

Az emésztőcsatornájukban a keményítő poliszacharidja és a keményítő molekulák szemcsékké egyesülnek, s az emésztőnedvek hatására dextrinre esnek szét. Ezeket a máj összekapcsolja és glikogénné alakítva elraktározza.

Néhány gabonaféleség keményítőtartalma:

hántolatlan rizs 80%,

tört rizs 76%,

rozs 70%,

búza 68%,

kukorica 68%,

árpa 65%,

ocsú 62%,

zab 58%,

köles 58%.

 

keményítőérték: a takarmány táplálóértékének kifejezésére alkalmazott mértékegység. A fogalom O. Kellnertől ismert. A keményítőérték mérésének módszerét is ő fejlesztette ki: kifejlett ökröket etetett az életfenntartó szükségletükön felül tiszta táplálóanyagokkal (fehérje, zsír, keményítő, cukor, cellulóz), és megállapította az ezek hatására fejlődött zsír mennyiségét.

Egységnek a keményítő zsírtermelő hatását vette - innen az elnevezés -, miszerint 1 kg keményítőből 248 gramm faggyú képződik.

A többi anyag keményítőértékét az a szám jelzi, amely megmutatja, hogy belőlük a keményítőnél hányszor több, v. kevesebb zsír fejlődik.

 

kémiai mutagének: mutációt előidéző kémiai anyagok. A kémiai mutagének genetikai hatásának vizsgálata a mustárgázzal kezdődött. Napjainkban már több száz ilyen anyag ismeretes.

Jellemzőjük:

a./ kevesebb kromoszóma-, és kromatidatörést idéznek elő, mint az ionizáló sugárzás;

b./ nagy gyakorisággal váltanak ki mutációkat, elsősorban génmutációt;

c./ a többi mutagénhez viszonyítva a mutációs spektrumuk szélesebb.

Az ún. szupermutagének alkalmazásával 80-100 százalékos öröklődő megváltozás is előfordulhat.

Ma már az is bizonyos, hogy egyes kémiai anyagok meghatározott kromoszóma-génlókuszokra erősebben hatnak, mint más lókuszokra.

Alkalmazásuk a könnyebb hozzáférhetőségük és a veszélytelenebb kezelhetőségük miatt egyre terjed.

A szervezetben felhalmozódott káros anyagcseretermékek is lehetnek kémiai mutagének - a spontán mutációk indukciójának ez a legvalószínűbb oka.

Mutagén hatásuk alapján Heslot (1964) a következő csoportokat különbözteti meg:

1./ purin- és pirimidinanalógok (5-brómuracil, 2-amino-purin);

2./ salétromossav (HNO₂);

3./ alkiláló ágensek (etilén-imin, etil-metán-szulfonát, dietil-szulfát);

4./ akridinek (proflavin, 5-amino-akridin).

A mutációs kutatásban elterjedt kémiai mutagének a következő anyagok is: etilén oxid, peroxidok, milerán, kumarin.

 

kemizálás: a mezőgazdaságban a kémiai úton előállított anyagok és kémiai folyamatok céltudatos alkalmazása.

Fő eszközei:

a növénytermesztésben a

1./ műtrágyák;

2./ a növekedést és a termésképződést elősegítő szerek;

3./ a gyomirtók és a kártevők elleni mérgező készítmények;

az állattenyésztésben a

4./ takarmányjavítók;

2./ az állategészségügyi, és -gyógyászati szerek.

A kémiai úton előállított anyagok alkalmazása a díszmadártartásban is szükséges lehet (ásványianyag pótló szerek, atkaölők, szintetikus vitaminok), azonban az adagolási útmutató betartása, figyelembe vétele nélkül több kárt okozhatunk, mint amennyi előnyt élvezünk.

A másik óriási probléma, hogy a klf. szereket gyártók között akad csaló is. Nehezen ellenőrizhető, hogy a vitaminkombinációk valóban tartalmazzák-e az ígért összetételt. Ezért inkább használjunk humán készítményeket, amelyeknél a hatóságok szigorúbban megkövetelik a hiteles adatközlést!

A kemizálás káros környezeti hatásai szintén erősítik a véleményt, hogy csak akkor nyúljunk kémiai szerekhez, ha a természetes anyagokkal már nem tudjuk biztosítani a kívánt hatást!

Ma már bizonyos, hogy a kemikálék közvetlen, v. közvetett káros hatással vannak az egész környezetre.

Az őszi gabonáknál már a vetés-előkészítő növényvédelmi eljárások is veszélyt jelentenek a madarakra, noha sikerült elérni, hogy a higanytartalmú csávázószereket vonják ki a forgalomból. A gondatlanul elvégzett talajfertőtlenítés is nagy pusztítást végezhet a madarak között. (Pl. 2005-ben vonuló darvak között végzett pusztítást egy felelőtlen alföldi gazda.)

A bagolypillék elleni védekezés legújabb eredményei bizakodásra adnak okot, de a pocok elleni védelem szerei egyáltalán nem megnyugtatóak.

A gabona vegyszeres gyomirtására használt készítmények ugyan nem mérgezőek, de a kései kipermetezésük a kotló fácánt elűzi a fészekről.

 

kémény sarlósfecske (Chaetura pelagica - Schorsteinsegler - Chimney Swift): 12 cm nagyságú észak-amerikai madár a sertefarkú sarlósfecskék alcsaládjában.

Eredetileg faodvakban fészkelt, de az emberrel kötött barátsága oda vezetett, hogy ma már a városi építmények kínálta lehetőségeket is kihasználja.

A fészeképítés úgy kezdődik, hogy a bútorenyvhez hasonlóan szilárduló nyálával először egy kis alapot készít, majd a röptében letört ágdarabokat ehhez ragasztja. Az építmény laza, rácsszerű, de a kis, esőálló felületén helyet kínál 3-6 tojásnak.

Mindkét szülő megkotlik, s a kicsik a 19. napon kelnek.

Érdekes, hogy a párhoz gyakran csatlakozik özvegy hím, olykor kettő is, s részt vesznek a kotlásban és a kicsik felnevelésében is.

A kicsik gyorsan kinövik a fészket, és bár csak sokára repülősek, kimásznak a fészekből, s a kémény falán kapaszkodva várják a rovartáplálékkal odarepülő szülőket, ill. dajkákat.

Meg kell említeni, hogy a dajkák, amint találnak maguknak tojót, önálló családot alapítanak.

A kémény sarlósfecske az éjszakát a kicsinyei módján függőleges falon függeszkedve tölti. A telelőhelyei Dél-Amerikában vannak.

 

kéményseprő (gal.): színváltozat a házigalambnál, melyre a fénylő, gesztenyebarna tollazat mellett fekete szárnyvégek és a farok fekete keresztszegélye jellemző. (→holland magasszálló keringő)

 

kémmadár: →feketetorkú mézkalauz (Indicator indicator - Black-throated Honeyguide).

 

kémmadarak: újabban →MÉZMUTOGATÓMADÁR-FÉLÉK (Indicatoridae).

 

KÉMMADÁRFÉLÉK: →MÉZMUTOGATÓMADÁR-FÉLÉK.

 

kén, S (Sulfur): sárga színű, nem fémes, gyúlékony elem. A májban az élelmiszer-ipari toxinok lebontását szabályozza,  befolyással van a tollazat szépségére és az aminosavak forgalmára. A brokkoli, a káposzta, a bab, a hagyma és főként az aminosavak tartalmazzák az ember számára a megfelelő mennyiséget, így az ember a haj, a köröm normális kialakulásához rendszerint megkapja a szervezete számára a kellő mennyiséget.

Madaraknál lényegében azt kell tudni, hogy a kén részt vesz a keratin szintézisében. Mint említettünk, lényeges szerepe van a szervezet méregtelenítésében is, így a bőrbetegségek iránti ellenállóképesség szilárdításában nem elhanyagolható, hogy rendelkezésre áll vagy sem!

A kén támogatja a májat az epe kiválasztásában.

Ha valaki kételkedik az áldásos hatásaiban, az gondoljon a kénes (záptojásszagú) gyógyvizekre, ill. azok nem érdemtelen népszerűségére!.

 

kender (Cannabis sativa): a csalánfélék (Urticales) rendjébe tartozó, érdes levelű, magasnövésű, Kelet-Ázsiai eredetű, egyéves, kétlaki textilnövény. Kínában már több, mint 2 ezer éve termesztik. Hazánkban a honfoglalás előtt is vetették.

Rostjából durva vászon, kötél készül, magvából olajat préselnek, az így keletkező olajpogácsa értékes takarmány. A vadgazdálkodásban is nagy a jelentősége, mert a magas szárával védelmet nyújt és főként azért, mert a kender burokleveleinek mirigyszőrei erős szagú illóolajat eresztenek ki. Ennek hatására a vad könnyebben megszabadul a külső élősködőitől, ezért szívesen tartózkodik a kenderben.

A jó szerkezetű talajokat, a meleg, párás időjárást kedveli, önmaga után is évekig termeszthető.

Hektáronként 30-35 mázsa átlagtermés várható, amellyel világelsők vagyunk. A termesztett kenderen belül déli, középorosz, és kelet-ázsiai alakköröket különböztethetünk meg. Előállíthatók egylaki és uniszexuális állományok is.

A szürke színű magvak csírázása már 2-3 fok Celsiuson megindul, de a gyors növekedéshez (ilyenkor napi 8-12 cm-t nyúlik) 18-21 fokot igényel. Ezért a vetése április végén, május elején ideális. 2,5 cm tőtávot, 24 cm sortávot igényel.

Erőteljes növekedése miatt legfeljebb sorközi sarabolást kíván, mert aztán gyorsan elnyomja a gyomokat, így jó előveteménye a búzának és a lucernának.

A kender a pintyfélék, közöttük a kanári alaptakarmánya. A kanári nagyon szereti, s mert a kender olajtartalma magas (cc. 40%), ha nem porciózzuk ki, akkor túlzott fogyasztása a madarak elhízásához vezet. A köles árának 4-5-szöröse, mégse sajnáljuk rá a pénzt, mert bőséges fehérjeforrás, sok pigmentet tartalmaz, van egy enyhe hashajtó hatása és tollváltás idején elősegíti a tollak fejlődését.

A gyengébb csőrű madaraknak - csíz, kanári, kenderike, tengelic - adjuk áztatva, csíráztatva, még inkább egy kissé a héját megroppantva. A kerti madáretetőkből sem hiányozhat, mert nagy tápértékű, s a cinkék tömegeit mentheti meg.

Csak akkor szül problémát, ha etetését túlzásba visszük, ill. a mag már avas, mert akkor elhízást, az utóbbi esetben pedig emésztőszervi megbetegedést okozhat. A vadföldön termelt kendert nem takarítjuk be, hanem lábon kint hagyhatjuk.

Újabban a kábítószer-hisztéria miatt kenderből kerti ültetvényeket létesíteni tilos.

 

kenderice: a →kenderike (Carduelis cannabina) egyik népi neve.

 

kenderike (Carduelis cannabina - Bluthäfling - Linnet), népiesen kenderice, v. homoki kenderike: 13-14 cm nagyságú, talán legjobb hangú (csirregő), magevő énekesünk a pintyfélék kúpcsőrű nemzetségében.

Fotó: Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm -

és Askar Isabekov - http://www.birds.kz/index.html

Nálunk szőlőkben gyakori. Előfordul a Kanári-szigeteken és az Atlasz hegység országaiban, ill. Elő- és Közép-Ázsiában is.

Az alfajai (zárójelben az elterjedési centrum):

Carduelis

• c. autochthona (Skócia),

• c. bella (Kaukázustól Irakig),
• c. harterti (a keleti Kanári-szigetek),
• c. meadewaldoi (a nyugati Kanári-szigetek),
• c. nana (Madeira).

A súlya: 16-21 g.

A homlokán és a mellen leheletszerű kis piros folt teszi elegánssá. Az evezők feketés barnák, de a zászló külső része fehér. Másutt barnás tónusú, csak a has szürkésfehér.

A hím háta gesztenyebarna. A feje világosszürke. A melle és a homloka vérvörös.

Ezt a ruhát télen a tojóéhoz hasonló, szerényebb tollazat váltja fel. De ilyenkor is fel lehet ismerni a hímeket, mert a barnás tollszegélyek alatt (ha megfújuk) mutatkozik a piros. A tavasszal előbukkanó piros szín tehát itt nem a vedlés következménye, hanem annak, hogy lekopik a tollak barnás vége. Áprilistól kezdve (rendszerint bokros területeken) három költés lehetséges, fészekaljanként 5-6 kékeszöld tojással. A kicsik a 13. napon kelnek.

Alapvetően magevő, de főként a fiókanevelés időszakában sok rovart is fogyaszt. Érdekes, hogy a többi pintyfélétől eltérően a földön, v. évelő növényeken keresi a táplálékát.

Igénytelen kis madár, amely viszonylag könnyen költésre bírható.

Télen kisebb-nagyobb csapatokba verődve járják a határt.

Az MDOE 100 db tartására, fogságban szaporítására kapott engedélyt az OTvH-tól  meghatározott feltételek mellett.

Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft. (→téli kenderike)

 

kendermagos: 1. színváltozat fehér alapszínnel, ám a tollvégek finom átmenettel színessé (sötétszürke) válnak. Ettől az a benyomásunk, hogy a tollazat fehérpettyes szürke.

Házigalamboknál valójában elmosódottan babozott, s e színváltozat többnyire hibának számít.

A danzingi keringőnél elfogadott, s a németek e változatot mázernek mondják. (→kendermagos tyúk)

2. több házityúkfajta neve röviden. (→belga kendermagos tyúk; →holland kendermagos; →kendermagos tyúk; →német kendermagos parlagi tyúk)

 

kendermagos héja: a →héja (Accipiter gentilis) egyik népi neve.

 

kendermagos réce (Anas strepera - Schnatterente - Gadwall), v. tükrös ruca, kergő réce, hápogó réce, szipogó réce: nem különösebben tetszetős, 50 cm nagyságú réceféle.

Fotó: Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm

Valamivel karcsúbb, mint a tőkés réce. A hím és a tojó egyaránt jellegtelen.

Mindkét ivart főként a barna és a szürke színek jellemzik. Gácsér és tojó egyaránt fehér szárnytükörrel díszített, de ezt csak a repülő madáron észleljük.

A gácsér alsó és felső farkfedői feketék, a hasa fehér. Nyugalmi ruhájában a is különbözik a tojótól, de csak a gesztenyebarna szárnyfedőivel.

A homloka feltűnően meredeken emelkedik. A csőr szürke, a láb narancssárga.

Február 20-a körül tér vissza hozzánk, de csak áprilisban kezd fészkelni.

6-12 szürke, v. olajbarna pettyes, zöld tojását a kicsik a 26. napon törik fel. Magvakkal, növényi részekkel és rovarokkal táplálkozik.

A tartása nem boszorkányosság. Védett, az eszmei értéke: 50 000 Ft.

 

kendermagos rigó (nép.): →léprigó (Turdus viscivorus - Schnärrer).

 

kendermagos sneff: a →füstös cankó (Tringa erythropus) egyik népi neve.

 

kendermagos tyúk: őshonos baromfifélénk, de az elnevezést használják az ugyanúgy sávozott amerikai →plymouthra és számos díszbaromfi változatra is.

Sajnos a magyar kendermagost ma már tiszta vérben alig lehet megtalálni. Leggyakrabban a plymouthszal keverték.

Az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánított fajta.

 (→erdélyi kopasznyakú)

 

kendermagos magyar tyúk: lásd; →kendermagos tyúk!

 

kénkanári (Serinus sulfuratus - Brimstone Canary): a pintyféléknek a kanárimadárhoz nagyon hasonló, 15 cm nagyságú faja. Az élőhelye Kenya és Uganda.

Az erőteljes, kúp alakú csőr sötét szaruszínű. A láb feketésbarna. A szem sötét.

A szemöldökcsík, a fültájék alsó része, az áll, a torok és a test alul és a felső farkfedők színe élénk kanárisárga.

A kantár és a szakáll, továbbá a fültájék felső része, a fejtető, a tarkó és a test felül halvány drapp, a háton világosbarna rajzolattal.

A nagy tollak sárgával szegett feketék.

Nagyon mutatós madár, de a hangja messze elmarad a kanári füttyétől. Leginkább csiripelésre emlékeztet.

 

Kenopia: a timáliafélék családjának egyik nemzetsége egyetlen fajjal.

• striata: →csíkos aranykantáros ökörszem-timália (Striped Wren-Babbler).

kenti csér (Thalasseus /Sterna/ sandvicensis - Brandseeschwalbe - Sandwich Tern): az átlagosnál nagyobb méretű (40 cm), főként az Északi-tenger partjainál fellelhető csér, gyakran sokezres költőtelepeken.

Fotó: Peter Sheikhli - http://www.design2d.co.uk/digiscoping/

Ennek a kimondottan tengeri madárnak a szárnya hosszú, s a kevéssé villás farok végéig ér.

Amikor angolnát, v. nagyobb halat zsákmányol, sokszor percekig a víz alatt viaskodik az áldozatával.

A hosszú fekete csőrének a hegye sárga. A teste alul a példányok egy részénél gyönyörű rózsaszínes.

A szárny és a hát halvány palaszürke, akárcsak a hozzá nagyon hasonló kacagó csérnél. Mégis könnyű közöttük különbséget tenni, mert egyebek mellett a kenti csér fekete sapkájának a tollai a tarkón borzas bóbitát alkotnak.

Ezt, amikor mérges, felállítja, hogy a valóságosnál nagyobbnak látszódjék.

A fiatalok csőre hegyéről sokáig hiányzik a sárgaság, ezt akkor nyerik el, amikor ivaréretté válnak.

A hangja a többi csérénél zajosabb rikoltozás.

Zsúfolt telepeken, olykor homokos szigeteken, sőt esetenként édesvíz partján is rá lehet bukkanni a fészkeikre.

A Karib-tengeren telel, ahol találkozik a brazíliai rokonával (→sárgacsőrű csér), s arra is van példa, hogy kereszteződnek.

Ritkán, de egy-egy példány hozzánk is elvetődik. Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

 

Kenya: a világ első madárvédelmi területét, a NAKURO NEMZETI PARKOT Kenyában hozták létre.

 

kenyai cinege (Parus fringillinus - Rostkehlmeise - Red-throated Tit): a cinegefélék Afrikában otthonos faja.

A pici, hegyes csőr szürkésfekete. A homlok, az arci rész, az áll és a torok rozsdabarna.

A fejtető feketével pikkelyezett sötétszürke. Ugyanilyen a váll és a hát, a szárny és a farok. De a szárnyfedők fehérrel szegettek, ami mutatós mintázatot hoz létre.

A test alul sárgásbarna, a farcsíkon egészen kivilágosodik.

 

kenyai kontyos gyöngyöstyúk: →bodrosfejű gyöngytyúk, v. khanga gyöngytyúk (Guttera pucherani - Pucheran-Haubenperlhuhn).

 

kényelmi viselkedésformák (gal.): dr. Horn Péter azokat a tevékenységi formákat illeti e névvel, amelyek a galambok jóllétével kapcsolatosak, mint fürdés, esőztetés, napfürdő, tisztálkodás, tollrázás, nyújtózkodás, fejforgatás és kaparózás.

Ezek a test felületének tisztogatására, a tollak elrendezésére és zsírozására szolgálnak.

 

kenyér: a századfordulón valamennyi nagypapagáj étrendjében szerepelt a tejjel átitatott, v. főtt burgonyával összedolgozott kenyér masszája. Utóbbit még ma is kínálják - egyéni ízlés szerint más-más kiegészítőkkel kombinálva - fácánoknak, díszbaromfiknak. Az egyéni ízlés mindaddig nem hibáztatható, míg figyelembe veszi a madár igénybevételét, az életkorát, az aktuális kondíció (tápláltság, egészségi állapot stb.) szerinti szükségleteit, a faj átlagtól eltérő igényeit.

Azt viszont okvetlenül meg kell jegyezni, hogy penészes kenyér nem alkalmas madarak táplálására. Ezen túl figyelembe kell vennünk, hogy a száraz kenyér bár tartalmas, amint vizet kap, hajlamos a savanyodásra, s például vad madarak esetében könnyen fordulhat visszájára a jótét lélek hasznos igyekezete.

Galambok számára a kenyérmorzsa hetente max. kétszer ajánlható, szintén előnyös főtt burgonyával keverni.

 

kényszerröptetés (gal.): elsősorban a postagalambászok által alkalmazott módszer.

Etetés előtt közvetlenül kihajtjuk a madarainkat a dúcból, s a bejáratot elreteszeljük, így a galambok kénytelen-kedvetlen repülni fognak.

A kényszerreptetés alkalmából kell megfigyelni, mely egyedek lelik örömüket a repülésben, ill. válasszuk le azokat, amelyek sietve visszaszállnak a tetőre.

A kényszerreptetés nagy előnye még, hogy a galambok ilyenkor tanulják meg a dúcba való gyors visszatérést. Ennek óriási a jelentősége, amit akkor tapasztalhatunk, mikor látjuk, hogy a versenyről visszatért postagalamb megül a tetőn, ott értékes perceket veszítve tollászkodik, lesi a dúcból kiszűrődő hangokat.

 

kényszervágás: baleset, megbetegedés miatt állat elkerülhetetlen levágása, a szenvedésének és/v. a keletkező kárnak a csökkentése végett.

 

kepe: gabonakévéből rakott kereszt.

 

Kepler, Angela Kay (1943-): új-zélandi természettudós, aki a gyíkok és a növények mellett a Hawaii-szigeteken, Alaszkán, a Karibi térségben és az orosz Távol-Keleten is – Kenneth C. Parkessel együtt - tanulmányozta a madarakat. Elismertségét jelzi, hogy két madarat (Dendroica angelae és Porzana keplerorum) is róla neveztek el.

 

keratin (gör.): a gerincesek köztakaróját (szőr, toll, haj, pikkely, köröm, karom, pata), szarurészeit felépítő egyik fehérje.

Vízben oldhatatlan, számos kémiai és mechanikai hatással szemben rendkívül ellenálló, gyakorlatilag nem emészthető.

 

keratosis pilaris: az A-vitamin hiányával összefüggő, főként a száj nyálkahártyán jelentkező rendellenesség. Más formái az embereket is veszélyeztető bőrmegbetegedések, melyek következtében a szaruréteg rendellenesen megvastagszik (bőrkeményedés, tyúkszem). Egyik gyakori formája a keratosis pilaris KP.

Baromfiféléknél a szakszerűtlen elhelyezés, v. a gondatlanság miatt a talpon keletkeznek megvastagodások, súlyosabb esetben fekélyes sebek. Ezek a tünetek – a tartási körülményeket illetően - már-már kimeríteni látszanak az állatkínzás fogalmát! (→cellulitisz)

 

kercebúvár: a →kerceréce (Bucephala clangula) egyik népi neve.

 

kerceréce (Bucephala clangula - Common Goldeneye), v. csengő-, jeges-, bujár-, buksi-, deres-, bikafejű, lármás réce, nevezik bugárkacsának és kercebúvárnak is: nálunk főként a vonulások idején mutatja magát ez a 45 cm nagyságú réceféle. De télire is maradnak, leginkább a Balatonon szórványos csapatok. Egyes példányok, gyakran a bukó récékhez társulnak. Máskülönben fenn északon, a tengerparton, v. tavaknál faodvakban, v. üregekben költ.

Fotó: Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm

A hangja különös, a hím hátrafeszíti nyakát és kerreg, kercegő hangokat hallat, innen ered a hangutánzó neve. Röptekor a szárnycsapásait csilingelésnek vélhetünk.

A tojó hangja kissé rekedtes.

 

A gácsér üstökös feje csillogó zöld. A hát, a farok fekete. A szeme, ahogy azt a rokoni kör alapján elvárjuk: sárga!

A szárny, a nyak és a has, ill. a váll fehér. Utóbbi feketével szegett tollakkal ékes.

A fekete csőr rövid, mögötte fehér arcfolt mutatkozik. A láb narancsos.

A hím a nyár végén a tojóhoz válik hasonlóvá, de a feje ilyenkor is fekete marad.

A tojó felül barnásszürkével pettyezett. A feje csokoládébarna. A szárnyat itt is díszíti a fajra jellemző, négyzet alakú fehér folt.

A fiatalok barnák, nyakörv nélkül. A vízről, a többi bukóval ellentétben könnyedén emelkedik fel a levegőbe.

Legszívesebben tág odvakban költ, s olykor előfordul, hogy a kicsiknek a fészek 15 m-es magasságából kell levetni magukat, hogy anyjukat követhessék a vízhez. A csehek mesterséges odvakkal szoktatták a tavaikhoz.

Esetenként komoly búvári teljesítménnyel jut táplálékához.

Nem ritka, hogy a gácsérja →kis bukóval áll össze, s a tojások termékenyek.

É-Amerikában alfaji rangra emelkedett az ottani populáció:

Bucephala clangula americana: amerikai kerceréce.

A kerceréce vadászható okt. 1. – jan. 31. között (naponta, személyenként 8 db ejthető el).

Ez a helyzet 2012-ben változott: bekerül a védett fajok közé. Egyidejűleg a védett és a fokozottan védett récefajok védelmét – a 2012. évi FEHOVA megállapodás értelmében - legalább a jelenlegi természetvédelmi értékük megtartása mellett kell fenntartani!

De a húsa ehetetlen, ezért vadászati jelentősége nincs. Mindig is a legkisebb számban terítékre kerülő récefaj volt. Terítéke 2010/11-ben: 44 példány.

A faj a veszélyeztetett fajok közül az Aythya-fajokkal, és főleg a veszélyeztetett kis bukóval téveszthető össze, ez utóbbi európai állománya mindössze 5 300-8 400 pár, illetve 19 000 telelő egyed, emellett csökkenő létszámú faj. A kerceréce és a kis bukó gyakran közös csapatokban fordul elő. Forrás:

http://www.kormany.hu/download/d/58/70000/vadaszhato%20fajok%20megallapodas.pdf

 

kerecsensólyom: →kerecsen.

 

kerecsen (Falco cherrug - Würgfalke - Saker Falcon), v. kelecseny sólyom, ráró, kéklábú sólyom: már február végén megérkezik hosszú vonulásából ez a 49-54 (Mountfortnál 45) cm nagyságú →sólyomfélénk. A nyílt síkságokat és a pusztákat kedveli. Magas fákon, esetenként sziklákon fészkel.

A héjához hasonlóan betanítható vadászatra, és ugyanolyan gondozást igényel. Gyors röptű - ha szükséges 120 - 150 km/h óra sebességre is felgyorsul -, és nagyon ügyes ragadozó, ezért az elterjedésének teljes területén, a mongol pusztáktól hazánkig már ősidők óta használták solymászatra. A solymászok számon tartották a fészkelő sólyompárokat és  egy-egy fiókát mindig kiszedtek vadászati célra. Az arab hatalmasságoknak a vonuló madarak közül fogtak be vadászmadarakat.. De rögtön tegyük hozzá, hogy itt ma már egy fokozott védelmet igénylő madárról van szó! 

Hazánkban az 1970-es évek közepére a fészkelő párok száma ijesztő mértékben,  30 alá csökkent. A fajért aggódó szakemberek mindent megtettek a folyamat visszafordítása érdekében és az évtized végén megkezdett fészekőrzéseknek és egyéb védelmi intézkedéseknek köszönhetően  hamarosan jelentősen növekedett a populáció.

A betanított sólyom, a szaker hajdanában a vadász karjáról indult a repülő, v. futva menekülő zsákmány után. És szakkifejezéssel élve levágta a prédát.

A kerecsensólyom kártétele azért kisebb, mert maga a faj is ritkább. A vércsék, ölyvek, sasok és kányák kártétele mellett alig jön szóba, ezért értelmetlen az üldözésük. Egyébként nálunk a vizsgálatok tanúsága szerint, ha talál eleget, akkor a táplálékát zömében ürgék teszik ki.

A hát és a szárny vörösesbarna. Az egyes tollak barnával szegettek. A fej és a tarkó sötétbarnával sávozott fehér.

Csak egy egészen szolid barkó mutatkozik. A test alul barna, nyílhegy alakú vonalakkal és cseppfoltokkal tarkított. A farok barnás.

A fiatalokon a fejtető, a testoldal és a hasi rész sűrűn mintázott.

Életmódja hasonló a vadászsólyoméhoz. A hasonlatosság minden tekintetben nagy, de a kerecsen valamelyest kisebb, s gyengébb is, mint a vadászsólyom. Nem hatol fel annyira északra. Nálunk lomberdők között, sziklákon, v. elhagyott ölyvfészkekben fészkel.

Áprilisban költ, s a 3-4 barna-sárga tojásából a kicsik 28-29 nap alatt kelnek ki.

A kerecsensólyom fő tápláléka a hörcsög és az ürge, de zsákmányol kisebb-nagyobb madarakat, sőt fogyaszt rovarokat is, tehát a táplálékskálája rendkívül széles.

Természetvédelmi értékként fokozott védelmet élvező fajunk.

Az eszmei értéke: 1 000 000 Ft.

Fotó: Askar Isabekov -

http://www.birds.kz/index.html

http://www.mme.hu/dokumentumok/kerecsenlista.pdf

 

KERECSENSÓLYOM-VÉDELMI PROGRAM: a Bükki Nemzeti Park 2006-ban sikeresen pályázott a LIFE-Nature támogatására. Ennek keretében az Európában 450-es populációt jelentő kerecsensólyom (a Madárvédelmi irányelv I. függelékében szerepel) hazai és szlovákiai (ami gyakorlatilag a Kárpát-medencében előforduló cc. 200 példányt jelenti) populációjának közös védelméhez akartak támogatást szerezni.

A  teljes állomány mintegy 40%-ának védelmét a kedvezményezett 15 partnerével együtt vállalta:

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

E-misszió

Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány

Ochrana dravcov na Slovensku

Štátna ochrana prírody Slovenskej republiky

SOS/BirdLife Slovensko

Západoslovenská energetika, a.s.

 

A siker valószínűleg annak köszönhető, hogy miközben a teljes populáció vészesen csökken a kárpát-medencei állomány az új évezredben gyarapodásnak indult.

A projekt keretében

fészkelőhelyet biztosítanak, vállalják a fészkek őrzését és gyűrűznek,

a mezőgazdasági támogatási rendszert és a támogatás által érintett területekre gyakorolt hatását vizsgálják,

biztosítják a kerecsenek legfőbb táplálékát, az ürgét,

mortalitás-csökkentés érdekében elektromos vezeték-szigetelést végeznek,

figyelemmel vannak a madarak vándorlása során bekövetkező hatásokra,

10 jeladókészülék felhasználásával is monitoroznak

részt vállalnak a környezettudatosságra nevelésben és segítik a védelmi erőforrások, illetve lehetőségek bővítését.

Sajnos 2008/03/21-én szomorú hírt adtak a világ tudtára a program gazdái: lelövés miatt elpusztult az egyik jeladóval felszerelt kerecsen, ami a tényleges mintegy 1 millió Ft értékű kár mellett a kutatási munkaeredmény elmaradását is okozta.

http://www.mme.hu/dokumentumok/kerecsenlista.pdf

 

 

 

 

 

kéreg: 1. néhány belső szerv határoló rétege (vesekéreg, agykéreg);

2. fás növények vastag, külső burka.

Papagájok nagy előszeretettel hántják le, csócsálják el. Ne fosszuk meg őket ettől az élvezettől már csak azért sem, mert a művelet egyben hasznos csőrkoptató feladatot is betölthet.

Kár, hogy a madártartók többsége ragaszkodik a drágább, esztergált, ülőrudakhoz, mert ezeknél sokkal praktikusabbak a durvakérgű ágak. A rágó madaraknál ezek a csőrkoptatást is, kisebb egzotáknál pedig a karmok túlnövését előzhetik meg.

Tény, hogy a kéreg alatt, repedéseiben búvóhelyet találhatnak élősködők, de ez, ha rendszeresen cseréljük az ágat, egyúttal a vesztüket is okozza.

 

kéregetés: jellegzetes viselkedési mód a madarak számos fajánál. A papagájoknál a hím nem csak az udvarlással, tollpompájának mutogatásával és esetenként a hangjával, hanem azzal is bizonyítja a nagyszerűségét a tojójának, hogy eteti azt.

A tojó, főként szaporodási ciklusban, nem csak jó néven veszi ezt, hanem a kifejlett fiókák módjára kunyerálja is a hím begytartalmát. Ezt a viselkedést úgy foghatjuk fel, mint a fiókanevelésre való felkészülést, a leendő feladatok gyakorlását.

A felnőtt madaraknál a kéregetés, ill. ennek eredményeként egymás etetése a nászszertartások része. A legbiztosabb jele annak, hogy a pár összeállt, jól harmonizál, hamarosan költeni fognak.

A mozzanatok, a kéregetés módja fajspecifikus, de legalábbis az azonos családba való tartozás egyik csaknem biztos jele.

Pl. a szarvascsőrű madárfélék kicsinyei magas hangon szakadatlanul kéregetnek. Ki-, és belégzésnél a hangerő valamelyest csökken.

Azon meg sem lepődhetünk, hogy a fészekparaziták fiókái a gazdamadár kicsinyeinek módjára kérnek élelmet a mostohaszülőktől, hiszen a kéregetés egyben azok számára rendkívül erős inger: kiváltja az etetés reflexét. (→rangsor)

 

kéregfutó: a →csuszka (Sitta europaea) népies neve.

 

kéregpinty (Camarhynchus psittacula - Large Insectivorous Tree Finch): a Darwin-pintyek (al)családjának egyik faja, természetesen galápagosi élőhelyekkel.

Enyhén kampós csőrével felhántja a fák kérgét, hogy hozzájusson az alattuk rejtőző rovarokhoz.

 

kéregszutyóka: a →csuszka (Sitta europaea) népies neve.

 

kéregszűcs: a →csuszka (Sitta europaea) népies neve.

 

keresőkörözés (gal.): a postagalambok a feleresztéskor a levegőben közözve keresik, próbálják bemérni a dúc irányát. Jó látási viszonyok mellett, begyakorlott madaraknál ez gyorsabban megy.

Sőt, előfordul, hogy nincs is szükség keresőkörözésre, akkor, ha a kieresztés előtt, nyugodt körülmények között van lehetősége a madárnak információkat gyűjteni a környezetéről.

Ma már tudjuk, hogy a jó látási viszonyoknak nem a látás szempontjából van jelentősége, hanem a légköri elektromosság, földmágnesesség, a földforgás, a Coriolis-erő, a nehézkedés zavarmentes érzékelése miatt.

 

keresztcsont: a madarak gerincoszlopán két képződmény érdemel említést, az a néhány szabad farkcsigolya, amely végén a farcsapon ülnek a kormánytollak, és a medence a keresztcsonttájékkal. Utóbbiak a madaraknál erős, öblös felületű képletté forrtak össze.

 

keresztcsőrű (Loxia curvirostra - Fichtenkreuzschnabel - Red Crossbill), népiesen keresztorrú madár, v. pinty: 14,5-16,8 nagyságú →pintyfélénk, amely a Délnyugat-Kanada, Szahalin-sziget, Luzon, Algéria és Guatemala közötti területeken a fenyvesekben költ, ill. kóborol.

Hang: Midori Iwashita - http://midopika.cool.ne.jp/english

Kép: Faragó András és Midori Iwashita és FWS - http://www.fws.gov/birds/

A nagy elterjedési területnek megfelelően tengernyi (21) alfaja alakult ki:

• c. altaiensis: altáji keresztcsőrű,

• c. balearica: baleári keresztcsőrű,

• c. benti: mexikói keresztcsőrű,
• c. bendirei: kanadai keresztcsőrű,
• c. corsicana: korzikai keresztcsőrű,
• c. grinelli: kaliforniai keresztcsőrű,
• c. guillemardi*: ciprusi keresztcsőrű,
• c. himalayensis: himalájai keresztcsőrű,
• c. japonica: japán keresztcsőrű,
• c. luzoniensis: luzoni keresztcsőrű,
• c. mariae: krím-félszigeti keresztcsőrű - érvt.,
• c. meridionalis: dél-vietnámi keresztcsőrű,
• c. mesamericana: közép-amerikai keresztcsőrű,
• c. minor: amerikai kis keresztcsőrű,
• c. pytyopsittacus: →nagy keresztcsőrű (ma már önálló faj),
• c. poliogyna: tuniszi keresztcsőrű,
• c. pusilla: új-fundlandi keresztcsőrű,
• c. reai:

• c. scotica: skóciai keresztcsőrű (ma már önálló fajnak van elismerve),

• c. sitkensis: alaszkai keresztcsőrű,
• c. stricklandi: délkelet-arizónai keresztcsőrű,
• c. tianschanica: tiensani keresztcsőrű,

• c. vividior.

(* leírása a magyar Madarász nevéhez fűződik.)

A törzsalak nagy tollai feketések, másutt, elsősorban a farcsíkja rozsdás piros.

A tojó inkább zöldessárga és sötétszürke. Sajnos a kalitban tartott hímek tollazata is az első vedlés után ilyen dísztelenné válik.

Először arra gondoltak, hogy valami hiányzik a táplálékból, de ezt nem lehetett igazolni, minekután a mai, mértékadó vélemények szerint ennél a fajnál a tollazat színének a kialakulásában fontos szerepe van a mozgásnak.

Valószínűsíthető, hogy a kellő mozgás hiányában egy végső oxidációs folyamat elakad, amely a sárga festéket átalakítaná pirossá.

Nagyon korán, már márciusban költ, sajnos csak tőlünk lényegesen északabbra.

A többi énekes még hozzá sem látott a fészkeléshez, amikor ez a különös madár már kiröpteti az első fészekalját.

A fészekalja 3-4 szürkés zöld tojásból áll, s a kicsik a 14. napon kelnek.

Tápláléka: fenyőmagvak, fák magjai és rügyek.

Nálunk nagyon ritka az előfordulása.

Miközben a MME gyűrűzői évente mintegy 100 000 madarat jelölnek meg, azonközben 1977 és 1992 között mindössze 87 keresztcsőrű akadt a hálóikba.

E fajról - vonulási és költési szokásairól, a szociális magatartásáról - eléggé hiányosak az ismereteink. Leginkább a jellegzetes csőre miatt ismert, ami különleges célszerszám.

Nagy élmény kifigyelni a keresztcsőrűt, amint a fenyők csúcsain fejjel lefelé szétfeszíti a különös csőrével a tobozokat.

A madár a csukott csőrét dugja az érett fenyőtobozba, majd oldalirányú feszítéssel bontja ki és a nyelvével emeli ki a magot. Erőteljes csőrével a puha fenyőfát is szétforgácsolja.

Megfigyelték, hogy egyes keresztcsőrűek alsó kávája jobbra, másoké pedig balra hajlik. Az utóbbiak vannak többségben. Élete a fenyvesekhez kötődik, különösen kedveli a lucfenyőt, ill. annak a magvát. Ha arra gondolunk, hogy ez a mag bőséggel télen áll rendelkezésre, akkor nem csodálkozunk, hogy a keresztcsőrű a vastag falú és alaposan kibélelt fészekben olyankor is költhet, amikor a külső hőmérséklet eléri akár a mínusz 35 fok hideget.

Meg is teszi!

Viszont előfordul, hogy egyes területeken sovány a termés, s ilyenkor feladják azt az élőhelyet, vándorlásra kényszerülnek. Ezért szokták cigánymadárnak is nevezni.

A kóborlásai során nagy utakat tesz meg. Ilyenkor a csapatok hangos "kip-kip" kiáltásokkal húznak át az erdőségeken.

Néha rákényszerül lombos fák magvaira, v. pl. az alma magját csipegeti ki, de Mauersberger szerint ezen a táplálékon csak senyved.

Oroszországban a keresztcsőrű tartásának nagy kultusza van, sokan keresztezik a kanárival, és termékeny utódokat nyernek. Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

http://www.youtube.com/watch?v=4fXYOMErH3k&feature=related

(→nagy keresztcsőrű; →rózsásszárnyú keresztcsőrű; →szalagos keresztcsőrű)

 

keresztcsőrű gyapjasmadár, v. akepa (Loxops coccinea - Akepa): a gyapjasmadárfélék (másutt pintyfélék) Loxops nemzetségének 5 kistermetű faja közül (másutt a 4 rokon faj alfajként szerepel) a legkülönösebbik.

A két csőrkáva hegye egymástól elcsúszott, majd a széttartásból visszafordulnak és egymást keresztezik. Valahogy úgy, ahogyan a mi keresztcsőrünknél.

A két faj a csőrét hasonló módon használja is. Az akepa arra, hogy a levélrügyekből és az összeboruló levélkezdeményezések közül ki tudja húzni a kártevő férgeket.

A hímek tarkák, a Hawaii-szigeten élők narancsos, az oahu-szigetiek pedig rozsdásnarancs árnyalatosak.

A tojók hátoldala szürkés zöld, hasa és torka sárga.

A rokonai nektárt is szívogatnak. Ennél a madárnál is alkalmas a nyelv e célra, de az akepa csaknem teljes mértékben áttért a rovarok fogyasztására.

Az alfajai:

Loxops coccinea aurea

- cocconea flammea:

- cocconea rufa: piros akepa

- coccinea ochraceus: maui akepa (Maui Akepa),

- coccinea wolstenholmei: oahui akepa (kipusztult - Oahu Akepa).

 

keresztcsőrűek (→Loxia): nemzetség a pintyfélék családjában.

(→nagy-; →rózsásszárnyú-; →szalagos keresztcsőrű)

 

keresztesfürj: a fürjnek (Coturnix coturnix) van több színváltozata.

Az egyiknél a kakas torka sötét rozsdabarna, ezt szerecsenfürjnek, a másik, a leggyakoribb változatot pedig keresztesfürjnek nevezzük. Utóbbinál a torkon kereszt alakú rajzolat látható.

Érdekes, hogy a két változat gyakran egymás mellett mutatkozik.

 

keresztesvirágúak (Cruciferae): a mustárolaj-tartalmúak lágyszárú, családja, több mint 3000 fajjal. Előfordulnak az északi félgömbön a mediterrán területektől a sarkvidékig.

Szórt, gyakran tagolt levelek, négytagú, sárga, v. fehér, sátorozó virágzatban álló virágok jellemzik.

A csésze és a sziromlevelek keresztben helyezkednek el, innen az elnevezés.

Jellemző képviselőjük a vadrepce, mint számos, más társa, útszéli gyom. Terméseiket szívesen fogyasztják féléretten és éretten a madarak.

Az egynyári, fehér virágú, kis, szív alakú becőkéjű PÁSZTORTÁSKA (Capsella bursa-pastoris) virág szárán alul már érett, középen félérett magvacskáit szívesen bontogatják ki a becőkéből a magevő díszmadaraink.

Az se zavarjon senki, hogy ha a felső virágbimbókat ellepik a levéltetvek, ezekből is örömmel csemegéznek pl. a kanárik is.

Ide tartozó olajnövényük a →repce, amelynek magva szintén díszmadár alaptakarmány. Van a keresztesvirágúak között számos dísznövény is: a viola, az évelő estike, stb.

 

keresztezés, hibridizáció: eltérő genetikai információkat tartalmazó gemonok részleges, v. teljes egyesítése egyetlen szervezetben ill. annak utódaiban.

A valódi sejtmaggal rendelkező (eukariota) szervezetekben a keresztezés egyetlen lehetősége két, genotípusában eltérő ivarsejt egybeolvadása. A leggyakoribb eset, hogy a két eltérő genotípusú ivarsejtet két különálló szülőegyed szolgáltatja.

Az állattenyésztésben nemesítő, v. fajtajavító eljárás. Az ilyen célzatú keresztezésnek 5 típusát különböztetik meg:

cseppvér keresztezés,

fajtaátalakító keresztezés,

új fajtát előállító keresztezés,

haszonállat-előállító keresztezés,

fajhibrid előállítása.

A keresztezésből származó utódot →hibridnek nevezzük.

Ha a keresztezést nagyon tágan értelmezzük, akkor már egyetlen tulajdonságban eltérő két egyed párosítása is keresztezés. Tehát hibrid keletkezik, ha egyazon fajta kovácsolt és a kovácsoltság hiányát mutató egyedét összepárosítjuk. Bár a fogalom tisztántartása érdekében helyesebb, ha ez esetben inkább vér frissítésről beszélünk.

Azt a keresztezést, amelyben a két egymással keresztezett szülői forma egyszer hím, másszor női ivarsejttel vesz részt, reciprok keresztezésnek hívjuk.

A kereszteződő képesség nem feltétlenül jelent keveredőképességet, mert a hibrid gyakran steril, így nem biztosíthat génkicserélődést.

Általában csak azonos nemzetségek tagjai képesek egymással kereszteződni. (→récék)

Közel rokon nemzetségek fajai között képződő "intergenetikus" hibridek esetében taxonómiai problémák vetődhetnek fel.

Sokan az ilyen nemzetségek egyesítésének lehetőségét látják igazolva e hibridekkel, amelyek ha nem sterilek, akkor a faji rang helyett az alfaj, v. még alacsonyabb rendű taxon a megfelelő.

A fajtán belüli keresztezés a fajta biológiai értékének (alkalmazkodóképességének, vitalitásának) javítása, ugyanis a fajta klb. eredetű mintáinak keresztezésével kedvező génkombinációk révén fokozható az adaptáló és a termőképesség.

A fajtakeresztezés célja a fajták előnyös tulajdonságainak egyesítése. Nemesítésre felhasználhatjuk a fajkeresztezést is.

A keresztezések leírásában a szülői nemzedéket P-vel jelölik (a latin parentes = szülők szó kezdőbetűje alapján), az utódnemzedékeket pedig F betűvel (a latin filialis generatio = utódnemzedék szó kezdőbetűje). Az egymást követő nemzedékeket az F betű indexe jelenti (F₁, F₂, F₃ stb.). A keresztezés jele a leírásokban “×”. Az alléleket azonos betűkkel jelöljük, két allél esetén például egy nagy (A) és egy kicsi (a) használatos. Nagybetűvel a domináns, kisbetűvel pedig a recesszív allélt jelöljük. Ennek megfelelően egy homozigóta egyed allélösszetétele egy génpár esetén AA vagy aa, a heterozigótáé pedig Aa. http://tetel.info/biologia/a-mendeli-genetika.html

A keresztezés a beltenyésztés ellentéte. Az egyszeres keresztezés (single cross) két beltenyésztett törzs keresztezésével előállított hibrid. A klasszikus kétszeres hibrideket a hibridek keresztezésével állítják elő.

Az állattenyésztésben a keresztezés helyett a szoros rokontenyésztéstől (close-breeding) szoktak eredményt várni, de a rokontenyésztés kétélű fegyver, a gének szerencsétlen találkozása esetében gyors degeneráció lehet a következménye.

A beltenyésztéstől és a keresztezéstől - a kettőt céltudatosan használva - együtt várhatunk kedvező eredményeket.

Pl. az ún. diallél keresztezés esetében beltenyésztett származéksorokat keresztezünk. Az ilyen F1 és F2 utódok fenotípusos adataiból ki lehet számítani, hogy melyik keresztezés a legelőnyösebb.

Az e célból végzett keresztezés során keletkezett hibrideket próbahibrideknek nevezzük.

A keresztezések során

javulhat az ellenállóképesség,

növekedhet a termelékenység,

csökken az abnormitások előfordulása,

keletkezhet →heterózishatás.

Leszögezhetjük, hogy dr. Szűcs Lajos állítása a keresztezésnél aranyszabályként érvényesül: annál eredményesebb, minél nagyobb számban fordul elő az ősök között kiváló egyed, ill. maguk, a párba állítottak is kifogástalanok.

Mint láthattuk, a tudomány és az állattenyésztés tágabban értelmezi a keresztezést, mint a galambászok, v. a díszmadarasok. Utóbbiak keresztezésen két klb. fajhoz tartozó egyed párosítását értik.

Ebben az értelemben viszonylag könnyen keresztezhető

- a kanári csicsörkével, tengeliccel, keresztcsőrűvel, zöldikével,

- a gyöngyösnyakú galamb más Streptopelia fajokkal,

- a Neophema fajok egymással,

- a japáni sirályka bronzpinttyel és láttunk már

- nyársfarkú x gyémántpinty,

- nyársfarkú x örvösasztrild hibridet is. (→tőkés réce, →hibrid; →sarki sirály; →PARADICSOMMADÁRFÉLÉK; →Haldane-szabály; →új fajtát előállító keresztezés; →fajtaátalakító keresztezés; →harlekin ara)

http://www.youtube.com/watch?v=TPKO0uNprSk&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=cr7_VrcFTdU&feature=related

http://elartedelsilvestre.foroactivo.com/

 

keresztezett ludak: véletlen, v. céltudatos hibridizáció folytán két, v. több fajtaőst feltételező ludak.

Általában számítani lehet náluk a heterózis hatásra. Viszonylag jól megkotlanak.

A hibridek fele rendszerint fehér, fele pedig tarka. Ha a tarka tojókat fehér gúnárral állítjuk családba, akkor tovább növekszik a fehér tollazat aránya, szerencsés esetben csak a nyakon és a szárnyon lesz szürke a tollazat.

 

keresztorrú madár: →keresztcsőrű (Loxia curvirostra).

 

kergőréce: a →kendermagos réce (Anas strepera - Schnatterente - Gadwall) egyik népi neve.

 

kergueleni tokoscsőrű madár (Chionis minor - Black-faced Sheathbill): a fajokban szegény tokoscsőrű madárféléknek az Indiai-óceán déli vizein fellelhető faja.

Valamivel rövidebb (40 cm), mint a rokon tokoscsőrű madár, egyébként arra nagyon hasonlít.

Csak itt az arci rész nem fehér, hanem a csőrszeglettől a szem fölé irányuló ék alakú folt formájában sötét.

A csupasz szemgyűrű és a láb piros. A csőr pedig fekete.

Egyebekben megegyezik a rokon fajjal.

http://web.uct.ac.za/depts/stats/adu/species/sheabill.htm

 

keringési szervek: a magasabb rendűek szervezetében az anyagszállítás szervei, melyek a tápanyagokat a felszívódás, v. a raktározás helyéről a felhasználás helyére juttatják, az anyagcsere-bomlástermékeket pedig a kiválasztó szervekbe viszik.

Fejlettebb formákban külön szervrendszer, a keringési, v. véredényrendszer fejlődött ki. Ez utóbbi lehet

1./ nyílt, v.

2./ zárt.

Az állandó testhőmérsékletű állatokban a tüdő- és testvérkör teljes elkülönülése következett be.

Madaraknál a magas testhőmérséklettel (42 fok) és a gyors anyagcserével összefüggésben a keringési rendszer nagy igénybevételnek van kitéve és fejlett.

Különösen a szív nagy és jól izmolt. Természetesen két, egymástól elkülönülő pitvarból és két egymástól elkülönülő kamrából áll. Ennek megfelelően ki van alakulva a vénás és az artériás vérkör.

Mindemellett is a madarakban csak a jobb oldali aortaív fejlődik ki, melyből a testet ellátó összes artériák kiindulnak.

A májkapu-érrendszer is már megjelenik, ellenben a vesekapu-érrendszer csak alárendelt jelentőségű.

Érdekességként megemlítjük, hogy pl. a polipoknak egyedülállóan 3 szívük van.

 

keringő galambok (Tümmler, Tuimler, Tumbler oroszoknál: Trjasuni): a házigalamb legnépesebb, s hozzátehetjük, mindenkor, divatirányzatoktól függetlenül az egyik legnépszerűbb fajtákat felölelő, egyik valódi történelmi múltú nagy csoportja. Az ide sorolható fajták arra lettek kitenyésztve – gyakran minden más szempontot félretéve -, hogy gyönyörű szállásukkal lenyűgözzék az embert, igaz ma már részben csak múlt időben. A csoportba szoktál szerepeltetni a magaszálló (Hochflieger, Highflyer) fajtákat is.

Közöttük az ún. →falkarepülők részben gyors röpmódú, zárt csapatban szálló galambok, mint pl. a budapesti magasröptű keringő. Ezek késedelem nélkül spirálszerű vonalban törnek az ég felé és gyorsan elérik a röpmagasságot. A csoport másik fele (gondoljunk a lengyel magasszálló keringőre) olyan fajtákat ölel fel, amelyek lassan, szinte azt lehet mondani, hogy kimérten emelkednek egyre feljebb. A makói magasszálló keringő szintén zárt csoportban száll, viszont lassan, lepke módjára, lebbenve, lebegve száll.

A keringő galambok egyik elkülönülő fajtája a nyikolajevi magasszálló. 8-10 órás repülésre képes is, de ahogy eléri a számára kedvező röpmagasságot, nem kezd el körözni, hanem kiterjesztett szárnyakkal vitorlázik.

Valamennyiük őse Perzsiában, Törökországban keletkezett, ill. India területéről származik, s e három ág is valószínűleg eredményezi a rendkívüli változatosságot, amelyből a rendszerezés nehézségei adódnak. Az imént részletezett talán leghelyénvalóbb csoportosítás mellett mások, más szempontok szerint próbálták az e csoportba tartozó galambokat kategorizálni:

a csőr hosszúsága alapján,

a farok szélességét fő szempontnak tekintve,

a kormánytollak száma szerint.

A fajták többsége a tenyésztői formalizmus eluralkodása miatt elvesztette kiváló, a nevében pedig ma is szereplő röpképességét. Vagyis számos ide sorolt fajta ma már nem kering, mások nevében szerepel a begyes, noha nem fújnak, ami élesen veti fel a fajtacsoport korszerűsítésének szükségességét, az újracsoportosítás igényét.

Ezért talán a származási hely megjelölése és a csőrhosszúság alapján történő csoportosítás a legkorrektebb, amit dr. Szűcs Lajos is alkalmaz:

1. délkelet- és kelet-európai hosszúcsőrű keringők,

- bácskai keringő (Batschkaer Langschnäbel.),

- bánáti magasszálló keringő,

- belgrádi magasröptű keringő,

- kijevi apáca keringő,

- kiskunfélegyházi simafejű szívhátú keringő (Culbutant de Felegyhaza),

- moszkvai pajzsos keringő,

- topolyai magasröptű keringő,

2. délkelet- és kelet-európai középhosszú csőrű keringők,

- budapesti bíbic keringő (Vanneau de Budapest),

- budapesti magasröptű csapos keringő,

- budapesti magasröptű keringő (Budapester Hochflieger),

- budapesti fehérszalagos keringő (Budapester Weißschild),

- budapesti tollas lábú gólyás keringő (Budapest Highflyer with coloured Neck),

- budapesti tükrös keringő,

- bukaresti lógós szárnyú keringő (Budapester Belatschter),

- ceglédi szívhátú keringő (Culbutant de Cegled),

- ciung (csung) keringő,

- csepeli magasröptű hófehér keringő,

- erdélyi bukógalamb,

- erdélyi duplakontyos bukógalamb (Siebenbürgen Double Crested),

- egri kék keringő (Erlau Tumbler),

- Eisker Doppelkuppiger Positurtümmler

- galati (galaci) forgó keringő,

- Griwuntümmler,

- kalugai fekete szarka keringő (Kalugaer Tümmler),

- kassai bukó (Kaschauer Roller - Kosice Roller),

- kazáni keringő (Kasaner Tümler - Kasan Tumbler - Казанский турман),

- kecskeméti keringő,

- kiskunfélegyházi fésűs keringő (Culb. de Kiskunfelegyhaza à tête lisse),

- kolozsvári kék vetőgalamb,

- komáromi bukó (Komorner Tümmler),

- kőrösi (alföldi) keringő (Culbutant de Körös),

- magasröptű magyar deres (Ungarischer Dunkelgestorchter Hochflieger),

- magyar díszderes (Ungarischer schaukappiger Tümmler),

- makói keringő (Mako Highflyer),

- monori keringő (Monorer Tümmler),

- moszkvai szarka (turman) keringő,

- orbetzu-féle rozsdás keringő,

- orlov keringő,

- orosz rezgő nyakú keringő,

- román kopasznyakú keringő (Rumänischer Nackthalstümmler),

- román meggyvörös keringő,

- román szakállas szarka keringő,

- román szarka (szívhátú) keringő (Rumänischer geelsterter Bärtchentümmler),

- rshewi tükrösfarkú keringő (Rschewer Sternschwanztümmler),

- sumeni röpforgó,

- szabadkai magasszálló keringő,

- szabadkai rezgő nyakú galamb,

- szatmári babos-szíves forgó,

- szatmári suta (szatmári vető),

- szegedi magasszálló keringő (Szegediner Tümmler),

- szolnoki keringő (Szolnoker Tümmler),

- taganrogi keringő (Taganroger Tümmler),

- temesvári bukógalamb (Temeschburger Schecken),

- tulai tükrösfarkú keringő (Tulaer Sternschwanztümmler),

- volgai színes törzsű keringő.

3. nyugat- és közép-európai hosszúcsőrű keringők,

- amerikai fehércsapos keringő,

- angol szarkakeringő (Englischer Elstertümmler),

- angol tippler (kiállítási - Englischer Exhibition Flying Tippler),

- angol tippler keringő (Englischer Shautippler),

- berlini hosszúcsőrű keringő (Berliner Lange),

- berlini lábtollas keringő (Berliner Langlatschige Tümmler),

- cumulet keringő (Cumulet Hochflieger),

- dán keringő (Danische Tümmler),

- dán (Danischer Schildtümmler),

- danzingi magasszálló keringő (Danzig Hochflieger),

- Domestic Show Flight,

- galiciai ezüst szarka keringő,

- hannoveri keringő (Hannoversche Tümmler),

- holland magasszálló,

- holland (Niederländische Helmtaube),

- kasseli keringő (Kasseler Tümmler),

- keletporosz keringő (East Prussian Tumbler - Восточнопрусский турман),

- lengyel hosszúcsőrű keringő (Polish Long Faced Tumbler),

- lengyel szarkakeringő (Polnischer Elstertümmler),

- Mokeetaube,

- Martham,

- német hosszúcsőrű keringő (German Long Faced Tumbler),

- pomerániai szemernyős keringő (Pommersche Schaukappe),

- stargardi rezgő nyakú keringő (Stargarder Zitterhals),

- stralsundi magasröptű keringő (Stralsunder Hochflieger).

4. nyugat- és közép-európai középhosszú csőrű keringők,

- angol apáca keringő (Englische Nonne - Nun),

- bécsi keringő galamb (Vienna Long Faced),

- bécsi tükrös keringő,

- brémai keringő (Bremer Tümmler),

- hamburgi keringő (Hamburger Tümmler),

- holland magasszálló keringő (Niederländische Hochflieger),

- lengyel orlik (sas) keringő (Polish Eagle),

- memeli magasszálló keringő,

- merki szarka keringő,

- német apáca keringő (Deutsches Nönnchen),

- ó-holland keringő (Altholländische Tümmler),

- szarka bukógalamb (Ungarischer Elsterstümmler),

- vilniusi saskeringő (Wilnaer Adler),

5. a Föld más tájain keletkezett keringők,

- guli (gooli) keringő,

- kínai rövidcsőrű keringő (Chinesischer Tümmler),

- kínai tollas lábú keringő,

- mooke keringő.

6. pergők, tekintet nélkül a származási helyükre,

- birminghami (börmingemi) pergő (Birmingham Roller),

- debreceni pergő (Debrecin Roller),

- keleti pergő (Orientalischer Roller),

- lowtan (indiai) padlásforgó,

- perzsa csattogó pergő,

- perzsa pergő (Persian Roller),

- temesvári pergő.

7. rövidcsőrű keringők

- angol rövidcsőrű (long faced - Englischer Longfaced Tümmler),

- angol rövidcsőrű (short faced -Englischer Shortfaced Tümmler)),

- bécsi rövidcsőrű,

- berlini rövidcsőrű (Berliner Kurze - Berlin Short Faced),

- breslaui rövidcsőrű (Breslauer Tümmler),

- (Broder Purzler - Brod Tumbler - Турман Брод),

- budapesti rövidcsőrű (Budapester Kurze),

- cseh keringő (Tschechischer Tümmler),

- elbingi fehérfejű (Elbinger Weißkopf - Elbing White Head),

- königsbergi színesfejű (Königsberger Farbenkopf),

- königsbergi tisztaszemű (Königsberger Reinauge),

- lembergi rövidcsőrű,

- lengyel rövidcsőrű (Polish Shortbeak),

- lengyel rövidcsőrű néger (Polish Shield Highflyer),

- ó-törzsű (törzsök) galamb,

- poseni színes fejű, v. poznani (Posener Farbenkopf),

- prágai rövidcsőrű (Prager Tümmler),

- schönebergi szalagos (Schöneberger Streifige - Schoeneberg Barred),

- stettini rövidcsőrű (Stettiner Tümmler),

- travnyiki  rövidcsőrű keringő (Travniker Kurze),

- újvidéki egyszínű rövidcsőrű (Sad Novisader Kurze),

8. egyéb, kis jelentőségű fajták

- agaran galamb (Agaran Pigeon Голубь агаран),

- amszterdami szakállas keringő (Amsterdamer Bärtchen Tümmler),

- anatóliai (Anatolischer Ringschläger),

- antik galamb (Altstämmer - Ancient Tumbler),

- apatini keringő (Apatiner Tümmler Apatin Tumbler),

- aradi fésűs keringő,

- aradi simafejű keringő (Arader Tümmler),

- aradi szívhátú bukó,

- bajai keringő (Bajaer Tümmler),

- belga magasszálló keringő (Belgischer Hochflieger),

- belga keringő (Belgium Tumbler),

- belga (Belgischer Ringschläger),

- bergeni keringő (Culbutant de Bergen),

- (Bialostocka Kalotte),

- (Borino - Борино),

- botosáni keringő (Botoschaner Tümmler),

- brailai rövidcsőrű forgó,

- bursa galamb (Bursa Tumbler - Турман из Бурсы),

- ceglédi tollaslábú keringő,

- constancai forgó keringő,

- cakal keringő (Cakalroller - Cakal Roller - Какальский роллер),

- calarasi röpforgó,

- craiovai tükrösfarkú keringő,

- csepeli keringő (Csepeler Tümmler),

- dél-bácskai keringő (Südbatschkaer Tümmler),

- dunakeszi babos keringő,

- Escampadissa Tumbler,

- göteborgi keringő (Göteborg Tümmler),

- gumbinneri fehérfejű keringő (Gumbinner Weißkopf),

- Hamburger Schimmel,

- Hamburger Kalotte,

- francia keringő (Französicher Tümmler),

- francia magasszálló (Haut-volant Français),

- groningeri slenke (Groninger Slenke),

- iasi homlokrózsás bukó (Jassyer Tümmler),

- északkaukázusi keringő Nord Nordkaukasischer),

- The Hague Highflyer,

- kassai pergő (Kaschauer Tümmler - Kosice Tumbler),

- katalán keringő (Katalanischer Tümmler),

- kecskeméti keringő (Kecskemeter Tümmler),

- kelet-porosz vetőgalamb,

- kijevi keringó (Kiev Tumbler - Киевский светлый),

- kisinyovi pergő,

- kölni keringő (Cologne Tumbler),

- krasznodari keringő (Krasnodar Tumbler - Краснодарский турман),

- kremencsugi forgó,

- lengyel kalotte (Polnische Kalotte),

- lengyel papsapkás keringő (Polnischer Kronentümmler),

- lengyel grivun keringő (Polnischer Griwun Tümmler),

- lengyel szek keringő (Polish Szek-Tumbler),

- lomi keringő,

- Culbutant de Lusace - Lausitzer Purzler,

- miskolci fésűs keringő,

- moszkvai szürke forgó,

- nikolajevói keringő,

- nikolajevói pajzsos keringő,

- nissi magasszálló (Nischer Hochflieger),

- norvég keringő (Norwegischer Tümmler),

- odesszai keringő,

- Pinta Tumbler,

- portugál keringő (Portugiesischer Tümmler),

- rajnai (Rheinischer Ringschläger),

- rakovnyik pergő (Rakovnik Roller),

- regensburgi keringő (Regensburger Tümmler),

- (Refilador Tumbler - Рефиладор),

- rigai keringő (Rigaer Tümmler),

- román barna és kék keringő,

- román fehérfarkú keringő (Romanian White Tail),

- rosztovi keringő (Rostower Positurtümmler),

- rostoki keringő (Rostocker Tümmler),

- Sherazie Schiras Tümmler,

- speelderke (Speelderke),

- svéd keringő (Schwedischer Tümmler),

- szarajevói pergő (Rouleur de Sarajevo - Sarajevoroller),

- szarkakeringő (Magpie Tumbler),

- székesfehérvári keringő (Szekesfehervarer Purzler),

- sziszaki pergő (Sisaker Roller - Sisak Roller - Сисак роллер),

- Wolverhampton Elster,

- Wolverhampton Badge,

- varsói lepkegalamb (Warschauer Schmetterling - Polish Butterfly - Польская бабочка),

- szlovák magasszálló (Slowakischer Hochflieger),

- szerb magasszálló (Serbischer Hochflieger),

- szibériai keringő (Sibirischer Positurtümmler - Сибирский белый статный турман),

- sziléziai keringő (Niederschlesischer Belatscher Tümmler),

- szófiai rajzos tarka bukó,

- sztára-zagorai forgó,

- sztrapari keringő (Staparski Tumbler),

- üzbég keringő (Usbekian Tumbler Узбекский турман),

- volgai keringő (Wolgaer Positurtümmler),

- vrsac keringő (Vrschatsschka Tumbler - Врсчатский турман),

- zágrábi pergő (Zagreber Roller).

A csőr szerinti megkülönböztetés mellett beszélhetünk

közepes nagyságú

v. kistestű fajtákról;

a tollazat alapján

simafejű,

búbos,

fésűs,

sima, v. tollas lábú fajtákról.

Mint említettük, a klf. fajták elég tág határok között különböznek a röptulajdonságuk alapján is. A budapestiek és a bécsiek fergeteges szárnyalásukkal lepik meg a szemlélőt. A danzigiek röpte nyugodt. A ciung oly gyors, akár a denevérek. A szegedi keringő lepke módján szeret vitorlázni. A keleti és a perzsa fajták a bukfenceikkel bájolják el a bámész közönséget.

A röpmódjukat tekintve lehetnek:

→magasszállók,

→tartósan repülők,

→pergő galambok.

Az e téren mutatkozó képességeiket →versenyeken mérik meg. A keringőket is komoly munkával, nagy szakértelemmel kell felkészíteni a versenyekre, v. a látványos produkciókra.

Ehhez hozzátartozik a hordoztató röpláda, a szállítható dúc, a →csaligalamb, a különleges takarmányozás és elhelyezés, továbbá mindenekelőtt a nagy szakmai tapasztalat és szakértelem.

Mindent egybevetve a keringők a legnagyobb történelmi múlttal rendelkező igen népszerű fajták. A falkarepülők között megkülönböztetünk gyors röpmodorú zárt csapatban szállókat (pl. a budapesti magasröptű keringő), amelyek gyorsan spirálszerű vonalban emelkednek az ég felé és hamar elérik a röpmagasságot. Vannak fajták (pl. a lengyel magasszálló keringő), amelyek viszont lassan, nyugodtan emelkednek a magasba. Lassú röpmodorú, zárt csapatban szálló, lebegő röpmodorú fajtánk pl. a makói magasszálló keringő. Sajátságos stílusú a nyikolajevi magasszálló, amely 8-10 órás repülésre képes, de elérve a röpmagasságot, nem köröz, hanem a kiterjesztett szárnyakkal és farokkal vitorlázik.
(→szólórepülők, →falkarepülők, →galambfajták)

 

keringő galambok elhelyezése: a keringő és más röpgalambok dúca alapvetően nem tér el a többi galambétól, de ha versenyeztetünk, akkor

az előtér,

a tenyészdúc és

a fiatalok elhelyezésére szolgáló dúc mellett

okvetlenül szükség van ún. edződúcra és lehetőségek szerint

egy többrészes ún. szálláshelyre.

A TENYÉSZDÚCBAN kell elhelyezni a tenyészállományt, a párosítási, költési, fiókanevelési, a fészekanyag tartó, az etetési és az itatási alkalmasságokat. Az utóbbiak valójában nem különböznek mindattól ami a postagalamboknál bevált. A fészekrekeszek mérete 50x40x30 cm, elől leszerelhető ráccsal, csapóajtóval.

A nyitott csapóajtó szolgálhat leszállólapként is. A fészekrekeszt úgy kell elrendezni, hogy benne legyen hely egyedi itatásra és zárttéri etetésre.

A leszerelhető rácsnak a fiókák szelídítésénél van szerepe, ugyanis amikor a fészekből kijáró fiatalok már vissza képesek jutni viszonylag gond nélkül a fészekrekeszbe, akkor leszerelhetjük a rácsot, mert ez esetben a fiókák könnyebben szoknak az emberhez, kevésbé lesznek félénkek.

A tréning-, v. EDZŐDÚCBAN nélkülözhetetlen a világítás, ti. az alkonyati röptetés és az esti takarmányozás ezt megköveteli. Emellett az edződúc fontos tartozéka az olyan méretű feleresztő láda

(Fotó: R. Korgitta -

http://www.linkhitlist.com/cgi/LHL_D.exe?G2L&LinkNo=1435956&ListNo=59374), amelyből egy falka, egy raj egyszerre kiereszthető.

Az elhelyezésben mérlegelni kell még azt is, hogy az állomány egyes csoportjai időről időre különválasztandóak.

Tavasszal kettéválasztandó

tenyészállományra és

versenyállományra.

Márciusban megoldandó a tenyészállomány párosítása, áprilisban a versenyállomány párosítása. Ezt követően a versenyanyag fiataljait 4 hetes korukban kötelező leválasztani a szülőktől, itt arról van szó, hogy számukra is kell gondoskodnunk külön helyiségről, dúcról.

A NEVELŐDÚC kialakítását alapvetően a technológia határozza meg:

1. minden madárnak legyen biztosítva ülőhely, ami azt jelenti, hogy min. 15 százalékkal több ülőhelyet kell kialakítanunk, mint ahány galambot a dúcba el kívánunk helyezni;

2. etetővályún legalább 15 cm hossz jusson egy galambra;

3. önitató férőhelyigény: 10 galambonként 1 hely;

4. a növendékek egy hét után a nevelődúchoz csatlakozó napfényes, szellős, de nem huzatos röpdébe kijárva ismerkedhetnek a környezettel. A röpdébe először a délutáni órákba engedjük ki őket, s etetéssel csaljuk be a dúcba a madarakat;

5. 2-3 hetes szoktatásos kijáratás után a tetőről való felhajtást a délutáni órákban kell elkezdeni;

6. 3-4 hét kijárás, röptetés után a csapatot szét lehet a röpképességek szerint válogatni azonos képességű falkákra;

7. tekintve, hogy több falkánk lesz, akkor jártunk el helyesen, ha a nevelődúcot úgy alakítottuk ki, hogy ott a klb. falkákat külön tudjuk tartani.

8. 8-10 hetes kijárás után át lehet telepíteni a fiatalokat az öregek dúcába, ahonnan néhány napos zárt tartás után lehet megkezdeni a röptetésüket.

 

Kernbeisser (ném.): →meggyvágó (Coccothraustes coccothrautes).

   Masken: →álarcos meggyvágó (Coccothraustes, v. Eophona personata),

   Schwarzschwanz: →feketefarkú meggyvágó (Coccothraustes, v. Eophona melanura).

 

kerra (nép.): →héja, v. vörös héja (Accipiter gentilis).

 

kertészmadár: →aranybóbitás kertészmadár; →csíkos kertészmadár; →közönséges kertészmadár.

 

kerti bülbül (Pycnonotus barbatus, néhol hibásan: sinensis - Garden Bulbul): Kína keleti és déli részén otthonos 21 cm nagyságú madár a bülbülfélék családjában. Nyáron párban él, s főként rovarokra vadászik, télen csapatokban kóborol, s bogyókkal táplálkozik.

A fejtető fekete. Az arci rész barna, de fehér szemcsíkkal. A hát zöldesszürke.

A test alul sárgásfehér. A farktollak sárgás olajzölddel keretezettek.

Főként a szubtrópusi völgyekben fordul elő, ahol a bambusz is megterem. A hangja krákogó és rigófüttyszerű strófák keveréke.

 

kerti dúc: kifejezetten házigalambok elhelyezésére létrehozott épület. Cseréptetővel, különrekesztett padlástérrel (→postagalamb) célszerű felülről szigetelni.

Előnye, hogy a galambok mindig szem előtt vannak, többet lelhetjük bennük az örömünket. A kezelésük (takarítás) könnyebb, nem kell nagy magasságba feljuttatni a takarmányt, az itatás, az etetés "vízközelben" van. A kinti hőmérséklet-változásoknak kevésbé van kitéve.

Hátránya, hogy bonyolultabb a rágcsálók és a ragadozók (kutya) elleni védelme. Rendszerint nedvesebb és hidegebb, mint általában a →padlástérben kialakított dúcok. Ez a talaj menti légrétegek jellemzőiből fakad.

Valamit lehet enyhíteni a hátrányokon, ha az épületet 30-50 cm magas lábakra emeljük.

http://www.youtube.com/watch?v=gzNnIPzm0RM&feature=related

 

kerti etető: madarak részére készített berendezés, mely segítségével ínséges időben a madarak részére energiadús magvakat, táplálékot kínálunk fel, hogy átsegítsük őket a téli nehézségeken.

Ha költési alkalmatosságot is biztosítunk, akkor valószínűleg sikerül ott tartanunk egy párat, amely üde színfoltja lesz a kertnek.

Az alkalmatosságok elhelyezésekor természetesen gondot kell fordítanunk arra, hogy az ragadozók (macska) ellen biztonságot nyújtson.

A kerti etetőben (fagyúval összegyúrt) olajos magvakat (repce, napraforgó, kender) célszerű felkínálni.

 

 

 

kerti fakusz: →rövidkarmú fakusz (Certia brachydactyla - gemeiner Baumläufer).

 

kerti fülemüle: a →karvalyposzáta (Sylvia nisoria) egyik népi neve.

 

kerti geze (Hypolais hypolais, v. Hippolais i. icterina - Gelbspötter, v. Gartensänger - Icterine Warbler), v. geze: a poszátafélék családjába tartozó, 13 cm (Kelemennél 131-138 mm) nagyságú vonuló madarunk, mely a hosszú, csengő strófáiba sző más madarak énekéből is motívumokat. Rendkívül változatos dallamszövése miatt néhol nevezik csalogánynak is.

A költőhelye Észak-Franciaországtól, Svájctól és Norvégiától keletre, egészen a Szibériáig nyúlik.

A hát olajzöld, a test alul citromsárga. A szárny egészen sötét, barnás zöld evezőkkel 63-67 mm-es.

Az egyenesen metszett farok feketés zöld, a hossza 49-56 mm.

A talpi része sárgás, de a csüd barnás, a hossza 20-21 mm. A felül enyhén lapított csőr barnás, de tőben inkább sárgás árnyalatú, a hossza 13-14 mm.

Az utolsók között érkezik - május 2-a körül - haza a vándorlásából. így júniusnál előbb nem is költhet.

A fészekalja 4-5 rózsaszín alapon rozsdabarna-, v. feketefoltos tojásból áll, s a 13. napon kel ki.

Rovarokkal, álcákkal, bábokkal táplálkozik.

A régebbi szakirodalomban megemlítik, hogy a tartás legproblematikusabb időszaka a tél, mert a kerti geze télen vedlik, tehát akkor áll fenn a legkomplikáltabb táplálékigény, amikor azt a legnehezebb biztosítanunk. Ilyenkor tesz ragyogó szolgálatot tesz a gondos előrelátás, mely rászorítja a madártartót, hogy gyűjtés és tartósítás formájában idejében gondoskodjon a szabad természetben fellelhető rovarokról.

Persze mindez ma már nem aktuális, hiszen a kerti geze védett. Az eszmei értéke: 20 000 Ft.

http://devashish.deb.oiseaux.net/hypolais.bottee.1.html

 

 

kerti költő-alkalmatosságok: a madarak közül számos fák odvaiba fészkel. A fák természetes odvasodása a korszerű erdőgazdálkodás elveivel nehezen összeegyeztethető, aminek következménye, hogy a madarak költőhelyekben szűkölködnek. A probléma egyik megoldását a kertekbe kihelyezett mesterséges költő-alkalmatosságokkal segíthetjük elő.

Számos változat elképzelhető, magunk is kísérletezhetünk, barkácsolhatunk mesterséges fészekodút, mely esélyt ad a madaraknak a kertünkben való megtelepedésre. Egy ilyen változat Füles József bevált ajánlata.

 

kerti nádiposzáta: az →énekes nádiposzáta alfaja (Acrocephalus palustris horticolus).

 

kerti poszáta (Sylvia borin - Grasmücke - Garden Warbler): az egyik legismertebb poszátafélénk, amely a nevével ellentétben a kertekben csak a vonulása idején bukkan fel.

Legszívesebben az ártéri erdők sűrű aljnövényzetében tartózkodik, ott is fészkel. Egész Európában előfordul, Szibériában a Jenyiszejig.

Afrikában telel.

Az alfajai (zárójelben az elterjedési centrum):

Sylvia

• b. pateffi (Bulgária),
• b. woodwardi (Altáj).

A törzsalak nagysága 14 cm.

A hangja rendkívül jellegzetes és szép, orgonaszerű fuvolaszó.

Rendszerint a talajhoz közel, rőzserakásba, v. szederindák dzsungelébe építi a fészkét.

A hímek gurgulázó éneke a hazai madárhangok között az egyik legszebb.

De rendszerint zajtalanul jár a sűrű bozótban, gyűjtögeti a pókokat, apróbb rovarokat. A levéltetveket is nagy élvezettel csipegeti le a hajtásvégekről.

Robillertől tudjuk, hogy amikor még nem védte törvény, 50x23x30 cm-es kalitban költették. Örömmel fogadta el a cseresznyét, a narancsot és klf. szaftos gyümölcsöket, naponta 3-5 lisztkukacot.

A 4-6 tojásból álló fészekalj költésébe a hím is besegít. A kicsik a 12-14. napon törik fel a héjat, és 10-12 napos korukban repülősök. Fotó: Faragó András - MEPISZ

Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

http://www.birdtheme.org/forum/sylviaborin.html

 

kerti rigó (Turdus hortulorum): kelet-szibériai rigóféle. A hím torka hamuszürke, a testoldalai rozsdavörösek. A tojó a torkán szolidan sötéttel pettyezett. A telelőhelyei Délkelet-Ázsiában vannak.

 

kerti rozsdafarkú (Phoenicurus /Ruticilla/ phoenicurus - Gartenrotschwanz - Common Redstar), népiesen füstfarkú, fattyúfülemüle, vörösfarkú madár: a rigófélék családjába tartozó 13-14 cm nagyságú, viszonylag gyakori vonuló madarunk. 

Fotó: Annette Cutts -

http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm

Április 6-a tájt érkezik meg az afrikai telelőhelyekről, s hamarosan elkezdődik a költési idénye.

A fészket tekintve nem túl igényes. Leggyakrabban fák odvaiba hord vékony gyökereket, s a hevenyészett fészket finom tollakkal béleli. Előfordul, hogy földi lyukakba rak fészket.

Még érdekesebb, hogy esetenként több tojó egy fészekbe rakja a tojását. Mauersberger megemlíti, hogy találtak már egyetlen fészekben 25 tojást is.

4-6 zöldeskék tojásából a 12-13. napon kelnek ki a fiókák. Júliusban szokott hozni egy másik fészekaljat, de a megfigyelések szerint soha nem az első fészekbe, noha általában annak a közelében.

Az első fészekhez csak a következő évben tér vissza.

Főként a hegyvidéki erdőségekben gyakori, egészen a Sarkkörig. Az éneke szebb és változatosabb, mint a házi rozsdafarkúé, de a viselkedésük nagyjából megegyezik, azzal a különbséggel, hogy ez szívesebben tartózkodik fákon.

A homlok, a torok és az arci rész fekete. A test felül szürke.

A mell, a hasi tájék és a farok a nevének megfelelően rozsdaszínű. A fejtető és a test alul fehér.

A tojó felül sötét, alul világosszürke. Előfordulnak példányok, melyeken a torok feketés, s a hímekre emlékeztető.

Kis-Ázsiában és a Kaukázusban otthonos a fehérszárnyú alfaja

(P. p. mesoleuca),

mely csupán a fehér szárnyfoltjában különbözik a törzsalaktól. Néhányszor már megfigyelték hazánkban is.

Rovarokkal és bogyókkal táplálkozik. Ennek ellenére régen kedvelt kalitmadár volt, ami nem egészen a viszonylag egyhangú füttyének volt köszönhető, hanem, hogy fáradhatatlanul fújta a dalát, és kecses mozgásával, kellemes színeivel is örömöt szerzett a tartójának.

Mesterséges fészekodúval könnyen a kertbe lehet szoktatni.

Az alfaja:

• p. mesoleuca: →fehérszárnyú kerti rozsdafarkú.

Ma már védett, az eszmei értéke: 50 000 Ft.

 

kerti sármány (Emberiza hortulana - Ortolan): a pintyfélék (másutt sármányfélék) családjának egyik, 16 cm nagyságú faja. A szárazabb területeket kedveli.

Fotó: Tommy Pedersen - http://www.tommypedersen.com - 

és Askar Isabekov - http://www.birds.kz/index.html

Fellelhető az Alpokban 2000 m magasságig, és pl. a Sierra Nevadában is.

Nálunk leggyakoribb a szőlőkben. Költ Elő-Ázsiában és Dél-Szibériában is.

A hazai populáció feje és melle szürkészöld. Az áll és a barkócsík itt sárga. A has rozsdaszínű. A bajuszsáv zöldes.

A csőr hússzínű.

A hát barnás, de feketével sávozott. A keskeny szemgyűrű sárga.

A tojó a mellén sötéttel sávozott és a színei mosottak.

A fiatalok tollazata összességében barna, a hasi részen sávozott.

A leghatározottabban vonuló, sőt, érdekes, hogy a fészkelési helyeit évente változtatja.

Fokozott védelmet élvez. Az eszmei értéke: 100 000 Ft.

 

kései meggyvágó: →nyugati meggyvágó (Hesperiphona vespertina).

 

keselyűdaru (érvt. Gypogeranus): a →kígyászkeselyűk egyik családnemének régebbi neve.

 

keselyűfejű gyöngytyúk, v. keselyűnyakú gyöngytyúk (Acryllium vulturinum - Geierperlhühner - Vulturine Guineafowl): a →GYÖNGYTYÚKFÉLÉK CSALÁDJÁNAK 70-72 cm-es, legnagyobb faja (Cristophernél 50 cm)   Kelet-Afrika félsivatagos tájain, ahol nagyobb csapatokban kóborol.

Fotó: Horst Bielfeld  - http://www.horst-bielfeld.de/

Gyakran hallatja hu-hi, hu-hi, huhogásszerű hangját.

Előfordul, hogy az élőhelyén éjjel mínusz 4 fokra lehűl a levegő.

A párok csak a költés idejére vonulnak félre, amikor is a talajon épített fészekben 10-14 db (Cristophernél csak 4-5) krém, v. izabell színű, de sárgásbarna pontokkal díszített tojáson (index: 51x38 mm) kotlik meg a tojó.

A kelés a 23-24. (Cristophernél a 24-30.) napon várható.

A keselyűfejű gyöngytyúk híresen igénytelen, víz nélkül is napokig bírja.

A kékesfehér, sárgás csőr és a pirosas írisz kiemelkedik a kékesszürke, csupasz fej színéből. A csupasz fej és a csőr felső kávájának lefelé hajló íve erősen emlékeztet a keselyűkére, így nagyon találó a neve.

A tarkón mahagóni színű, szőrszerű tollakat visel. A felső 1/3-ad részen a nyak is csupasz, viszont lejjebb rendkívül hosszú tollai vannak.

Ezek gerince feketével keretezett fehér.

A nyak oldalán és a hátul növő tollak foszlottak, s a végük tengerkék.

A mell tollai is kékek, kobaltos árnyalatúak, de a mellközéptől ezek is feketék.

A hát és a szárny itt is fehérrel pettyezett feketésbarna. De az evezők újra hosszanti csíkosak, tekintve, hogy a fehér "gyöngyök" egymásba érnek.

A comb tollai feketék. A láb viszont szürke. A csüdön mutatkozik 1-3 kis bütyök, ezek a hajdani sarkantyúk maradványai. A szárnyhossz 286-314 mm.

A farok (150 mm) is rendkívül különös. Kúpszerű, lefelé hajlik, a vége közvetlenül a talaj felett felfelé kunkorodik, s olyan, mint egy rágcsáló farka.

A csibéi okkeres barnák, rövid, feketés csíkozással. A fej fekete folttal díszített.

A hamburgi állatkertben tartott első európai példányok 10-12 éves korukig jó egészségnek örvendtek.

 

KESELYŰFÉLÉK, v. óvilági keselyűk (AEGYPIIDAE - Voltures): a →SÓLYOMALAKÚAK rendjébe tartozó egyik család - másutt csak nemzetség.

Fotó: http://www.phphoto.org  és Kékesdi L. Gy.

Hatalmas termetű, a ragadozókra emlékeztető testfelépítésű fajok. A nyakuk hosszú, és a fejükkel együtt gyakran kopasz.

A csőrük egyenes, csak a végén hajlik lefelé. Európában, Ázsiában és Afrikában élnek. Ázsiában jelentős a szerepük az elhullott állatok eltakarításában.

Indiában és Perzsiában vallási alapon a halottakat is keselyűkkel semmisítetik meg.

A barátkeselyű (Aegypius monachus) igazi hazája Közép- és Dél-Ázsia, de Dél-Európában is előfordul. Szárnyfesztávolsága 2,2 m.

A fakókeselyű (Gyps fulvus) kóborlásai során esetenként nálunk is megjelenik az Alföldön, dögön kívül beteg, v. öreg állatokat is zsákmányol.

A szárny fesztávolsága tekintélyes: 2,5 m.

A dögkeselyű (Neophron percnopterus) lényegesen kisebb (1,6 m), ürüléket is fogyaszt, Indiában és Afrikában tisztaságőr.

A szakállas-, v. saskeselyű (Gypaetus barbatus) a család legnagyobb méretű (szárnyfesztáv: 2,6 m) faja kisebb állatokat is zsákmányol.

http://www.youtube.com/watch?v=43yvlrNl3Xc&feature=related

 

keselyűk: a vágómadárfélék családjának egyik csoportja rendkívül nagy termetű, hatalmas szárnyú madarakkal.

A farkuk rövid. A saskeselyű kivételével valamennyi nyaka csupasz.

A hím és a tojó egyforma.

Sziklákon, v. magas fákon fészkelnek.

(→KESELYŰFÉLÉK; →újvilági keselyű; →óvilági keselyűk; →dögkeselyű; →gyapjasfejű keselyű; →füles keselyű; →hollókeselyű; →kígyászkeselyű; →királykeselyű; →pulykakeselyű)

 

keselyűk királya: →királykeselyű (Sarcorhaphus papa - King Vulture).

 

keselyűsarok (gal.): az →örökletes abnormitások egyike.

 

keselyűsólymok (Polyborus): a sólyomfélék Amerikában élő egyik csoportja, amelyekről kapásból senki sem gondolná, hogy a mi vándorsólymunk közvetlen rokona.

A hosszú csüd, az esetlen mozgás, a piros arci rész inkább emlékezteti az embert a keselyűkre.

A viselkedésük sem mond ellent ennek a küllemnek. (→karakara)

 

keskenycsőrű gyapjasmadár: a hímesmezű, v. gyapjasmadárfélék családjának egyik faja a vékonycsőrű Hemignathus nemzetségből.

Lehet, hogy már kipusztult.

 

keskenycsőrű kardinális (Pyrrhuloxia sinuata - Pyrrhuloxia): a pintyfélék (másutt sármányfélék) családjának 20 cm nagyságú, különös amerikai faja. Az USA délnyugati részén és Nyugat-Mexikóban fordul el.

A magas csőrön a káva éle furcsa szögben hajlik, innen a neve.

A tollazat összességében hamuszürke, de a csőr tövén pirossal díszített. Ugyanígy piros a szem környéke, a bóbita hegye és a hason egy keskeny csík.

 

keskenycsőrű kecses fahágó (Lepidocolaptes angustirostris - Narrow-billed Woodcreeper): a fahágófélék családjában a kecses fahágók 7 faja közül az egyik.

Fotó: Pablo Rodríguez - http://www.cema.edu.ar/eventos/muestras/rodriguez/

 

keskenycsőrű papagájok (Brotogeris - Schmalschnabelsittich): a valódi papagájok alcsaládjának egyik nemzetsége 8 faj számos alfajával. Areájuk, az egy közép-amerikai faj, az aranyosállú tirikapapagáj kivételével Dél-Amerika, annak is kizárólag a középső és az északi része.

A papagájok között a kisméretűek közé tartoznak. A legnagyobb faj, a tirikapapagáj sem haladja meg a 23,5 cm-t. Az aranyszárnyú tirika pedig nem nő meg 16 cm-nél nagyobbra. A farkuk rövid, a tollazatukban a zöld szín dominál, némi kék, sárga, esetleg bordós díszítéssel.

Valamennyi ide tartozó faj szemgyűrűs, de ez kevéssé ötlik szembe, mert a szemgyűrű színe halvány kékes árnyalatú szürke. A csőr lehet piros vagy sápadt, homokszínű.

Ahogyan sejthetjük a nemzetségbe tartozó fajok csőre a legjellegzetesebb: a felső kampója mélyen ráhajlik az alsóra, s a fejhez arányítva nagy, viszont szemből nézve keskeny.

Az ide tartozó fajok:

1. →aranyszárnyú tirika (Brotogeris chrysopterus - Goldflügel-, v. Braunkinnsittich - Golden-winged Parakeet), az alfajai:

• c. chrysosema: délvidéki aranyszárnyú tirika,

• c. solimoensis: amazoniai aranyszárnyú tirika,
• c. tuipara: északi aranyszárnyú tirika, v. tui papagáj (Tuiparasittich),
• c. tenuifrons;

2. →aranyosállú tirikapapagáj (Brotogeris jugularis - Tovisittich, v. Goldkinnsittich - Orange-chinned Parakeet).

Az alfajai:

• j. apurensis: érvt.
• j. exsul: aranyosvállú nagy tirikapapagáj;

3. →kékszárnyú gusztávpapagáj, v. tirika (Brotogeris cyanoptera - Blauflügel-, v. Gustavsittich - Cobalt-winged Parakeet). Grahlnál alfajok nélkül.

Vasiceknél az alfajai:

• cy. beniensis: kolumbiai kékszárnyú tirika,
• cy. gustavi: perui kékszárnyú tirika (Grahlnál önálló faj);

4. →aranyfejű tui papagáj (Brotogeris sanctiithomae - Tuisittich, v. Goldkopsittich - Tui Parakeet),

• s. takatsukasae: aranyfejű kis tuipapagáj,

5. →kanáriszárnyú papagáj, v. sárgaszárnyú tirikapapagáj régen alfaj (Brotogeris chiriri - Kanarienflügel-, v. Goldflügelsittich)

- ch behni: nagy sárgaszárnyú tirika;

6. →tűzszárnyú papagáj (Brotogeris pyrrhopterus - Feuerflügelsittich - Grey-cheeked Parakeet), alfajok nélkül.

7. →tirika-papagáj (Brotogeris tirica - Tirikasittich, v. Blumenausittich Plain Parakeet),

8. →fehérszárnyú tirikapapagáj (Brotogeris versicolor - Weissflügelsittich - Canary-winged Parakeet), az alfajai:

• v. behni: nagy fehérszárnyú tirikapapagáj – ma már az önálló faj rangjára emelt B. chiriri alfaja,
• v. chiriri: ma már önálló faj, déli fehérszárnyú tirikapapagáj, v. sárgaszárnyú tirikapapagáj (Kanarienflügel-, v. Goldflügelsittich).

keskenycsőrű todi (Todus angustirostris – Narrow-billed tody): a todifélék családjának névadó nemzetsége 5 fajának egyike.

Csodálatos madárkák. Valamennyi olyan, mint egy kis színpompás gömböc.

A tollazat a hasi részen világosszürke. Az áll és a testoldal bordó, a fej zöld.

 

keskeny konty (gal.): házigalamboknál tolldísz a fejen.

Átmenetet képez a hegyes konty és a kagylófésű között, s többnyire hibának számít. Felfoghatjuk kúposan összehajló fésűnek is.

 

keskenylevelű ezüstfa: a fenyőrigó kedveli a termését.

 

Kesseisittich (ném.): →nappapagáj (Aratinga soltitialis).

 

Kessler Jenő Attila (1939-20): magyar biológus, paleo-ornitológus, a Babes-Bolyai tudományegyetem professzora (Eugen Kessler), majd miután áttelepült hazánkba, az ELTE őslénytani tanszékének előadója.
Szakterülete a madarak őslénytana, mely művelése során rendkívüli elismertségre tett szert. Az általa leírt kihalt madarak listája több mint 30 fajt ölel fel. Tankönyvein, főiskolai jegyzetein nemzedékek nőttek fel.

 

Kestrel (ang.): vércse.

 

készletatkák (Acaridae): a rühatkaszabásúak (Sarcoptiformes) alrendjének egyik családja. Apró állatok, többségükben a készleteket károsítják.

Az élelmiszereken szaporodik el a lisztatka (Tyroglyphus farinae) vagy pl. a sajtatka (Tyrophagus casei).

A lakásatkák többsége, mint a Glycyphagus domesticus tollal, szőrrel tömött bútorokon jelenik meg, s az azokon megtelepedett penészgombákkal, ill. spóráikkal táplálkozik.

 

kétalakúság: →dimorfizmus.

 

kétciklusos tojástermelés: a libatartásnál alkalmazott tojáshozam-növelő módszer, mely során a tavaszi tojástermelés leállítása után a libákat megtépik.

Ezt követően 5 hét múlva a tojókat 6, a gúnárokat 3 hétig zárt helyen pihentetik, ahol félhomályban tartják őket, viszont ad libitum fogyaszthatnak fehérjedús tojótápot.

A sötét időszak befejezése után napi 14 órás megvilágítással ösztökélik az agyalapi mirigyet, minek hatására 2-3 hét múlva új tojástermelő ciklus veszi kezdetét.

Ebben a második ciklusban már csak az elsőnél valamivel kevesebb tojásra számíthatunk.

 

kétcsíkos vastagtérdű, v. ugartyúk (Burhinus bistriatus - Double-striped Thick-knee): az ugartyúkfélék családjának 46 cm nagyságú elegáns faja.

K-Amerika és D-Amerika füves pusztáin lelhető fel.

Az erőteljes, ék alakú csőr feketésbarna. Ugyanilyen a homlok, mely két széléről, a homokszínű szemöldökcsík felett a nevében is jelzett egy-egy sötét csík fut a tarkó felé.

A fejtető, az arci rész, az áll és a torok drapp.

A hosszú, függőleges tartású nyak is drapp, de a tollak itt már világossal szegettek, így a száraz gazban rejtőszínt biztosító tollruha alakul ki.

A szárnyra, a hátra és a viszonylag hosszú farokra ugyanez igaz.

A kissé emelt tartású test alul hófehér.

A hosszú, erőteljes futóláb térdben kifejezetten vastag. A színe sárga árnyalatos világosszürke.

http://www.zeledonia.org/files/revista/Zele_10_1/ampliacion.htm

 

kétkés: (nép.):  a →haris (Crex crex) egyik népi neve, mely a rejtett életmódú madár hangjára utal. Olyan, mint amikor kést a késhez dörzsölve feni a hentes.

http://madardalok.freeblog.hu/
 

ketrec: állatok szállítására, tartására alkalmazott, rácsos eszköz. Kicsiny méretben, vékonyabb pálcákkal, madaraknak →kalit, nagyobb méretben →volier.

 

ketreces tartás: a nagyüzemi baromfinevelés, -tartás világszerte elterjedt egyik korszerű, de az állatvédők által erőteljesen kifogásolt módja.

Házityúkot először Kaliforniában tartottak ketrecben, a XIX. sz. végén. Az akkori ketrecek és a mai legmodernebbek között természetesen ég és föld a különbség.

A ketreces tartás célja: olcsó árutojás-termelés, v. pecsenyebaromfi előállítása, melyhez különlegesen kiképzett, jól szellőztethető, speciálisan berendezett épület és kiváló higiéniás feltételek kellenek.

Előnyei:

jobb férőhely-kihasználtság;

kisebb munkaerő-szükséglet;

a trágyázás, takarmányozás gépesíthető;

egységnyi alapterületen nagyobb termelés, jobb takarmányértékesítés stb.

Viszont jelentősen növekszik a beruházás költsége, mert másként nem biztosítható a megfelelő klíma, a levegőcsere, a hőkondicionálás, és nélkülözhetetlen a mesterséges megvilágítás is.

Hátrányai közül számítani kell az ún. →ketrecfáradtságra.

Galamboknál is bevált módszer a haszonállattartásra. A következő előnyöket kínálja:

1. a párba állítás, fészekfoglalás problémájával nem kell foglalkoznunk;

2. a párok nem zavarják egymást, az agresszív hímek kártétele megszűnik;

3. a már erős, de még röpképtelen fiókák (3. hét) nem zavarják a következő költést, nem törik össze az új tojásokat;

4. a kipottyanó kicsik nem kerülnek ki a szülők gondoskodása alól;

5. az utódazonosítás abszolút megbízható;

6. könnyebb a higiéniai követelményeknek eleget tenni, kisebb a fertőzés veszélye;

7. kevesebb a termeléscsökkentő tényező, gazdaságosabb a termelés.

A tojóbaromfi-állomány számára ketreces tartás esetén 45x45x45 cm³-es ketrec ajánlható 3 db 1,8-2 kg súlyú tojó számára.

A taposórács - legalább 2 mm vastag acéldrótból készített rács - 9-10% lejtése indokolt.

Az ilyen berendezéshez járul tojásvályú, a trágyát pedig nylonfólián, v. eternitlapon fogják fel. A trágya eltávolításához heti 1 alkalommal szükséges munkaerő. Végtelenített műanyagszalaggal a trágya eltakarítása gépesíthető.

A tojatóketreceket lehet 1-2-3-4 emeletesen elhelyezni. Több emelet esetében a légcsere és a megvilágítás kíván fokozottabb gondoskodást!

Nem hallgathatjuk el, hogy a mélyalmos, a biotechnológiákkal ill. a szabadtartásban előállított termékekkel ellentétben itt kevésbé ízletes a tojás, v. a hús. A legnagyobb kifogás mégis a tartás kegyetlensége miatt éri a technológiát. Tény, hogy egy tyúkra mindössze egy A/4-es lapnyi hely jut és unalmukban vagy a helyszűke miatt is az állatok csipkedik egymást. Az ebből eredő sérülések elkerülése végett a ketreces tartás velejárója a csőrkurtítás. E csonkítás különös ellenszenvet szül az állatvédők körében, s harcuk eredményeként az Európai Unióban törvény született, hogy a ketreces tartást 2012-ig valamennyi tagállamban megszüntessék!

(→húsgalamb-tenyésztés, →Aranytojás-díj, →etikus tojás)

Fotó forrása: http://georgiafaces.caes.uga.edu/storypage.cfm?storyid=2729

és a módszer ellenzői: http://www.youtube.com/watch?v=EyzuQA8k_yI&feature=related

 

kétfoltos tücsök: →élő rovareleségként számítása vehető könnyen →tenyészthető rovarok egyike, melyet nyugati kereskedésekben a madarak állati fehérje igényének kielégítése céljából lehet lehet. Nálunk tenyészanyag a budapesti állatkertben szerezhető be.

Fotó forrása: http://www.insektenzucht.de

 

ketrecfáradtság (bar.): ketreces tartás esetén előfordul, hogy a baromfi minden előzmény nélkül elnyúlik a ketrecben, lábra állni képtelen, takarmányhoz, vízhez nem nyúl, ha nem vesszük ki, éhen pusztul.

Ezt az egyelőre megmagyarázhatatlan jelenséget nevezzük ketrecfáradtságnak.

Feltételezik, hogy a ketrec alsó rácsán állás miatt kialakuló rendellenes testtartás a csontok, ízületek kifáradását okozzák.

Ezt látszik igazolni, hogy ha a ketrecfáradság miatt elesett baromfit kivesszük a ketrecből, s puha almon a korábbi takarmányon tartjuk, akkor több-kevesebb idő alatt rendbe jön.

 

kétszikű: olyan tojás, amelyben egyetlen fehérje két →tojás sárgáját öleli körbe.

 

kétszínű fütyülőlúd: →sárga fütyülőlúd (Dendrocygna bicolor).

 

 

kétszínű gyümölcsevő galamb, v. tarka császár galamb [Ducula (Myristicivora) bicolor - Zweifarben-Fruchtaube - Pied Imperial-Pigeon]: a galambfélék egyik ritka faja. A méreteit valamelyest dokumentálja, hogy a tojásindexe: 0,7x0,5 cm. Ehhez képest a közismert gyémántgalamb tojásmérete: 19x11,5 mm, ami számokban kifejezve nem mutatja a valódi nagyságbeli differenciát, hiszen egy gyémántgalamb-tojásba nem 2,5-3 hanem legalább 7 kétszínű gyümölcsevő galamb-tojás fér bele.

Óriási előfordulási területén (Vietnámtól Indiáig, a Karácsony-szigeten, a Fülöp-szigeteken, Indonézia és Malajzia szigetein) a populációt fél és 1 millió közöttire becsülik.

A kétszínű gyümölcsevő 42 cm nagyságú. Szétszórt telepeken fészkel.

A mangrove mocsarakban egészen gyakori, és nem ritka a megművelt területeken sem.

A nagy elterjedés ellenére a törzsalak mellett mindössze 3 alfaja van:

Ducula bicolor bicolor

            b. luctuosa - White Imperial-Pigeon,

            b. spilorrhoa -   Torresian Imperial-Pigeon,

            b. subflavescens - Yellow-tinted Imperial-Pigeon

Ezek is vitatottak, sok rendszerező önálló fajként jelöli a taxonokat.

A Ducula bicolor melanura (Black Imperial Pigeon) tisztázatlan.

Korábbi alfajai a

           D. b. melvillensis és a

           D. b. tarara átkerült a D. spilorrhoa alfajának, a

           D. b. siebersi pedig ma már érvénytelen.

Fotó: Hans Stel

 

 

kétszínű héja (Accipiter - Bicoloured Sparrowhawk): Dél-Mexikótól az Andok északnyugati oldalán Peruban, Venezuelában, Argentínában ezen túl Paraguay és Uruguay területén is az erdőszéleken, szavannás területeken előforduló ragadozó madár.

Nem hatol fel magasra, leginkább a lombhullató erdőket kedveli. Rigó, max. galamb nagyságú madarakat, esetenként kis emlősöket és gyíkokat zsákmányol.

Költéshez gallyakból épített fészkét levelekkel béleli. A tojó egyedül kelti ki 1-3 fehéres, v. kékes tojását. A hím lelkiismeretesen eteti.

A nagy elterjedés következtében kialakult alfajok:

     Accipiter bicolor bicolor: kétszínű héja,

    Accipiter bicolor fidens: mexikói kétszínű héja,

    Accipiter bicolor guttifer: argentin kétszínű héja,

    Accipiter bicolor pileatus: brazil kétszínű héja,

 

kétszínű négerpinty: →rozsdás négerpinty (Nigrita bicolor - Chestnut-breasted Negro Finch).

 

kétszínű ökörszem (Campylorhynchus griseus - Bicolored Wren): az ökörszemfélék családjának 22 cm nagyságú faja Kolumbiától Guyanáig, a száraz síkságokon.

Megél a félsivatagokban, így Mexikóban is megfigyelték már.

A hosszú csőr szürkésfekete hegye kissé lefelé hajlik, a töve felé sárgásbarnára vált.

A homlok, a fejtető és a tarkó fekete. Alatta a hosszú szemöldöksáv fehér.

A kantár, melynek csíkja a szem mögött tovább folytatódik s a vállon záródik, fekete.

A fej, a nyak és a test alul kékes árnyalatú fehér. A szárnyfedők gesztenyebarnák, a farcsík vöröses.

Az evezők feketés barnák. A hosszú farok barnával árnyalt szürkésfekete.

 

kétszínű szarkapinty, v. rácsosszárnyú szarkapinty (Spermestes /másutt Lonchura/ bicolor - Glanzelsterchen, v. Braunrückenelsterchen - Black and White Mannikin): Afrikában, a 10. északi szélességi foktól délre előforduló díszpintyféle. Nevezik csíkosszárnyú szarkapintynek is.

Szinte mindenütt - kivéve Angola, Zambia és Zaire déli, a Dél-Afrikai Köztársaság keleti része, ill. egész Namíbia - szórványosan fellelhető s így nem csodálkozhatunk, hogy számos alfaja jött létre:

Spermestes

• b. minor,
• b. nigriceps (→barnahátú apácapinty, v. szarkapinty -
  Braunrückenelsterchen),
• b. poensis,
• b. rufodorsalis,
• b. stigmatophorus,
• b. woltersi.

Szereti a folyóparti területeket, a nádas sűrűségeket, és szívesen fogyasztja a veteményrizst.

Ivari kétalakúság nincs, a hímeket csak az ének alapján lehet megkülönböztetni a tojóktól.

A meglehetősen durva csőr ólomszürke. A fej és a nyak fekete. A test alsó része a toroktól fehér, de hátrafelé, ill. a testoldalak irányába kap egy nagyon halvány drappos árnyalatot.

A testoldal feketével fésűfogazott. A szárny és a hát fekete (az S. b. nigricepsnél sötétbarna és ott az evezők is fehérrel rácsozottak).

A láb szürke. A nagysága 11-12 cm.

Hevenyészett fészkét főleg gyümölcsfákra, v. nádi sűrűkbe 1 méternél magasabbra építi. A többi szarkapintyet "gyűlöli", de más fajokkal békességben megvan. Jó költő, biztos nevelő. Zárt odúban fészekaljanként 4-5 tojást kelt ki a tojó és a hím közösen, 13 nap alatt. A fiatalok 3 hetes korukban repülnek ki, felül sötétebb, alul világosabb barnák.

Előfordul, hogy a kiszíneződésük egy évig is eltart. Táplálás szempontjából nem igényesebb az átlagos afrikai díszpintyeknél.

Fotó: Ben van den Broek - http://home.hetnet.nl/~benvandenbroek/

 

kettőscsőrű gyapjasmadár (Hemignathus wilsoni): a →félcsőrűek jellegzetes faja a hímesmezű madarak (másutt pintyfélék) családjában. Mások szerint kipusztult.

Érdekessége, hogy itt az alsó káva csaknem egyenes. A felső az alsónak kétszerese, s lényegesen vékonyabb. A nyelv még itt is csöves, pedig nektárevéshez a csőr már nem alkalmas.

Rendkívül különös, ahogyan a rovartáplálékát előteremti: az alsó kávával kopácsol, a felsővel felnyársalja a lárvát. E táplálkozási mód következtében a nyak izomzata a harkályokéhoz hasonlóan különösen erős.

Valószínűleg a sárgatorkú félcsőrű legközelebbi rokona, legalábbis a tollazat színéből ezt a következtetést kell levonnunk.

http://www.hawaii-forest.com/essays/9703.html

 

kettős hasznosítású (állt.): a háziasítás kezdetén szinte valamennyi állatát igyekezett sokoldalúan hasznosítani az ember. Később, ahogyan nőttek a követelmények, úgy vált egy-egy fajta a hozzáértő tenyésztőmunka, a tenyészkiválasztás révén a maga kiválóságaival a maga nemében kiemelkedővé.

S amilyen mértékben sikerült tökéletesíteni az egyik tulajdonságát, olyan mértékben vált feleslegessé a másik. így jött létre a házityúk viador típusa, melynél a húshozam és a tojástermelés teljesen mellékes.

A specializáció mellett, amely markánsan a nagyüzemekben fogalmazódik meg, vannak összetettebb igények is.

A kisgazdaság számára nem olyan fontos a grammban mérhető napi súlygyarapodás, de fontos, hogy a jó növekedési erély mellett termeljen a házityúk tojást is.

Így megfogalmazódik a kettős hasznosítás igénye, amelyet az állattenyésztésben, az állatnemesítésben sem lehet figyelmen kívül hagyni. Pl. a házityúkfajtáknál a túlspecializált hústermelő, v. éppen ellenkezőleg a kevés és kevésbé értékes húst szolgáltató tojástípusú fajták mellett újra van igény kettős hasznosítású fajtákra, melyeket a baromfitenyésztésben →vegyes hasznosítású tyúkfajtáknak nevezünk.

 

kettős hordozó (doppel spalt): vannak nemhez kötött és ivarhoz nem kötött receszív tulajdonságok, amelyek a heterozigóta utódokban rejtve maradnak. Az ilyen utódok az adott tulajdonságra nézve →hordozók.

A tulajdonság a genotípusukban fellelhető, de a fenotípusukban nem mutatkozik.

Ha egy egyed, pl. kis sándorpapagáj hordoz egy az ivari kromoszómákhoz nem kötődő színt, történetesen a kéket, akkor hím esetében előfordulhat, hogy hordoz egy másik recesszív színt is, az ivari kromoszómákhoz kötődő lutinót, v. az albinó tulajdonságot.

Az ilyen madarakat kettős hordozóknak nevezzük.

Kettős hordozó hím és hordozó tojó párosítása esetében az utódok nagy változatosságot mutatnak a kérdéses tulajdonságok tekintetében.

Ha pl. fenotípusában normál (N), de kettős (kéket és lutinót) hordozó (kh+lh) kis sándorpapagáj hímet (H) párosítunk normál (N), de kéket hordozó (kh) tojóval (T), akkor a nagy számok törvénye alapján a következő utódokra számíthatunk

N(kh+lh)H x N(kh)T=

12,5% N(kh)H,

12,5% N(kh+lh)H,

6,25% NH,

6,25% N(lh)H,

6,25% KH,

6,25% K(lh)H,

12,5% N(kh)T,

12,5% L(kh)T,

6,25% NT,

6,25% LT,

6,25% KT és

6,25% AT, amikor is

K= fenotípusában kék,

L= fenotípusában lutinó,

A= fenotípusában albinó.

(→hordozó)

 

kettős konty, v. dupla konty (gal.): a fej módosult tollaiból kialakuló tolldísz házigalamboknál.

Kettős kontyról akkor beszélhetünk, ha a körfésű és a homlokrózsa együtt van jelen.

 

kettős külső lábujj (gal.): a házigalambnál előforduló →örökletes abnormitások egyike, amelynek a neve szerinti megmutatkozáson túl nincs más különösebb, említésre méltó hatása.

 

kettős nevezéktan, binominális nómenklatúra: C. Linné volt az, aki felállította a rendszertani osztályozás alapkategóriáit, és az állatoknak, ill. a növényeknek kettős nevet adott.

Az első ebből a nemzetség-, v. családnév, a második a faj saját neve. Néhol a faj nemzetségbe sorolása tekintetében vita van, ill. egyes fajokat az idők során, az új felismerések alapján más nemzetségbe soroltak.

A vitákba beszállni nem célja ennek a munkának. Nem oszthatunk ott mi igazságot, ahol a legkomolyabb szakemberek is bizonytalanok. Fontosabbnak tartottuk, hogy zárójelben jelezzük: a szakirodalomban másutt az illető faj milyen néven szerepel, hogy ezzel megkönnyítsük a búvárkodó madarászok munkáját.

A világon ma elfogadott nevezéktan a http://www.zoonomen.net/avtax/frame.html honlapon található. Ezzel nem számottevő eltérésekkel megegyeznek az általunk használt latin madárnevek. Az eltérések a források különbözőségeivel magyarázhatók, egyben megkönnyítik az olvasó dolgát is, mert utalunk a különböző elnevezésekre, s a keresztutalások révén Ön bármerről közelít, megtalálja, ami érdekli.

 

kettős pergők (gal.): →pergő galambok.

 

kettős szegély (bar.): a díszbaromfi-tenyésztésben leírt rajzolat, amikor is a fedőtollak szélén nem egy, hanem két csík fut körbe.

Számos fajtánál, pl. a barneveldereknél ezt a kettős szegélyt a sztenderd megkívánja, míg máshol hibaként róják fel.

 

kettősszínű hangyakapó (Gymnopithys leucapsis - Bicoloured Antcatcher): mindössze cinege nagyságú hangyász a Honduras, Peru és Brazília által bezárt területen.

A tollazat összességében rozsdabarna, csak a torkán és a has közepén díszíti egy-egy fehér foltocska.

Csapatostúl kísérik a vándorhangyákat, s amikor az esős évszakban ezek a nem éppen apró táplálékállatkáik elszaporodnak, akkor válnak ki a csapatokból a párok.

Olykor faodvakban, máskor azonban nyitott fészkekben költenek. Az utóbbi mód fölöttébb különös, ugyanis az ember azt hinné, hogy a fészekalj szüntelenül elázik, de ennek valami módon az elejét veszik.

A hím is megkotlik, de leginkább a tojóját eteti. A kicsik 15-16 napra kelnek. S a pár közösen hordja számukra a hangyákat.

A második hét végén várható a kirepülés, attól kezdve a fiókák elkísérik az élelemgyűjtő útra a szüleiket.

A kicsik barnás tollazata a hason 6-8 hetes korukra kifehéredik, ez egyúttal jelzi, hogy önállóvá váltak. Ilyenkor az addig gondos szülők szétzavarják a kis csapatot.

Érdekes, hogy később már nincsenek kitéve üldöztetésnek, s a rangsorban az erejük biztosította helyet foglalhatják el a közösen vadászgató csapatokban.

 

Ketupa: a →halászbaglyok nemzetsége. Másutt Bubo.

• ketupu: →szundai halászbagoly, v. maláj halászbagoly,
• blakistoni: →óriás halászbagoly, v. Blakinston uhuja,
• /- ceylonensis, v. zeylonensis: barna halászbagoly (másutt alfaj)/.

Keulemans, John Gerrard (1842-1912): holland madárillusztrátor, aki az angol Zoológiai Társaság megbízatása alapján – londoni munkahelyén – számos kiadvány, rangos ornitológiai mű színvonalát emelte ragyogó munkái révén.
Már korában is aggodalomra adott okot számos madárfaj kihalása. Keulemans különös gondot fordított arra, hogy a leírások, preparátumok ill. egy-egy utolsó példány alapján minél tökéletesebb képet alkosson ezekről az utókor számára. Ide vonatkozó munkáit nagy becsben tartja az American Museum of Natural History, mely ezeknek a felbecsülhetetlen értékeknek a tulajdonosa, de természetesen a világ madarásztársadalma is.

 

keywerti fürjgerle: →fénygalamb (Geotrigon chrysia).

 

Keve (Kleiner) András: (1909-1984): magyar ornitológus, a Magyar Madártani Intézet megbecsült munkatársaként vizsgálta a Balaton, a Duna, a Bakony és a szegedi Fehér-tó madárvilágát. Számos helyen és alkalommal képviselte hazánkat nemzetközi ornitológiai eseményeken. Rendkívüli kapcsolatteremtő képessége révén nem csak magának szerzett a világ minden tájáról barátokat, hanem a hazai madarásztársadalomnak is elismertséget.
A Madártani Intézetnek a II. világháborúban megsemmisült könyvtárát ő szervezte újjá. Ennek elismeréseként róla nevezték el a Jókai-kertben (Budapest) Magyar Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtárat. A MME egyik alapítója majd az örökös tag megtisztelő cím birtokosa. A Petényi Salamon János Emlékérem első kitüntetettje.
Könyvtárnyi publikációját ismerték el 1977-ben a Pro Natura Emlékplakettel.
Tiszteletére alapította a MME a Keve András-díjat. Magyar biológus, aki a madártani munkásságával szerzett hírnevet. A Magyarország madarainak névjegyzéke a hazai ornitológia egyik alapműve.

 

kevert szín, v. melírozott (gal.): 1. a házigalambok egyes fajtáinál a tollazatot többféle színárnyalat uralja, amikor kevert színű, v. melírozott galambról kell beszélnünk;

2. a seregélynyakú galambnál a félhold rajzolat árnyalt megjelenése.

 

kevert tollak (gal.): fehér evezők között színes, v. a színes evezők között fehér tollak megjelenése.

 

kéz: madaraknál a szárny része. 2-3 kézközépcsontból és 3 ujjból áll. A hüvelyk egyes madaraknál a tollak közé rejtőző karommal felfegyverzett - az ilyen hüvelyk két ízű.

A nagyujj szintén két ízű.

A vele összeforrt kisujj egy ízű. Tollak borítják, melyek közül a hüvelyk tollai alkotják a →fiókszárnyat.

 

kézből etetés (gal.): a galambtenyésztésben alkalmazott módszer, mely során egyszerre csak annyi takarmányt adunk a madarak elé, amennyit azonnal elfogyasztanak, így megakadályozhatjuk, hogy a maradék képződjön, s az beszennyeződjék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A galamb kicsinyei, nem nélkülözhetik a „szülői” gondoskodást. Ha bármilyen okból árván maradnak és nincs lehetőség dajkaságba adásra, akkor próbáljunk a fiókáknak teljes tejet adni. Ehhez a leginkább bevált eszköz az injekciós fecskendő, persze a tű helyett vékony gumicsövet kell használjunk. Nekem a kerékpár gumiszelephez használt gumi vált be.

A csővel etetés során fokozottan kell ügyelni arra, hogy a „begytej” a nyelőcsőbe jusson.

A kisgalambok 8 napos korukban már etethetők folyékony (de sűrű) borsó, lencse, kása és tehéntej keverékével. Vannak, akik eredményt érnek el tejben pépesre áztatott fehér kenyérrel. Véleményem szerint ebbe is lehet tenni főtt borsót, babot vagy kukoricakását.

Alapvető követelmény, hogy a kicsinyek számára kínált „begytej” legyen mindig friss!

Meg szokták kérdezni, hogy mi a helyzet az itatással. Nos, különösen az éjszakába érdemes belemenni egy pár cseppes - forralt vízzel való – itatás után.

A tapasztalatok szerint téli időszakban egy alkalommal - lehetőleg déltájt, jóllakásig - oda lehet adni a madarak egész napi szükségletét:

kistestűeknek 20-30 g/egyed;

közepes nagyságúaknak 30-40 g/egyed;

nagytestűeknek 40-50 g/egyed.

Tavasztól a vedlés végéig célszerű naponta két alkalommal etetni, s figyelembe kell venni a költési igénybevételt, v. a röptetési pluszigényt.

Nagyon fontos, hogy a rangsor alján levő galambok is hozzájussanak a napi szükségletükhöz, s erre csak akkor van lehetőség, ha az etetővályúk hossza nem zárja ki a gyengébb egyedek hozzáférhetőségét.

Kézből való etetés vályú nélkül is lehetséges, ilyenkor az ún. etetőtérre szórjuk a takarmányt, amelyen könnyebben hozzáférnek a galambok, de eleve nagyobb a szennyeződés veszélye, mint a jól kialakított vályúkban, amelyekbe az állatok nem tudnak beleállni.

A takarmánykomponenseket lehet adni összekeverve, v. egymás után. Utóbbi eset a szerencsésebb, amikor van alkalmunk a kevésbé kedvelt takarmányféleségekkel kezdeni, így tulajdonképpen az erősebb galambok járnak rosszul, és a kevéssé szokott magvakat is könnyebb megkedveltetnünk.

http://www.youtube.com/watch?v=y26s98QJzFs

http://www.youtube.com/watch?v=AdqggOfLHZc&feature=related

(→kézzel nevelt)

 

kézcsontok: →kéz. (→metacarpalia)

 

kezdő: a német díszmadár-kiállítói gyakorlatban az →osztályba sorolás egyik szempontja a tenyésztő addigi eredményessége. Eszerint lehet haladó, v. kezdő.

A megítélés minden pejoratív élt nélkülöz, hiszen haladó is kerülhet a kezdők csoportjába, sőt, oda is kerül, amennyiben a nevezést megelőző 2 évben nem volt értékelhető kiállítási eredménye.

Ezt a szigort lehet vitatni, de tény, hogy folyamatos munkára, egyenletes színvonalra és rendszeres nevezésre ösztönöz. (→minősítés; →bírálat)

 

kézen hordás: a solymász a vadászat során a karjára (kesztyűs öklére – az európai solymászoknál a bal kézen hordás honosodott meg) ülteti a megbéklyózott, s a rövid szár segítségével kipányvázott madarát. Ezen túl is vannak apró fortélyok, melyekre érdemes odafigyelni mert ha a madár nem tud kényelmesen állni az öklünkön, akkor az egyensúlyozással, elhelyezkedéssel lesz elfoglalva, és nem az idomítással (vadászattal).

Szabályos hordás a következő: a madár számára felkínált (kesztyűs) kezünket (bal, vagy jobb kéz) a test mellett tartjuk. Az alkar és a felkar derékszöget zárjon be! Öklünk legyen összecsukva, a tenyér felöli oldala felénk és hegyes szögben az arcunk felé nézzen! Csukló előre mutat és a kézfej vonala törésmentes egyenest alkot az alkar vonalával.

Ebben a helyzetben a vadászmadár arccal felénk, egyik lábával ösztönösen a hüvelykujjunk tövére, a másikkal a hüvelyk-mutató-középső összezárt ujjra fog. Ez biztosít számára stabil állást és kapaszkodást.

Tudni kell, hogy a ragadozó madarak egy nem vízszintes kapaszkodó helyen mindig felfelé lépnek. Ez azt jelenti, hogyha lógatod a karodat, akkor a héjád a könyökhajlatod felé fog lépkedni – adva lesz, hogy karmával fájdalmas élményt okozzon neked. Ha viszont túlságosan felfelé tartod az öklödet, akkor az öklöd tetején fog toporogni, s rövid úton szabadulni próbál. Ügyelj arra, hogy a mozgásod harmonikusnak legyen, olyan, mint egy széltől hajladozó ág mozgása.

Az ilyen rezdülések, mozgások nem fogják zavarni, hiszen a természetben is ehhez kellene hozzászoknia.

Összességében a hordó kezed afféle lengéscsillapító szerepét játssza.

És akkor lehetsz biztos a dolgodban, hogy helyesen hordod a madarat, ha zárt szárnyakkal, nyugodtan ül meg a kezeden, egyensúlyt keresve nem nyitogatja szárnyait és nem jár „magyar vándort” a kesztyűs kézen.

Hogy biztos legyen a „kézen hordás” ahhoz nem a madárnak, hanem a kezdő solymásznak kell gyakorolni. Erre szolgálhat az ún. a manökenterápia. Ne szégyelljen egy teli pohár vizet sétáltatni az udvarában, kertjében, v. lakása szobájában a solymász, természetesen abban a kéztartásban, ahogy a madarát hordaná.

A rövid pórázt a tenyér felöl a mutató és a középső ujj között kell kivezetni (a forgó karika a kéz éléhez kerül). A póráz többi része akkor nem fogja a solymászt akadályozni, ha a három alsó ujja tövéhez feltekeri a póráz többi részét, s a póráz végét a markába fogva tartja.

De ez általában véve nem tartható igazán jó megoldásnak, mert ha a madár megugrik és a pórázt is sikerül kitépnie a solymász kezéből, akkor a madár pusztulása borítékolható – valahol fel fog akadni, s ott a madár vagy halálra veri magát, v. zsákmányul esik v. éhen pusztul.

Biztosabb a fogása, ha a póráz végét a solymászkesztyű karikájához rögzítjük, v. a csuklónkhoz kötjük!

A szakszerűen kézre tett madarat nem szabad zaklatni simogatással sem. Beszélni hozzá lehet, de csak halkan, monoton hanghordozással. Minél hamarabb megismeri a madár a solymász hangját, annál jobb, mert ha a hang összekapcsolódik a jutalomfalatok nyújtotta kellemes hatással, akkor a győzelmet sikerült megalapozni.

 

kezes: szelíd, az emberrel szemben barátságos állat.

Érthetően sokan vágynak ilyen madárra, elsősorban papagájra, főként, ha az még beszélni is tud.

E vággyal kapcsolatban legalább két dolgot érdemes megjegyezni:

1. csak fiatal korú állat, így madár is válhat kezessé;

2. a kezes madár is elvadul, ha nem foglalkozunk vele eleget.

 

kézevezők: a szárny fő tollai, a karevezőkkel együtt a repülés szolgálatában. Más néven →elsőrendű evezők.

A 2. ujj végső ízén helyezkednek el a külső kézevezők.

A 2. ujj második ízén további két kézevező található, s a 3. ujj egyetlen ízén is rendszerint van egy kézevező.

 

kézfedők: a hüvelyken található tollak alkotják a →fiókszárnyat, melynek a szárny nyugalmi állapotban való kitámasztásában van szerepe.

 

kézhez szoktatás: a madarak természetes vágya a repülés, csapatban élőknél a társaság keresése, a közösséghez vonzódás. A kézhez szoktatás során nem csak azt kell elérnünk, hogy a madárban kihunyjanak ezek az ösztönös viselkedési formák, hanem azt is, hogy a madár teljes bizalmába fogadja idomítóját, úgy tekintsen rá, mint akinél mindig biztonságra lel, s a lehető legszorosabb kötelék alakul ki kettejük között.

Nyilvánvaló, hogy folyamatos szemkontaktus mellett a lehető legtöbb időt kell tölteni a szelídítendő madárral. És közben beszéljünk, nyugodt, egyenletes hanghordozással kommunikáljunk vele!

Nem érhet meglepetésként senkit, hogy minél fiatalabb a madár, annál hamarabb számíthatunk eredményre (bennünket fog a szülőjének tekinteni), s bizony minél idősebb, annál nagyobb a kudarc veszélye.

Ha már minimális kapcsolat létesült madár és oktatója között, elkezdődhet a kézre hívás. Ennek legkézenfekvőbb a kedvenc falatokkal csalogatás. Diószeghy Sanyi bácsi a kézre vett madár szájból kínálását alkalmazta, amivel sikerült elérnie, hogy a madár észre sem vette, hogy kézen van, vagy ha igen, akkor azt tapasztalhatta, hogy ez egy nagyon kellemes hely.

Vágómadaraknál a kézen ülést szintén azzal lehet kívánatos élménnyé tenni, ha 15-20 percenként egy-egy jutalomfalattal hitetjük el: barátok vagyunk, a táplálékszükséglet ki lesz elégítve.

Az egészséges, ép gondolkodású madár, ha részünkről csak arról szól a történet, hogy üldögélnie kell a kezünkön, nem fogja ennyivel beérni. Ezért figyelnünk kell az ő vágyaira, érdeklődésének tárgyaira… Ha kezünkön odavisszük azokhoz a dolgokhoz, amelyek felkeltik a kíváncsiságát, akkor okafogyottá fog válni az elrepülése.

Vagyis a madár kézhez szokik, ha kezünkön biztonságra talál (nem lesz oka félni semmitől);

bennünket a szülőjének, tanítójának, patrónusának tekinthet;

a kezünkön élelemmel ellátjuk;

a kezünkön odavisszük érdeklődése tárgyához – NOS AKKOR MI OKA VOLNA ELRÖPÜLNI ?

Lehet, hogy most valaki közbevág: repülni öröm.

Igen, igaza van, de ha ezt el is kell ismernünk, ott a megoldás: a szárnyalás vágyát ki tudjuk váltani, ha olyasmit kínálunk a madárnak, ami tetszik neki és tartósan leköti a figyelmét (v. pl. a solymászok ”elsötétítéssel” kizárják az érdeklődésre számot tartó dolgokat.

http://cornixetology.5mp.eu/web.php?a=cornixetology&o=gszlgljLmi

 

kézközépcsontok (ossa metacarpi): madaraknál a mellső végtag szárnnyá alakult át, s a váza szilárd támaszt nyújt az evezőknek. Ennek megfelelően módosultak a kéztőcsontok és összeforrtak a kézközépcsontokkal.

Utóbbin ülnek az ujjak. A kisujj egy ízű.

Tollak borítják, melyek közül a hüvelyk tollai alkotják a →fiókszárnyat. (→metacarpalia)

A másik két ujj a kézközépcsontokkal együtt támasztékot biztosít a kézevezőknek. (→metacarpalia)

 

kézre hívás: amikor a vadászmadárnak kiszemelt ragadozó (leggyakrabban héja, v. karvaly) már szelíd és a kézen gond nélkül megül, akkor következhet az idomítás következő szakasza, a kézre hívás. Nem hiszem, hogy különösebb magyarázkodást igényel a fogalom: a madár adott jelre visszatér a gazdájához és megül a kesztyűjén.

Amilyen könnyű leírni ezt a mondatot, annál nehezebb elérni a követelményt a valóságban. De azért nem lehetetlen.

A fokozatosság elvét betartó türelem vezethet eredményre. Persze, csak akkor, ha már túl vagyunk a kesztyű (és a személyünk) elfogadtatásán. A madár számára a kéz kellemes landoló helyet jelent…

Először léptessünk át az ülőrúdról a kesztyűre a madarat, aztán, ha ez már megy, akkor fokozatosan növelhetjük a távolságot. Viszont arra gondosan ügyeljünk, hogy a lábszíj ne akadjon el sehol, mert annak kellemetlen hatása visszaveti a “tanulót”. Aztán azt se feledjük, hogy a kézre hívásból egy-egy alkalommal bőven elég 2-4. Másrészt a kézre hívást nem ingerszegény helyen, de nem is sűrű erdőben kell gyakorolni. A tréninget úgy tehetjük vonzóvá a madár számára, hogy a kézre visszatérését egy-egy falat finom hússal jutalmazzunk.

A befejező szakaszban a kutyához szoktatás ideje szintén elérkezik. Persze ehhez már jól kiképzett kutyára van szükség, amely gyorsan és engedelmesen reagál a parancsainkra.

Lényegében azt kell elérni, hogy a biztos kézen hordás és kézre hívás eredményeként, a begyakorolt hívóhang hallatán, a madár hosszabb távolságról is visszatérjen hozzánk és a vízszintesen kitartott karunkon megtalálja az öklünket, azt kellemes landoló helynek tartsa, ahol őt jutalomfalat várja. A hosszabb távolság 40-60 métert jelent.

A kézre hívás begyakorlásának legjobb “vizsgája”, ha a kesztyűről ledobott madár a földön landolva néz feléd, vár rád. Már nem kell szemből közelítened! Menj felé, járd körbe, közben beszélj hozzá, aztán hallasd a hívóhangot, kínáld a kesztyűt fel neki a felüléshez, s legyen a kesztyű markában finom falat jutalomnak…

Amint eljutottunk ide, gondolkozhatunk arról, hogy mikor és hol lesz a →szabadon repítés ideje, helye.

http://www.sumiczfalcon.com/hu/solymaszat/vadaszmadarak-alapidomitasa.html

 

kéztőcsont (ossa carpalia): más néven csuklócsont. Érdekes, hogy a vakondoknál e csontocska kitüremkedése egy olyan képződményt hozott létre, mely egy hatodik ujjra emlékeztet. Sokáig azt is hitték, hogy a vakondoknak két-két hüvelykujja van. Ez most megdőlt, mert svájci tudósok a molekuláris biológia eszközeivel bizonyították, hogy a hatodik ”ujj” valójában a carpalia kitüremkedése. Ugyanez a helyzet a macskamedve v. kis panda (Ailurus fulgens) hatodik ujjával!

A kéztőcsont a dinosaurusok közé tartozó dromaeosauridáknál és a maniraptoráknál speciálisan alakult. Félholdra emlékeztető formája révén annyira mozgathatóvá vált, hogy a mai madaraknál lázhatóan a kar irányába hátra lehetett fordítani. Ezzel elkezdődött a mellső végtag gyökeres módosulása.

 

kézzel nevelt: előfordul, hogy fiatal, még nem önálló madár a szülői gondoskodás hiányában az emberre szorul, v. abból a célból, hogy a madár az emberhez szokjon, kezes, egészen szelíd legyen, önállóvá válása előtt leválasztja szüleitől a tenyésztő, s ilyenkor “kézzel” neveli vagyis a begytartalom mesterséges pótlékát, v. a szülők szokásos zsákmányát (annak pótlékát) juttatja segédeszközzel a fióka csőrébe.

Ilyen eszközt – ún. falatkaadagolót - mutat be Eloy Parra fotója, amely fecskendőre szerelve mímeli a csőrt -

http://www.timbrado.com/jaulasx.shtml.

A tapasztalatok szerint nem mellékes a segédeszköz színe. Ezt a problémát az eszközre tekert színes szigetelőszalaggal szokták megoldani.

Mások a kanalas módszert ajánlják, amikor kanállal, v. a csipeszes módszert, amikor egy csipesz segítségével teszik a fióka csőrébe a táplálékot: http://www.youtube.com/watch?v=AdqggOfLHZc&feature=related

Csipesz használata ajánlott akkor is, ha rovarevők vagy ragadozók (ill. szajkók, varjak) fiókái szorulnak a segítségünkre.

Puhl Dóra fotóján kézzel nevelt, szelíd szarkát láthatunk.

(→mesterséges felnevelés; →dajkaság; →fiókák mesterséges felnevelése; →műanya; →imprintált madarak)

http://members.a1.net/landsi/

http://www.youtube.com/watch?v=y26s98QJzFs

Feldegg-sólyom: http://www.erdelyinimrod.ro/old/nim/03-6/c3.htm